Kelet-Magyarország, 1964. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

1964-09-20 / 221. szám

Ivar Lo-Johansson:

Juhászkutya

Ivar Lo-Johar.sson 1901- ben anileteu Svédországban, ösmoban. Szülei szegényparasztok voltak, ő maga is ott szerezte élményeit. Volt kőbányában munkás, Ievélhordő, cirkuszi kikiáltó, csavargó és igen gyakran munkanélküli. Becsavarogta fél Európát, a huszas években Magyarországon is járt. Svédország egyik legismertebb írója, tagja a Királyi Akadémiának. Regényeit, novelláit parasztok, zsellérek, földmunkások, csavargók életéről írta.

<— Nem pusztíthatod el Stellát, míg meg nem halok. —

Az ember a szobában feküdt, betegsége óta egyedül a nagy ágyban. Feje felett két színezett fénykép lógott, a gróf és a grófné, Az ágy mellett szék

Nappalonként az ablakon ferdén beragyogott a nap, széles sugarakat szórt a padlóra, megállt a falra aggatott színezett fényképeken. A konyhában egy rongyszőnyegen ült a kislány és a csörgőjével játszott. A kutya ki-be szaladgált a szobából a konyhába.

Néha a kislány elindult, hogy bemásszon a szobába. Ilyenkor az ember odaküldte a kutyát, Stella ügyesen körülugrálta a gyereket, fodros szok- nyácskájába fúrta az orrát, így kényszerítette, terelte kifelé, vissza a konyhába, a rongyszőnyegre.

— Jól van, Stella — szólt oda neki az ember. Az öreg juhászkutyával vigyáztatta a gyereket, nehogy bejöhessen

asszony megdermedt. Megrökönyödve nézte az embert, a bűnösségének tudatában szinte összekuporodott kutyát, a szőnyegen csörgőjével játszadozó gyereket.

A beteg zavartan magyarázkodott,

— Csinálhatsz velem, amit akarsz... De Stellát ne bántsd. Emlékezz csak visza, hiszen megegyeztünk... —

Magához húzta a kutyát, megcsókolta hegyes fülei között és szeméből könnyek bugy- gyantak ki.

Ezután szó nélkül a fal felé fordult.

Az asszony sem szólt, megfogta az engedelmes szuka nyakörvét, a szobából az udvarba vezette. A szárítókötél10 év — 100 előadás

Jubilálnak

a demecseri színjátszók

Tíz évvel ezelőtt, 1954-ben alakult meg a demecseri színjátszó csoport 18 taggal: termelőszövetkezeti tagokból, ipari munkásokból és diákokból. Tíz éve tanítja, vezeti a csoportot Szűcs Mihályné. 1961- ben a Parlamentben vette át a „Kiváló népművelő” kitüntetést a demecseri tsz-kultúr- munka irányításáért

Esőben, hóban, szekéren

A színjátszó csoport 1962. előtt a helyi Ezüstkalász Tsz- ben működött. Két éve — az új művelődési ház elkészülte óta — a község kultúrcsoport- ja lett. Tíz év alatt, mintegy száz előadást tartottak, csaknem mindig teltház előtt. Előadásaikat közel 50 ezren Hallgatták meg. Tizenöt három fel- vonásost, és sok egyfelvoná- sos darabot mutattak be. Darabjaikat nagyrészt községükben adták elő, de műsorukkal

esőben, hóban, szekeren eljutottak a környező falvakhoz is.

Egyik színjátszó nemrég katonaidejét töltötte. Szabadságai alatt mindig beugrott egy- egy felújított darabba. Az egy évtized alatt két színjátszó házasságot jegyeztek be a csoport krónikájába. Tavaly tavasszal Novák Ferenc és Kós Ilona, ősszel pedig Bernáth Imre és Molnár Júlia házasodott össze a csoportból,

Jön a Kata, s a Csehov-est

Az idén augusztusban a Bikaviadal című darabbal ömas- sán vendégszerepeit a tizennyolc demecseri színjátszó, majd tíznapos jutalomüdülésen vettek részt az ómassal erdészházban. Most Soós György Kata című háromfel- vonásos darabjával karácsonyra készülnek, Szilveszterkor pedig Csehov-esttel lepik meg a község lakóit.

■ Sz. Sz.

Szülőknek a nevelésről

A Magyar Nők Országos Tanácsa az iskola és a szülők kapcsolatának erősítése, valamint az Iskolai reform jobb megismerése céljából tavaly tájékoztató füzetet adott kj „A szülőknek a nevelési tantervről” címmel. Az idén újabb segítséget kíván nyújtani azzal, hogy megjelentette a „Szülőknek a nevelési tervről” című füzet módszertanát. A hasznos tanácsokat tartalmazó kiadványt a nőtanácsok aktivistái terjesztik, juttatják el a szülőkhöz.

állt, rajta tamás üvegben néhány fehér porba forgatott fekete pirula. — Ártalmatlan gyógyszer volt, akkor kapta, amikor a kórházból, mint gyógyíthatatlant hazaküldtek,

A kutya juhászkutya Még kölyök volt, amikor hozzá került Fehérszőrű kölyök, hegyes orrú, okos szemű. Ha Helyet cserélt, a kutyát mindig magával vitte. Ha a zsellér pásztornak akart szegődni, kellett neki egy ügyes juhászkutya.

A nagyj mézillatú lucerna- földön, ahol százszámra legelésztek az uraság fehértarka tehenei, sok munkát, lótást- futást megtakarított egy ilyen ügyes juhászkutya. Csák meg kellett neki mutatni az árkot Ha egy-egy tehén kivált a csordából és a tilosba tévedt, Stella már ott ugrált körülötte. Fogta, míg vissza nem zavarta a többihez. Sok szép napra emlékezett az ember. Csa^ hevert az árokban és egy lombos ággal legyezgette magát. Stella a teheneket vigyázta, vagy mellette ült, lógó nyelvvel várta a parancsokat, néha megmegnyalta a kezét is. A kutya is megöregedett, kopott, öreg szuka lett belőle. Rég el kellet volna pusztítani, de az ember ragaszkodott hozzá.

— Jól van, jól, — modta az

asszony, — megígérem; Úgyse hálsz meg, — 1 1 !

Amikor esténként az asszony hazatért a fejősből, mindig ej- t ettek Pár szót a kutyáról is. Mert az ember mindig gyanakodott, ha a felesége távol volt.

— Sok szép, közös emlékünk van. Amikor Bergában, Huck- lingében, Gyllengranban őriztem a csordát, akkor is velem volt. Mindig hűségesen;. —

Felesége nyugtalanul a kony- he felé nézett. — Ne beszélj így, nem viszem el Stellát. De akkor ne engedd, hogy nyalogasson téged. Annak az érdekében mondom... —

A gyerek a konyhában feküdt egy kis gyerekágyban. Unokájuk volt, nemrég múlt kétéves. Anyja távol dolgozott, a nagyszülők vigyáztak a kislányra.

2.

A hosszú nyári éjszakákon, amikor felesége munkában volt; a beteg feküdt az ágyon és hallgatta, hogyan kopognak az élők és egészségesek léptei a zsellérlakások lépcsőin.

Hozzá a szobába. Amikor elvégezte feladatát a kutya, mindig visszatért a beteghez.

Néha a kutya egyedül játszott a gyerekkel, hagyta, hogy csináljon a kislány vele amit akar, bedugja kezét a szájába, húzza a nyelvét, dbálja a farkát. Az ember irigykedve nézte a játékot. Hiányzott neki a hűség és odaadás, vágyakozott utána és boldog volt, amikor a kutya visszatért hozzá és lekuporodott az ágy elé. Pásztoréveinek emlékei jutottak eszébe, és nem ellenkezett, ha a kutya megnyalogatta a kezét.

Egyszerre csak a feleségét látta az ajtóban.

— Stella! Nem szabad! — kiáltotta az ember. — Meglét a dajka. — Próbálta viccel elütni az ügyet, de közben zavarta a kutyát magától.

Felesége siránkozott.

— Szóval mégis nálad van..-, Aztán meg a kicsit nyalogatja.^ Mit gondolsz, kinek lesz hár- mótok közül a legrosszabb? —

— Ez volt az utolsó örömem, — mondta az ember, aztán feleségéről a kutyára nézett. Megint a földek jutottak eszébe, a dongó bogarak, az árokpart hűvös földje, ahol Stellával ültek a fűben.

Szorosan magához húzta a kutya fejét és megcsókolta hegyes fülei között. A kutya boldogan ugrándozott.

— Ha ez mégegyszer megtörténik, elpusztíttatom a kutyát — mondta nagyon komolyan az aszony.

3.

Míílott az idő, s az ember napról-napra rosszabbul lett. Halántéka beesett, szeme csillogott.

De a gyerek is megváltozott. Néha köhécselt, arcán két kerek piros folt világított. Az asszony bezárta a konyhába nyíló ajtót, ő aludt ott éjszakánként a kisgyerekkel. Többé nem engedte a kutyát a szobába. Elvette az embertől az egyetlen társát, úgy látszott, az ember lassan belenyugodott ebbe.

De nem tudta, hogy amikor ő nincsen otthon, mit csinál az ember. A kutya kaparta a bezárt ajtót, a beteg felkelt, oda- vánszorgott. ott ült egy ideig és fejét a kutyáéhoz szorította.

Egy napon az asszony váratlanul a szobába lépett. A kutya ott volt az ágy mellett, az ember kezét nyalogatta. Az

bői levágott egy darabot és a nyakörvre kötötte.

így vezette a kutyát pórázon, a dombokon át az erdőkerülőhöz. Az erdőkerülő a konyhában ült és evett. Kis idő múlva puskával a kezében lépett ki az ajtón.

Az asszony a fehér juhászkutyához szaladt, megfogta a fejét, maga felé fordította, belenézett a kérő, mindent megértő szempárba. Könnye a kutya nyakára cseppent. Egy kopott kicsi szuka volt, esetlenül, mindenbe belenyugodva ván- szorgott, mintha tudta volna, mi történik.

— Csak az Isten tudja, — mondta az asszony, — hogy jobban ragaszkodtam hozzá, mint a legtöbb emberhez... —

Aztán az erdőkerülő visszajött a fáskamra mögül. Puskájának egyik csöve még füstöl- gött

ÚJ KÖNYV:

Életünk és a stress

A harmincas évek óta Kanadában élő magyar származású orvos, a montreali egyetem mlághírű professzora ebben az eredetileg anfoüul írt könyvében közérthetően számol be felfedezéséről, az utóbbi idők biológiai kutatásának egyik legjelentősebb vívmányáról: a stressről. Mi a stress? Az a biológiai erő, képesség, avagy törekvés, amelynek révén a szervezet alkalmazkodik környezetéhez, védekezik a külső és belső ártalmak ellen. Élettani alapját a mellékvese hormontermelése szolgálja. A stress „vészreakció” formájában jelentkezik, ezt követi az ellenállás, vagy alkalmazkodás, ha pedig túlságosan erős a veszélyeztető hatás, bekövetkezik a szervezet kimerülése.

A mindennapi életben éppply fontos szerepet játszik a stress, mint a betegségek kialakulásában és

leküzdésében. Az élet folytonos alkalmazkodásból áll; az alkalmazkodás célja a testi-lelki egyensúly (egészség) fenntartása, ez pedig a feszültség és elernyedés folytonos váltakozásából áll.

Selye megnyerő egyszerűséggel írja le ennek a bonyolult élettani mechanizmusnak a felfedezését, ismerteti az érdekes állatkísérleteket, amelyek lépésről lépésre a sajátos hormonműködés nyomára vezették, bemutatja az alkal- mazkbdás betegségeit és a gyógyítás céljából létrejövő tüneteit; majd felvázolja biológiai elméletét. Könyvének utolsó részében a stress és a hétköznapi élet kapcsolatából kiindulva „életművészeti“ tanácsokat ad, hogyan alkalmazkodhatnánk harmonikusab- ban, a szervezet öngyógyító tevékenységének kihasználásával a mai élet ritmusához.

Néprajzi és nyelvjárási pályázat

A Nyíregyházi Jósa András

Megyei Múzeumban befejezték a tizenkettedik országos néprajzi és nyelvjárási pályázatra beküldött írások értékelését. A bírálóbizottság szerint a múlt évi pályázatokhoz képest az idén színvonal tekintetében jelentősebb művek érkeztek be a megye területéről. Ezek közül is elsősorban Papp Zoltán Sándor bsregdaróci, Máté Miklós kocsordi, Bodnár Bálint klsvárdai lakosok

gyűjtőmunkája érdemöl dicséretet. Az országos zsűribizottság döntése után a pályadíjakat az októberi múzeumi hónap keretében

nyújtják át ünnepélyesen.

Plasztikus

film

Georges Dromaz svájci felfedező harminc esztendeje kitartó kutatómunkával megvalósította az állítólag tökéletes plasztikus filmet, amelynek első bemutatóját a napokban tartották meg Genfben. Dro- rnaz normális filmkamerát használt, amelyet saját konstrukciójú különleges lencsével szerelt ,fel. Ezzel a kamerával 16 milliméteres színesfilmet készített a genfi karnevál jeleneteiről. A vetítőberendezést szintén speciális optikai berendezéssel látták el és a filmet Svájcban készült különleges vászonra vetítik.

Mikor letettem a két kanna vizet, s Tera néném markomba nyomta a hatfillért érte — megsimogatta borzas fejemet:

— No. Gabri fiam, holnap keresztelő lesz nálunk, s mivel te hordod nekem a vizet, ösz- szeszedhetel öt-hat komát, oszt eljöhettek a keresztelőre.

Én tágranyílt szemmel néztem Tera nénémre, szólni se tudtam a megilletődöttségtől.

— No, eredj, lódulj, holnap reggel kilenc felé itt lehettek

— tuszkolt a kapu felé.

Ügy szaladtam mint a nyúl, majd hirtelen megálltam: —' azon tanakodtam, hogy ha már engem bízott meg Tera néném, kiket is hívjak meg erre az ünnepségre. Gondolatban magam elé idéztem a gyerekeket.

— Kovács Palkót nem hívom meg, mert irigy, Zoltán Zsigát se, a meg nem adott nekem a múltkor lekváros kiflit, pedig egész kemencével sütött az anyja. Meg hát mért js hínám meg, azoknak is van tehetünk! Erdős Jancsit se. mert annak meg suszter az apja, jól keres. Szekeres Laj- kót meg azért nem, mert a múltkor betörte a fejem... Hanem a Kecse Zsigát, azt igen-!! Azok olyan szegények, mint én... Hát még kit is hívjak? — így töprengtem magamban. — Ahá, megvan! Parti Sanyit, no meg Boda

Kamjén István:

KERESZTELŐ

Ferkót! Azok se valami gazdagok, mosni jár az anyjuk. No de még kit?! Hű, megvan! Gulyás Antit is elhívom, no meg még Csordás Miskát! Elegen is leszünk: hatan!

Azzal már futottam is sorba, először bekiáltottam Kecskékhez: — Eszter néném, itthon van Zsiga?

— A fene tudja, hun cselleng a te komád!

i— Azt se tudja, merre ment?

— Tudja a jó fene — felelte mérgesen, miközben morzsolta a kukoricát.

Én meg lódultam tovább, hogy mihamarabb vigyem a jó hírt. Már elmúlt dél is, mire mindet megtaláltam, és közöltem velük a nagy örömet.

Otthon kukoricakását főzött nagyanyám, de bizony nem sokat ettem annak reményében, hogy holnap reggel majd jól teleeszem magam. Éjszaka is csak hánykolódtam, se- hogyse akart álom jönni a szememre, nagy sokára tudtam csak elaludni.

Amint megvirradt, felkeltem, rendbeszedtem magam. Hamarosan megjelentek a cimborák is: nemsokára ott gyöszmékeltünk már Tera néném portája előtt. Be-beku- kucskáltunk a hasadékon, hogy vajon készülődik-e már az ünnepségre. Figyelemmel kísértük minden lépését, hogy ki, a be járt a konyhába, aztán az eresz alá lerakott követ festette pirosra. Csordás Miska egyre lökdösött: — Na. szólj mán, bemehetünk-e? — Szóljál te! — bíztattam.

— Hogyisne, hát te hordod nékik a vizet, nem én! — bújt ki.

— Igaz, de nem akarom magamra haragítani — válaszoltam. Addig nógattak a többiek is, míg végül félénken megszólaltam:

— Tera néném, nincs még kilenc óra?.

— No, hát tik még mán itt vagytok?! — szólt vissza Tera néném és elkacagta magát. — Na jól van, gyertek akkor befele!

Majd elgázoltuk egymást, úgy törtettünk befele a kapun.

s egyre kérdezgettük: nem kell-e valamit segíteni? Tera néném mosolyogva mondta: — nem kell semmit, az ördög bújjon belétek, üljetek csak le!

Egy alacsony asztal ott állt már az udvar közepén. Tera néném meg mindegyikünknek egy-egy kis széket adott a kezébe.

Sebtiben körülültük az asztalt, Tera néném megolvasott bennünket:. hányán vagyunk, aztán eltűnt a pitarban. Mink nagy izgalomban vártuk, vajon mivel traktál meg Tera néném?!

Néhány perc múlva megjelent egy nagy sárga, kékvirágos cseréptállal a kezében. Takarosán az asztal közepére helyezte, majd körülnézett rajtunk: — Éhesek vagytok? — Úgy ám! — válaszoltuk egyszerre.

Ezzel el is tűnt újra, nekünk meg valamennyiünknek a pitarajtóra szegeződött a tekintetünk: de meg is örültünk, mikor megláttuk kéziben a nagy fazekat: hát még

Soltész Albert rajza