Kelet-Magyarország, 1964. augusztus (24. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-28 / 201. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK I XXL ítfojltam, sm szám ARA: 50 fillér 964. AUGUSZTUS 38. PÉNTEK Nagyhírű és folyamatosan gazdagodó mezőgazdaságunk új seregszemléje megkezdődött Ma megnyílnak a 65. Mező- gazdasági Kiállítás és Vásár kapui, hogy a látogatók százezrei elé tárják azokat az eredményeket, amelyekkel szerényen, de joggal és a jövőt szolgáló bizalommal dicsekedhetünk, Az új kiállítás három héten keresztül tanítani, lelkesíteni, tapasztalatokban gazdagítani, s hasznosan szórakoztatni fogja a látogatók nagy tömegét érdeklődőket és szakembereket egyaránt. A kiállítás szervezői —, új életünk íratlan törvényeinek megfelelően —, nem a csillogó látványosság „szempontjait” követték. Nem elkápráztatni akartak, nem elképeszteni egyedülálló rekordokkal. Arra törekedtek, hogy a kézzelfogható valóság mutatkozzék be a látogatóknak. A vásár kiállító pavilonjaiban különféle termékeivel a magyar szocialista, nagyüzemi mezőgazdaság mutatkozik be. Nem az egyes gazdaságok kiemelkedő eredményeivé! akar' hatni, hanem a fejlődés átfogó bemutatásával. És éppen ezzel mutathat előre a fejlődés további útján. Valóban, öreg hiba lenne ezt a kétévenként megismétlődő alkalmat valamiféle „vetélkedő” keretének tekinteni. Nem arról van szó, hogy hazánk négyezer mezőgazdasági nagyüzeme a „ki mit tud” játék szabályai alapján különleges dicséretekre tartson igényt. Minden jól végzett munka, és kivétel nélkül minden eredmény már puszta létével megérdemelt dicséret hordozója. Ezzel egyáltalán nem akarjuk eljelentékteleniteni a kiemelke. dő eredményeket. Sőt ezek ezúttal is méltán részesülnek majd a kiállítás közönségének és bíráló bizottságainak elismeréseiben. A magyar mező- gazdaság minden rendű és rangú munkásainak dicsérete ez a kiállítás nemzeti méretű mérföldkő. Egészen bizonyos, hogy mind a látogatók, mind pedig a bírálók szóvátesznek majd bizonyos „negatív” jelenségeket is, amelyek mezőgazdaságunkban helyenként fellelhetők. Nem kétséges azonban, hogy a pozitívumok hatnak elsősorban. A legújabb termelési eljárások bemutatásáról van szó. Azokról a hatékony eljárásokról, amelyek részleteiben is megérdemlik a teljes figyelmet, és a készséget a jó példa követésére. A központi cél, hogy a közönség — de a szakemberek is — megismerjék a szocialista mezőgazdaság eredményeit. Feltárulnak ftt a legcélszerűbb növénytermesztés, állattartás munkaszervezés, üzemszervezés titkai. Az eredmények és a módszerek tanulmányozása alkalmas arra, hogy jelentős mértékben növelje a magyar falvak népének szaktudását Es pedig a nemzeti és egyéni boldogulást egyaránt szolgálja. A kiállítás kiválóan alkalmas arra is, hogy tovább építse s falu és a város közösségi érzését a munkás—paraszt szövetséget. Az eredmények szemléltetően bizonyítják, hogy a párl és a kormány mezőgazdasági politikája helyes. Bizonyítják továbbá, hogy a magyar mező. gazdaság nincs egyedül, amikor újabb és újabb eredményekért harcol. Az ipari munkásság a legkülönfélébb eszközökkel támogatja a magyar mezőgazda, ságot. A gépektől a műtrágyáig, a használat célját szolgálc iparcikkektől a kulturális eszközökig. Derekasan kiveszi ebből a munkából a részét a magyar tudomány is. Nemcsak gazdag szakkönyv-sorozatot bocsát a mezőgazdaság dolgozóinak rendelkezésére, hanem. — folyamatos kísérleteivel — munkamódszereket is. A 65. Mezőgazdasági Kiállítás — felszabadulásunk óta a tizedik — az eddigiekhez mérten mondanivalójában és területének nagyságában egyaránl kibővült. Gazdagodott nemzetközi jellege is. Jelentkeztek produktumaikkal a baráti országok, továbbá gépekkel éí berendezésekkel tizenkilenc nyugati cég. Mintegy ötszá; mezőgazdasági gépet tanulmányozhatnak a látogatók. A mezőgazdasági műszerek sokasága, a szakkönyvkiállítás, í borverseny 1200 féle bora, t mezőgazdasági újítók 150 újítása. mind-mind a tanulságok egész sorával szolgál. Külör és rendkívüli érdeklődésre tarthat számot az állattenyész. tési bemutató. Ez az állattenyésztés legkülönfélébb ágaza tairól ad nemcsak átfogó, hanem részleteiben is tanulmányozható képet. Az új kiállítás minden eddiginél színesebb, gazdagabb é érdekesebb. Híven tükrözi az a nagyszerű teremtő lendületet amely a mai magyar falvakbai tapasztalható. Képet ad az ú típusú, egyre szélesebb látókö rű, céltudatos mezőgazdaság munkásokról: vezetőkről és fi zikai dolgozókról egyaránt. A: eredmények összességét átte kintve sok tsz-gazda büszkéi állapíthatja majd meg, hogy ; nagyüzemi gazdálkodás keretei ben megsokszorozódtak a ké pességei. A magyar munkások dolgozó parasztok és alkotó ér telmiségiek összefogásának sí kereiben új és emlékezetes ese •mény a mezőgazdasági kiállítás A 9Iini§zteHeiiáci ülése Százezres nagygyűlés Prágában Hruscsov és Novotny elvtársak beszéde Novotny ezután utalt arra, hogy ezt lehetővé tette és megkönnyítette a két párt állandó baráti és elvtársi érintkezése és tapasztalatcseréje. Novotny ezután arról beszélt, hogy Csehszlovákia belső fejlődésében sikerült leküzdeni az átmeneti nehézségeket. A párt céltudatos munkája kezdi meghozni gyümölcseit. Ezt legjobban az mutatja, hogy az 1963. évihez viszonyítva az ipari termelés újból növekedett. A mezőgazdaságban hozott intézkedések révén javult a lakosság ellátása. Hangoztatta azonban, hogy még vannak leküzdendő nehézségek. Beszélt azokról az intézkedésekről, amelyeket 1965-ben szándékoznak végrehajtani a csehszlovák népgazdaság szerkezetében és irányításában. Ez nagyobb önállósághoz juttatná az ipari vállalatokat, de egyúttal fokozná a vállalatok vezetőségére háruló felelősséget. Közölte, hogy 1966—1970-re tervezett új ötéves tervet már ezeknek az intézkedéseknek az aiapján-szándékoznak megvalósítani. Ezután Novotny intézkedéseket ismertetett, amelyekkel a párt és a kormány a dogmatiz- mus, a nacionalizmus, a revi- zionizmus és a liberalizmus ellen kíván harcolni. Külpolitikai kérdésekre áttérve Nóvotny hangoztatta, hogy a nemzetközi feszültség enyhülésének kezdeti jelei mutatkoztak ugyan, de azért további nagyméretű erőfeszítésekre van szükség, hogy ebben az irányban, tovább haladhassunk az általános és teljes leszerelés, valamint a vitás nemzetközi kérdések békés megoldásáért vivott harcban. Antonin Novotny beszédét a Szovjetunió Kommunista Pártjának, az SZKP Hruscsov vezette Központi Bizottságának, a csehszlovák és a szovjet nép örök barátságának, a Csehszlovák Szocialista Köztársaságnak és a CSKP-nek éltetésével fejezte be. Antonin Novotnynak nagy tetszéssel fogadott beszéde után N. Sz Hruscsov lépett a szónoki emelvényre. Hruscsov beszéde bevezető részében hálás köszönetét mondott a baráti meghívásért. A ; szovjet nép, a párt és a kormány nevében sok sikert kívánt Csehszlovákia népének a ■ szocialirr s építésében. Hang■ súlyozta, hogy örömmel vesz ■ részt a szlovák nemzeti felke■ lés 20. évfordulójának ünnepsé- ’ gein, mert ez a dátum jelentős ■ esemény abban a közös harc. i ban, amelyet a Szovjetunió és 1 Csehszlovákia a fasizmus ellen > vívott. Hangsúlyozta, hogy a fasizmus elleni harcban kiontott vér és az ebben a harcban hozott áldoza- ’ tok nem voltak hiábavalók: a csehszlovák nép már két évtizede sikere- 1 sen halad a szocialízmv 1 útján. j Azok a nagy győzelmek, amelyeket a csehszlovák nép eddi? elért, a dicső , Csehszlovák 1 Kommunista Párt és Novotny (Folytatás a 2, oldalon) és helyesen tanultunk Lenin pártjának tapasztalataiból, helyesen érvényesítettük ezeket a tapasztalatokat országunk viszonyainak megfelelően. Ebből a szempontból a legtermékenyebb időszak az utóbbi tíz esztendő volt, amelyre a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. és XXII. kongresz- szusán diadalt aratott és pártunk által teljes mértékben vallott lenini eszmék nyomták rá a bélyegüket. — E két kongresszusból pártunk is levonta a gyakorlati tanulságokat és ezek alapján jelölte ki a Csehszlovák Kommunista Párt XII. kongresszusa országunk szocialista építésének feladatait. — Jogos büszkeséggel jelentjük ki — mondta a továbbiakban Novotny —. hogy a Csehszlovák Kommunista Párt és az SZKP nézetei teljesen megegyeznek korunk minden alapvető kérdését, a szocializmus és a kommunizmus építésének további útr ját, a szocialista országok egységeinek és összeforrottságának megszilárdítását és a nemzetközi kommunista mozgalom forradalmi feladatainak és céljainak megvalósítását illetően. Pártunk és az SZKP közötti marxista—leninista egységet továbbra is úgy óvjuk, mint szemünk fényét. zett el az ismeretlen katona sírjánál, majd az Olsansky temetőben a szovjet hősök emlékművénél. Délután a történelmi nevezetességű prágai óvárosi teret zsúfolásig töltötték meg a csehszlovák főváros üzemeinek, hivatalainak dolgozói, Prága lakosai, hogy jelen legyenek a csehszlovák—szovjet barátság nagy demonstrációján, a szovjet vendégek tiszteletére rendezett nagygyűlésen. A nagygyűlés Antonin Krceknek, a CSKP prágai bizottsága első titkárának bevezető szavaival kezdődött. Rövid bevezető beszéde után Antonin Novotny köztársasági elnök, a CSKP KB első titkára lépett a mikrofonhoz. Antonin Novotny beszéde elején rámutatott arra, hogy a szlovák nemzeti felkelés 20. évfordulójának megünneplésével megkezdődik az az ünnepségsorozat, amelyet Csehszlovákia felszabadulásának 30. évfordulója éhalmából rendeznek,' s amely. 1965. május 9-ig tart. Visszaemlékezve a közös harcokra, megállapította: — Népünk tudatában van annak, hogy mindazokat a sikereket amelyeket az elmúlt húsz év alatt elértünk országunk szocialista r ”esetésében, annak köszönhetjük, hogy a Szovjetunióra támaszkodtunk Csütörtökön a délelőtti órákban Prágába érkezett a Nyikita Hruscsov vezette szovjet párt- és kormányküldöttség. A repülőtéren Antonin Novotny a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke, Jozef Lenárt miniszterelnök, az ország párt- és állami vezetői, a diplomáciai testület tagjai üdvözölték a szovjet küldöttséget. i A Novotny és Hruscsov rövid beszéde után a küldöttség tagjai és az őket fogadó csehszlovák vezetők gépkocsioszlopa elindult a repülőtérről a prágai várba, ahol a küldöttség szállása lesz. A repülőtértől a várig vezető úton ujjongó prágaiak sorfala között haladt el Hruscsov és Novotny gépkocsija. A szovjet küldöttség vendéglátói kíséretében a prágai várban rövid látogatást tett és baráti beszélgetést folytatott a CSKP KB elnökségének tagjaival, a csehszlovák politikai élet kiemelkedő személyiségeivel. A kora délutáni órákban a Hruscsov vezette delegáció a Vitkov hegyen koszorút helyeíeltétele annak, hogy november 30-ig mindenhol befejezzék az őszi mélyszántást. Ezért szüksége, !. gy a termelés i’ivetke- zetek a legnagyobb cé.ogidő- ben a lehető legtöbb családtagot bevonják a közös munkába. Minden mezőgazdasági üzemben törekedni kell arra, hogy a traktorokat, a betakarító gépeket és a szállítóeszközöket a legjobban kihasználják, minél több traktor dolgozzék kettős műszakban. Ehhez ez a. .-.alommal is nagy segítséget nyújthatnak az ipar és más munka- területek traktorvezetéshez értő dolgozói. A kormány felkéri az ipari üzemek, a közlekedés és a tanácsi szervek dolgozóit: segítsék az őszi mezőgazdasági munkák sikeres lebonyolítását azzal is, hogy időben biztosítják a mezőgazdaság számára a szállítóeszközöket, a gépalkatrészeket, az üzemanyagot, a műtrágyát és a növényvédő- szereke*. na takarmányozásra kerüljön. Nagyon fontos, hogy a gazdaságok összes felesleges kenyér- gabonájukat mielőbb eladják az államnak és hogy a felvásárló szervek a készleteket gondosan kezeljék. Az őszi betakarítási- és szántás-vetési munkák a mezőgazdasági üzemek dolgozóitól a múlt évihez hasonló nagy erőfeszítéseket követelnek. A kormány ezért felhívással fordul a termelőszövetkezetek, az állami gazdaságok és a gépállomások vezetőihez, valameny- nyi dolgozójához, hogy a kenyérgabonát ugyanolyan szorgalommal, szervezettséggel, a bevált agrotecl ";kai eljárások alkalmazásával legkésőbben október végéig és ugyanakkora területen vessék el, mint a múlt év őszén. A tavalyinál nagyobb feladatot jelent az őszi termények kellő időben és nagy gondossággal történő betakarítása is, s ez egyik igen fontos A földművelésügyi miniszter beszámolójában bejelentette, hogy a kenyérgabona-félék cséplése a közvetlen befejezés előtt áll. Az ország szükségletének megfelelő mennyiségű kenyérgabona megtermelésére tavaly ősszel és az idén tett intézkedések eredményesnek bizonyultak, a mezőgazdasági üzemek és irányító szervek dolgozói elismerésre méltó, odaadó munkát végeztek, az ipar és a közlekedés dolgozói értékes segítséget nyújtottak a nyári betakarításhoz. I A kenyérgabona felvásárlása országszerte jó ütemben folyik, csaknem kétszer annyi kenyérgabonát vásároltak már fel, mint a múlt esztendőben ugyaneddig az időpontig. A kormány megállapította, hogy a kenyérgabona-termés fedezi a lakosság szükségleteit. Biztosítani kell, hogy kenyérgabonát kizárólag élelmezési célokra használjanak; elejét kell venni annak, hogy kenyérgabo Átvették a rendezőktől a 65. Országos Mezőgazdasági Kiállítást kiállítás területet, megszemlélték a főbb pavilonokat és szabadtéri bemutatókat. Mindenütt lázas ütemű munka folyt még, szinte minden épületben és parcellán volt még elrendezni, csinosítani való, de a bemutatók anyaga már mindenütt a helyén volt, s tulajdonképpen teljesen kibontakozott a ma reggel nyíló kiállítás képe. A 65. Országos Mezőgazda- sági Kiállítás főbizottsága Keserű János földművelésügyi miniszterhelyettes elnökletével csütörtökön délután ülést tartott. A kapunyitás előtt ez volt a főbizottság utolsó ülése, amelynek napirendjén egyetlen program szerepelt: a kiállítás átvétele a rendezőktől. A „helyszíni átvétel” során a főbizottság tagjai bejárták a hivatal elnökének az idei népgazdasági terv első félévi teljesítéséről szóló jelentését. A földművelésügyi miniszter beszámolt a mezőgazdasági munkák előrehaladásáról és íz őszi munkák előkészítésérő A kormány a beszámolót meg tárgyalta és elfogadta. A Minisztertanács ezután na pi ügyeket tárgyalt. A Minisztertanács Tájékoztatási Hi/vatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Megvitatta és elfogadta az Országos TervA KENYÉRGABONA-TERMÉS FEDEZI AZ ORSZÁG SZÜKSÉGLETÉT fi kormány felhívása a mezőgazdaság dolgozóihoz Mezőgazdaságunk seregszemléje