Kelet-Magyarország, 1964. augusztus (24. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-22 / 196. szám
Ünnepség ÍIosisibeiíh feiizabad ulásának 2@. évfordulója alkalmából Komócsin Zoltán elvtárs beszéde A Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Bizottsága és a Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága péntek délután a Ganz-MÁVAG művelődési házában ünnepséget rendezett a Román Népköztársaság nemzeti ünnepe, az ország felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából. Az ünnepségen jelen volt, és a díszelnökségben foglalt helyet Gáspár Sándor, Komócsin Zoltán és Nemes Dezső, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagjai, Péter János külügyminiszter, Bugár Jánosné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkárhelyettese valamint Mihail Rosianu, a Román Népköztársaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Részt vett az ünnepségen Lé- várdi Ferenc nehézipari miniszter, Trautmann Rezső építésügyi miniszter, valamint politikai és társadalmi életünk számos ismert képviselője. Jelen volt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. A román és a magyar Himnusz hangjai után Bugár Jánosné nyitotta meg az ünnepséget, majd Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja mondott beszédet. — A testvéri román nép augusztus 23-án ünnepli hazá. ja felszabadulásának huszadik évfordulóját. Ezen a nagy napon az egész haladó emberiség vele ünnepel, de különösen becses e szabadságünnep nekünk, a szocialista világrendszerhez tartozó népeknek. A román és a magyar nép szenvedésekkel, elnyomatással és dicső harcokkal teli történelmében oly sok a közös vonás, 1945 utáni utunk pedig olyannyira eggyé forrt, hogy méltán tarthatjuk a baráti szomszéd nép ünnepét sajátunknak is. is — akárcsak a magyar — kilépett korábbi nemzetközi elszigeteltségéből, kiszolgáltatott, ságából. A Szovjetunióval, a többi szocialista országgal együtt haladva az összefogásból származó iegyőzi*?teilen erő egyenrangú részese és minden előnyének élvezője lett. Komócsin Zoltán ezután részletesen beszélt a Román Nép- köztársaság dolgozóinak az ipar a mezőgazdaság, a kultúra fejl^ztésében elért nagyszerű eredményeiről. Utalt a román és magyar nép barátságának nagy történelmi hagyományaira, s hangsúlyozta: — A magyar—román barátság húsz év alatt a proletár internacionalizmus szellemében jelentősen meeerősödött. Biztosak vagyunk benne, hogy a következő években és évtizedekben, ahogy kölcsönösen még nagyobb győzelmeket érünk el a szocializmus és a kommunizmus felépítésében, tovább fog terebélyesedni. — Úgy vélem, valameny- nyiünk legbensőbb érzését fejezem ki, amikor ünnepi gyűlésünkről is forró testvéri üdvöz. létünkét, legjobb kívánságainkat küldjük a román népnek. Tiszta szívünkből kívánjuk, hogy a Román Népköztársaság, erősödjék, izmosodjék tovább, sokasodjanak örömei, oszoljanak gondjai, s érjen el új meg új sikereket a szocializmus és a kommunizmus felépítésében! — fejezte be beszédét Komócsin Zoltán. Változcstlemu! folynak a harsak Kongóban — mondotta bevezetőben Komócsin eivtárs, majd a felszabadulásról emlékezett meg és így folytatta: — A felszabadulás, mint tudjuk, a népeknek csak a lehetőséget adta meg, hogy elinduljanak a független nemzeti lét Útján. S hogy a román nép élni tudott a szabadsággal, azt elsősorban annak köszönheti, hogy — akár a magyar nép — számíthatott a felszabadító Szovjetunió önzetlen és minden oldalú támogatására, a testvérnépek kölcsönös segítségére. Az új rend felszabadította a dolgozó nép legjobb alkotó erőit. A testvéri román nép Bukavuban, Kivu tartomány fővárosában a péntek reggel érkezett hírügynökségi jelentések szerint még változatlanul folynak a harcok. Időközben Leopoldvilleben láthatóan lelassult az a folyamat, ami Csőmbe keddi rendelkezésére indult meg. Mint ismeretes, Csőmbe elrendelte, hogy Burundi és Brazzaville — Kongó állampolgárait — ez utóbbi ország 50 000 állampolgáráról van szó — internálják, kobozzák el vagyonukat és utasítsák ki a Kongói Köztársaság területéről. Mint nyugati hírügynökségek jelentik, a Mobutu-féle katonák brutálisan rángatták ki az ártatlan embereket házaikból, s egy internáló táborba gyűjtötték őket, ahol ezrek töltötték az éjszakét a szabad ég alatt. Alighanem Franciország közbelépésére történt, hogy Leopoldville polgármesterének közbelépésére csütörtök este kétezer brazzavillei állampolgárt szabadon bocsátottak. Az Olasz Kommunista Párt titkársága pénteken délután 3 órakor bejelentette, hogy Pal- miro Togliatti, a párt főtitkára Jaltában elhunyt. Az utolsó orvosi közleményt Va- szilenko professzor, Arutyunov professzor és a Togliattit kezelő többi orvos írta alá. A közlemény így hangzik: „Augusztus 21-én 13,00 órakor váratlanul elváltozott 'Togliatti elvtárs lélegzése és vérkeringési zavarok keletkeztek. Változott a lélegzés ritmusa és meggyorsult az érverése, a pulzus elérte a percenkénti 140—150-et, szabálytalan szívműködéssel. 13 óra 20 perckor Palmiro Togliatti szíve • megszűnt dobogni. A szívmasszázs a mesterséges légzés oxigén segítségével, az injekciók nem élesztették újjá a szívműködését. Togliatti elvtárs halála tehát az agyközponti életfontosságú gócainak bénulása következtében következett be’’. Togliatti életrajza Palmiro Togliatti 1893-ban született Genoában. Édesapja hivatalnok - volt. Togliatti 1915-ben végezte el torinói egyetem jogi karát és már diák korában eljegyezte életét a munkásosztállyal, küzdött felemelkedéséért. 1914-ben az olasz szocialista párt tagja, majd 1919-ben a Torinóban megjelenő Avant/ szerkesztője lett. Egyetemi hallgató korában életre szóló barátságot kötött Antonio Gramscival és együtt vívtak engesztelhetetlen harcot a szocialista párt reformista irányvonala ellen, küzdöttek a marxizmus érvényre jutásáért. 1919-ben Togliatti egyik megalapítója volt az Ordine Nuovo című marxista hetilapnak, amely tömörítette Torino forradalmár szocialistáit. Az Ordine Nuovö-csoport Gramsci és Togliatti vezetésével 1921 januárjában megalakította az Olasz Kommunista Pártot Gramscit 1925-ban a fasiszta hatóságok letartóztatták és ekkor Togliatti vette át a párt vezetését. Ugyanez év novemberében a pártot illegalitásba kényszerítették és Togliatti irányította a fasizmus ellen a küzdelmet. Évekig Ercoii néven végezte pártmunkáját. 1927-ben megválasztották a párt főtitkárává és haláláig betöltötte ezt a tisztséget. Ugyanebben az esztendőben Párizsban létrehozta a párt „külső központját”, amely megjelentette a Stato Operáló havonta megjelenő elméleti folyóiratot. A háború kitörésekor Togliatti átmenetileg letartóztatásba került, majd 1940-ben sikerült a Szovjetunióba emigrálnia. 1944 márciusban tért vissza hazájába, s júniusban ő lett a Rinascita című pártlap főszerkesztője. 1944 áprilisától 1946-ig Togliatti tárcanélküli miniszter volt Badoglio antifasiszta kormányában, majd a Bonomi- kormányban váilalt miniszterelnök-helyettesi tisztséget. Barri és de Gasperi kormányában igazságügyminiszter volt. Az 1948-ban megtartott parlamenti választásokon az Olasz Kommunista Párt nagy sikereket ért el. A megrémült jobboldal ekkor felvette a harcot a kommunista párt ellen, egymást érték a reakció« támadások, és az Olasz Kommunista Párt ellenzékbe kényszerült. 1948 július 14-én merényletet is megkíséreltek Togliatti ellen, egy szélsőjobboldali fiatalember a képviselőház bejárata előtt rálőtt. Súlyos sérüléséből felépülve Togliatti tovább folytatta aktív politikai tevékenységét. 1948-tól fogva haláláig tagja volt az olasz képviselőháznak. Palmiro Togliatti fontos szerepet töltött be a III. In- ternacionaléban és a spanyol polgárháború idején az egyik megszervezője volt a köztársasági Spanyolország oldalán küzdő nemzetköri brigádnak. Hruscsov lerója kegyeletét Jaltából jelentik, hogy Nyi- k'ta Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke Akme- csety-be érkezett, hogy lerója kegyeletét a nemzetközi munkásmozgalom nagy halottja előtt. Az Olasz Kommunista Párt vezetősége táviratban értesítette a világ kommunista pártjait Togliatti haláláról. A párt titkársága üzenetet intézett a köztársasági elnöki hivatalhoz, a miniszterelnökhöz, a hatóságokhoz és az olasz demokratikus pártokhoz, hogy közölje velük a szomorú hírt Nagy kommunista, nagy léié* vol, századunk felejthetetlen embere. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának részvéttávirata Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának, Róma Kedves elvtársak! t Mély megrendüléssel értesültünk drága elvtársunk és barátunk Palmiro Togliatti, az Olasz Kommunista Párt főtitkárának, az olasz nép n agy fiának, az olasz és a nemzetközi munkásosztály kimagasló személyiségének tragikus haláláról. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és egész tagsága, munkásosztályunk, s népünk legmélyebb együttérzését fejezzük ki az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának, tagságának és az olasz munkásosztálynak. Togliatti elvtárs élete ifjú korától összeforrt az olasz munkásmozgalommal. Egyik alapítója az Olasz Kommunista Pártnak, amelynek vez éré lett. Neve összeforrt Olaszország munkásosztálya és népe, valamint a nemzetközi munkásosztály harcával, a békéért, az olasz demokratikus megújhodásért, a szocializmus ügyéért folyó küzdelemben. Togliatti elvtárs a proletár internacionalizmus, a nemzetközi munkásmozgalom marxi—lenini egysége ügyének harcosa volt, akinek halála nagy veszteség az olasz munkásosztálynak, az olasz népnek, s mindazon erőknek, akik világszerte a békéért, a demokráciáért, az emberiség boldogulásáért küzdenek. , Pártunk Központi Bizottsága, tagsága és a magyar nép mély kegyelettel adózik Palmiro Togliatti eivtárs emlékének. J A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében KÁDÁR JÁNOS IX. Felvettem a köpenyemet és két mankómra támaszkodva lementem a klinikakertbe Útközben eszembe jutott: a tanár úr bizonyára nem isgondolta komolyan, hogy én ismét megtanuljak járni. Neki tudni kell, hogy milyen iszonyú fájdalmat okoz, ha kicsit is ránehezedek a jobb lábamra és mozdítani próbálom. Az lehetetlen. Nem mondta ő azt komolyan. Végigkopogtam a klinika- város széles főutcáján lefelé a konyhák és a kazánházak irányába. Majd letértem egy mellékösvényre, amelyet pirosra mázolt padok szegélyeztek. Az utolsó pádon egy nő 1964. augusztus 22. ült a térdére fektetett könyvből olvasott. Már csak két-három lépésre lehettem tőle, amikor felemelte a fejét és rámnézett. Erzsi volt, az én egykori ózdi táncpartnerem, akinek annyira tetszettem. Megörültem. — Jónapot, Péter — köszönt előre és huncutul mosolygott. Olyan közvetlen bizalmasan, mintha tegnap este váltunk volna el. — Jónapot Erzsiké. — Akaratlanul kihúztam magamat. — Hát magát mi lelte? — Egy kicsit összetörött a lábam. — Isténem... hogyan csinálta? — Rám omlott a szénfal. — Hát miért nem vigyá■ott? Erre nem tudtam mit mondani. — De most már jobban van? — Igen. — Emlékszik, hogy elintézett akkor Ózdon? — tréfásan megfenyegetett. — Hát... — Ügy összeharapta a számat — elkomorodott — de már nem haragszom — nyugtatott meg és ismét mosolygott. Ahogy most néztem, nem érthettem, miért volt nekem olyan idegen ez a kedves, örökké változó kifejezésű. ferdevágású szeme körül néhány alig észrevehető szarkaláb incselkedett az arca minden mozdulatára. Valamelyest lefogyott, megsápadt. Vállig érő dús, kékesfekete haja talán még szebb volt, mint ezelőtt. Persze az éles nappali fény nem jó az ilyen vizsgálódásra. Egyszerre nagy kedvem támadt, hogy elmondjak minden bajomat. — Üljön már le. Különben magának most nehéz leülni. Sétáljunk. összefogta pongyoláját és felállt. — Meséljen már valamit. Ahogy ezt kimondta, valahogy nehezebb lett szólnom. — Képzelje, osztályvezető lettem, — mondtam magamon gúnyolódva. Erzsi megnézett. — Mi a csuda? — Ilyen beteg verébbel, mint én, csak magasztosát lehet cselekedni. — Kár. Megálltam. Mankóimra dől4 ve előrehajoltam. — Kár? Miért? — Csak úgy, nem való maga irodába. Elakadt a lélegzetem. — Na mit néz, hát nem is... — Igen. Most jutott eszembe: róla nem is kérdeztem. — Maga hogyan került ide: — Semmi különös. • — Mégis? — Nem érdekes. — Ja, bocsánat... — Szóval, főnök lesz... az se rossz. Csak azután megismerjen... — Ugyan — ordítani lett volna kedvem. — Nem fáradt? — Á, dehogy... Rámnevetett és megszorította a mankót markoló kezemet. — Kár, hogy csak most találkoztunk. Én holnap kimegyek innen — szomorúan nézett. — Megy vissza? — Hová? Én itt lakom a városban. — Igen? — Hát... A Csemegében dolgozom. — Értem. Szótlanul mentünk egymás mellett. — Mennem kell, maga is kifáradhatott. —Igen... Á, dehogyis... — Akkor... gyógyuljon meg... — félrehajtotta a fejét. Szép volt és bizalmasan nézett rám, mintha nagyon so- ■ kát tudnánk egymásról. Elindult. — Viszontlátásra — mondtam. Megállt. — Igazán viszont akar látni? — Igen... Szeretném. — Tudja, melyik a takarékház? — Tudom — válaszoltam, pedig sejtelmem se volt, melyik az. — Nahát. Első emelet ket- ’ő. Hat után otthon’ vagyok. ’5 vacsorát főzök magának. Messzilő! szólt vissza. — Hármat csengessen. Másnap hajnal három leié aludtam el. Nehéz napok következtek. Másképpen is lehet élni. Fogok is. Kellek én a nőknek. Az a fontos. Nincs nekem olyan nagy bajom. Valóban kellek neki, vagy csak vissza akarja adni a kölcsönt? Persze, csakis... Mi kellene rajtam? Ha csak a mankóim nem. Vagy talán mégis? Ha kellek neki, akkor nincs baj. akkor másnak is jó lennék... Csak éppen a bányába nem kellek. Olyan mással is megesik. Ahhoz egy kis tüdőbaj is elég... Verának nem örültem úgy mint eddig. Pedig ő jött kitartóan. Hozta a rengeteg ennivalót és napról napra jó híreket. A szakszervezeti bizottságon azt mondták, hogy az új házakban lakást kapunk. Hallgattam a kedves saa- vát és türelmetlenül válaszol- gattam. — Mi van veled kedves? — Kérdezte aggódva. — Semmi... — Ugyan... — Látom én... — Hagyjál... Vera arcán megmerevedett a szép, szelíd mosoly. — Drágám... na... fáj valami? — Nem... — Akkor? / (Folytatjuk) Mihail Rosianu eivtárs beszéde kölcsönös előnyöket, az elvtárs segítségnyújtás elvét. A román nép meleg rokon szénvvel és elismeréssel figyel a magyar nép alkotó munkáját s e munka gazdag termését, : szocialista Magyarország fel építésében elért eredményekei Büszke örömmel töltik el ezei a sikerek, amelyeket sajátjánál érez. — A román nép — felszaba dulásának 20. évfordulóját ün népéivé — büszkén tekin vissza a megtett útra s tovább ra is elszántan munkálkodii azon, hogy a szocialista orszá gok népeivel vállvetve valón váltsa az emberiség nagy ál mát., a kommunista társadalon felépítését, amelynek megváló sulásáért az emberiség legjobb jai vérüket áldozták. — fejezt be beszédét Mihail Rosianu. A nagykövet hosszantart tapssal fogadott szavai után a ünnepség első része az Intema cionálé hangjaival ért vége' Az ünnepség második részébe) művészi műsor következett. Komócsin Zoltán nagy tapssal fogadott beszéde után Mihail Rosianu, budapesti román nagykövet szólt az ünnepség részvevőihez. Többek között ezeket mondotta: — Az új Romániának valamennyi nagyszerű, történelmi jelentőségű vívmány^ a Román Munkáspárt ésszerű politikájának, a román dolgozók hősies, öntudatos erőfeszítéseinek, a Szovjetunió testvéri segítségének, a szocialista országok közötti testvéri együttműködés, nek és segítségnyújtásnak a gyümölcse. A román nép mélységesen érdekelt a világbéke megőrzésében és biztosításában s egységesen támogatja a Román Népköztársaság kormányának külpolitikáját. Ez a külpolitika a szocialista országi hoz fűződő testvéri barátságra épül, olyan kapcsolatokra, amelyek tiszteletben tartják a teljes jogegyenlőséget és szuverenitást, a nemzeti érdekeket és a SALAMON PÁL 2
