Kelet-Magyarország, 1964. augusztus (24. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-22 / 196. szám

ünnepelt a megye (Folytatás az 1. oldalról.) Jelentősen nőtt a traktorállo­mány. 1949-ben a megyében 233 traktor volt, ez évben 3850 dolgozik s ezek 80 százaléka univerzális. Nagy jelentőséggel bírnak a már megépített és épülő öntözőtelepek és a homo. ki víztárolók. A különböző intézkedések nyomán a tsz-ek közös vagyo­nának értéke 1963 végén 2,5 milliárd forint volt, amelynek fele saját, tiszta vagyon. Na­gyon szép eredmények vannak a dohány és gyümölcstermesz­tésben, ez évben a kenyérgabo­na termelés növelésében is. Augusztus 20. az új kenyér ün­nepe is. Közös erőfeszítésünk nyomán dolgozó parasztságunk az idén, átvitt értelemben, na­gyobb darab kenyeret tesz le az ország asztalára a tavalyi­nál, és idei termésünk fedezi a szükségleteket. Az eredmények a tsz-ta- gok jövedelmének az emelkedésében is kifeje­zésre jutnak és ország­világ előtt bebizonyítják: a parasztság, jó útra lépett, jó úton jár. Szocialista építésünk egyik legnagyobb eredménye és szembetűnő vonása az, ami az emberek gondolkodásában végbement. Jda már a legki­sebb faluban is élénk érdeklő­dés kíséri az ország életét, ese­ményeit, a nemzetközi helyze­tet. Ma már Szabolcs megyében is az a helyzet, hogy nem a művelődés és kultúra iránti ér­deklődés felkeltésén kell fá- radozniok az illetékes szervek­nek, hanem a megnökedett igények ki­elégítése jelent nagy és sürgős feladatat. Erről olyan számadatok tanús­kodnak mint az, hogy az el­múlt négy év alatt 56 művelő­dési ház épült, mindíit faVban van mozi, a lakosság 15 szá­zaléka rendszeres könyvtári ol­vasó. Valamennyi járásnak van középiskolája, a megye la­kosságának 22 százaléka vesz részt rendszeres oktatásban. Ezek nagyon jó eredmények, bár Szabolcs-Szatmárban még sokat kell tenni a múltból örö­költ írástudatlanság felszámolá­sáért, s azért is, hogy vala­mennyi gyerek elvégezze a nyolc általánost. Az epizódszerüen kiraga­dott adatok — 15 éves fejlődé­sünkről — korántsem teljesek. Sokáig lehetne folytatni ered­ményeink felsorolását, önkén­telenül felmerül az> hogy a megtett út távolról sem volt tö­retlen, hanem telve volt küz­delmekkel; sok hibát és nehéz­séget kellett kijavítani, le­győzni. De hogy mégis ide ju­tottunk, ez mindennél ékeseb­ben bizonyítja rendszerünk életképességét, erejét .és az or. szagot vezető párt politikájának helyességét. Amikor számot adunk ha- *ánk 15 éves fejlődéséről, nem mulaszthatjuk el annak han­goztatását, hogy sikereink egyik forrása volt és marad a Szovjetunióval, felszabadítónk, kai és állandó segítőnkkel való szoros megbonthatatlan barát­ságunk, amit eddig sem sike­rült és ezután sem sikerül sen­kinek szétrombolni — mondot­ta az előadó, majd elemezte a KKP vezetőinek káros törekvé­seit. — Mi nagyon jól tudjuk — folytatta —, hogy szocializ­must építeni és szovjetellenes- séget tanúsítani olyan próbál­kozás mint a vizet és a tüzet összebékíteni. A mi eddigi eredményeink meggyőzően bizonyítják, hogy helyes úton jártunk és ezen is akarunk tovább menni. Pár­tunk VIII. kongresszusa meg­szabta azokat az alapvető fel­adatokat, amelyeken ma mun­kálkodunk és e feladatok sikeres telje­sítése egyben a szocialis­ta társadalom felépítését eredményezi. Alkotmányunk törvénybe ik­tatása óta jelentős eredménye­ket értünk el, de nagy felada­tok állnak még előttünk az iparban, mezőgazdaságbrfr, ál­talában a termelésben, az élet- színvonal növelésében, a kul- türforradalom még további ki­bontakoztatásában. A termelés­ben távolról sem használjuk még ki lehetőségeinket, sok még a szervezetlenség, pazar­lás, a minőségi kifogás, nem mindenütt emelkedik a munka termelékenysége a kívánt mér­tékben. Tehát nem szabad el- bizakodottakká válnunk. Kialakulóban van nálunk és mind erősebb a szocialista nemzeti egységünk de azt még határozottabban kell fejleszte­nünk. Tovább kell erősítenünk államhatalmunkat, ugyan­akkor növelni rendsze­rünk demokratizmusát, főként a tömegek széle­sebb körű bevonásával a közügyek intézésébe. Hazánkban szilárd a szocialis­ta törvényesség, rend és nyu­galom van. Tág tere van a te­hetségek kibontakozásának és egyre inkább megvalósítjuk azt, hogy mindenki képességé­nek, képzettségének megfelelő munkát végezhet. Sok még a tennivalónk a szocialista öntudat, a munka­erkölcs, a fegyelem erősítésé­ben, fiatalságunk nevelésében — egyszóval abban, hogy a lét­rehozott szocialista termelési viszonyok mellett a szocialista tudat is teljesen győzedelmes­kedjék az emberek fejében. Ma alkotmányunk 15. év­fordulóját bizakodással és a még jobb jövőbe vetett hittel ünnepeljük. Bizakodásunk alapját a mögöt­tünk lévő évek adják. Amilyen élő valóság megtett utunk eredménye, olyan bizonyossá­got is ad számunkra, hogy a jövőben még gyorsabb lesz elő­rehaladásunk. 4 konzervgyár ünnepélyes átadása A beszéd után került sor a Nyíregyházi Konzervgyár ün­nepélyes felavatására. Beretvás Dezső, az új élel­miszeripari létesítmény igazga­tója elmondotta, hogy a Nyír­egyházi Konzervgyár beruházá­sai 90 százalékban megvalósul­tak, így lehetővé vált az idei termelés. A teljes beruházás, a programban rjieghatározott időre, 1964 december 31-re va­lóra válik. Köves János miniszterhe­lyettes a Nyíregyházi Konzerv, gyárat termelő üzemmé nyit vám tóttá, majd a beruházás valóra váltásában és a termelés megszervezésében tanúsított kiemelkedő munkássága elis­meréseként az Elnöki Tanács kitüntetését, a Munka Érdem­rend ezüstfokozatát nyújtotta át Beretvás Dezsőnek, a Nyír­házi Konzervgyár igazgatójá­nak. Selley Jenő, a konzerv­gyár főmérnöke a Munka Ér­demrend bronzfokozatát kapta. Élelmezésügyi és építésügyi miniszteri kitüntetéseket, to­vábbá kiváló dolgozó jelvénye­ket, jutalmakat közel százan kaptak. Munkás—paraszt találkozók Megyeszerte nagygyűlésekkel, majálisokkal, gasrííag műsorral ünnepelték alkotmányunk szü. letésének 15. évfordulóját. Ti- szadadán, Tiszavasváriban, Le­veleken, Nyírtéten, Székelyben és Nyírbátorban ebből az alka­lomból munkás—paraszt talál­kozókat tartottak. Majdnem minden községben nagygyűlés, utána pedig egésznapos sport­műsor és bál volt. A dombrádi nagygyűlésen Szegedi József, az MSZMP Központi Bizottsá­gának munkatársa, Ujfehértón Váci Mihály költő, országgyűlé­si képviselő mondott ünnepi beszédet. Gyügyén, Szabolcs- veresmarton és Kállósemjénben öregek találkozóját rendezték meg a nagygyűlések után. Ofe- hértón felavatták az új, mo­dem kultúrházat, az ünnepsé­gen Gulyás Emilné dr, a me­gyei tanács vb elnökhelyettese mondott beszédet. Tiszalclcön 23 tsz és egy állami gazdaság részvételével mezőgazdasági kiállítást is nyitottak. Az MHS megyei elnöksége munkás—paraszt—katona talál­kozót rendezett augusztus 20-án a Sóstón. Katonáink technikai bemutatóját és a versenyeket mintegy ötezren nézték meg. Az ünnepnapot valamennyi községben vidám mulatsággal, tánccal fejezték be. Ismerkedés a* özem belső berendezéseivel. Dr. Korom Mihály elvtárs Beretvás Dezső, Orosz Ferenc és Murczkő Károly társaságában a legfrissebb paradiesomszáilítmán ynál. A konzervgyári flnnepi nagygyűlés résztvevő!. A nagygyűlés résztvevői megtekintették a Nyíregyházi Konzervgyárat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom