Kelet-Magyarország, 1964. július (24. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-17 / 166. szám

A magasabbrendű életért A ífiraíetők koporsóján felirat i „Megkalt a szabadság!“ Goldwater lett a köztársasági párt elnökjelöltje Miller az alelnökjelőlt Ttyff indent az emberért, mindent az ember ja­vára!” — Az SZKP prog­ramjának szellemét Hrus­csov esztendőkkel ezelőtt ezzel a mondattal foglalta össze — s a Legfelső Ta­nács ülésszaka most ismét valósággal töltötte meg a program vezérgondolatát. Hruscsovnak az ülésen el­mondott beszéde a szovjet gazdaság fejlődéséről és a népjólét növeléséről olyan tettekről számol be, ame­lyen lényegesen érződik majd tíz és tízmillió szovjet ember munkás hétköznap­jainak szebbé és gazdagab­bá tételében. De egyben olyan tettekről is, amelyek rendkívül határozottan befo­lyásolják a nemzetközi helyzetet, az imperializmus ellen vívott küzdelem ala­kulását is, A mi a szovjet emberek hétköznapjait illeti, a hallatlanul nagy világpoliti­kai felelősségvállalás ellené­re, amely természetesen szükségszerűén növeli a szovjet nép vállára neheze­dő terheket, az utóbbi tíz esztendőben olyan fejlődé­sek találhatók, mint még egyetlen időszakban se az Októberi Forradalom óta. Anyagi szempontból ez a fejlődés mindenekelőtt ab­ban mérhető le, hogy az egy dolgozóra számított reáljö­vedelem 61 százalékkal emelkedett. A szellemi fej­lődés hallatlan ütemének ta­lán legvilágosabb mutatója az, hogy a 107 milliós dol­gozó lakosság felének már felső, illetve középfokú kép­zettsége van, s a nemzeti jö­vedelem kapitalista viszo­nyok között elképzelhetet­len arányú részét, 13 százalé­kát fordítja a Szovjetunió közoktatásügyi, kulturális, egészségügy és tudományos célra. A Legfelső Tanács mos­tani ülésén benyújtott újabb népjóléti intézkedések két döntő csoportra oszthatók. Az egyik, a kolhoztagok nyug­díjazásának és segélyezésé­nek jövő év elejétől megin­duló rendszere a szó legszo­rosabb értelmében tíz és tíz­milliókat érint. A falusi la­kosság olyan életbiztonságát, anyagi viszonyainak olyan szilárdságát teremti meg ez­zel, amelyre aligha volt még példa. A második, intézkedés több mint 18 millió ember bérét emeli fel, közöttük majdnem ötmillió művelő­désügyi dolgozóét, félmillió orvosét és csaknem 3 millió művelődésügyi dolgozóét. Ez a béremelés voltaképpen alá­húzza a modern szovjet tár­sadalom fejlődésének egyik igen fontos irányvonalát. Azt, hogy az elért életszín­vonalra építve egyre fonto­sabbá válik az úgynevezett szolgáltatási szféra fejlesz­tése a szovjet gazdaságban. A közvetlen gazdasági ha­táson túlmenően — s ezt Hruscsov és a vita hozzászó­lói egyaránt hangsúlyozták — különleges jelentősége van a mostani lépésnek a nemzetközi munkásmozgalom „gondolkodásmódja” s a szocializmus mind vonzóbbá tétele szempontjából. Élesen felemelte szavát a Legfelső Tanács a „gyászmarxisták” ellen, akik „elpolgáriasodás- nak” rágalmazzák a nép életkörülményeinek javítá­sát, a szegénységet teszik meg „ideálnak” megfeled­kezve, hogy a szocialista társadalom célja éppen az ember szükségleteinek teljes kielégítése, olyan anyagi fel­tételek megteremtése, ame­lyek az alkotó képességeket és teremtő szellemet egyre jobban kibontakoztatják. Ez a legmélységesebben megfe­lel a marxizmus—leniniz- mus ideológiai céljainak; ~\T égül: különleges jelen- ? tősége van a Legfelső Tanács ülésén bejelentett nagyszerű népjóléti intézke­déseknek a nemzetközi hely­zet további alakulása szem­pontjából. Az intézkedések bázisát alkotó két tényező: a Szovjetunió gazdasági ere­jének további növekedése és a nemzetközi helyzet álta­lános fejlődési irányának kedvező megítélése. A Szov­jetunióban az ipari termelés átlagos évi növekedése az utóbbi hat évben is két és félszer akkora volt, mint az Amerikai Egyesült Álla­mokban, ami a gyakorlat­ban bizonyítja a békés ver­seny területén végrehajtott újabb gazdasági előnyomulás jelentőségét. E gazdasági alapon túlmenően emlékez­tetni kell arra, hogy a mos­tani népjóléti intézkedése­ket már két esztendővel eze­lőtt végre akarták hajtani, akkor azonban a nemzetkö­zi helyzet alakulása ezt nem tette lehetővé. A nagy világ­kérdések végső megoldása még várat magára. Mind­amellett a szovjet politika a békés versenyben elért si­kereket és a nemzetközi helyzet általános irányvona­lának fejlődését együttesen értékelve — ezúttal már úgy dönthetett, hogy köz­vetlenül megvalósíthatók a népjólét növekedése érdeké­ben tett újabb lépések. A Legfelső Tanács hatá­rozatai, amelyek szívós, ke­mény munka és a békéért folytatott sokoldalú harc eredményei, — egyben anya­gi erővé válva vissza is hat­nak majd a termelésre és a nemzetközi helyzetre egy­aránt. Újabb erőt ad az in­tézkedések szelleméből su­gárzó magas rendű és öntu­datos emberiesség a Szov­jetunió és a szocialista or­szágok dolgozói embereinek a mindennapos építomunká- hoz — és újabb erőt a küz­delemhez mindazoknak, akik szerte a világon meg­értették és küzdelmük alap­jává tették, hogy a szocia­lizmus egyet jelent az em­beriség békéjével és gazda­gabb, magasabb rendű éle- téveL Az új szovjet munkabér­Több mint 18 millió szov­jet dolgozó fizetését érinti az új szovjet munkabértörvény. Sz. Novozsilov, a Miniszter- tanács munka- és bérbizottsá­gának első elnökhelyettese saj­tónyilatkozatában a törvény végrehajtásától a lakosság ellátásának lényeges javulá­sát várja. A Szovjetunióban a tanári és orvosi fizetések a a könnyűipari mérnökök fi­zetésével, a tanítók és az egészségügyi dolgozók fizetése a technikusok fizetésével ke­rül egyszintes. Megnövekszik a prémiumok jelentősége. Mindazokon a területeken, ahol díjazás ellenében nyújta­nak különféle szolgáltatásokat a lakosságnak, a prémiumok összege közvetlenül függeni fog a bevételtől és a nyereség nagyságától, valamint attól, hogy milyen mértékben javult meg a szolgáltatási igények kielégítése. i kairói csúcsértekezlet Nasszer, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke úgyszólván az egész csütörtöki napot a kairói repülőtéren töltötte, hogy üdvözölje az afrikai ál­lamfők pénteken megnyíló értekezletére érkező magas rangú vendégeket. A csúcsértekezleten több mint harminc független af­rikai ország képviselteti ma­gát. űszenga Leop&ldvílleho érkezett Gizengát, a meggyilkolt Lu­mumba politikai örökösét re­pülőgépen Leopoldvillebe szál­lították. A repülőtéren a 39 éves politikust éljenző, tapsoló cso­portok fogadták, de Gizengá- hoz senki sem közelíthetett, még az újságírók sem, akik valóságos közelharcba keve­redtek a biztonsági szolgálat embereivel. Az AP fotóriporte­rét, aki Gizengát le akarta fényképezni, letartóztatták és filmjét elkobozták. A volt miniszterelnök-helyettest csu­kott gépkocsival szállították el a repülőtérről álh'tólag egye­nesen Csőmbe folyóparti rezi­denciájába. San Francisco (MTI): Az Amerikai Köztársasági Párt elnökjelölő kongresszusá­nak szerda délutáni ülésén került sor a párt hivatalos el­nökjelöltjének megválasztásá­ra. Az ülés kezdetén Dirksen szenátor hivatalosan a kong­resszus elé terjesztett Goldwa- ter jelöltségét, majd félórás beszédében búzdította a dele­gátusokat, az „arizonait” vá­lasszák meg. Scrantont hivatalosan Milton Eisenhower „nevezte be”. Elő­terjesztették még Rockefeller New York-i kormányzó és Mar­garet Chase Smith asszony ne­vét is. A jelölő beszédek megtartása Után került sor a szavazásra és a már alaposan „megdolgo­zott” delegátusok túlnyomó többségükben Goldwaterre szavaztak. Az 1308 küldött kö­zül 883 küldött foglalt állást Goldwater mellett, Scranton csak 214 szavaztGt kapott, Rockefellernek 114 voks ju­tott, Smith asszonynak 27 és Romney michigani kormányzó­nak 41. A többi néhány szava­zattal „kedvenc fiúkat”, helyi politikusokat ajándékoztak meg. A szavazás után hivatalosan bejelentették, hogy Goldwater a köztársasági párt elnökje­löltje, ő veszi fel majd a har­cot a demokratapárti Johnson elnök ellenében a novemberi elnökválasztásokon. Az eredményhirdetést a te­remben összesereglett goldwa- teristák a boldogságtól hörög­ve, visítva fogadták. Megszó­laltak a trombiták, dübörögtek a dobok és levegőbe repültek a Goldwater feliratú cowboy- kalapok. Amikor lecsillapodott a tö­meg, Scx-anton kormányzó lé­pett a szónoki emelvényre, ö is „lefeküdt” Goldwaternek, ki­jelentette, hogy a jövőben min­den tehetségét a szenátor érde­kében használja majd fel. Ezután még egy cirkuszi je­lenet következett, Scranton le­mondott a neki jutott szavaza­tokról, Goldwaternek ajándé­kozta, hogy ily módon az „ari­zonai” diadalát teljessé tegye. A kongresszus záróülését csütörtökön délután (m. i. éj­félkor) tartják meg. Ezen az ülésen kerül majd sor a hiva­talos alelnökjelölt személyének kiválasztására. Mint a Reuter tudósítója rá­mutat, Goldwater jelölésének olyan politikai következményei lehetnek, amelyek egy nemze­dékre kihathatnak. A köztár­sasági pártban nem esupán a szenátor egymaga diadalmas­kodott, hanem a szélsőkonzer- vatív erők ültek diadalt. A kongresszuson megtartott szavazással egyidőben tüntető tömegek jelentek meg San Francisco utcáin, tiltakoztak a fajüldözők ellen és elítélték Goldwatert, mert a szenátus­ban a polgárjogi törvény ellen szavazott. A kongresszus színhelye előtt a tüntetők koporsót állítottak fel és ráírták: „Meghalt a sza­badság!” Goldwater miután számos „röpgyúlésen” tárgyalt az alel- nökjelöltség kérdéséről és az üresedő párttisztségek betölté­séről — már jóval a jelölő — kongresszus utolsó ülése előtt szóvivője utján nyilvánosságra hozta, hogy William E. Millert, a köztársaságpárt országos el­nökét, New York állam képvi­selőházi tagját veszi maga mellé, mint alelnökjelöltet. Megválasztásához természe­tesen nem fér kétség, hiszen a küldöttek már hagyomány |ze- rint is azt az alelnök jelöl tét hagyják jóvá, akit a már meg­választott elnökjelölt kér. A 44 éves Millert kíméletlen erőszakosságáról, jó vitakész- ségéről és — akárcsak Goldwa­ter — szélsőjobboldali nézetei­ről ismerik. TIZENÖTÖDIK FEJEZET Veréb — munkában 16. Félelmetes volt, amint ko­szos pufaj kában, lopott szer­számosládával ormótlan ba­kancsai között ott ült Veréb, az alkony sűrűsödő sötétjé­ben, a játszótér egyik padján, és szűk homlokát ráncolva, ismételgette magában a lecké­jét: — Felmegyek. Becsenge­tek. Várok, ö kérdi: Ki az? Mondom: Házkézelőségtől a vízvezetékszerelő. Ö kérdi: Minek? Xvfondom: Alsó lakó mennyezete átázott, ö been­ged, és akkor már szabad kezem lesz... Na, mégegyszer..; Felmegyek. Becsengetek. Vá­rok. Kérdi: Ki az? Én erre tizt mondom, hogy a vízveze­tékszerelő. A házkezelőség-! tői... Rohadt meló, ahol eny- nyit kell az embernek pofáz­ni... ö megkérdezi: Miért? En mondom.^ Hirtelen abbahagyta a me­morizálást, mert élénk beszél­getésbe merülten két férfi vágott át a parkon. Hopp, az öregebbre pontosan ráil­lik az ügyvéd úrtól kapott sze­mélyleírás. Alacsony, sovány, kopott felöltője van, bottal jár, nem hord kalapot. Ha a Kokil- la utcába fordulnak be, ak­kor biztosan ez lesz a páciens. Nehézkesen felkászálódott, át­vetette a fején, a szerszámos lá­da gurtniját és utánuk ló­dult. Akkor ért a sarokhoz, amikor azok ketten éppen be­léptek az egyik épület kapu­ján. Veréb megtorpant, tanács­talanul meredt maga elé... Ketten vannak... Az ügyvéd úr azt mondta, a vén pacák egyedül lakik... Most mit te­gyen? Lerakta a földre a lá­dáját. Ráült. Innen szemmel tarthatja a ház bejáratát. Megvárja, amíg az a másik elmegy. Akkor majd ő követ­:ezik... Lássuk csak mégegy­szer. Felmegyek. Csengetek. Várok... Ilyenkor, estefelé a Kokij.- la utca kiválóan alkalmas el­mélyült lecketanulásra. Át­menő közúti forgalma nap­közben nincsen. Pedig ez nem zsákutca. Csak budai speciali­tás. Enyhe emelkedésű ut­cának indul, aztán éles szög­ben balra kanyarodva — lép­csősorrá alakul át. A lépcső a Lánchíd utcába vezet le. Alig száz méternyire a fénye­sen kivilágított Lánchidtól, a nyüzsgő forgalmú Clark Ádám tér szomszédságában, ez a furcsa utcácska most tel­jesen elhagyott, néptelen. Csak Veréb ül a ládáján, és türelmesen vár. Szeme a ka­pun. Talán egy órája leselkedik, amikor köpcös fiatalember gurul ki a házból, és sietősen a buszmegálló irányába tart. Veréb kivárja, amíg eltűnik a sarok * mögött, aztán kényel­mesen felcihelődik. — Hókai, Hókai — böngészi a lakók névjegyzékét. — Megvan. Első emelet, kettő. Felbaktat a lépcsőn. Be­csenget. Csoszogó léptek, ku­tyaugatás. — Tessék — néz végig kí­váncsian az öregúr a szerelő­ruhás behemóton. — Mit óhajt uraságod? — Alsó lakó — dadog Ve­réb, mert nem egészen pasz- szol a szöveg — házkezelősé- gi beázás... vízszerelő... meny- nyezet.;. — Értem — bólint Hókai. — Nálam a konyhában és a fürdőszobában vannak lefolyó- és nyomócsövek. Talán előbb a konyhait nézze meg. Mukl ösztönös gyanakvással figyeli, amint az idegen a mo­sogató mellé helyezi a ládá­ját, és egy nagy blitzfogót, franciakulcsot, vésőt, kalapá­csot, forrasztó lámpát, kóc- köteget, fakalapácsot, apró szerszámokat rámol ki belőle. Aztán megereszti a csapot, meggyújt egy gyertyacsonkct, és nyögve a mosogató alá bú­jik. — Vizes — tápászko$ik fel nemsokára. — A fal vizes. Totál megrohadt az ólomcső. Nézze meg, ha nem hiszi — nyújtja a gyertyát Mókáinak. — Skandalum — jegyzi meg az öregúr, és leguggol. A fakalapács lecsap és Hókai a földre rogy. De ebben a pillanatban már támad Mu- ki is. Némán. Nem csahol, nem kér segítséget. Ez az ő harca. Eszeveszett düh lo­bog szemében. Mintha acél­rúgó lökné kis testét, oly magasra ugrik. Hegyes fogai belemélyedtek a merénylő kezébe. Veréb felkiált, és a kutyát a kalapáccsal együtt a falhoz vágja. A rettenetes ütéstől az állat elkábul. Ott vonaglik eszméletlen gazdája mellett a konyha Veréb pillantása a szennyes­ládára téved. Fedelét felránt­ja, széthasítja egy ing alját, bepólyálja a sebet a csukló­ján. Aztán Hókai szájába kó- cot töm, kezét lábát megkö­tözi. Betaszítja a szobaajtót. Kö­rültekint. Odalép a kapcsoló­hoz. Leoltja, felgyújtja, leolt­ja, felgyújtja, leoltja felgyújtja a régimódi bronzcsillárt. Aztán visszamegy a konyhába. Odéb- rúgja a kutyát és összeszedi, visszarakja a szerszámokat a ládájába, lecsapja a fedelét, ráül, vár... Eltelik tíz perc, eltelik húsz perc, sehol a doktor úr! A Veréb nyugtalanul vinnyog. Mi lesz a pénzével?! öt akarja átverni az ügyvéd úr? Az ő szemét kiszúrja rongyos kétszázzal, megvárja, míg elmegy, idejön és elviszi a szajrét?! Mire fájhat a fo­ga? Csakis arra a sok mű­szerre, ott a szobában. Hát abból nem eszik! A Verébből még ő sem csinálhat bazárt majmot. Agyát elönti a düh. Nála szokatlan fürgeséggel ront be a szobába. Tompult értelmét felszítja a bosszúvágy. Egymásra húz két szőnye­get, hogy felfogják a zajt, Odacipeli a munkapadról, le­akasztja a falról a műszere­ket. Rájuk ugrik. Szöges ba­kancsával tapodja az érzékeny szerkezeteket. (Folytatjuk) 2 1964, július 17.

Next

/
Oldalképek
Tartalom