Kelet-Magyarország, 1964. április (24. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-04 / 79. szám
„ÉLETÜNK" című felszabadulási pályázatunkra érkezett írások Apám 1344. február 11-én kopogott hozzánk a postás. Amikor belépett, egy papírt adott át anyámnak, aki ekkor sírni kezdett. Én még nem értettem, miért lett egyszerre szomorú édesanyám, hi6zen még alig tudtam tipegni, beszélni. De sírtam én is vele. A papír katonai behívó volt, — az édesapámé. Amikor hazajött a munkából, ő is sírni kezdett. Tudta, hogy mi itt maradunk kenyérkereső nélkül és talán soha nem lát már bennünket. És egy nap elment, hiába vártam minden este, ■ nem jött haza. Ezután kezdődött a nehéz élet. Édesanyám dolgozni ment és vitt magával engem is. Amikor hazafelé Indultunk, már mindig szólt a sziréna, karjára vett és úgy szaladt velem haza. De később már ki sem tudtunk menni a házból. Egyik nap tábori lapot hozott a posta. Sírva olvasta édesanyám: „Ne várjatok haza, adjátok el ruháimat és éljetek belőle, ahogy tudtok. Csókollak benneteket“. Sokat szenvedtünk, éheztünk de azután véget ért a háború. Egy napon egy katona jött hozzánk. Féltem tőle, mint apám bevonulása után minden katonától. Betegen, tifuszosan jött haza, lefogyva, megtörve — nagyon tönkretette a háború. A tífuszból ugyan kigyógyult, de egészséges már sosem lett. Később szakmájában dolgozott, — cipész volt a ktsz-ben — azonban nem sokáig. A háborúban szerzett szívbetegsége súlyosbodott. így 1955-ben fiatalon, 41 éves korában teljesen munkaképtelenné vált. 1957 karácsonyán a mi karácsonyfánk alatt koporsó volt. Karácsony első napján halt meg az én édes, jó apám. A ravatalánál állt meggyötört, idegileg kimerült édesanyám. 9 éves kishugom és én. — Kimondhatatlanul szomorú karácsony volt. Soha nem felejtem el ezt a két napot: a behívó és a temetés napját. És tudom, hogy a háború nagyon sok családot, nagyon sok édesapát pusztított el, A mi családunk és még nagyon sok család tragédiájának oka is a háború volt. Ami ellen én akkor tanultam meg teljes erővel küzdeni. Vincze Sándorné, Nyíregyháza, Fúrj u. 42. A tanár néni Szeretek este a házunk előtt álldogálni. Ilyenkor már vége a jószág körüli munkának is. Az ember áll, vállával megtámasztva a kapufát, figyeli az esti neszeket, közelben vagy távolabb a lábak kopogását. Jóízúeket köszön az elhaladóknak, egy-két szót vált az ismerősökkel. Nekem ez kikapcsolódás. Megszoktam. Az esti gyér világításban siető női alak. Ahogy közelebb ér, megismerem: a fiatal tanítónő. Siet. Mint mindig. Köszönök. Megszólítom. — Hová, hová iiyen szaporán tanáméni? — Jóval fiatalabb mint magam vagyok, de hogy szólítsa másként az ember. . Úgy, mint a gyerekek. ................. — Jó estét kívánok. Az iskolába igyekszem — mondja, s menne tovább. De feltartom a szóval. Kedves kislány. Jól esik beszélgetni vele. — Ilyen későn? Ilyenkor már mindenki hazafelé tart. No, és a gyerekek nem félnek a sötétben hazamenni? — Inkább én — válaszolja kis nevetéssel, és a sötétben is szinte látom az arcára lopakodó két kis gödröcskét. — A gyerekek — a dolgozók iskolájának a tanulói. De ne haragudjon, mennem kell, várnak iám. — Magam is arra tartok — bököm ki hirtelen, s már lódulok is el a kaputól. Pe- dighát nem akartam én menni sehova. De valahogy kiváncsi lettem azokra a „gyerekekre” az iskolapadban. Közben elárultam, hogy én is gondoltam már a hiányzó két osztály elvégzésére, csak félek a dologtól: nem fog már úgy az én fejéri. Nem akartam én erről beszélgetni, mégis kicsúszott a számon: el kellett valakinek mondanom, ami sokszor foglalkoztatott. Ez a valaki éppen a tanítónő volt. — Ha kedve van, jöjjön, nézze meg, hogy tanulnak az öregdiákok — mondta a tanítónő, éltalálva a gondolatomat. Meglepődtem, amikor régi iskolatársaimat is ott találtam a tanteremben. Asztalos Sanyit, meg Belényesi Ferit. — Hát ti itt? — Nem ülünk mindig az asszony szoknyáján, mint egyesek — vágtak oda nekem a" szóval. — A Kati kocsmájában sem igen látsz — csíptek még egyet rajtam viccelődve. — Aztán haladtok-e valamire? Vagy csak az asszonytól szöktök? — igyekeztem visszatromfolni. — Sanyi bácsi most felelt, fizikából, ötösre — mondja Suta Sanyi, a tsz fiatal kocsisa. — Te is itt vagy, öcsém? — fordítom neki a Szót, hadd lássák, hogy én is vagyok azért valaki, ha nem is ülök köztük. — En ilyen koromban udvarolni jártam. — Édesanyám akkor betegeskedett, kimaradtam. Most meg,.., Éva, a kislány,, akinek udvarolok, nyolc osztályt végzett... — Aztán megérdemlőd majd azt az Évát? Milyenek a jegyeid? —- Kérje el a naplót a tanar nénitől. Abban vannak. Megkapom. Lapozgatom a naplót. Megvan. Suta Sándor, született 1940-ben. Magyar ötös, négyes, kettes, ötös. Történelem: színötös. Földrajz: ötös, négyes. Affene! Hát a cimborák, régi iskolapajtások? Aszlalos. Hm. Ilyen jól megy ennek a Sanyinak? Pedig én jobb tanuló voltam, huszonöt esztendővel ezelőtt... Lapozgatok csöndben, közben kezdődik a foglalkozás. Amikor felfigyelek, a tanár néni, mármint a tanítónő olvas. Valami rózsákról... „Ide a rózsa néhány levelét, Vegyétek vissza a tövisnek felét...” Valahogy így volt, de azon gondolkodtam inkább, honnan ismerem én ezt a verset. Aztán rájöttem: Petőfi... Később Dózsa Györgyről beszélt. Azt tudom, hogy Dózsa a parasztokat vezette, de hogy mikor és miért, az már nem megy. Kár, hogy nem mondják. De Katona Jóska már mondja is. Jó ezeknek. Többet tudnak mint én. Mindenről. Szégyen ide, szégyen oda: így van. Mit mondjak még? Ott maradtam a következő órára is. Olyan jó volt annak a gyereklánynak a szavait hallgatni. Egészen megfeledkeztem az esti áesorgásról a kiskapuban. Azt gondolom, hogy a kis tanár néni nem fog meglepődni, de mi lesz az asszony véleménye, ha bejelentem: ősszel magam is felcsapok öregdiáknak. Lejegyezte: Balogh Erzsébet Porcsalma Fehérgyarmat, 1964 A felszabadulás óta napjainkig igen nagy utat tett meg Fehérgyarmat. A sáros falusi jelleg megváltozott. Városias a község képe. Akármelyik útvonalról megyünk be már távolról látszanak a község legújabb emeletes épületei. A vasútállomás környéke valóságos ipari centrum. A hajdani vasút melletti vizes rét helyén gabonatárház, meliette korszerű hengermalom épült. Nem generátorgáz által hajtott csihegő-csattogó géppel, hanem villanymotorral hajtott malom. Előtte a panyolai Szikra Tsz. tehergépkocsija. Rakják rá a lisztet. Rákerül vagy 30 q. Két-három tag elintézi a cserét, hazamenve Panyolára csak beszólnak tsz. tagtársaiknak „jertek itt a liszt;’. Ez sem így volt ezelőtt. A malomba már íajnalek-hajnalán elindultak, mégis egy napot töltöttek el, mig megőrölték a búzát. És ma már a házhoz szállítja a tehergépkocsi, vagy vontató a kés? -lisztet. A tárházzal szemben a kövesül másik felén a GEV-telep, majd a vasút mellé építve az almatároló, illetve feldolgozó hely. Munkanélküliség 1964-ben ismeretlen fogalom! Hová tűntek a nyomor évei? Ma inkább munkaerőhiányról beszélünk. Mindenki dolgozhat aki ako • A dolgozók kényeimét segíti elő a MÁVÁL . lyi járata. Reggel a munkahelyre szállítja' a gépállomás, állami gazdaság, ősszel pedig az alma tároló munkásait. Hiába keressük a fehérgyarmati vasútállomáson a négy íiakerest! Átvette szerepüket a MAVAUT helyi járata. A község gócpontjában van idő mikor 4—8 busz is áll. Minden útvonal be van kapcsolva a buszközlekedésbe. Az analfabétizmus is felszámolás alatt van. A 8 általános iskola elvégzése után helyben folytathatja tanulmányait az a fiatal, ki tovább akar tanulni. 1963-ban át lett adva egy korszerű gimnázium is Fehérgyarmaton, de van egy közgazdasági technikum is. Ma már két középiskolával rendelkezik Fehérgyarmat. Biztosítva van nemcsak a fiataloknak, hanem az idősebb korosztálynak is a tanulás. A közgazdasági technikumnak levelező tagozata is van, megvan a tanulási lehetősége mindenkinek aki csak tanulni akar, ezen felül a 8 általános iskolát is bárki leteheti. Megszűnt az a jelszó: béresnek nincs szüksége iskolára. Igaz: béres sincs! Ez a szó ki lett törölve a foglalkozási ágak névsorából. 1932-ben egy kis rozzant ház volt a kul- túrház helyén. Ma emeletes helyiségében élénk kultúráiét folyik. A televíziót nézheti bárki, könyvtárában lehet olvasni, játéktermében szórakozni. Az ország egyik legmodernebb, legkorszerűbb százhatvanágyas kórházát adták át 1963-ban. Büszke is rá Fehérgyarmat. A kórház mellett melegvizes termálfürdő épül. 19C4-ben ez is átadásra kerül. Bizony nagy változás ez! Csúf hely volt a község közepén a sáros piac. Ez. is megszűnt. A létrehozott parkban a rózsák között elüldögélnek a padokon a felnőttele, a hintán szórakoznak a gyerekek. Az 1964. évi költségvetés 500 000 Ft-ot irányoz elő parkosításra. A Jókai kastély parkjában bizony belépni is tilos volt, a kiskapu zárva volt a nép előtt, csak a kastély lakói gyönyörködhettek a park szép virágaiban, díszcserjéiben. Puszta szántóföldek helyén utcasorok kiépülve egészséges, kényelmes kislakásokkal, melyek száma igen sok. A pislákoló imitt- amotti villanykörték helyén végig a főutcán fehérfényű neonégők világítják meg az utcát, de villany van már a mellékutcákban is. Járda mindenütt, de eltűnt az Ady Endre utca kacsaúsztató posványa is. Nem kell már félni, hogy a szekér is ottragad a sárban (ma már alig van az is). Kövesút van a „kotykás” sártenger helyén, melyen gépkocsik, motor- kerékpárok száguldoznak. Fehérgyarmaton 1932-ben még a kerékpárt is megbámulták, ma már a helikopter sem tűnne fel 1964-ben. Bizony a közlekedésben is nagy változás ment végbe. Az itt leírtak azonban mind külsőségek. Ezek után nézzük meg az emberek életét is közelebbről. Történt-e változás a felszabadulás után? Bizony történt! Nézzünk egy pár tényt is: A Kossuth téren van egy csemegeüzlet, mely a nyíregyházi csemegéhez hasonlóan elad kenyeret, péksüteményt, gyümölcsfélét, és egyéb közszükségleti cikkeket. A gyerekek, de még a felnőttek is „önki” néven becézik. Forgalma állandóan nagy. Belépek az üzletbe, mely most is tele vásárlókkal. A vásárlók között egy nagyken- dős, egyszerűen öltözött idősebb mama. Látni róla, hogy valamely közeli községből való. nyilván valamely tsz-ből. Felveszi az önki kosarát, megindul a kirakott áruk között és gyarapodik a kosár tartalma. Van abban 21 Ft-oa tábla csoki, mosópor, konzerv és sok más. Végül kirnéret fél kg. sonkaszalámit, fél kg. fügét és beáll a fizetők sorába. Már majdnem a pénztár előtt áll, oldalra néz, a polcról levesz egy üveg baracklekvárt is. Várnom kel a hátamegett míg a pénztáros a sok apróságot beüti a gépbe, eredmény 180,— Ft. A mama fizet én meg elgondolkodom. Á mama ugyanazon falusi asszonyhoz hasonlít öltözékében ki 1932-ben tojásért vette a sót, petróleumot, darabjával a kockacukrot. MiSzőnyi Gyula rajz* lyen furcsa? Ma éppen ezek a hagyomány« árucikkek hiányozlak kosarából! Nem szük- séges az életszínvonal emelkedésé, bizony.tani ezek után. Most pedig nézzünk szét a gyerekek között. Dél van. Az iskolából jönnek ki éppen. De hol van a vászontarisznya, benne a palatábla, hol a szakadozott foltos ruha, sovány kiesett arcú gyerek, ki tízóraira semmit sem tudott vinni? Hol vannak a mezítlábas „gólyák“? Bizony nincsenek! Az iskolások kezében aktatáska. A fiúkon sötétkék, a lányokon fekete egységes köpeny van Ügy néznek ki mini valami kishivatalno- kok. Van a tanulók között cigány gyerek is, bizony legtöbbje azoknak is jól öltözött, és barna bőre árulja el cigányvoltát. Általában fejlett gyermek kultuszt látunk. A pólyás babák szebbnél szebb gyerekkocsikban. Bezzeg nincs már szúette fabölcső! A nyári munkaidőben a tsz-tag feleségének nem keli már kisgyerekét a kukorica árnyékába a táblán lefektetni. Van már bölcsőde és idény napközi otthon és ezeket a dolgozó nők érdekében létesítették, mert ma munkájuk után és nem vagyon szerint értékelik az embereket. A társadalmi válaszfalak leomlottak, nincs fenntartott »hely kiváltságosak számára. A moziban vegyesen foglal helyet a munkás, tsz-tag, értelmiség. Nincs úr és szolga, de így van ez a többi szórakozóhelyeken is. Bizony nagy változást hozott a felszabadulás Fehér- gyarmaton is. Vannak egyesek kik úgynevezett régi jó világról beszélnek mikor még földet is lehetett venni, vagyont is gyarapítani, azonban azt már elfeledik, hogy hajnaltól vakulásig dolgoztak. Kérges volt a tenyér, a megtermelt javak minősége a piacra "ment. Volt olyan 25 kh-as, ki erdeje mellett kukorica- szárral tüzelt, mécses pislogott istállójában. Ugyan mennyivel volt jobb akkor az élet- színvonal a „régi jó időkben” még a 25 holdasnak is nem beszélve a nincstelen harmados munkásról. Igaz olyanok is kerülnek manapság, kiknek nem tetszik a becsületes munka Ezek száma azonban vajmi kevés. Vannak még lakásproblémáink is. Iga: a bútor is hiányzik néha-néha az üzletekből látnunk kell, hogy ezen a téren is nőttek ige nyeink, ma már jó előre megveszik a Bútor ia az eladta lánynak. Manapság a konyhabú tornál is a kombináltszekrény járja és bi zony nem csináltatunk karosládát, pedig_ es is „kombináltbútor” volt. (Lehetett rajta üln felnyitva pedig pakolni lehetett bele sok mindent.) Azonban mik ezek a hiányosságok ahhc viszonyítva ahogy éltek pl. 1932-ben, Fehéi gyarmaton! Ma nincs éhező ember. Fels zabé dulásunk meghozta az utat. mely elvezet i osztálynélküli társadalom kialakulásához. Fábián Eertala Fehérgvarmat gépállomás
