Kelet-Magyarország, 1964. április (24. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-19 / 91. szám
Meddig még egyedül? Torna Péter, a nyíregyházi városi tanács gyermekvédelmi bizottságának elnöke egy távolabbi tanyára látogat. Nem kötelessége, de hallott róla. Egy gyermekről van szó. Tehát nagyon fontos az ügy. A tanya községhez tartozik. Ide megy először. „NEM TUDJUK, , KINEK VAN IGAZA« Azt mondja a tanácstitkár: — F. István tizenöt esztendős. A szülei meghaltak, most két nővérénél lakik, a családi házban. A kisebbik nővér férjes asszony, a fiatal férj is velük van. Nem egyeznek a testvérek, iskolába sokáig nem járt a gyerek. Nem volt, aki fogja. A gyerek lopott, azt állította azért, mert éhes volt. Állami gondozásba szerettük volna vétetni, de ő nem akar menni. A téesz- ben dolgozott a nyáron, ott jó munkát végzett, szerették. De most iskola van, tanulni kell. A téesz elnök megígérte, hogy gondoskodik róla. Torna Péter megkérdezi: — A két nővér miért nem gondoskodik a gyerekről? A tanácstitkár tanácstalanul vonja vállát: — Nem tudjuk, kinek van igaza. Amikor a nővéreit hallgatja az ember, úgy tűnik, azoknak van igaza, amikor a gyereket, neki. Talán gyámot kellene kirendelni mellé. A tanács ügyintézője bizonygatja, hogy egy ízben reggelit vett a gyereknek, mert azt mondta, éhes, de a fiú nem tette el a maradék kenyeret. Ki tudja, igazat mond-e? Hiszen már lopott is. Szülők nélkül tlzenöfévesen Amikor habozik a tanya és a tanács Merre vezet F. István útja ? nének ki mellé. Engem javasoltak, de én így se férek ebben a szűk lakásban. Jobb volna, ha a szomszédja, A. vállalná. A gyerek ott érzi magát a legjobban. Lehet, hogy a nővéreinek is igaza van, de itt különben rendes gyerek. — Beszélhetnék vele? Az igazgató kimegy a gyerekért, az idős tanácstag elteszi papírjait. Most aztán méginkább szeretne bizalmat kelteni maga iránt. Mire a gyerek belép, Torna Péter nagyapásan mosolyog. „HÁT TE VAGY AZ, PISTA?" „KÜLÖNBEN RENDES GYEREK“ Torna Péter ezután az iskolába megy, ki a tanyára. Az igazgató tanító, V., kitűnő pedagógusnak látszik, komoly, fiatal és nyílt. — Nos, kinek van igaza? — kérdi őt Torna Péter, s az idősebb tanácstag most olyan, mint egy szelíd nagyapa. Az igazgató lassan válaszol: — Nem tudnám megmondani. Talán igaza van a nővéreinek is. Szülők nélkül nevelődtek. A gyerek azt állítja, hogy nem etetik rendesen, kizárják az istállóba. Többnyire a szomszédban lakó egyéni paraszt, A. ad neki enni, annál dolgozik ezt azt. — Az Iskolában hogy viselkedik? — Itt jól. — Hogy tanul? — Jó fejű, értelmes gyerek. Ha tanulna, könnyen kitűnő tanuló lehetne. — Gondoskodik róla a téesz? — Nem. Csak a nyáron, amíg ott dolgozott. Most beszéltünk róla párttaggyűlésen, hogy hatni próbálunk a nővérekre. — Tényleg éhezik a gye— Megszoktam kérdezni reggelente, hogy ettél, éhes vagy? Van, amikor azt mondja: nem. Akkor kenyeret, szalonnát adok neki itt, a lakásomon. Ügy tudom, a fiatal férj is ijesztgeti. Persze, az is még majdnem gyerek, külön engedéllyel házasodhattak össze. — Mit lehetne tenni? — Talán, ha gyámot rendel— Igen, én. — Ülj csak le a kisszékre, Pista — Inti az igazgató. F. István zavart mosollyal leül. Vállas, testes gyerek, rettentő elhanyagolt, foltos ruhában. Kicsit szeplős, szőke. Titokban erre arra villan a szeme. Védekezik. Erre van berendezkedve. Torna Péter látszólag közömbös kérdésekkel indítja a beszélgetést Aztán hirtelen nekiszögezi a fiúnak: — Mikor ettél utoljára? — Ma. — Hol? — A.-nál, a szomszédban. — Nővéreid tényleg nem etetnek? — Nem. Hetek óta semmit A fél disznót is, ami jussom volt, átvitték egy másik szomszédba, hogy nekem ne legyen. — Hol aludták? — A.-nál, a szomszédban. Mostanában már ott alszom. Engem otthon kizártak. — És A.-nál jó? Kedvesek veled? — Jó, kedvesek. — Sokat dolgozol neki? — Nem sokat De fizet is érte. — Mégis, mennyit? — Tíz-húsz forintot. Torna Péter végignézi a foltos, ócska ruhát — Ez az egy van? — Nem. Van én nekem több — szégyenli a Qú. — Sötétkék is. — A szomszéd adott már neked ruhát? — Ezt a cipőt is tőle vettem — mutatja irdatlan, formátlan bakancsát — Vetted? — Igen. Meg ruhát la. Volt pénzem, amit a téesrben kerestem. — És most van pénzed? Zavartan gondolkodik: — Most nincs. De össze fogom rakni. Torna Péter még melegebb hangon kérdez: — Pista, mondd meg az Igazat. Azt mondják, te meg is vered a nővéreidet, az os- tomyéllel. — Meg én! — villan a fiú szeme. — Néha ők jönnek rám, hárman, de aztán én is adok nekik, ami belefér. — És miért? — A nagyobbik nővéremet verem meg, a kisebbiket nem — helyesbit. — Mert házas emberek járnak hozzá. Na én aztán zavartam őket el- fele. Most is volt egy, nemrég, kértem tőle a személyi igazolványát, de nem adta. Ostorral zavartam eL — És nem szeretnéd Itthagyni a tanyát? — Nem. — Mondjuk Ipari tanuló lenni? — Nem. Én csak itt akarok maradni a téeszben. — Apádat szeretted, amig élt? — Én szerettem. — És apád téged? A gyerek vállat von: m — Ö a kisebbik nővéremet szerette. — Azt mondod, te megvagy a kisebbik nővéreddel? — Igen. Vele nincs bajom. Most is az ingefnet mossa. — De azért a szomszédban szeretnél lakni Inkább? — Ott igen. — Miért? — Mert ott adnak enni, a szobában alszom, ágyban. — Mosdatnak is? Szólnak, hogy mosdjál? Nevet: — Nem kell azt nekem mondani, mosdok én úgyis. MÉGIS, HOL AZ IGAZSÁG? Elmehetsz, fiam. Torna Péter szomorúan gondolkodik. Aztán megjegyzi: — Mindig ugyanaz. Itt él körülötte a tanya, tud róla a falu is, és nem történik semmi. Mintha mindenki a másiktól várná a választ. És hova vezet így egy gyermek útja aki csak azt látja maga körül, hogy nem kell senkinek? Kinek van igaza? Megmondom. Senkinek ezek közül. A gyermeknek régtől fogva gyám kellett volna, olyan ember, aki méltó Is erre. Talán A.? Nem tudhatom, nem ismerem. A tanya jobban tudná. Hiszen segített mindenki, de mindez valóban segítség F. Pistának? Lehet, hogy nem mindig mond igazat. Lehet, hogy lopott. De tudta, hogy mit tesz? A felelősség a tanyáé, a felnőtteké. Odakint meleg tavaszi nap. A tanya körül zöldül a vetés. Az iskolaudvaron gyermekek játszanak. Egyszercsak felkiált egy gyerek. — Igazgató bácsi! Igazgató bácsi! Tessék csak nézni, ott megy a Sándor! — Miféle Sándor? Hát a ló. Amivel a gyerek szokott járni F. Pista. A szomszéd lova. Ott baktat valóban fel a dombra, szekérbe fogva. A gyerek csupa ragyogás. Talán az egyetlen élőlény Sándor, a ló, aki igazán közel férkőzött kis szívéhez. Es az sem az övé. Sipka? Barna Szamospart - Dnyeperpart Moszkvapart Szabolcsi asszonyokkal a Szovjetunióban SZAMOSBEGSI, hermán - ■szegi, tyukodi, csengett, ökö- ritói asszonyok egy csoportjával indultunk el a Szovjetunióba társasutazásra. Az útvonal Csap—Kiev—Moszkva. Nyíregyházán a Belgrád—Budapest—Moszkva nemzetközi gyorsvonatra, közvetlen hálókocsikba szálltunk. A háló- fülkében mindenki olyan otthonosan helyezkedett el és mozgott a külföldi utasok között, mintha mindig ilyen kényelmes hálókocsikban utaztak volna, (jóllehet, hogy az asszonyok egy része még nem járt Budapesten sem.) A szamosháti szövetkezetek vezetői úgy döntöttek, hogy asszonyaikat küldik el a Szovjetunióba. Hadd ismerkedjenek meg ott saját szemükkel a szovjet nép eredményeivel. Nagy izgalommal lépték át a határt. Az otthonról hozott ital-étel olyan tüzes jókedvre derítette a társaságot, hogy alvásra alig maradt, idő. A Kárpátok hófedte csúcsai után már meg is érkeztünk Kiev- be. Bár Kiev még nem nyújtja azt a csodálatosan szép panorámát, amit a nyári Dnye- per-part tud nyújtani, mégis az új városrész, a Dámyica látképe és az évszázados történelmet idéző székesegyházak elragadtatták a csoport min dón tagját. Az ismeretlen katona sírjánál égő örökláng még tovább növelte a hős város iránt érzett őszinte tiszteletet. mesek. Az ebédlők tágasak és önkiszolgáló rendszerrel dolgoznak. Legtöbb okuk a csodálkozásra a szaktanároknak lehetett volna. A kabinet rendszerű mikroelőadó termekben ultramodern felszerelés, szemléltető eszközök. Én. a nyelvszakos tanár, itt láttam először az audio-vizuális oktatási módszerhez szükséges legtöbb eszközt. Az általam meglátogatott csoport a III. osztály, 2-es csoportja volt. Létszáma tíz fő. A csoportban angol óra volt. Ezek a gyerekek első évben az abc- vel ismerkedtek meg hallás után. Második osztályban 150 szót sajátítottak el még szintén hallás után. És csak most. ebben az évben tértek át az írástanulásra. A gazdaság vezetőitől való búcsúzás után autóbuszunk gyors kerekei már vitték is tovább a csoportot, hogy hazánk felszabadulásának 19. évfordulója alkalmából az Ukrán Szocialista Köztársaság által a Kiev-i Konzervatóriumban rendezett díszünnepségen vegyünk részt. Az ünnepi beszéd után neves művészek kitűnő előadásában gyönyörködtünk. AZ ELŐADÁS jóformán be sem fejeződött, de a csoportnak már indulnia is kelleti Moszkvába. Itt gazdag program várt bennünket. A Kreml kincstártermei. Tretyakov galéria, a Metro, a Mezőgazdasági Kiállítás grandio- zitása egyformán megragadta a csoportot. Az utolsó moszkvai délutánon fogadást adott az „Asszonyok” lapja szerkesztő bizottsága is. Csoportunk nevében Tóth Margit, a csengett járási nőtanács titkára köszönte meg a szívélyes fogadtatást. a meghívásokat. Ezután az „Asszonyok” szerkesztő bizottságának átadta a csengett járás asszonyainak ajándékát. Ezt a fotóriporterek forgótü- zébe került baráti beszélgetés — eszmecsere — követte. Még ki sem aludtak a fogadószoba reflektorfényei, már indultunk a Kreml kongresszusi palotájába, ahol a „Hattyúk tava1* balettnek tapsoltunk. A LOMONOSZOV egyetem elől még búcsút intettünk « kivilágított város ezer színben pompázó éjjeli panorámájának, a város ezer fényét visz- szatükröző Moszkva folyó tükrének és beszálltunk hálókocsijainkba. Mindenki azt mondta: Szép élmény volt. Sigér Imro CSOPORTUNK egyik legnagyobb élményt, s tapasztalatot nyújtó útja a Kiev közelében lévő „Kievszkij” szov- hozba vezetett. A szxjvhoz profilja az állattenyésztés. Ennek is két ága van, amelyiken belül a sertéshizlalás a vezető a szarvasmarha-tenyésztés mellett. Lehetne sorolni a látottakat és hallottakat. A szovhozban évente 30 ezer sertést hizlalnak. Egy ember 4000 hízónak látja el a takarmányozását — 2 és fél óra alatt. A takarmányt „ételgyárban" pépesítik, különféle alapanyagokból ösz^ szeállítva — köztük az antibiotikumok is. A takarmányszállító és adagoló tartály si- nem mozog a vályúk előtt. A munkakönnyítő eszközöket a dolgozók készítették, kísérletezték ki. Tisztaság: vízsugárral mossák az Istálló belsejét. A hulladékot azonnal a földekre szállítják. RUGYENKÓ elvtárs, aki 19 éve vezeti a szovhozt, szívesen mutatta meg a szociális, irulturális létesítményeket is. Hogy a korszerűen felszerelt Intézmények közül melyik tetszett a legjobban? Természetesen a bentlakásos iskola. A hálótermek tiszták és kényelSzalagf űrésznél. Foto: Hammel J. Jó tíz perce vesztegel a naményi vonat az állomáson. Késik az indítás. Nyílik a kupé ajtaja, borostás arcú, rossz öltözékű, rokkant ember áll meg a nyílásnál. Kissé rekedt, mély hangon kezdi mondani saját szerzeményű versét: „...Életerős, vidám ember voltam én, de rokkant lettem, elhagyott a remény...1' Aztán sorra jár az ülőkék között, s elveszi a neki szánt kis „alamizsnát". Mindenkitől kap, csak egy olajos pufajkában levő ember fordul az ablak felé, színlelve, hogy nem veszi észre a koldust. Mikor a rokkant beteszi ROKKANTAK maga mögött az ajtót, mindenki szúrós tekintettel nézi a pufajkást. — Itt is volt az a koldus? — kérdezi a kalauz, mikor elindul a vonat. — Hogyne — válaszol egy pantallós paraszt bácsi. — Sorra jár az minden vonatot — Adtak neki pénzt? — Miért ne adtunk volna. Hát ebből él szegény. —■ Kár volt, csak a családjának ártottak vele — szól ismét a vasutas. Aztán látva a kérdő tekinteteket, magyarázatot fűz megjegyzéséhez: — Megérteném én kérem, ha a kapott pénzt tisztességes dolgokra költené. De elissza a szerencsétlen. Mindig részegen látom kijönni az utasellátóból. A felesége meg szegény naphosszat mos, takarít másoknál, hogy legyen mit enni a gyerekeknek. — Én sajnálom az ilyet. A háborúban rokkant meg az az ember... — jegyzi meg egy fekete fejkendős asszony. — Fél karral hova menjen dolgozni. Semmit nem tud csinálni — érvel egy kamasz. — Dehogyis nem, hát nálunk is, a vasútnál hány és hány rokkant embert alkalmaznak. És mind megkeresi azt, mint bármelyikünk. — Félkézzel dolgozni..., tudják milyen dolog az — mondja egy öreg bácsi. Baktalórántházához köze" ledik a vonat. Az olajof pufajkás ember feláll, s J csomagtartóról leemeli a táskáját. Minden tekintet őt figyeli. A kabát ujja alól egy csuklóban levágott bal kéz bújik ki. Olajos a pu fajkája: munkából jön. Román Dénef 1964. április 19. 4
