Kelet-Magyarország, 1964. február (24. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-16 / 39. szám
Rideg Sándor: Gerald Felix Tshikája: Csodálatos gépezet Tenyerem vonalai Gerald Feíix Tshikája francia nyelven író kongói költő. A bemutatott vers ízelítőt ad az afrikai költő egyéni hangú művészetéből. TV em, mondom, hogy a történetem idejében valami nagy becsülete volt a munkásembemek, de amint mondani szokták: aki akart, dolgozhatott. ^ Magam a legváltozatosabb munkát vállaltam, mivel éppen ez idő tájban jöttem fel Pestre s nem volt ismeretségem, azonkívül nem akartam huzamosabb ideig dolgozni olyan helyen, ahol keveset fizettek, vagy gorombán bántak az emberrel. Ezért a foglalkozásomat szinte naponként változtattam. Húztam kocsit, fejtem tehenet, cipeltem halottat, éjjelenként egy péknél kenyeret dagasztottam; máshol hurkabelet mostam, majd tormát árusítottam, a kőművesek mellett latyakot kevertem, részt vettem egy szegény család kilakoltatásában és számtalan egyéb dolgot műveltem. S a végén ott álltam a szénapiac közepén a többi rongyos ember között, bután és reménytelenül, mint aki semmihez sem ért a világon. Sokára virradt rám a szerencse napja, amikor már mindent meguntam, munkát és munkanélküliséget egyaránt: bejutottam egy csokoládégyárba zsákporolónak. Poroltam a zsákot délelőtt, délután száz- és ezerszámra. Az orrom és a fülem telerakódott kakaóval és mindenféle szemétporral, a szemem beragadt, a hajam összegubancolódott tőle, s utóbb az agyvelőm is belepte: álmomban is zsákot poroltam, bálákkal birkóztam. Reggelenként csuromvizesen, elpiszkolódva ébredtem föl, mintha egész éjszaka dolgoztam volna. Később már aludni sem tudtam. Olyan zavaros szemmel jártam a világban, mint valami próféta. Gondolkodtam, tépelődtem, hogy miként szabadulhatnék meg a zsákporolástól? A cél érdekében kész lettem volna a vallásalapítástól kezdve a miskárolásig mindenre. P ondolkozásom közben ^ lassanként kialakult képzeletemben egy csodálatos gépezet terve. Nagyot mondok, de való igaz: föltaláltam a zsákporoló gépet. Tökéletesebb valamit még el lehetne valahogy képzelni, de szebbet — soha! Le sem kellett rajzolnom, úgy készítettem el egy-két kéziszerszám segítségével. Ventillátorforma szerkezet kerepelt benne, és a kíntornához hasonlított. Mindenképpen alkalmasnak látszott arra, hogy életfogytig megéljek belőle. Kipróbáltam a szomszédaim előtt. Kitűnően működött. Semmi akadályát sem láttam annak, hogy nyilvánosság e'é ne lépjek vele. De hogy léit ne támadjon a szerencsémben, e’őször Is hozzáláttam közvéleményt szerezni mpgamnak. A gyárban minden elérhető embert meggyőztem gépem rendkívüliségéről. Órákig beszélgettem a portással mind'nféle technikai kérdésekről. Állítása szerint neki is volt e’őkészüleiben valami találmánya. A távcső látókörzetét akarta kitágítani. az ördög tudja miért. S amikor egy munkavezető is érdeklődni kezdett nálam a találmányom felől, döntő lépésre szántam el magam. R -szállítottam a gépet a gyárba, s a kora délelőtti órákban minden számottevő főbb embert összehívtam a zsákporoló helyiségbe. El is 1964. február 16. jött mindenki akiben egy kis kíváncsiság volt. Ott volt többek között az osztályvezető, a vegyész- mérnök, négy felügyelő, az igazgatóságtól egy hivatalnok és néhány kisebb személyiség. Magam le sem. vettem bejáróruhámat. Szentül hittem, hogy nem porolok zsákot többé az életben A márványkád helyén, ahol a zsákot rázogatni szoktam ott állt a gépein, és én a szerkezet csodálatos egyszerűségét magyaráztam az egybegyűlt uraknak. Ügy beszéltem velük önérzetesen, mint egyenrangú emberek szoktak beszélni egymás között. n e amikor az első zsákot beeresztettem a gép szájába, még a levegő is megváltozott körülöttem. A gépen minden elképzelhető nyavalya erőt vett. A zsák rácsavarodott a belére, a hajtóvasa levált, a dob megrepedt benne. Szét kellett szednem az egészet. A dirib-darabokra azonban már senki sem volt kíváncsi. Az urak úgy tűntek el mellőlem észrevétlenül, mint a pipafüst. Két perc alatt egyedül maradtam, és ott álltam kétségbeesve a gépem mellett. Ügy éreztem, örök adósság marad utánam, ha el nem bújdosok vagy föl nem akasztom magamat. Ekkora fölsülése egyetlen aranycsinálónak sem lehetett. Rámfog'ák, hogy bolonddá akartam tenni a gyárost... Az udvaron újjal mutogattak rám: — Ez az az ember! — mondták. Ettől kezdve mindennap történt körülöttem valami botrány. Munkatársaim olyan buzgón emlegették a találmányom, mint valami igazi világszabadalmat, olyannyira, hogy kénytelen voltam erélyesebben föllépni ellenük. Súlyosbította a helyzetemet az, hogy a morcképű munkavezetőm kezdettől fogva nem szívelt. Ha szembe találkozott velem a műhelyben, olyan megdöbbent képpel nézett rám, mintha megettem volna a vacsoráját. Túlságosan mozgékony embernek tartott, s attól félt, hogy egy napon eszembe jut elfoglalni a hivatalát. F lőször csendes üldözést XJ kezdett ellenem: naponta ötször-hatszor megállt a hátam mögött és ott pi- pálgatott félórákig. S amikor minderre érzéketlen maradtam, összedöntögette a műhelyemben magasra pó- colt bálákat, és újra pótoltatta velem. Erre már bennem is fölforrt az indulat, de nem ugrottam neki rögtön, különben sem tudtam soha puszta kézzel verekedni. A poroló egyetlen fölszerelése mindössze egy hervadt seprő volt, amivel sepregetni szoktam. A gyáros nászajándékul kaphatta tizenöt évvel ezelőtt. Ilyen ronda szerszámot csak végső esetekben vesz kézbe egy rendes munkásember. Elmentem hát az irodába, és kikértem a munkakönyvemet és járandóságomat. Negyedóra alatt felöltözve és meg- tisztálkodva mentem hazafelé. Vittem magammal a porológépemet is, bár esős volt bennem a szándék, hogy otthagyom valamelyik mellékutcában. Otthon beállítottam a gépet az udvar hátsó részébe, ahol a mellékhelyiségek voltak. Ugyanott lakott egy magam formájú szegény ember a pincelakók fajtájából, neki ajándékoztam a gépet, hogy tüzelje fel. A szegény embernek meg volt egy nagy csapat szegény gyereke, egyik kisebb, másik nagyobb... A gyerekek fogták a gépet és anélkül, hogy tudtam volna. elmenteK vele koldulni. Zenei hangon nem szolt ugyan a gépezet, de azért hét-nyolc pengőt meg egy v'selt öltönyt mindennap összekerepeltek vele. Azelőtt kenyérre se igen telt nekik és most egyszerre elkezdtek pörköltet mag pampuslkát enni. Nem vagyok irigy természetű ember, de igen megsértődtem, amikor megtudtam a dolgot. A gépet minden magyarázat nélkül visz- szavittem a szobámba... A szegény ember — persze — utánam jött, kért, kunye- rált, hogy ne haragudjak, ne tegyem szerencsétlenné, adjam vissza neki a gépet, majd megfizeti, mert ha megjavíttatja valamelyik hangszerüzletben, páratlan szép szerszám lenne belőle, higyjem el... és így ’ tovább. TJ jra visszaajándékoztam ^ neki a gépet. Gondoltam, pénzzel úgysem tudna kárpótolni érte, azokért az illúziókért, amiket beleöltem — hát legyen vele boldog... Ezzel aztán végképpen megszabadultam a találmányokkal járó gondoktól. Azóta sem avatkoztam bele a technika fejlődésébe. mint a kommunizmus iskoláiról, figyelemmel kísérhetik a lenini tanítások gyakorlati megvalósítását. Bár a szerzők az előszóban utasak arra, hogy nehéz a szakszervezetek bonyolult munkájának minden. oldalát egyetlen könyvben kimerítően tárgyalni, és ezt csak az egyes munkaterületekre vonatkozó speciális tankönyvek végezhetik el, mégis a kötetben helyes arányokban jelennek meg ezek a területek. A mű minden időszakban figyelmet szentel például a kulturális nevelő munka, a szociális tevékenység és a nemzetközi kapcsolatok kérdéseinek. E történeti munka legnagyobb előnye, hogy a szovjet szakszervezetek tapasztalatainak több mint negyvenéves kincseit általánosítja. Tanul; mányozásuk nemcsak a szak- szervezeti mozgalom aktivistái számára szükséges, hanem a munkásmozgalom történészei és a szakszervezeti mozgalom iránt érdeklődő olvasók számára is hasznos és érdekes. ÚJ KÖNYVEK: Megjelent a Szovjetunió szakszervezeti mozgalmának története A Táncsics Könyvkiadó gondozásában a napokban jelent meg a Szovjetunió szak- szervezeti mozgalmának története. A könyv hézagpótló mű a magyar szakszervezeti irodalomban, mert mindeddig sem magyar, sem külföldi szerző tollából nem jelent meg olyan kiadvány, amely a szovjet szakszervezetek kialakulását, fejlődését ilyen részletesen ismertette volna. A kötetet összeállító szerzői kollektíva két alapvető periódusra osztva tárgyalja a szak- szervezetek történetét Az 1905-től 1917-ig terjedő szakasz a szakszervezetek keletkezésével és tevékenységével foglalkozik. Abból a szempontból vizsgálja a szakszervezetek szerepét, milyen mértékben vettek részt a cári önkényuralom, a kapitalista rend szétzúzásában, a proletárdiktatúra megteremtésében. Hasonló alapossággal mutatja be a Nagy Októberi Szocialista Forradalomtól napijainkig terjedő időszak — az intervenciós háború, a szocializmus felépítése a Nagy Honvédő Háború, majd a kommunizmus építése — tapasztalatait. A szerzők érdeme, hogy a párt és a szakszervezetek viszonyát a valóságnak megfelelően, torzítás nélkül ábrázolják, nem ismétlik el részletesen a párt történet fejezeteit, hanem konkrétan, tényekkel, adatokkal mutatják be a párt irányító szerepét a szakszervezetekben, és a szakszervezetek, mint a párt segítőinek tevékenységét, jelentőségét a szovjet társadalom megteremtésében. A könyv nemcsak a szak- szervezetek kialakulásának, fejlődésének története, hansm ugyanakkor kidolgozása a szakszervezetek szerepének a kapitalizmusban, a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet és a kommunizmus építésének időszakában. Ez nagy jelentőségű, mert az olvasók így széles körűen megismerkedhetnek Lenin felfogó savai a szakszervezetekről Tenyerem vonalai sok út Titkáról vallanak. Adjátok ide a kést! Lépjen hát be, fekete testvérem, Alkonyi magányom csöndjébe És messe el az ősi végzet Meglazult fonalát! Ha legyőzzük végre sorsunk A fűszál is újra harmatos lesz, S akkor hónap A hajnali fényben Tenyerem vonalai Megnyitnak nekünk minden földi utat. Keszthelyi Zoltán: ígértem neked... ígértem neked tavaszt, futókás kis házat, ígértem neked gondtalanságot — Ó, hol van a tavasz, a kisház, a gondtalanság? Testéből-lelkéből kiad nekem ezentúl erőt, hogy ismét ígérhessem az örömöt? Ki ad nékem erőt az egyedülléthez versek keltegetéséhez, a szerelemhez? Hosszú, hihetetlen mese voltál a nyúlfarknyi időben. S a földi messzeségben álombéli házban, modern bútorok közt jársz majd ide-oda, de nem tudom meg, hol az a ház. Nem lesz címed, melyet felírhatnék levelemre az emlékezés lesz lakóhelyed. Évek múlhatnak, viharok söpörhetik széjjel a hajókat, tüzek hullhatnak, természeti csodák ejthetik ámulatba zsugorodó képzeletem — úgy őrizlek meg, csókjaiddal és simogatásaiddal, mint aki álmában mondott búcsút. Katay Antal: Munkásszálláson Végigsiklik az alkony a tájon, pihen az ész, a gondolat, s a munka dalai elcsendesülnek. A csend hozzásimul az életünkhöz, ágyat vetünk, hol megpihen kéz s a láb, hol munkára ébredünk a mával. Haza szállnak a gondolatok, s az évek ezernyi színnel változnak széppé megint... Tervek nőnek az alkonyi árnnyal óriássá, s mire ellobban a fény: parányi ponttá zsugorodnak a gondolatok! Darázs Endre: Mosoly Szelíd május, szép fiatalasszony, Büszkén hordod nagy lomb-kontyodat S szebb vagy, mint mikor almavirágok Fátyla fedte nyúlánk arcodat S idegesen, félénken nevettél, De most arcod kerek és komoly, De halmain minduntalan csillan A búj dokió, örömtelt mosoly. Áldott terhed érik már méhedben És kitárod két izmos kezed, Hogy lábadnál vihar meg nem tépje A simuló szerelmeseket, Mert minden nő hasonlatos hozzád, Ök is várnak majd apró fiat, Aki előtt szégyen nélkül földre — Térdelnek a harcos férfiak.
