Kelet-Magyarország, 1964. február (24. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-16 / 39. szám

A Magyar Dohányipari Vezérigazgatóság figyelmébe Rendezni kell a dohánytermő terület felo Tizenkét fiatal háza Az első közös otthon az Északi körúton — Társadalmi munka a földhányástól a villanyszerelésig N-ojainkban, amikor a ter­melés valamennyi ágában a gazdaságosság kerül előtérbe, szükségszerű újból napirend­re tűzni a szabolcsi dohány- termesztés, feldolgozás egyik hosszabb ideje vajúdó prob­lémáját. Közismert, hogy Nyíregyházán van hazánk legkorszerűbb íermentáló üzeme, melynek munkája je­lentős szerepet tölt be a ma­gyar dohányipar életében. Szabolcsban termelik a hazai dohánymennyiség felét, mely­ből nemcsak az országon belü­li igényt elégítik ki, hanem számottevő mennyiséget ex­portálnak is. Nem mindegy azonban, hogy ez az esztendőn át t?*rfó vo'i-iv-.«-’—-mat mi­ben költségekkel jár. Egy korábbi rendelkezés értelmében olymódon osztot­ták fel a Tiszántúl dohány­termő területét, amely eleve magában hordozta az indo­kolatlanul magas költségszin- tét. A Nyíregyházi Dohány­beváltó és Fermentáló Válla­latnak Szabolcson kívül Bor­isod megyében is van 1600 holdas termőterülete, ahon­1939. február 14-én egy 29 éves fiatalember lépte át ■ a nyírturai községháza küszö­bét. Tele volt friss erővel, munkakedvvel. Laskay Péter körjegyző ma már 56 éves, őszes hajú, de még mindig fürge észjárású férfi. Nem volt könnyű dolga. Ez az a falu, ahol 1934-ben csendőrsortűz dördült, s a gaztett emberéle­tet is követelt. Az akkori közigazgatás vezetői kemény­kezet követeltek tőle. De ezzel ő nem törődött. Lassan bensőséges barátság fejlődött ki az emberek és közötte. Sok panaszost, aki csak titokban mert panaszkodni, látott el jó­tanáccsal. A 40-es években jelentős eredményt ért el. Sikerült megszervezni a községi óvo­dát, ahol a nicstelenek, prole­tárok kicsinyei kaptak helyet és élelmet. Ez akkor történt, amikor az embereket tömege­sen vitték az esztelen háború­ba, s a nyomor csak tovább fokozódott. Végre elérkezett 1944 novembere, amikor Nyír­tura végleg felszabadult. Laskay Péter most már na­gyobb ambícióval látott mun­nan felvásárolja a fermentá­lásra váró termést. Ugyanak­kor a nyírbátori dohánybe­váltóhoz tatozó, mintegy 3300 katasztális holdnyi dohány­termő terület felett a Deb­receni Dohánybeváltó és Fermentáló Vállalat diszpo­nál. Még bonyolultabbá te­szi a területi felosztást, hogy a debreceni vállalatnak is van termeltető területe Bor­sodban. Ilyen körülmények között érthető, hogy mind a nyír­egyházi, mind pedig a deb­receni fermentáló vállalatnak magas a termelési-termelte­tési költsége. A Borsodban termett dohány Nyíregyházá­ra szállítása jelentős gépko­csi és vagonkapaeitás igény- bevételét teszi szükségessé. Ugyanakkor a Nyírbátor kör­nyékén termett dohánynak Debrecenbe kell jutnia a kö­zelebb lévő Nyíregyháza he­lyett. S mert e területi fel­osztás miatt a Szabolcsban termett és Nyíregyházára to­vábbított dohány nem elég az itteni üzemnek, sokszor az ország távo1abbi megyéi­kához. Osztotta a földet, ház­helyeket. Az első tsz szerve­zés idején is hozzá fordultak. A falu már 25 évvel ezelőtt megszerette, mert nem tarto­zott a rosszhírű, elnyomó em­berek közé. Az első tanács­választáson tanácstagnak, majd vb. titkárnak választot­ták, s azóta is minden vá­lasztásnál ugyanez megismétlő­dik. A felszabadulás óta sok fá­jó seb begyógyult. Több fú- rott kutat készítettek, beve­zették a villanyt, új iskola, autóbuszváróterem. utcarész épült, orvost kapott a falu, megerősödött a termelőszövet­kezet. Beszélgetésünk során megtudtam, hogy még most is tanul. A községbe kihelye­zett technikum első éves hall­gatója. Egy idős embernél ez nagy teljesítmény. Példát mu­tat, magával ragadta a falu tanulni vágyó dolgozóit. Hu­szonegyen követték példáját. Csupán egy kérése van: Nyír.- turán szeretné élvezni az is­merősök, jóbarátok között a megérdemelt nyugdíjas pihe­nését. Ángyán Zoltán bál — gyakran a Dunántúl­ról is — Ayíregyh z.ira irá­nyítanak dohány záldtmányt fermentálás végett. Ha mind­ehhez még hozzászámítjuk a termeltetéssel foglalkozó szakemberek utazási költsé­geit, napidíjait, maris Kivi­láglik: a lehető legrövidebb időn belül ésszerű átcsopor­tosítást szükséges végrehaj­tani. Ha például a nyíregyházi fermentáló a borsodi terület fejében megkapná a nyírbá­tori járás dohánytermését, szükségtelenné válna a költ­séges szállítás az ország más 'vidékeiről. Ezzel egyidőben a debreceni vállalatnál sem kellene három megyében . va­dásznia”. Hajdún kívül övé lenne a borsodiak termése is. jelenlegi viszonyok között nem lehet meg a kí­vánatos összhang a termelte­tést irányító megyei taná­csok, valamint a szerződés- kötést végzők között. Túlsá­gosan sok gazdája van a ter­melő-feldolgozó folyamatnak s ez is árt a fokozottabb gaz­daságosság érvényesülésé­nek. Indokolt tehát, hogy a Magyar Dohányipari Vezér- igazgatóság mielőbb vizsgálja meg ezt a szerencsésnek egyáltalán nem mondható te­rületi felosztást s ha szüksé­gét iája, változtasson rajta. Angyal Sándor Tizenkét fiatal házas, ugyanennyi albérlet. Kinek mennyi ideje tart ez a se kint se bent élete. S valamennyi­nek gyermeke van. De na si­kerül a tervük a Nyíregyházi Vas és Fémipari KTSZ fiatal­jainak, ez év őszén új otthont avathatnak. Es miért ne sikerülne? — Nekünk sok gondot okoz­tak, hiszen hozzánk jöttek se­gítségért, lakásért, de nem tud unk mit tenni — mondja Kiss Béla. a ktsz elnöke Egyik alkalommal aztán lel­kendezve keresték fel a veze­tőket. 'Olvasták az újságban, hogy OTP kedvezménnyel a KISZ-esek ifjúsági társashá­zat építettek Szegeden, Pé­csett, s szeretnék ők is meg­próbálni. Kiss Béla és a töb­bi vezető mindent megtettek, hogy sikerüljön a fiatalok ter­ve. Tavaly azonban hiábava­ló volt. Nem hagyták annyi­ba — Most újra megpróbáltuk, s minden jel arra mutat, líogy sikerül a fáradozás — egé­szíti ki Szakály József párt- citkár. Előkerül idős Jóba Elek is, a fiatalok szakreferense, amo­lyan patrónus, aki ha valami­lyen szakdologban, műszaki kérdésben segíteni szükséges vagy tárgyalni kell, ő és Kiss elvtárs képviselik a fiatalok ügyét. Pataki Sándor, a kittéi ai Rákóczi Tsz kovácsa a tavaszra ké­szül. Nagy mennyiségben készít patkókat, gazdasági íelsze- reléshez szükséges szerszámokat. 11 ló vasalási munkáiról kell rendszeresen és időben gondoskodnia. Hammel J. felv. és olyan pózban, hogy az árva gyerek is ut£na fordul­jon. Igaz. hogy híresebb volt akkor egy jó ló, mint ma a leg­jobb márkájú motor... A túlsó pontig nem is volt semmi baj. Sem a bor, sem a szilvapálinka nem hatott annyira, hogy meg ne hall­gassák a révészek utasítását — Lépésben hé! Lépsében emberek és egymástól húsz méternyire, adták szájról szájra a parazsos szemű tanácsát és ahogy ott álltak a bámulókkal együtt a vízle- j ár ónál, egy-egy türelmetlen legény láttán, megcsóválták fejüket! Nem ok nélkül. Hisz sok mindent megérlek már ezek as idő iskolázta emberek. Régen megtanulták, hogy mindég jobb félni, mint megijedni. A menyasiszonyos ház előtt, ahol a törvényes műveletek elvégzése előtt —mint a pap és jegyző előtti megjelenés — az új szekerek is 'csatlakoz­tak a régiekhez, az első pil­lanatokban kavarodás tá­madt. Egy piros arcú, szemre vá­gott kalapú fiú, aki jó két sárgának tartotta a gyeplő­jét — se szó, se beszéd elé­be akart hajtani egy pej fo- gatosnak. A pej lovas a vőlegénnyel érkezett, mutatta a táncoló lova, aki szintén nem hagyta magát. Közément az is és a bá­mulok sikongatása közben, ott a tágas utcán tengelyt akasztottak. Nem tört ott semmi, csak koccant. Egyik vas a másikkal és az indu­lat az indulattal. — Én elibérn még nem hajtott senki! — Én elibérn meg nem fog hajtani senki — feszítették egymásnak mellüket, amllior a községháza előtt leszálltak a szekérről. — Ejnye, Jóska! — Ejnye te Feri! — c&'tft- gatták minden oldalról azon­nal őket és ötvenszer is el­mondták a szokásos korholó szavakat. Hogy nem sül ki a szeme­tek! Micsoda dolog ez. Uj rokonok vagytok és nem fér­tek meg egymástól. Megza­varni az ilyen társaságot. Úgy látszik, nem fértek a bőrötökben. Az indulásig csendben te maradtak. Fogták a gyeplőt, hóhálgatták a felidegesített lovakat, mintha semmi sem történt volna... A vízlejáróban azonban, ahol újra a legnagyobb fi­gyelemre lett volna szükség, hisz tíz-tizenöt szekérből ál­lott a menet, a fél község szeme látára a sárga lovas­fogat kocsisa szinte elvesz­tette az eszét. Az egyik mozdulattal sze­mére húzta a kalapját, a má­sikkal pedig, amibe minden erejét beleadta, végigvert a lovain. Keményen, úgy, hogy fel­ágaskodtak az amúgy is ide­ges állatok és egy erélyes mozdulattal mellé fordította őket a jégjárókoak. Még fel sem érkeztek kiál­tani a bámulok, főleg a rendre vigyázó révészek, amikor a pej lovas is azt cse­lekedte. Utána, a másik, a harmadik, mint valami esze­veszettek. . Örült, észbontó versenyfu­tás kezdődött! A két parton állók kiabálása közben, csu­pa virtusból a vélt elsősé­gért... Nem sokáig. Mat amikor a folyó közepére értek, az egymás mellett vágtató sze­kerek, ott, ahol legmélyebb a víz és legnagyobb a sodor, egy hatalmas roppanással megnyilt a jég... Recsegett az és ropogott, s mire észbe kaptak volna az emberek, egy szívet hasító, hatalmas sikoly kíséretében az óriási repedésben, nagyot: csobbanva eltűntek az első szekerek. Utána úgy, ahogy követ­keztek. Mert a jégen, azon a vég­telen pályán nem lehetett megélni. A felfokozott len­dület & az azzal egyenes arányban növő tehetetlenségi erő elsodorta a szerencsétle­neket. Még oldalra is hiába ka­nyarodtak el. A megbolyga­tott jég szinte bosszút állt. Hol a ló előtt, hol a szekér alatt szakadt le és őrjöngve hulltak valamennyien a ka­vargó vízbe, a jeges pokolba, temetőjükbe. így nem lett első senki! Legfeljebb a megsemmisü­lésben, mert emberi szem senkit nem látott viszont az eltűntek közül. Ott virrasztóit a két falu. Létrákkal, csuklyákkal, köte­lekkel, de a hajnal fagya lehetetlenné tett mindent. Szinte leszegezte e hatalmas koporsót és hogy ne legyen olyan dísztelen, zúzmarából leplet terített rá. Azzal díszítette fel a bok­rokat is és az öreg nyárfák mohos ágait. Mert tavasszal, amikor el­vonult az ár, hiába volt minden próbálkozás. A keri- tőhálók — a gyalmok — csak a homokot kotorták. Meg­akadva egy-egy fadarabba, amit azonnal tovább sodort a hatalmas víz. •k A temetés napokig tartott. Sóira nem tapasztalt és soha nem látott módon! Lent a folyónál, egészen a jég szé­lén, ahol sírva és levett ka­lappal állott mind a két falu. Mindegyik a maga oldalán, hogy a jelképes koporsóknál a pap szavai után — melyet ezerszer vertek vissza a nyár­fák — együtt és egyszerre zendüljön fel az ének. A te benned bíztunk és a többi... Nem kellett diktálni. Hisz ritka családnak nem volt bánata és ritka udvar­nak gyászolnivalója... ★ Tízévenként, ha arra járok és az öreg kompon teszem meg az utat, bármilyen sok is a látnivaló, főleg ami az emberekkel történt, mindig eszembe jut eme történet. Nem szólok róla senkinek... Csak hosszabban nézem a vizet és merően bámulom az újra nőtt nyárfákat. — Az én fiam is közöttük ván, miért ne segítsünk raj­tuk. Eddig az anyóséknál lak­tak, de szeretnének a maguk gazdája lenni. Annak rendje és módja sze­rint, KISZ gyűlésen beszé'ték meg a tennivalókat. A rendel­kezések szerint vállalták az építkezésnél szükséges összes földmunkát, a vas és fémipari lelsz profiljába tartozó teen­dőket. a villanyszerelési mun­káktól a vízvezeték szere­lésig. a rakodási és anyag- szállítási munkákat — Egyiken a rokonok, má­sikon a barátok segítettek — sorolja Szakály elvtárs. — Rácz Gabi négy helyről kapott pénzt. — Alig várjuk, hogy kez­dődjön a munka — újságolja örömmel Vaskó László. — Négy esztendeig fizettem ha­vonta 4—500 forintot az al­bérletért. Most sikerülni fog, segít az elnök elvtárs, a KISZ megyei bizottsága, s reméljük az OTP is. — Májusban lesz két esz­tendeié, hogy nősültem — szólal meg Sallós László: há­romhónapos kisfiam van, s elképzelheti albérletben az életet. Mindenki örül az üzemben. — Egy debreceni építész- mérnök készítette a tervet, a lakásépítés helyét már kijelöl­ték, azi Északi körúton az Er­dősor mellett fog megépülni az emeletes ifjúsági társas­ház. Mind a 12 fiatal házas részére két szoba összkomfor­tos otthon — mondja idős Jóba Elek. Megszervezzük a munkát a szombat délutáni és vasárna­pi szabad időre. Persze csak önkéntes alapon. Van bőven jelentkező, hisz ez már hagyo­mány nálunk. Ha valakinek tatarozni kellett a házát, ott volt az egész üzem. A „jó nép” azt mondja, jönnek most is — sorolja Hajdú Lászió, a szövetkezeti bizottság titkára. — Én a villanyszerelést elin­tézem társadalmi munkában — ígéri a fiatalok előtt. — Ö a villamos részleg ve­zetője, könnyű neki — jegyzi meg a párttitkár. . — A fia'alok még a sza­badság idjüket is felhasznál­ják az építkezésre —, újságol­ja az öreg Jóba. — így még olcsóbba kerül. Nem lesz könnyű munka, azt hiszem sokszor feltörik a tenyerük. — Még csak az első napo­kon hagyj án. halljátok — mondja Hajdú. — De később, mikor azt érzi az ember, mi­kor egy téglát felemel, hogy mázsás követ kellene odébb dobnia. Tudom, mert csinál­tuk. No de ezt a lakást job­ban meg fogják becsülni, mintha csak úgy „ajándékba” jutottak volna hozzá. Ez év őszén — ha sikerül — megszűnik tizenkét fiatal házaspár albérlete. Saját ott­honukba költöznek. Ezt segíti a KISZ megyei bizottsága, a helyi szervezet, akik védnök­séget vállaltak a fiatalokért. Várják, hogy a föld faggya engedjen, rendben legyen minden hivatalos Papír, s kezdődhet a nagy munka. — S ha „tehetség” lesz — mutatja kezével, s mosolyog Jóba bácsi, a patrónus — fel is szenteljük a lakásokat. — A fiuk hallgatnak. — Bár lehet, hogy akkorra elfogy minden fillérjük. No de majd azon is segítünk — teszi hozzá. S jóízűen nevetnek. Farkas Kálmán A harmadik uias s^"^*Sfiszalökön sovány, magas „jócágasú” fiatal férfi szállt M s &e a kocsiba. Hely bőven volt és ráadásul a gépko- ■ J csivezetőnek régi ismerőse, szakmabelije volt. Beszélgettek. Sorravették a szaktársakat ki hol van, mit csinál, majd az időjárásról esett szó. — A fene egyé meg, tegnap hajnalban elakadtam ezen a helyen. Lapátoltam a havat, vagy 100 méteren. Szerencsém­re jött egy 5 tonnás, taposott előttem, így vergődtem el vala­hogy Tiszalökre. Az út kétoldalún hatalmas hóhegyek, a vezető megelőz­te a lánctalpas hókotrót, majd megkérdezte: — Még mindig a Moszkviccsal jársz? A visszapillantó tükörben látszott; a harmadik utas grimaszt vág, erőltetett mosolya félig sikerült. — Nyavalyát. Azt a helyet már régen otthagytam. Ke­vesebb „fariért” többet ígértek. De már azt is otthagytam, most egy teherrel kocsikázok. Hidd el, többet lehet keresni. Legalább két kilóval több a pénzem, igaz, hogy vidéken va­gyok, de a fene se bánja. Hosszú szünet következett. Délelőtt olvadt, délutánra hűvösödött, korcsolyapálya lett az út, ráadásul sűrű köd höm­pölygőit. Vigyázni kellett. — Te, hallottam valamit: igaz, hogy Bandi lebukott? — Ja. A hülye berúgott, mint egy állat, éjszaka kivitte és összetörte a kocsit. Nem először csinálta. A harmadik utas elgondolkodott. — Te. Én sem magamtól hagytam ott a helyemet. Volt egy kis „csúszásom”, egy disznót akartam venni, volt egy utam arrafelé, csináltam hát egy kerülőt Tyúkodra. Este visz- szafelé „súroltam” egy fát. Nem volt nagy dolog, nem szóltam senkinek, maszeknál kijavíttattam a kocsit 450 forintomba ke­rüli... Mégis azonnali hatállyal elbocsátottak... Azt mondom öregem, ki volt ez csinálva, mert rögtön került a helyemre egy „új szivar”, valamelyik górénak a „pereputtya”. Hát igaz­ság ez?... Te, ha tudnál valami jó helyet? — Nemigen tudok most semmit. Nyíregyházán kiszállt a harmadik utas. Sovány, magas alakja eltűnt egy kapumélyedésbe, a gépkocsivezető nézett utána, majd csak úgy magának hangosan megjegyezte: — Ismerlek én. Minek iszol a volán mellett, ráadásul fekete fuvarban. Ezt bizony a szemébe kellett volna mondani. Seres Ernő Hegemlékezések a szovjet—magyar barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés 16. évfordulójáról A Szovjet-Magyar Baráti Társaság kezdeményezésére számos szovjet gyárban és in­tézményben az 1948 február 18-án aláirt szovjet-magyar barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szer­ződés 16. évfordulójáróL Az első ünnepélyes megem­lékezés pénteken este volt „Az 1905-ös forradaloom emléke­zete” nevet viselő moszkvai villamossági gépgyárban. A bensőséges ünnepségen Maria Fortusz, a Szovjet-Magyar Ba­ráti Társaság vezetőségi tagj;. mondott ünnepi beszédet Megjelent az ünnepségen é! ugyancsak beszédet mondod Szipka József hazánk moszk vai nagykövete. ARCOK, EMBEREK A jubiláló tanácstitkár

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom