Kelet-Magyarország, 1964. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-30 / 24. szám

ingéire: legayifóvat kezdeté! vette a IX. téli olimpia őSOOÖ lősifi közönség o megnyitón Ragyogó napsütésben került sor szerdán délelőtt a törté­nelmi múltú Berg-Iselen az ugrósáncnál a IX. téli olimpiai játékok ünnepélyes megnyitó­jára. Sűrű tömegben kb. 60 ezren vették körül az esemény szín­helyét. Pontosan 11 órakor a harsonaszó után jelent meg a díszpáholyban dr Adolf Schaerl osztrák államelnök, dr. Hein­rich Drimmel osztrák közok­tatásügyi miniszter és Havery Brundage, a Nemzetközi Olim­piai Bizottság elnökének kísé­retében. Felhangzott az oszt­rák himnusz, majd megkez­dődött a résztvevők felvonu­lása. Az olimpiai hagyományok­nak megfelelően osztrák sportoló vitte az illető or­szág nevét feltüntető táb­lát, őt követte a küldöttség zászlóvivője, majd sün; szoros sorokban a spor­tolók csapata lépkedett. A kislétszámú görög együt­tes vezette be a felvonulást, az argentinok, belgák és a bol­gárok jelentek meg a bejáró­nál. Az első nagyobb létszámú csoportot Csehszlovákia alkot­ta. A német együttes lépkedett a nyomukban, majd a finnek, a franciák, az angolok, az iz­landiak, s egyetlen indiai sportoló, Mongólia verseny­zői. A norvégek, a nagylétszámú lengyel, majd román csapat, svédek, svájciak. Nagy tetszést aratott a szürke fókabőr kabátban, piros sállal, piros kesztyű­vel felvonuló hatalmas lét­számú szovjet együttes. A magyar küldöttség követ­kezett ezután, az Egyesült Államok, majd a rendező Ausztria sportolói zárták be a menetet. Dr. Heinrich Drimmel, az osztrák olimpiai bizottság el­nöke üdvözölte a IX. téli já­tékokon résztvevő 1350 ver­senyzőt és 2880 funkcionáriust, majd egy perces néma felál­lással adózott mindenki a já­tékok előtt elhunyt angol és ausztrál versenyző emlékének. Ezután Avery Brundage. a NOB elnöke köszönetét mon­dott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nevében az osztrák szervező bizottságnak a játé­kok előkészítéséért, megrende­zéséért, majd utána dr. Adolf Schaerf megnyitottnak nyilvá­nította a IX. téli játékokat. Pontosan 12 órakor három díszlövés dördült el, s a kitzbüheli Chrisl Staffner hozta az olimpiai lángot s a volt lesikló világbajnok Josl Riedernek adta át. Kieder a fáklyával a 60 ezer néző üdvrivalgása közben lobbantotta lángra a kandeláberben az olim­piai tüzet. A zászlóvivők körülállták az emelvényt és a 47 éves osztrák bob Európa-bajnok, Paul Aste mondta el a résztvevők nevé­ben a fogadalmat. Az első versenynap kora­délutáni eseményeit a jég korong-mérkőzéséi: jelentették. Ál-csoportban a Szovjetunió együttese 5:1 (1:0, 3:0, 1:1) arányban győzte le az Egyesült Államok csapatát. 2000 néző volt kiváncsi a mérkőzésre, amelynek különö­sen az első, majd a második harmadában a szovjet csapat kitűnően játszott. A téli olimpia második ver­senynapja ma reggel a női műkorcsolyázók kötelező gya­korlataival kezdődik. , Délelőtt kerül sor az 509 méteres női gyorskoreso- lyázásra is, amelyben ma­gyar részről Ihászné Ma­gyar Kornélia indul. Ugyancsak csütörtökön síelés­ben is eldől az első olimpiai aranyérem sorsa, a 30 km-es férfi futásban. Szánkóban a női és férfi egyes első futa­mait rendezik meg. A jégkorong program ke­retében a Messe Hadéban 14 órakor lép ismét pályára a magyar válogatott Olaszország ellen, ugyancsak B)-csoport- beli mérkőzés: Lengyelország —Románia (11 ó), valamint Jugoszlávia—Ausztria (15.30 ó.) és a Japán—Norvég találkozó (17 ó.). Jégkorong hírek Innsbruckból A késő délutáni Csehszlová­kia—Németország jégkorong- mérkőzésre már hétezren gyűl­tek össze a stadionban, s a kitűnő csehszlovákoknak nem okozott gondot a jól küzdő né­met együttes fölényes legyő­zése. Csehszlovákia 11:1 (3:0, 4:0, 4:1) arányban bizonyult jobbnak ellenfelénél s szelle­mes, gyors játékával kitűnő benyomást keltett. Kanada jégkorong váloga­tottja számára sem jelentett különösebb akadályt a szerdai harmadik mérkőzésen Svájc legyőzése. A volt világbajno­kok 8:0 (1:0, 5:0, 2:0) arányban diadalmaskodtak Svájc felett. Oktatéi tanfo’pm !es‘nmlä tanárok számára A Sportvezető és Edzöképző Intézet felvételt hirdet kizáró­lag testnevelő tanárok részere az es évben folyó oktatói tanfo­lyamokra, minden sportágban. A tanfolyamra jelentkezhet minden olyan testnevelő tanár, aki a Testnevelési Főiskolán testnevelő tanári oklevelet szerzett, vagy valamelyik Pe­dagógiai Főiskolán a testneve­lést fő szaknak választotta és tanári oklevelet szerzett, s még nem töltötte be az 50. életévét. A felvételi jelentkezés feltéte- m továbbá, hogy a jelentkező nz adott sportágban 3 éves se- :tkloktatói gyakorlattal rendel­kezzen, továbbá valamelyik sportkörnek tagja. Jelentkezni az intézetnél be­szerezhető nyomtatványon le­het, március 15-ig. A tanfolya­mon edzéselméletből a testne­velő tanároknak is vizsgázniuk kell, míg oklevelük alapján az általános elméleti rész konfe­renciáinak és azok vizsgaköte­lezettsége alól felmentést kap­nak. A tanfolyam 10—14 napos gyakorlati táborral zárul, me­lyen a részvétel minden hall­gató számára kötelező. Azok, akik a gyakorlati tábor végén a sportág szakanyagából sike­res vizsgát tesznék, oklevelet kapnak, mely oktatói minősíté­sű edzői működésre jogosít. Jégkorong: Nyílttá vált a városi bajnokság sorsa Munkás—Vasút 5:5 (2:2, 2:1, 1:2) Munkás: Barth — Sárosi I., Szakos — Dévényi, Szabolcsi, Batta. Vasút: Prékopa — Törő, Bal­ja — Neumann, Kovács, Vitéz. Csere: Tomasovszki, Poór, Márton. Gólütők: Dévényi (3), Sza­bolcsi (2), illetve Vitéz (3), Tö­rő (2). Vezette: Lovász, és Bakos. Az első harmadban a Mun­kás kezdett jobban, s percei: alatt 2:0-ás vezetést szerzett. Ekkor a nézők biztosak voltak, hogy a Munkás fölényesen fog­ja megnyerni a mérkőzést. A Vasút azonban nőm adta fel a küzdelmet, s lelkesedését s;ker koronázta, mert a harmad be­fejezése előtt sikerült egyen­lítenie. A második harmadban is a Munkás kezdett jobban s fö­lényt harcolt ki. Jó játékkal ezt a harmadat 2:l-re meg Is nyerte. Az utolsó harmad volt a leg­január 30. izgalmasabb, s a játék is ekkor volt a legváltozatosabb. A Mun­kás elhanyagolta a támadás­építést, a Vasút pedig nagy lelkesedéssel küzdött az egyen­lítésért. Ez sikerült is, sőt a mérkőzés befejezése előtt fél perccel még a Vasút vezetett 5:4-re. Az utolsó másodpercek­ben azonban az erőteljesen haj­rázó Munkásnak sikerült meg­szerezni az egyenlítést. A találkozó egyenlő játéke­rőt képviselő csapatok küzdel­mét hozta. E mérkőzés ered­ményével a városi bajnokság állása alaposan összekuszáló- dott. Hiszen pár nappal ko­rábban biztosnak látszott a Spartacus győzelme. Azonban a Dózsától elszenvedett várat­lan veresége, a Vasút győzel­me, s mostani pontszerzése teljesen nyílttá tette az első helyért folyó harcot. Jelenleg a Spartacuson kívül jó szerep­lés esetében a Vasút és a Dó­zsa is megszerezheti az első helyet. A bajnokság* állása 1. Spartacus 4 3 — 1 21:18 6 2. Vasút 4 2 11 17:16 5 3. Dózsa 4 1 1 2 21:22 3 4 Munkás 4—22 18:21 2 Spanyolország és Belgium ellen kezd ifjúsági válogatottunk Az (JEF4 torna sorsolása Az Európai Labdarúgó Szö­vetség (UEFA) titkársága elké­szítette a március 25-től ápri­lis 5-ig Hollandiában sorra ke­rülő nemzetközi ifjúsági labda­rúgótorna sorsolását. Nyolc csoporton belül, a küzdelmek március 26-án kez­dődnek, amikor is a csapatok — 3—3 egy csoportban — kör­mérkőzést vívnak és a 8 cso­portgyőztes jut tovább. A ne­gyeddöntőt április 1-én bonyo­lítják le, az elődöntőre április 3-án, a döntőre | pedig április 5-én kerül sor. Ennek a színhe­lye Amszterdam lesz. A magyar együttes az első csoportba kapott besorolást Spanyolországgal és Belgium­mal. Ennek a csoportnak a sor­solása: március 26. Utrecht: Spa­nyolország—Belgium, március 28. Haarlem: a Spanyolország— Belgium mérkőzés vesztese — Magyarország, március 30. Hil­versum: a Spanyolország—Bel­gium győztese — Magyaron szág. A gyűrő „kiegészítő** sportja Téli sport Nagyeeseden Hammel J. felv. »PRÓHIRD ETÉSEK Nem lesz gondja a hajára ha hideg-me leg dauerét bajfesté sét. MARIKA hölgy fodrász garanciává megcsinálja. Kiss Ern. utca la. sz. Telefon S6—84. <12) Üj gyermekkocsi el­adó. Molnár, Engels u. 3. (2277) Kemeesel út 2. szóm alatt személyautó ré­szére garázs kiadó. Azonnal elfoglalható. (2279) Hirdessen lapunkban! Anyagismerettel rendelkező anyagraktárost keresünk azonnali belépéssel. Csak nyíregyházi iá- kost alkalmazunk. Cím a Kiadó­ban. (47) A Tokaji Vegyesipari Ksz építész- mérnöki, vagy építésztechnikusi képesítéssel MŰSZAKI VEZETŐT keres azonnali belépéssel. Jelent­kezés a Tokaji Vegyesipari Ksz Tokaj, Veccsei kert irodájában le­het. Fizetés megegyezés szerint. Felvétel esetén útiköltséget térít. A Eaktalórántházi Vegyes KTSZ műszaki vezetői munkakör betölté­sére gyakorlattal rendelkező Építőipari technikust KERES. Fizetés megegyezés szerint. Felvétel esetén útiköltséget térít. (46) Tiszalök és Vidéke Körzeti Földmüvesszövetkezet a tiszadadai önkiszolgáló boltba EOLTVEZETÖT keres. Jelentkezni lehet az Fmsz. központi irodájában. Erkölcsi, mű­ködési bizonyítvány szükséges. Felvétel esetén útiköltséget térít. (45) * 2 A bökönyi Űj Élet Tsz-ből január 26-án 1 db kétéves és 2 db egyéves kanca elkóborolt. Megtalálója értesítse a fenti termelőszövetkezetet. (48) Nyíregyházi Dohánybeváltó gyár azonnali felvételre keres gyakorlott vasesztergályost. Jelentkezés a Munkaügyi osztályon. (49) Ács szakmunkásokat azonnal felveszünk Spltó és Szerelő Vállalat. Nyíregyháza, Kálló út 4. (85201) Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik szeretett feleségem, drága édesanyám és nagyma­mám ÍMCZU JÖZSEFN8 lemetésén részt vettek és rész­vétükkel fájdalmunkat enyhíte­ni igyekeztek.* Gyászoló Petró család (2273) Megyénkben csak az idei télen lehet egyre többet hal­lani a jégkorongozásról. Sőt. nemcsak hallani lehet erről — a nálunk legújabb — sportágról, hanem Nyíregy­házán már városi bajnokságot is rendeznek, négy csapat részvételével. S, hogy a megye székhe­lyén erősen fellendült e fér­fias, szép téli sportág, ez elsősorban Bakos Be ának, a stadion gondnokának köszön- he'ő. Hogy is, mint is kez­dődött? Nevetve meséli: — Mint az NB I-B-s labda­rúgó csapat gyúrója, s mint a stadion gondnoka, gondol­tam. hogy „átállok” a téli hónapok idején a jékorongo- zásra. Amolyan „kiegészítő” tevékenységként amig a lab­darúgás, s a többi sportágak igazi rajtja meg nem kezdő­dik. — Majd komolyra for­dítva a szói, mondja; — Gyermekkoromban a Duna mellett nőttem fel, ak­koriban magam is kergettem a korongot... S, most a jég­pályánkra járó gyermekeiknél egyre gyakrabban láttam sa­ját gyártmányú jégkorong botokat. Egy-két korongot is szereztek valahol, s próbál­gattak játszani. — Ezt látva jutott eszem­be, meg kellene próbálni, csa­patokat kellene alakítani... A Városi Testnevelési és Sport­szövetségnél % heíyesíésssí találkoztam, s Így került sor az első mérkőzésre. A gyere­kek — hiszen nagy többség­ben fiatal fiúk játszanak —, határtalan lelkesedéssel lát­tak, hozzá lelkesen ismerked­tek az új sportággal. A nagy lelkesedést látva, később már nem is tudtuk volna ab­bahagyni. — Kapukat készítettünk,« enyves porfestékkel megol­dottuk a pályák lefestését is, 8 négy csapattal megkezdtük a városi bajnokságot. — Hogyan játszanak a csapatok? — Kezdetben nem dicse­kedhettek, sok volt az esés, csetlés-bottás. Azonban már egyre jobban korcsolyáznak, s már egyre „szikrázóbb” a játék, egyre több bot törik, azaz játékuk egyre inkább kezd hasonlítsd! az igád jégkorongozáshoz. — S, hogy valóban fejlőd­hessenek, heti három edzést tartunk, melyen mind a négy csapat játékosai ott vannak. Nagy szerencsénk, hogy Lo­vász Mátyás, az ismert lab­darúgó szakember is bekap­csolódott. ö korábban Cseh­szlovákiában aktív játékosa volt egy élvonalbeli jégkorong csapatnak, s edzői Irányítása mellett egyre jobban játsza­nak a csapatok. — Bár — reméljük, hama­rosan — véget ér a téli sportokra alkalmas időjárás, mégis elsősorban a jövő évek­re. mik a tervek? — Azt szeretnénk a követ­kező jégidénybe megvalósíta­ni, hogy még rendszeresebb formában, komolyabb bajnok» ság kerc'ében rendezzünk jégkorong mérkőzéseket Eh­hez az kell, hogy majd meg­alakuljon egy szakszövetség. Azt hiszem ennek nem is lesz komolyabb akadálya, & a következő télen a jelenle­ginél is nagyobb . teret hódí­tanak Szabolcs-Szatmárban u jégsporüok. Béri L. Hazaérkezett a Spartacus A Nyíregyházi Spartacus NB I-B-s labdadrúgó-csapata kedden este hazaérkezett Hajdúszoboszlóról, ahol az együttes játékosai az alapozá­si munkát folytatták. A csapat játékosai .Nyír­egyházán megszakítás nélkül tovább folytatják a tavaszi bajnoki rajira való felkészü­lést, a' csapat már ma dél­után is edzésen vess részt a stadionban. Az ÉM. BORSOD MEGYEI MÉLYÉPÍTŐ VÁLLALAT azonnali belépésre keres 1ISKOLC, KAZINCBARCIKAI MUNKAHELYÉRE KUBIKUS. ÁCS szakmunkásokat A kubikusok átlagkeresete 1500,— Ft-íól 1900.— Ft-ig Az ácsoké 2200,— Ft-tól 2500,— Ft-ig. Jelentkezni lehet A JÁRÁSI TANÁCSOK MUNKAÜGYI OSZTÁLYA* illetve MISKOLCON, a Borsod megyei Mélyépítő Vállalatnál Herczeg Ferenc u. 19. se. aártsi *

Next

/
Oldalképek
Tartalom