Kelet-Magyarország, 1963. december (20. évfolyam, 281-304. szám)

1963-12-04 / 283. szám

Ünnepi gyűlés Moszkvában Finnország függetlensége napja alkalmából

Hruscsov beszéde a finn nagykövetségen rendezett vacsorán

A moszkvai Népek Barátsága Házában a szovjet főváros társadalma ünnepi gyűlésen emlékezett meg Finnország függetlenségének napjáról.

Az ünnepi gyűlésen megjelent Vrho Kekkonen finn köztársasági elnök, Jorma J. Vannamo, Finnország moszkvai nagykövete, valamint a Finn—Szovjet Baráti Társaság küldöttségének számos tagja.

A gyűlés elnökségében helyet foglalt Leonyid Brezsnyev. a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke.

Az ünnepi gyűlést Jevgenyij Ivanov, a Külföldi Baráti és Kulturális Kapcsolatok Szovjet Társaságai Szövetségének elnökhelyettese nyitotta meg.

A megnyitóbeszéd után Ijeonyid Brezsnyev és Urhó Kekkonen emelkedett szólásra.

Leonyid Brezsnyev a következőket mondotta: örülünk, hogy a Szovjetunió És Finnország között a baráti kapcsolatok a különböző társadalmi és gazdasági berendezkedésű államok közötti békés együttélés lenini elvein alapszanak és hogy ezek a kapcsolatok erősödnek és bővülnek. A békés együttélés

elve évről évre népszerűbbé válik. Ezzel kapcsolatban szeretném megemlíteni a finn társadalom rendkívül értékes kezdeményezését: felhívását a világ népeihez, hogy támogassák ezt az elvet. A felhívás okmányát elsőnek Urho Kekkonen köztársasági elnök írta alá.

Urho Kekkonen finn köztársasági elnök válaszbeszédében meggyőződését fejezte ki, hogy a Finnország és a Szovjetunió közötti viszony, a két ország barátsága fejlődni és erősödni fog, s újabb és újabb eredményeket hoz.

Urho Kekkonen, Leonyid Brezsnyev szavaira válaszolva hangsúlyozta: mi finnek sohase feledkezünk meg arról, hogy Lenin mennyit tett Finnország érdekében és mennyit fáradozott a két ország közötti baráti kapcsolatok létrehozása érdekében.

Urho Kekkonen finn köztársasági elnök kedden a moszkvai finn nagykövetségen estebédet adott.

Az estebéden megjelentek Leonyid Brezsnyev, Gennagyij Voronov, Alekszej Koszágh\ Anasztas Mikojan, Nyikolja Podgomij, Dmitrij Poljanszkij, Nyíkita Hruscsov és más szovjet vezetők.

Nyikita Hruscsov a finn nagykövetségen rendezett vacsorán kijelentette:

— Finnország viszonylag kis ország, de nem kevéssel járul hozzá a nemzetközi enyhülés ügyéhez. A Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke rámutatott: az Urho Kekkonennel folytatott beszélgetések során „megelégedetten állapítottuk meg, hogy a békeszerető népek erőfeszítéseinek eredményeképpen megjelentek a nemzetközi feszültség enyhülésének jelei”. Hruscsov megemlítette a moszkvai szerződést, valamint azt a megállapodást, hogy atomfegyverrel ellátott objektumokat nem juttatnak a világűrbe.

„Anélkül, hogy túlértékelnénk e megállapodások jelentőségét — fűzte hozzá Hruscsov — meg kell mondanunk, hogy e megállapodások bizonyos kedvező fordulatot jelentenek és azt bizonyítják, hogy tárgyalások útján elérhető a megoldatlan kérdések rendezése”.

A szovjet kormányfő miután nagy elismeréssel nyilatkozott Finnországnak a nemzetközi helyzet enyhüléséhez való hozzájárulásáról, hangsúlyozta, hogy ha megvalósulna Kekkonen elnöknek az észak-európai atomfegyvermentes övezet megteremtéséről szóló javaslata, az „elősegítené e térségben a béke és a nyugalom megszilárdulását..."

„Fekete forradalom, fehér ellenforradalom

»»

Johnson kongresszusi vezetőkkel

tanácskozott

f ebruár 3-ra halasztották Ruby perét

Jöhnso» • elnök — mint már jelentettük — kedden tanácskozást folytatott a kongreszszus demokratapárti vezetőivel.

— A megbeszélésről távozó McCormack, a képviselőház elnöke újságíróknak elmondotta, hogy Johnson nagy súlyt helyez a külföldi segélyprogramról szóló törvényjavaslat és a polgári jogok törvénytervezetének mielőbbi elfogadására.

Mint a Fehér Ház szívivője közölte,

Johnson elnök kedden rendeletet írt alá, amelynek értelmében biztosítani kell, hogy McCormack folyamatosán tájékozódhassák az Egyesült Államok biztonságát érintő kérdésekről, McCormack ugyanis az alkotmány értelmében a jelenlegi helyzetben az ország második közjogi méltósága.

Joe Brown körzeti bíró kedden utasítást adott, hogy december 9-ről halásszák 1964. február 3-ra Ruby perét, aki november 24-én

meggyilkolta a Kennedy elnök elleni merénylettel vádolt Oswaldot.

Az amerikai igazságügyi minisztérium által kedden a sajtónak ado.tt tájékoztatásból kitűnik, hogy november 24-én, hajnali két óra tájban

egy ismeretlen telefonáló figyelmeztette a Dallasban tartózkodó Shanklin FBI- felügyelőt: merénylet készül Oswald ellen.

Shanklin azonnal jelentést tett az FBI washingtoni központjának, amelytől azt az utasítást kapta, hogy értesítse a dallasi rendőrséget. Ezt még a hajnali órákban meg is tette, sőt reggel nyolc óra után felhívta Jesse Curryt, a dallasi rendőrség főnökét is, hogy tájékoztassa a telefonfigyelmeztetésről.

Az FBI-felügyelő mindkét esetben azt a választ kapta. hogy legyen nyugodt, a dallasi rendőrség minden óvintézkedést megtett Oswald személyének védelmére...

A Neue Illustrierte című osztrák hetilap legutóbbi számában a dallasi merénylet körülményeit vizsgálva többek közt hangoztatja: „ne-4 héz elvetni azt a feltevést, hogy Kennedy elnököt a fajüldözők távolították el és a rendőrség segítségével (ami egyáltalán nem lehetetlen az Egyesült Államokban) egy ártatlan embert tüntettek fel gyilkosnak. Felmerül a kérdés, vajon nem azután tették-e ei láb alól Oswaldot, miután kijelentette, hogy ártatlan és így az a veszély fenyegetett, hogy az ellene felhozott vádak kártyavárként összeomlanak... Az elnök halála után ugyanis feltétlenül meg kellett állapítani a gyilkos kilétét, különben a rendőrséget a rátermettség teljes hiányával vádolhatnák. Következésképpen gyorsan összeállították a bűnösség bizonyítékait majd, miután kiderült, hogy ezek a bizonyítékok nem meggyőzőek, az állítólagos elnökgyilkost eltették láb alól...”

Zlergiebelt

Amerika négerjei egyenjogú ságot akarnak. Harcukat „fekete forradaloménak nevezi az Economist, az angol tőkések lapja, és „fehér ellenforradalom”-nak a fajüldözők ádáz mesterkedéseit. Drámai a küzdelem, amelynek az első négerlincselésektől a birminghami bombamerényletig, a civil Rightsactof 963 elnevezésű Kennedy-féle törvényjavaslattól a dallasi gyilkosságokig számtalan fejezete van. Felmerül azonban a kérdés, miért éppen napjainkban vált enynyíre kihegyezetté a konfliktus? Vajon, mi ment végbe a „néger lélekben”, hogy se bomba és golyó, se rendőrkutya és börtön — semmiféle terror nem képes többe visszariasztani követeléseitől?

Nos, a helyzet megértésének kulcsa a néger munkásosztály számbeli növekedése és politikai aktivizálódása. Az a hajtóerő, amely az amerikai néger munkások növekvő osztálytudatában jelentkezik, meghatározó új elem az egyenjogúságért folyó perdöntő küzdelemben.

Vitathatatlan, hogy az amerikai néger burzsoázia támogatja az amerikai össznégerség modern szabadságharcát. Ez a fellépése egyértelműen halad. De az amerikai néger burzsoázia, mint kapitalista tényező, irtózik a radikális megoldásoktól és lényegében egyetért nem néger kizsákmányolok általános politikájával.

Ez a kétarcúság elvtelen kompromisszumokat szül s ezzel késlelteti a probléma megoldását.

A néger értelmiség szerepe pozitívabb, noha illúziói vannak a néger egységről, azt vallja: „minden néger elnyomott, minden néger együtt szabadul fel.” Nem látja tehát egyfelől a néger burzsoázia kétarcúságát, és nem látja másfelől az osztállyá szerveződő déli néger munkásság dimanikus mozgását. A néger értelmiség képviselői között a Martin Luther King típusú papi vezetők a legbeíolyásosabbak. Oka: sok néger a különféle vallási szektákba menekült az üldözések elől.

Ami a jenki burzsoáziát illeti, ez már nem egységes a néger kérdés megítélésében sem; Egy része lényegében „szellemi atyja” a Ku-Klux-Klan, a John Birch társaság, a Minuteman és egyéb szervezetek négerellenes terrorjának. A másik része, amely „jezsuitább, eszközökkel akar előretörni a neokolonializmus útján, s megpróbál teret nyerni a színesbőrűek világában, engedékenyebbnek mutatkozik a saját színesei irányában. Legalább a szabadság látszatát hajlandó 'megadni nekik, hogy „kamat fejében” új gyarmatrendszert teremthessen Fekete-Aírikában és másutt. Ezzel a törekvésével — akaratlanul bár de segíti a néger mozgalmat.

Csakhogy a jenki burzsoázia nemcsak neokolonialista érdekeinek szolgálatában befolyásolja a néger szabadságharcot,

a fekete forradalmat, hanem

saját sírásóinak kitermelésével is. Az történt ugyanis, .hogy az. amerikai nagytőke felfedezte a maga belső gyarmatát, a déli államokban parlagon heverő olcsó néger munkaerőt. Odaáramlóit és iparositott, más oldaláról nézve a jelenséget, nagy tömegekben a városokba csábította a néger mezőgazdasági s ezzel elindította ipari munkásosztállyá való szerveződésüket. Az Us News And World Report szerint: „az ipari koncentráció központja délre és nyugatra helyeződött át.” A terep kedvezett a tőkének, hiszen — amint ezt a Wall Street Journal szemérmetlen őszinteséggel meg is írta. — „A déli államokban a szakszervezetek viszonylag gyengék és a nyomorgó tömegek a szakszervezeti szolidaritást félretolva futnak a munkalehetőségek után.”

A N ovo je Vremja hasábjain V. Zorin idézte azokat a jenki statisztikákat, amelyek szerint délnek még a fehér munkások bére is 20 százalékkal alacsonyabb, mint a keleti fehéreké. A négerek pedig további 20 százalékkal kapnak kevesebbet. Ez évi 4—5 milliárd többlethasznot biztosít a gyárosoknak, nem szólva a „mellékesről”. Ez utóbbi abból származik, hogy a néger gettókba kényszerített fekete munkásokat a lakbéruzsora és az áruzsora ráadásként sújtja. Harrington a másik Amerika című könyv szerzője kimutatta, hogy a néger családok csak feleannyit keresnek, mint a fehérek, az átlagos életkorúk pedig 8—10 évvel alacsonyabb.

A jenki nagytőke déli belső gyarmata ipari koncentráció forrása lett ugyan, de ezzel egyidőben — noha ezt nem akarta —, megnövelte a néger munkásosztály szerepét az egész amerikai munkásmozgalmon belül. Igaz, ez a mennyiségi és minőségi változás még nem a tudatos forradalmiságot jelenti. Tendencia azonban, amelyet külső tényezők is erősítenek. Ilyen tényezők:

1. a gyarmati színes népek sikeres küzdelme nemzeti függetlenségükért;

2. az amerikai össznégerség haladó rétegeinek az a

■ ««

felismerése, hogy testi reik harca a fekete-Af kában és az ő harcuk fchér-Amerikában — ki vetve és közvetlenül 1 mosatják egymást-3. továbbá: az amerikai mu kások és értelmiség színe-java nem a feh ellenforradalmat, hant a fekete forradalmat « gíti.

Arról még nincs szó. ho® déli államokban létrejött új r ger munkásosztály már önál} nak, a saját soraiból vak harci követeléseit nem kizár lag önmaga szabja meg. Lé mégis több fronton vitte elő a fejlődés ügyét. Lökést adc a keleti néger munkásmozg lomnak. Nagy déli tömegek mozdított ki eddigi passzivit sukból. Aktivizálta a néger é telmiséget is. A vallási sze ták négerjei előtt megnyitotta másik utat, az „imádkozz dolgozz”, jelszava helyett harcolj és boldogulj” jelsz hirdeti. Előre látható, hogy e ben a folyamatban a mozgalo céljait és eszközeit mind n gyobb mértékben a néger műi kásosztály érdekei határozza majd meg. Még nem eléggé h datosan. de az. ösztönösség kezdi áttörni a iorradaln munkásosztály egysége fel Olyan fordulat ez, amely e? politikai láncreakció mérete öltheti. Felismerték ezt az ami rikai veszettek is, ezért szere nék csírájában elfojtani a, „n< gerkérdés” konstruktív mego dását.

A probléma, persze, rendk vül bonyolult. De az alapkéf let már világos: a folyamatosa izmosodó néger munkásosí tály új politikai tényező le; Amerikában, s mint tényez< nem áll egyedül. Joggal írta tt hát a konzervatív londoni Ti mes: „az USA színes probléma ja olyan válság méreteit öltött« amely nem ígérkezik átmenet jellegűnek...” Kennedy tragiku halála tehát arra is utal, hog a jenki ultrák még a felszír engedményeket sem helyesül* A néger munkásosztály szám beli növekedése viszont új len dületet adott a fekete forrada lomnak, amelyet olcsó enged ményekkel aligha lehet több* „mederbe” szorítani...

A kubai külügyminisztérium leleplező közleménye

56.

Néhány hétig békén hagyott, aztán újra eljött. Még egyszer ugyanazzal a megbízással. Ellenkezés nélkül végrehajtottam. Egy hét múlva ismét. Aztán megint a lakásomról kezdett beszélni. Vonakodtam, de ő nem engedett. Jól tudta, hogy ahhoz már túlságosan mélyen benne vagyok ebben az ügyben, hogy komoly ellenállást fejthessek ki. És végül is odáig jutott a dolog, hogy egy este felszólítottam a meglepett Siebertet, költözzék ki.

1963. december 4.

— De hat miért olyan sürgős egyszerre? — kérdezte csodálkozva

— Azért — feleltem mogorván. — Egyszer csak végét kell vetnünk ennek a helyzetnek.

— Mióta a volt háborús

baj társaddal találkoztál — felelte —, teljesen megváltoztál, Róbert, őszintén szólva betegszabadságaidat sem

mindig értem. Én is lógtam már, olykor megeshet az ilyesmi, de nálad se vége, se hossza, ide-oda kocsikázol bele a nagyvilágba, hogy dohányt halmozz. Megéri?

Féltem, hogy gyanút foghat, ezért így szóltam:

— Persze, hogy megéri. A dohányt elsózom a nyugati szektorban, azoknak most nincs semmijük, hogy a bio?

káddal becsaptuk mögöttük az ajtót.

— Mi csinálunk blokádot? — kiáltotta felháborodva — Ki ajánlott fel nekik élelmiszert? Az oroszok. És vajon miért utasítja vissza Reuter főpolgármester meg akik mögötte állnak?

— Nem vagyok gondolatolvasó — dörmögtem megkönnyebbülve a beszélgetés ilyen fordulatán. — Talán kevesellik?

— Hogy lehet valaki ilyen szemellenzős? Hát nem látod, hogy mindenáron provokálni akarnak bennünket? Azok a gonosz kommunisták, ordítják. De ők maguk szennyes propagandájuk végett hajlandók egy fél várost éhhalálra ítélni. És te még ki is használod ezt.

— Semmit sem használok

ki, de te talán kihasználod a párttagságodat, hogy terrorizálj, és aztán egy szép napon elvedd a lakásomat..

— Én tennék ilyet? — kiáltott fel megbántódva. — Eddig sohasem mondtad, hogy egymagádban akarsz itt lakni. Jó, három nap múlva itt sem vagyok.

— Csak azért, mert talán újra megházasodom — békítettem.

Szó nélkül otthagyott.

Három nap múlva egyedül voltam a lakásban. Szívesebben váltam volna el Sieberttől békésen, de a szekér, amelyben a sebhelyes befogott, már megindult, húznom kellett; nem volt többé megállás.

A sebhelyes elhozta hozzám a „hölgyet” és bemutatta. Haj-mi ncegy néhány éves nő volt, sötétszőke, hűvös, sima arcú. Dorothea Uhlenborsinak nevezte magát. Ápolónő volt az egyik városi kórházban. Egész tulajdona két nagy bőröndből állott Semmitmondó beszélgetést folytattunk. Egyetlen sző célzás sem esett arról, hogy ennek az asszonynak mi a szerepe. ■

Hogy mit kellett ennek a

A venezuelai hatóságok — mint ismeretes — a most lezajlott választások küszöbén azzal vádolták meg Kubát, hogy „felforgató tevékenység” támogatására fegyvereket szállít a venezuelai hazafiaknak. Venezuela ezen az alapon terjesztett be hivatalosan panaszt az Amerikai Államok Szervezetéhez.

Kuba külügyminisztériuma közleményt adott ki, amely leleplezi, hogy a venezuelai

Dorotheának a sebhelyes részére végeznie, azt csak sokkal későbben, magától a sebhelyestől tudtam meg. Eleinte nem tett rám rossz benyomást. Rendszeresen járt a kórházban, ritkán hagyta el a szobáját, és olykor vendégül látta valamelyik kolléganőjét. A konyhából megérthettem beszélgetéseik minden szavát; mindig ártatlan csevegések voltaic, úgyhogy lassan már kételkedtem, vajon csakugyan a sebhélyes szolgálatában áll-e.

De számomra is nyugalmi időszak következett be. A sebhelyes már hónapok óta nem mutatkozott. Ennek örültem, és felhasználtam az időt, hogy becsületes munkámmal az üzemben is eleve eloszlassak minden gyanút. Élveztem a munkát; és boldog lettem Volna, ha ez a sebhelyes arcú örökre békében hagyott volna.

Egy este aztán ott tilt a szobámban. Szemtelen tolakodása feldühített.

— Mit akarsz itt? — kiáltottam rá, — Szíveskedj Dorothea barátnődnél várni, és ne tégy úgy, mintha már te lennél itt a főbérlő!

Csak nevetett

vádak valójában Kuba-ellenea agressziót takarnak. A közlemény kijelenti: „A Venezuela partjain talált fegyverek az amerikai CIA, a Központi Hírszerző Ügynökség fegyvertárából származnak.” A kubai kormány — mint a közlemény megjegyzi — soha sem rendelkezett észak-amerikai gyártmányú ágyukkal, páncélöklökkel és olyan gyártmányú aknavetőkkel sem, amelyek a talált fegyvertárban szerepelnek.

— Ne aggódj, semmit sem csórok el tőled. Azonkívül téged kereslek, nem Uhlenhorst kisasszonyt.

— Nem utazom többet, vedd tudomásul — mondtam elkeseredve.

— Nem is kell, Kufrat, igazán megkíméltelek, majd fél évig a kisújjadat sem mozdítottad nekünk, s ezalatt mi kinőttünk a csecsemőkorból. A következő napokban tanúja lehetsz első önálló akciónknak.

— Milyen akciónak? Hol?

•— Odaát nálunk... Az oroszok már megint kötekednek Párizsban, szívesen feloldanák a kellemetlen blokádot. A hidegháború az idegeikre megy. Figyeld csak, hogy keverjük megint a világpolitika kártyáit Holnaputántól egyetlen gyors vasúti szerelvény, és egyetlen vonat sem fut keresztül Nyugat-Berlinen. Az UGO felhívása. Sztrájk lesz; csodálkozol, ugye?

— Ezt nem értem, a sztrájkhoz valami ok is kell, Talán a blokád feloldása el* len akartok sztrájkolni?

(Folytatjuk)

A