Kelet-Magyarország, 1963. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-07 / 261. szám
JOHN REED! RÉGI ÉS AZ ÜJ BOTPALÁDON Tiz nap, amely megrengette a világot 1957-ben jelent meg magyar fordításban a kitűnő amerikai újságíró érdekes könyve a Nagy Októberi Szocialista Forradalomról. John Reed az első világháború idején haditudósítóként Oroszországban tartózkodott. Itt élte át a forradalom eseményeit. Könyvében a forradalom történetéből tíz nap eseményét mondja el a szemtanú, megelevenítő erejével, őszintén, tárgyilagosan szól mindenről. Az emberiség első nagy szocialista forradalmáról nem egy könyv jutott már el a magyar olvasóközönséghez, de egyik sem tudta ilyen érzékelhetően visszadni a forró napok lázas lüktetését, az eseményeket irányító erők valódi arányait. „A valósághoz híven és igen elevenen ismerteti azokat az eseményeket, amelyek oly jelentősek a proletárforradalom és a proletárdiktatúra tényleges megértése szempontjából”. Ebben látta Lenin a könyv legfőbb érdemét. Legtöbbet a „vörös Petrográddal”, a felkelés gócpontjával foglalkozik az író, de tudjuk, hogy ugyanezek az események ismétlődtek meg az ország különböző pontjain a történelmi idő más-más pillanataiban. A két bevezető fejezet ismerteti a forradalom előzményeit és okait. Színesen, plasztikusan mutatja be az október előtti orosz társadalom keresztmetszetét, a nép sok forrásból táplálkozó elégedetlenségét. Látjuk a polarizáció egyre élesedő folyamatát: egyik oldalon a kenyérre, békére, és szabadságra vágyó katonák, munkások, parasztok tömege — másik oldalon a földesurak és tőkések csoportja. Kitűnően jellemzi Reed az ellenforradalmi rétegek hazafiatlanságát: „A vagyonos osztályok egy tekintélyes rétege inkább választotta a németeket, mint a forradalmat — vagy akár az Ideiglenes Kormányt — és ezt nem is titkolta”. Az események elbeszélése során az író érzelmileg nem marad semleges: érezzük, hogy az igaz ügy mellé áll. Kiemeli a munkások következetes forradalmiságát. Az orosz munkás Reed szavaival — „forradalmár, de nem erőszakos, nem dogmatikus”. A bolsevikok „ott voltak minden szakszervezeti helyiségben, a gyárakban, a falvakban, az orosz flotta legtávolabbi hadihajóin. És az országban száz-, meg százezer ember munkások, parasztok, katonák, matrózok figyelték szavukat, igyekeztek megérteni és dönteni — és végül döntésük egyhangú volt. Ilyen volt az orosz forradalom...” John Reed ezt a könyvét a világtörténelmi jelentőségű napokban, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom idején írta. A máról a mának szánta, de egy emberöltő múltán is eleven, friss. Az alábbiakban egy részletet közlünk a könyvből. Győzelem LT edd reggel. Hogy lehet* —v séges mindez? Két nappal ezelőtt még Petrográd környéke tele volt vezető nélkül, élelem, tüzérség nélkül, cél nélkül kóborló bandákkal Mi az, ami a fegyelmezetlen vörösgárdisták és a tisztek nélküli katonák szervezetlen tömegét olyan hadseregbe tömöritette, mely a maga választotta parancsnokságnak engedelmeskedve, képes volt szembeszállni a tüzérséggel és a kozák lovassággal és győztesein került ki a harcból? A felkelő nép képes szembeszállni a katonai rutinnak Emlékszünk a francia forradalomra, rongyokba burkolt seregeire, Valmyra és wissembourgi csatahajókra. A szovjet erőkkel tiszti iskolások, kozákok, földbirtokosok, nemesek és a fekete századok álltak szemben. Ha győznek, visszatér a cár, az ohrana, a szibériai láncok és a fenyegető német veszedelem.- A győzelem Carlyle szavaival élve: s,Apoteózis és egy boldog kor kezdete”. Amikor vasárnap éjszaka a Forradalmi Katonai Tanács tagjai kétségbeesetten visszatértek a frontról, a petrográdi helyőrség választott egy öttagú bizottságot — vezérkart, amely három közkatonából és két tisztből állott, csupa megbízható forradalmárból. A parancsnok Muravjov ezredes expatrióta lett — egy jó képességű szakember, akit azonban ellenőrizni kellett. Kolpinóban, Obuhovóban, Pulkovóban és Krasznoje Szelóban ideiglenes különítményeket alakítottak, pnelyek olvan mértékben erősödtek, ahogy a környéken barangoló katonák csatlakoztak hozzájuk, e különítmények tehát igen heterogén elemekből álltak: katonákból, matrózokból, vörösgárdistákbol, gyalog-, lovas- és tűzérezredek töredékeiből és volt néhány páncélkocsijuk is. Amikor hajnalodért, feltűntek Kerenszkij kozákjainak előőrsei. Eldördült néhány puskalövés, s felszólították őket, hogy tegyék le a fegyvert A síkságon, a hideg, tiszta légben egyre erősödött a csatazaj... Megkezdődött! A tábortüzek körül üldögélő katonák talpraugrottak, és az országúton menetelő munkásosztagok megkettőzték lépteiket— így a legífontosabb stratégiai pontokon szinte automatikusan gyülekeztek a lázban égő csapatok. A biztosok mindenkinek megjelölték a helyét, a teendőjét. Ez az ő csatájuk volt, melyet az ő világukért vívtak; parancsnokaikat ők maguk választották. S most a sok rétű, sok irányú akarat egyetlen akaratba forrt össze... Akik részt vettek az ütközetben, elmondották, hogyan harcoltak a matrózok, amíg ki nem fogytak a töltényeik, és azután, hogy mentek rohamra; hogy verték vissza a kozákok vad rohamát a kiképzetten munkások, puszta kézzel tépve le őket lovaikról; hogyan gyülekeztek az emberek tömegei a sötétben a csatatér körül, és miként zúdultak özönvízként az ellenségre... A kozákok ellenállása hétfőn éjfél előtt megtört. Tüzérségüket hátrahagyva menekültek, és a proletár hadsereg széles fronton nyo-, múlt előre, bevonult Carszkoje Saelóba, még mielőtt az ellenségnek Ideje lett volna megsemmisíteni a nagy szikratávíró állomást, ahonnan most a Szmolnij biztosai hírül adták a világnak a proletáriátus győzelmét... „A Munkás- és Katonaküldölttek szovjetjeihez."] November 12-én Carszkoje Szelő mellett a forradalmi hadsereg véres harcok után szétzúzza Kerenszkij és Kornyillov ellenforradalmi csapatait. A forradalmi kormány nevében megparancsolom az összes ezrednek, hogy indítsanak offenzívat a forradalmi demokrácia ellenségei ellen, tegyenek meg mindent Kerenszkij elfogatása érdekében és szálljanak szembe minden kalanddal, mely a forradalom vívmányait és a proletáriátus győzelmét veszélyezteti. Éljen a forradalmi hadsereg! Muravjov. Vidéki hírek... Szevasztopolban a helyi szovjet kefeben van a hatalom. A kikötőben levő csatahajók matrózainak nagygyűlése arra kényszerítette a tiszteket, tegyenek hűségnyilatkozatot a forradalmi Kormánynak. Nyizsmyij Novgorodban a hatalom a szovjeté. Kazánból utcai harcokról érkeznek hírek, tiszti iskolák és egy tűzérszázad harcolnak a bolsevik helyőrség ellen... Moszkvában ismét kemény harc lángolt fel. A tiszti iskolások és a fehérgárdisták kezében van a Kreml, a város központja, de a Forradalmi Katonai Tanács csapatai minden oldalról támadnak. A szovjet tüzérség lövi a városházát, a rendőrkapitányságot és a Metropol Szállót. A Tverszkaja és Nyikitszkaja kövezetét felszedték, hogy sáncokat és barikádokat építsenek. A nagy bank- és üzletnegyedek gépfegyverkattogástól hangosak. Villany nincs, a telefon nem működik. A burzsoá lakosság a pincékbe húzódott. Az utolsó jelentés szerint a Forradalmi Katonai Tanács ultimátumot adott a Közbiztonsági Bizottságnak, hogy azonnal adja át a Kremlt, mert különben ágyuzni fogják. „Mit? A Kremlt ágyuzzák? — kiáltották a polgárok. Azt még sem merik megtenni!” A nagy városokban és a kis falvakban mindenütt felcsapott a polgárháború lángja. Ezernyi gyár falu, ezred, sereg, nyílt tengeren futó hajó egymás után küldte üdvözletét Petrográdba — a nép kormányának. Kora reggel a Szmolnijba mentem. Amikor a külső kaputól vezető faburkolatos úton végighaladtam, a szürke égből szállingózni kezdtek az első hópihék. „Hó”! — kiáltotta a kapunál álló katona, boldogan vigyorogva. „Ez jót tesz az egészségnek!" Bent a hosszú folyosók és termek néptelenek voltak. Sehol egy lélek. Valami furcsa, kellemetlen hang ütötte meg a fülemet, s amikor jobban körülnéztem, észrevettem, hogy a fal mellett mindenütt alvó emberek fekszenek. Munkások és katonák, sárosán, mocskosán, egyedül vagy csoportokban, elnyúlva, akár a halottak. Itt-ott sebesültek, kötésükön átszivárog a vér. A földön puskák és töltények hevernek... A győzelmes proletár hadsereg! A felső emeleten^ a büfében olyan sűrűn feküdtek egymás mellett, hogy alig lehetett átmenni a termen. A homályos ablakon sápadt fény szűrődött keresztül. Az asztalon sérült szamovár és sok piszkos pohár, azonkívül egy papírlap: a Forradalmi Katonai Tanács legutóbbi jelentésének egy példánya, hátlapján egy gyakorlatlan kéz által írott szöveg. Valamelyik katona a Kerenszkij elleni harcban elesett bajtársainak emlékét akarta megörökíteni, még mielőtt elaludt volna a padlón. Az írás elmosódott — talán a könnyektől. Csak a Forradalmi Katonai Tanács dolgozott még most is, megszakítás nélkül, fáradhatatlanul. Barta Gusztáv traktoros háza. Foto: Darabos László Pályázat korszerű kórházi uemicieztseiire Az ország különböző helyein épülő új kórházakat, klinikákat a legkorszerűbb szerelvényekkel látják majd el. Az Építésügyi és az Egészségügyi Minisztérium közös pályázatot írt ki e berendezések tipizálásra alkalmas terveire. Az úgynevezett ..ágyszerelvény” magában toglalja az ágylámpát és kapcsolóját, a vizsgálólámpát, a nővérhívókészülék csatlakozóját, rádió- és tv-csatlakozást, telefonoxigén- és vákuum-konektorokat. A jelzőberendezés egyszerre működjék a nővérszobában és a folyosón, valamint abban a kórteremben, ahol a nővér történetesen tartózkodik, mert amikor a nővér a helyiségbe belép, kulcs illesztéssel ott üzembe helyezi a hívóberendezést Tervezni kell ezenkívül meleg- és hidegvízkeverő berendezést, amely biztosítja a víz egyenletes, kívánt hőmérsékletét. Ezeknek a szerkezeteknek a tervezésére február 3-ig lehet benyújtani a pályázatokat az Építésügyi Minisztériumhoz. A legjobb tervek jutalmazására és megtervezésére 80 000 forintot tűztek ki. BokorTanyán, Móricz Zsigmond nyomában GYEREKEK 1924-BEN ÉS MA — „HELIKOPTERVEZETŐ SZERETNÉK LENNI“ ÚTTÖRŐ EXPEDÍCIÓ A JÖVŐBE Sima betonon fut a kocsi. Szelíd, halmos tájkép. Egy emberöltővel ezelőtt, a felfedezés izgalmával járta itt a bokortanyákat Móricz Zsigmond. Talán éppen ebben az iskolában járt, innen hatotta az ablakból a gyermeksereg hangját. Lehet, hogy itt, lehet, hogy arrébb két-három kilométerrel kérte meg akkor a tanító urat, feleltessen. A tanító néninek mondom, errefelé járt Móricz Zsigmond. — Igen, ismerem az írását. Szép riport. És főként: igaz. Olyanok voltak ezek a tirpák gyerekek valamikor. Olyanok mint a többi falusiak, tanyasiak. Elhiszem, hogy méjg a hatodikban is távol volt a kis konok, ellenszegülő koponyáktól Ferdinánd és Zápolya. ;,„.még a krumpliról sincs semmi tudomásuk. Arról nincs tudomásuk, hogy mire való a fejecskéjük...” Feleltetés Próbáljuk meg most a kicsikkel, a harmadikosokkal. Megkérem a tanító nénit, én feleltessek. — Hol terem a krumpli? Mindenki jelentkezik. Gömbölyű, piros gyerek áll fel; Pampúk János: — Belorusz traktor szántja fel a földet ekével, azután kapával gödröt ásunk, abba teszszük a krumplit, onnan nő ki a bokor tavasszal. Hrotkó Sándor: „A Kossuth Tsz-ben már burgonyaültető géppel dolgoznak!” — Fiúk, mondjátok sorban, mik szeretnétek lenni? Traktoros, sofőr, pilóta... sofőr, pilóta, traktoros... ez váltja egymást, ez a három szakma. Ez tetszik ezeknek a fekete és világosszőke kilencéveseknek. Égtájak — Miért pilóta? — Mert mire megnövünk, a Sipos bokor teljesen egybeolvad Nyíregyházával. Repülőtere is lesz, helikopter közlekedik Nagycserkesz és a város között. Azt vezetni kell, a sok helikoptert. — Honnan gondoljátok? — Van nálunk is úttörő expedíció a jövőbe... Ez már nem tanya, s az már nem fantázia, amit ezek a kis koponyák forgatnak. Egy nemzedékkel korábban itt a Sipos, vagy a Dankó bokorban nem Egy nagy érdeklődéssel várt film Optimista tragédia A szovjet filmnapok során mutatják be Visnyevezij nálunk sikert aratott Optimista tragédia című színművének filmváltozatát. A drámát az eredeti mondanivalóhoz, alakjaihoz hűen az író özvegye írta filmre. A film vásznán ismét megjelenik a hős komiszárnő, az I. Pál cárról elnevezett hajó tengerészeinek politikai biztosa, aki mint ilyen kovácsolta egységessé, a magukat „szabad anarchó forradalmároknak nevező és valójában ilyen módon élő embereket. A dráma szinte változtatás nélkül elevenedik meg a filmben. Akik látták Visnyevszkij Optimista tragédiáját színpadon, valószínű nagy érdeklődéssel várják a filmváltozatot de akik, csak most ismerkednek meg az író mondanivaiójával, bizonyos, hogy azokat is magával ragadja a mű gondolati ere-1 je, igazsága, figuráinak és helyzeteinek drámaisága az emberekért vívott küzdelem heve. A film feldolgozása méltó a témához Szamszonov a film rendezője a színpadon is rendkívüli feszültségükkel ható jeleneitekre koncentrált elsősorban. így sikerült színvonalasan érdekesen lejátszatni a gyáván viselktedő, mégis rokonszenves férfias matróz nyílt színá megszégyenítését, vagy az anarchista vezérrel való végső nagy összecsapás dermesztőén nehéz perceit. Itt és az ezt megelőző jelenetben a hadifogoly tisztek kivégzésénél találta meg leginkább azt a hangot, amit a dráma filmátültetést megkívánt. Ugyancsak a rendezés erénye, hogy minden szerepre kitűnő színészeket talált, Tyihonov, al-dt a magyar közönség több filmből ismer már, Alekszej szerepében az eddigi nagyon jelentős alakításait is felülmúlja. Az általa megmintázott matróz, valóban a szemünk láttára változik cinikus semmittevőből aktív emberré, anarchistából forradalmárrá. A komiszárnőt Margarita Vologyina tolmácsolja emlékezetesen, mig a vezér szerepében az ugyancsak ismert Borisz Andrejev nyújt kitűnő színészi alakítást. Oleg Sztrizsenov a fogolytisztet, Szanajev pedig a Rekedtet, mig V. Szafonov Behring hadnagyot alakítja. Kitűnő film, kitűnő szereposztás, méltán nyerte el az idei Cannesi fesztiválon a legjobb forradalmi eposz díjat. Megyénkben a szovjet film hete alkalmából kerül bemutatásra. tudták, mikor ültetik a krumplit... Értelmesek voltak pedig akkor is. Tiszta világos szemek, mind lesi, mire válaszolhat. — Mit termelnek Nagycserkeszen? — A tsz-ben termelnek paprikát, paradicsomot, salátát, karalábét, uborkát. — És kint, a nagy területen? — Almát, körtét, szilvát.. ...burgonyát, gabonát, árpát cukorrépát, kukoricát, csalamádét. Ezt fújja a pótkocsiba a gép, ebből lesz az állatok jó téli takarmánya, a siló. — No, fiúk, aki pilóta, traktoros, meg gépkocsivezető akar lenni, annak ismerni kell az égtájakat! Apró szőke fiú a tisztára törölt nagy fekete táblánál. — Erre van Észak, erre van Dél, erre van Kelet, és erre Nyugat... ezek a fő világtájak. Két riport között — Honnan tudod, hogy ott fenn van Észak?«. — Az árnyékuk délben Északnak mutat. — Hogy igazodsz el, ha nincs napsütés? — Iránytűvel. De itt, a tiszta, szép új padokkal berendezett tanteremben a cserépkályha, villany, világos, nagy ablakok birodalmában nem kell az iránytű. Anélkül is fújják a tábla mellett... erre van északkelet, délkelet, délnyugat, északnyugat... Móricz Zsigmond írta róluk, apjukról anyjukról 1924 késő őszén: „Van egy-egy jó koponya ezek közt a Gincsai, Liskány, Skolnyik, Gyegriszki. Laczják, Gyarján, Sztaskó-gyerekek közt, aki csak úgy fújja a tudományt, de az is értelmetlenül áll a gondolat előtt. Épp úgy .mint a Béres, Kocsis, Kovács, Takács. Király, Török, Kerekréti, Nádasi nevűek. Semmi különbség azért, mert egyiknek magyar, másiknak szláv neve van”. Tomasovszki, Keczkó, Hrotkó, Balogh, Szabó és Vass nevűek járnak a harmadik osztályba a Sipos bokorban, öh már a nevükben lévő különbséget sem érzik. Azt is csak a tanító néni tudja felmérni, milyen nagyoj fordult Móricz riportja és í mostani között a világ.;. Kopka
