Kelet-Magyarország, 1963. november (20. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-07 / 261. szám

Tyereskova és Nyikolajrv esküvője Az október közepén fegy­veres konfliktussá nőtt algé­riai és marokkói határvitá­ban gyakran hangzik ei a Botschild család neve. Ügy emlegetik, mint a vitatott te­rület földjének mélyéiben rej­lő hatalmas vas- és olajkin­cseik kiaknázási jogának tu­lajdonosát. Eladott jobbágylegények Nem először szerepel a fegyverdörgésről, hábaniról és véres incidensekről szóló be­számolókban a hírhedt ban­­kárfamilia. Már a dinasztia alapítója is rájött, hogy az igazi nagy business — a há­ború. Ez a Meyer Aschelm Rotschild nevű kereskedő kez­detben régi pénzekkel házalt. A hesszeni választófejedelem, aki szenvedélyesen gyűjtötte a rég pénzeket, felfigyelt a képzetlen, de ügyes kereske­dőre. ö bonyolította le a kap­zsi uralkodó kétes értékű üz­leteit, amelynek csúcspontja a hesszeni jobbágyok eladá­sa volt. A szerencsétlen pa­rasztlegényeket uralkodójuk — megfelelő ellenszolgáltatás fejében — angol kollégájának engedte át. őfelsége, a brit király pedig azonnal besoroz­ta őket a fellázadt amerikai gyarmatok meglecbéztetésére szervezett zsoldosseregbe. így tudott I. Rotschild, amikor ezelőtt 151 esztendővel örök­re lehunyta szemét, már 800 ezer aranyforintot hagyni gyermekeire. Utódai még nagyratöröbbek voltak. Az öt Rotschild fiú elhatározta, hogy meghódítja a világot. Hasonló tervek fog­lalkoztattak ugyanekkor egy apró termetű francia tisztet is. Es amikor az öt frankfurti Európa legjelentősebb váro­saiban megnyitotta üzlethá­zát, már sorskérdés volt az egész kontinensen: Napoleon mellett, vagy ellene. Koráb­ban, mint bárki más, a Rotse hildok észrevették, hogy kifi­zetődőbb Napóleon helyett az angol konzervativizmus mel­lé lehorgonyozni. így amikor még az egész világ hódolt a győzhetetlen tábornok, majd császár trónusa előtt, ők föld alatti háborút folytattak el­lene. Nathan, aki London­ban telepedett le, vállalta, hogy eljuttatja Franciaorszá­gion keresztül az ibélriai fél­szigeten harcoló angol kato­nákhoz a zsoldot és az után­pótlást, Ausztriába pedig a se gélyt És minden úgy történt, ahogy az öt testvér előre eltervezte: Bonaparte katonái biztosították legádá­zabb ellenfelük pénzszállítmá­nyait. James Rotschild ugya­nis „titokban” közölte Napó­leonnal, hogy a fontkötegek az angol kormány tudta nél­kül érkeznek és azzal a cél­lal, hogy a nagy mennyiségű arany kivonásával gyengítsék a frontot. nranybilincsek Az elkövetkezendő évtize­dek során a Rotschildok aranybilincseket raktak szin­te minden európai uralkodó kezére. Csillagászati számok­ban lehetne csak kifejezni Bismarcknak tte Mettemich­­nefc, XVI. Gergely pápának és I. Ferenc osztrák császár­nak adott kölcsönöket. Sok uralkodó ugyan soha nem tudta visszafizetni a pénzt, de a veszteség megtérült a többiek fizette uzsorakamat­ból. A Rotschildok pedig mil­liomosokból lassan milliárdo­sok lettek. Ekkoriban járta az a szólás: „Korunk istene a Pénz, és Rotschild az ő prófétája”. A harmadik generációt Franciaországban nem gran­diózus üzletei, hanem gran­diózus botrányai tették híres­sé. De Edmound a legesztele­nebb ékszervásárlásokkal és lóversenyzéssel sem tudta szétszórni a legendás vagyont. Közben a lorddá ütött angol rokon üzletházát is tisztvise­lők vezették. Nathan fia in­kább házi állatkertjében idő­zött, ahová állítólag 2,5 millió lepkét gyűjtött össze. Tőzsdeügylet a haldokló ágya mellett A második világháború a Rotschildokat megtépázta. Hitler nemcsak Ausztriában, hanem Franciaországban is rátenyerelt a vagyonukra. A család egy része az Egyesült Államokba. Guy de Rotschild pedig Angliába menekült. Itt kötött barátságot De Gaulle tábornokkal, s ezek a jó kap­csolatok azóta sem szakad­tak meg. A talpraállás gyorsan meg­történt, 1949-ben Alain, Elie, Guy és az Amerikából visz­­szatért Edmound négyes foga­ta már ismét uralta a fran­cia pénzpiacot, s részvényeik révén több mint 100 részvény­­társaságban, s a világ vala­mennyi jelentős iparágában képviselve voltak. Guy egyéb­ként ebben az évben bonyolí­totta le a Rotschildok törté­netének talán legvisszataszí­­tóbb üzletet. Ügynökei a bör­zén hirtelen nagy tömegben kezdték piacra dobni a Ro­yal Dutch és a Le Nickel bá­nyatársaság részvényeit. El­kerülhetetlen volt az áresés. A bessz mélyén aztán Guy de Rotschild bejelentette: apja meghalt. Ekkor értette meg az üzleti világ a Rotschildok manipulációját. Az örökösö­dési illetéket a francia tör­vények értelmében ugyanis az után az érték után kell fizetni, amit a börze a halál napján jegyez. Guy de Rotsc­hild később visszaemlékezve „hőstettére” a következőket mondta: „Miközben apám haldoklót! művészi módon le­nyomtuk a kurzust. Halála után persze mindent vissza­vásároltunk, s így a régi kur­zus helyreáll,” A Rotshildok természetesen nem akartak kimaradni abból a nagy üzletből sem amit az Európai Közös Piac létrejötte jelenthetett Ezért — ahogy Anglia belépése szóba került — Guy angliai rokonával Second Continuntion néven közös pénzintézetet alapított. Marokkói rejtély Nem hiába vesztegette azon­ban idejét a hosszú orrú tábor­­nők mellett Rotschild bizalmi embere. Bár az eviani egyez­ményben a nagy bankár garan­ciát kapott algériai vagyona tekintetében, Ben Bella követ­kezetes és progresszív államo­sítási politikája, amely az el­múlt hónapokban egyre energi­­kusabbá vált, mégis megdöb­bentette. És legalább is elgon­dolkoztató, hogy Marokkó ép­pen most és hirtelen azonnali döntést akar bizonyos vitás te­rületek kérdésében, ahol vé­letlenül és éppen Rotschildék­­nak is koncessziói vannak... Önody György. A házgyáraké a jövő Miért épültek két-három hónap alatt a nyíregyházi blokkházak Sokan csodálták, hogy az építkezés megindulásától szá­mított kót-három hónap «Jatt elkészültek a nyíregyházi állomással szembeni blokkhá­zak. Szokatlan volt a nagy­blokk alkalmazása itt, ahol mindaddig csak a tégla jelen­tette a fal anyagát. Pedig napjaink építésze világszerte vázakban gon­dolkodik. Először elkészíti az épület vázát, azután kitölti en­nek közeit. Az ilyen ház al­kalmas arra, hogy felépítésé­hez gépeket használjanak. Építkf órák alatt iezes A ház elemeit: a teherhordó kereteket, gerendákat, oszlo­pokat, födémeket, fallapokat ugyanis előre el lehet készí­teni a hidegtől védett helyen, teljesen gépesítve. Az eleme­ket pedig az építkezés helyén állítják össze, akárcsak az építőkockákat. így az építő­ipar a szó szaros értelmében szerelőiparrá alakul át, s ez­zel teljesítőképessége sokszo­rosára nő. Az előregyártás előnyeit már régein felismerték az em berek. Egy holland utazó sze­rint például már a XVII. szá­zadban árultak a moszkvai piacon olyan elemeket, ame lyekből mindenki különösebb fáradság nélkül felépíthetett magának egy takaros íaházat, Modem házgyárak ma már a világ számos országában működnek: elsősorban a Szov­jetunióban, Csehszlovákiában Angliában, Franciaországban. A legtöbb vállalat népszerű, MAGYAR FESTMÉNYEK AUSZTRIÁBAN Alt-Aussee: Az elhagyott bányából előkerült magyar fest­mények a filmfelvevőgépek kereszttüzében. MTI Külföldi Képszolgálat. képes kiadványokat, árjegy­zékeket hoz forgalomba, amelyből ki-ki megrendelheti az Ízlésének leginkább meg­felelő családi házat A meg­beszélt időben az építkezés helyére néhány teherautó ér­kezik a szükséges elemekkel és akár néhány óra múlva már be is lehet költözni új házba. A daruk teherbírása véges Csehszlovákiában és a Né­met Demokratikus Köztársa­ságban az állami építőipar a lakások felét már most is elő­regyártva készíti, 1965-ben pedig minden házat így épí­tenek majd. Svédországban 1956-ban csak minden száza­dik ház anyaga volt tégla, a többi kilencvenkilenc előre gyártott elemekből készült Ma már persze a világ minden országában müköflnek elemgyárak, előregyártó üze­mek. Nálunk, Magyarorszá­gon már a hatodik épült Mis­kolc határában, Felsőzsolcán, Vajon mi az oka, hogy a pa­neles, vagy blokkos építkezés még kísérleti állapotban van? Az előregyártott elemek sú­lyának megállapításánál még ma is két homlokegyenest el­lenkező szempont küzd egy­mással. Szerkezeti szempont­ból ugyanis az lenne a leg­jobb, ha minél nagyobb ele­mekből állíthatnák össze házat .hiszen akkor aligha lenne szükség helyszíni sze­relésre. Ennek a törekvésnek azonban a daruk teherbírása szab határt Építés felülről lefelé! A korszerű építkezés vezér­gépe ugyanis mindig az eme­lőszerkezet. Az egész építke­zést a toronydaruhoz kell igazítani. Az elemek érkezé­sének, beemelésének, össze­szerelésének menetrendszerű pontossággal kall történnie A hatalmas kőelemek eme­lése évszázadok óta nagy gondot okoz. Az egykori, csi­gasorral működő emelőket ugyan felváltották a hidrau­likus berendezések, ezek elmaradtak azonban a modem gépipar többi alkotásaitól. Az emelőgépek szerkesztésének még sokat kell fejlődnie, no­ha már ma is komoly ered­ményeket értek éL Világhírre emelkedett pél­dául a kazincbarcikai sórak­tár építése. A hatalmas csar-A Gribojodov utcai, moszkvai házasságkötő palotában tar­totta esküvőjét Andrijan Nyikolajev és Valentyina Tye­reskova, a világ első űrhajós-jegyespárja. Hruscsov minis»* terelnök koccint az ifjú párra! nők íves elemeit az építkezés színhelyén előre elkészítették, majd egyik végüket daruval fogták meg, a másik végüket síneken gördülő vasúti alváz­ra helyezték. Az eleim így valósággal a saját lábán csú­szott a beépítés színhelyére. A nagy szibériai építkezé­seken a vastag hótakaró meg­nehezíti a daruk mozgását A szovjet mérnökök ezért gyak­ran helikopterek segítségével emelik be épületszerkezetei­ket. Leningrádban sok lakón házat felülről lefelé építenek. A munkát az épület tartópil­léreinek építésével kezdik, majd ezeken felnyomják a földön összeszerelt legfelső emeletet. Ennek védelme alatt azután háborítatlanul folyhatnak az első szintek összeszerelési munkái. A gaz­dasági számítások szerint — bármennyire is különösen hangzik — ez a módszer ol­csóbb a hagyományosnál. r így épül a stadion kör­nyéki lakótelep E különleges emelőberen­dezések alkalmazása mellett azonban nagyobb terhet bíró daruk készítésére is szükség van. A legerősebb emelőgé­­peg ma a Szovjetunióban működnek. Segítségükkel nem is paneleket és gerendákat, hanem egyszerre több helyi­séget is magába foglaló „do­bozokat” emelhetünk be. A Moszkva melletti lakótelep már 1958-ban ilyen dobozos kísérteti megoldással épül! A kutatók most keresik a lehetőségét, hogy nagyabbra növeljék a dobozok nagyságát s elérjék, hogy minden lakás egyetlen dobozban elférjen. Az ipari forradalom hatal­mas késéssel most zajlik az építőiparban. A Lágymányo­son és az Üllői úton már áll­nak az új építési mód első hírnökei. Nyíregyházin is teljesen ezé az eljárásé a jövő, főként a most tervezés alatt álló Stadion környéki lakótelepen, az úgynevezett északi alközpontban. Nem kétséges, hogy a futószalagon készülő házak nyerik a ver­senyt, hisz az építészet célja elsősorban az, hogy több, jobb, olcsóbb lakást üzemet, középületet emeljen a dolgo­zó ember javára. k. J* Az ifjú pár a házasságkötő teremben. MTI Külföldi Képszolgálat. És a megállt szív újra működik Defibrillátor, műanyag érfal, elektronikus ápolónő Az új technika, a műanya­gok mind szélesebb körű al­kalmazása, a modern eljárá­sok bevezetése időről-időre új eszközökkel gyarapítja az or­vostudomány fegyvertárát. Dr. Rubányi Pál egyetemi ta­nár, a Budapesti II. számú Sebészeti Klinika igazgatója a sebészi munka néhány új „segítőtársáról” nyilatkozott az MTI munkatársának. A professzor elmondta, hogy klinikánkon, kórházainkban jó néhány olyan módszert al­kalmaztak, amely korábban menthetetlennek tartott be­tegek életét, egészségét ad­ja vissza. A korszerű érzéste­lenítés, a vérátömlesztéses mű­tét, a művese, a tüdő, „tüdő­szív motor” a hibemáció, az izomellazító szerek és egye­bek alkalmazása egyre széle­sebb körben hódít teret, s számottevően megkönnyíti, eredményesebbé teszi a sebé­szi munkát — Köztudott például — folytatta dr. Rubányi Pál —, hogy ma már a szív hirtelen megállása sem jelent okvet­lenül halál! Az ilyen halál­ból már több beteget hoz­tunk vissza az életbe szív­­masszázzsal és defibriilációs eljárással. Ezekben az esetek­ben a sebészi beavatkozást három-négy percen belül vég­zik el orvosaink, hogy meg­kezdhessék a szívmasszázst, vagy működésbe hozzák defibrillátornak nevezett elektromos készüléket. A szívműködés megszűnésekor ugyanis a szívizomban finom rángások — fibrtllációk — keletkeznek és ezeknek meg­szüntetése alkalmassá teheti a szívet a további működésre. Az ehhez szükséges készülé­keket és eszközöket, műszere­ket a műtőkben és az úgyne­vezett őrző részlegekben kü­lön, steril állapotban tartjuk készenlétben. — A szív és érsebészetben — de más területeken is — megnőttek a sebészet lehető­ségei a műanyagok alkalma­zásával. Hogy mást ne em­lítsek: a teflon és a dakron nevű műanyagokkal hazánk­ban is sikeresen pótolják például a szívbillentyű- és sövényhiányokat, a szűkült és eltávolított aorta-szakaszo­kat, érdarabokat stb. Ezek­nek a műanyagoknak rendkí­vül nagy előnyük, hogy „szö­­vetbarátok", vagyis az ide­gen anyagokat nem szívesen befogadó, s ellenük védeke­ző szervezet jól tűri őket, sőt például az erek eseteben rosthálózattal veszi körül, valósággal beépíti magába, így a műanyag-érfal bizo­nyos idő után teljesen hason­lóvá válik a természetes ér­­falhoz, ami egyáltalán nem lebecsülhető körülmény töb­bek között a trombózis el­kerülése szempontjából. — Várhatólag már a közeli jövőben új segítőtársakat kap a sebészet a gyógyításhoz az elektronikától is. Néhány külföldi országban ugyanis már alkalmazzák az elektro­nikus orvost és az elektroni­kus ápolónőt, „akik” a bete­gek életfolyamatait a műtét alatt és a műtét után folya­matosan ellenőrzik. Monda­nom sem kell, hogy a kellő távolságból, zavartalanul és állandóan végzett regisztrá­lás milyen hasznos és előnyös az orvos számára. A pénz prófétái az algériai határháború mögött

Next

/
Oldalképek
Tartalom