Kelet-Magyarország, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-27 / 252. szám

ŐSZI NAPFÉNYBEN Foto: Hammel József. Fábiánházi Homok, homok... Ebben a homokvilágban tört utat az ember. Háromezer lakos él Fábiánházán. Csinos házak so­rakoznak egymás mellett, s ahol a kertek a mezőbe nyúl­nak, almafák népesítik be a tájat. Minden homok, föld, almát fog itt teremni — mondják a helyiek. Hatszázholdas sok milliós telepítés körvonalait rajzolgatják, egyenlőre papíron. Ha sikerül, hihetetlenül meg­nő az eddig értéktelennek hitt homok becsülete. — De addig sok víz lefolyik a Tiszán! — teszik hozzá a fábiánházi tsz-parasztok, nem lemondóan, de számolva az addig vezető úttal. Kemény éveket hagytak maguk mögött Fábiánháza kilépett a hosszas fásultságból. Nemrég nagy akarással orvosi rendelőt és lakást épített a község, helyi erőből. Hogy legyen saját or­vosuk. Épül egy lakás a házi betegápolónak is. Ilyenről nem is hallottak ezelőtt, betegápo­lót kapnak, aki felkeresi á fekvőbetegeket. Gyógyszertár sajnos nincs, négy kilométert gyalogolnak, kerékpároznak Nagyecsedre. Az egészséges ivóvíz ellenben már nem „hiánycikk”, mint volt évekig. Négy fúrott kút áll utcai „szolgálatban”, még legalább kettő kellene. Posta­épületük egy magánház, de a sok száz újság, folyóirat, .cso­mag kinőtte már a kis helyi­séget. Boltok dolgáhan sem áll­nak jól, négy vegyesáru és egy italbolt áll a vásárlók rendel­kezésére. A raktárak zsúfol­tak, az árukat nem lehet gon­dosan kezelni. Elkelne a há­romezer lelkes községben egy cukrászda is. — De a legnagyobb gondunk az, hogy Előtelekkel mit csi­náljunk... — gondolkozik el Székely Kálmán, a fiatal ta­nácstitkár. Előtelek amolyan „külvárosa” Fábiánházának, 96 család, 400 ember lakja. Két és fél kilométerre fek­szik a községtől. Építési enge­délyt nem adnak ki, de amíg a település „felszámolja ön­magát” villany, bolt kellene. Megoldott és nyitott problé­mák váltogatják egymást eb­ben a községben is. öt kilo­méteres szakaszon letudták a gondját az útnak, kőburkolat­tal látták el. De még 9 kilo­méternyi földút kígyózik a község belterületén. Hosszú ideig csak adóztak a fábiánháziak. S a pengők­ből fillérek sem maradtak a fr'. ban. Jelenleg minden csa­lád 150 forintos községfejlesz­tési hozzájárulást fizet, ennyit szavazott meg a tanácsülés. S ehhez még az állami támoga­tás évi 65 ezer forint. Egy év­ben 170 ezer forintot költhet­nek a község fejlesztésére. Nemsokára felépül a helyi kul­túrotthon félmillióból, 3 és fél kilométeres villanyhálózat, napközi és egyéb... — Nem egészen 300 ezer forint az az adó, amelyet a község dolgozói befizetnek egy évben — számol a tanácstit­kár. — És az évi költségveté­sünk 500 ezer forint. Kétszáz­ezer forinttal többet kap a községünk, mint amennyit adó­ban befizetnek.. Homokbányák, buckák, egy­oldalú küzdelem, — ez volt Fábiánháza. Félreeső fészek. Két éve kapott buszjáratot a a község, jelenleg négy busz érinti a község útjait, s nem gond az Előtelekről bejáró felsőfagozatos gyerekek közle­kedése. Iskola, ez volt a legkeve­sebb Fábiánfiázán, mint a leg­több szatmári községben. Tol­­dozgatják, foltozgatják a régi 80—100 éves épületeket, mint tették ezt a Kossuth utcai is­kolával. Két-három évvel ezelőtt 60 tanuló közül csak 24 végezte el a VIII. általánost, tavaly már a 80-ból 62. S hatvan­kettőből 18 került középiskolá­ba az idén. Ehhez annak is köze van, hogy közelebb köl­tözött a gimnázium, megnyilt a nagyecsedl. középiskola. — Hatszáznál több iskola­­köteles tanulónk van — mond­ja az iskola igazgatója Kovács Bertalan. — És 13 használ­ható tantermünk... Ez bizony kevés... P. G. Sásdi Sándor: A közgyűlésen Jámbor Dani tette szóvá, hogy meg kell szer­vezni a növendék és felnőtt ál­latok legeltetését; a szálas ta­karmányt, főképpen pedig a réti szénát időben kell betaka­rítani, nehogy úgy járjanak, mint tavaly, amikor az eső renden kilúgozta... Boda, aki azt vallja, hogy „Többet szájjal, mint kézzel...”, siet közbeszólni: — Az árokpartokat is le kell kaszálni... Domjám, mármint a „Már­cius 15” Tsz elnöke, helyeslő­én bólogat, aztán tekergeti a nyakát, mint, ahogyan szállásra készülőben szokta és hirtelen fel is áll a nádfonatú székről. Amolyan ötven körüli em­ber, valamicskét őszül a haja, a bajusza, de zöldesbarna sze­me elevenen villog, mint vala­mi legényé. Éppen ő az, akit 5ö októberéljen a tulajdon sógo­ra, az egykori vitézitelkes tiszhelyettus, kezén-lábán megbilincselve vitetett a va­dászkastélyba, azóta veresük bal homlokán a széles sebhely. Beszéd közben némelykor vé­gigsimítja négy újjá hegyével, Játszótér wagf építkezés Akrobata mutatvány a betongerendán — Felelőtlen szülők Hanyagság az építési anyagok szállítása és tárolása körül Hiányzik a felelősségre vonás — Felbecsülhetetlen kár az országnak, ami a hely bélén anyagszállításokból, anyagke­zelésekből származik, — mondja Gincsai András, a Nyíregyháza Árpád ut­cai, most épülő új lakóházak építésvezetője. Ta­lálkozásunk nem véletlen. Az építkezés és általában az Atany János utca környékéről beje­lentés érkezett szerkesztősé­günkhöz. /áték a betoncsöveken A bejelentés többek között arról szól. hogy az épülő új lakóházak környékén az épí­tési anyagokkal játszanak a gyerekek, közben törnek, zúz­nak. Tetemes anyagi károkat okoznak a népgazdaságnak. Az építkezési anyagok meg nem engedhető tárolása, szállí­tása és lerakodása szintén nagy fokú felelőtlenségről ta­núskodik. Körséta az Arany János út­­cán és könyékén, igazolta a bejelentés valódiságát. Az ut­cákon és utakon építésből visszamaradt anyagok, vagy építésre váró betongeren­dák, betoncsövek hevernek szanaszét, valóságos „játékpa­radicsom” ez a gyerekek szá­mára. A csatornaépítők által szertehagyott kisméretű csö­vekkel 10—15 éves fiúk a súly­emelést gyakorolják, majd a csöveket óriási robajjal törik össze. Mások akrobatamutat­ványokat produkálnak a be­tongerendák tetején, le- és fel­ugrálnak az óriási üres kábel­dobokra. Az Arany János ut­cában 15 kisméretű, a Kölcsey utcában 26 nagyméretű össze tört betoncső hever. egészében az építőkre és a szü­lőkre hárul. Az Árpád utcai építkezéseknél például egyál­talán nincs megfelelő és zárt felvonulási terület. Az anya­gokat. szerszámokat négy ut­carészben, mindenki és főleg a gyerekek prédájára szabadon tárolják. Délután és éjjel két éjjeliőr vigyáz erre, de vajon meg tudják-e akadályozni, hogy a gyerekek itt, vagy ott ne jussanak be az építkezés területére. Az építők felelős­sége mellett a szülők felelős­sége is nagy, mert nem figyel­meztetik gyermeküket, nem vonják felelősségre távolmara­dásukért. építkezéseknél is — hogy a törött téglamennyiség sokkal több mint 15 százalék. Az Ár­pád utcai építésvezetőség ezéri és a szállítás közben keletke­zett más anyagi károkért rend­szeresen megküldi a szállító vállalatoknak a jegyzőköny­vet, válasz azonban még egyet­len egyszer sem érkezett! Gincsai József legutóbb már ahhoz a módszerhez folyamo­dott, hogy személyesen beszélt a szállítómunkásokkal és megkérdezte tőlük: — tudják ipibe kerül az az anyag a nép­gazdaságnak. amit tönkretet­tek? A válasz elszomorító volt: — Mi közöm hozzá, én ide­szállítom az anyagot és kész!... A szállítók hanyagsága — Tetemesebb anyagi kár, — mondja Gincsai András — amit a szállító vállalatok dol­gozói okoznak. Október 23-án este például háromszínű ne­mesvakolatot szállítottak. A fehér, a narancssárga és sárga színű anyagokat tartalmazó papirzsákokat úgy dobálták » egymásra, hogy ember legyen a talpán, aki kiválogatja, A zsákok egy része kiszakadt, tartalmuk összekeveredett. De, bármilyen anyag érkezik éj­szaka, ha reggel jövünk, és látjuk, a hajunk égnek áll tő­le. A felelősségre vonás hiánya A szülők és építők felelőssége Az építési anyagokkal való játék nem a gyerekek hibája. Ök sok esetben nem is tudják mekkora értéket tesznek na­ponta tönkre, vagy milyen veszélyeknek teszik ki önma­gukat, hogy ezekkel az anya gokkal játszanak. Ök csak él­nek az alkalommal és a lehe­tőséggel. A felelősség teljes Az építésvezető szavait iga­zolják az épülő kazánházhoz szállított járdakövek. A B 140-es betonkövekből 480 fo­rintba kerül egy köbméter. A szállító vállalat eddig 260 má­zsát szállított le, s annak a lerakodásánál mintegy 40 szá­­zoléka összetört Az építkezéseknél előírás, hogy a kőművesek 15 százalé­kos mennyiségben a törött tég­lákat is kötelesek beépíteni. Ez a szám elfogadható és op­timális lenne, de! És ez a de majdnem minden építkezésnél jelentkezik. A legtöbb helyen panaszolják a kőművesek — így van ez az Árpád utcai AAindannyiunk érdeke „A mi közöm hozzá” állás­pont szerencsére nem általá­nos jellegű. Egyre több az olyan ember, aki felelőss nek teljes tudatában a sadalmi javak és terme megőrzéséért és megóvás; száll síkra még akkor is, az elkallódásra ítélt érték kel nincs különösebb kap< lata. Ezek az emberek me; tik: mindannyiunknak érd' hogy egyetlen forintnyi él se menjen veszendőbe, ser gyermekek játékából, sem anyagtárolás, vagy száll következtében. Mert nagyo igaz az a közmondás: „Sok esi sokra megy”. Megyénkben több mint s építkezési munkahely van, ha egy építkezésnél, egy s; lításnál, vagy a gyerekek tékától esetenként csak forint értéket mentünk rr akkor ez azt jelenti, hogy év te 5—10 lakással több épül fel. Seres Ei AZ ÍGÉRGETÉS - BETEGSÉG Egyik ismerősöm mesélte: nemrég Itthon volt egy kül­földi rokona, együtt járták a községet, ahol az ismerős ag­­ronómus. Sok emberrel be­széltek, az agronómust itt is, ott is megkérték valamire, in­tézné el a dolgát a tsz-iro­­dán... Az agronómus készség­gel megígérte. A napi munka azonban el­vette az idejét és rokon fi­gyelmeztetése után „kap­csolt”, hogy valami még hát­ra van. A rokon nem hagyott békét, az agronómusnak, amíg fel nem ült újra a két­kerekű kocsira, és nem haj­tatott az irodára, ne várjon hiába a tsz-tag. Erről az esetről, sok más hasonló jut az ember eszé­be. Megígért és meg nem tartott kérések. Mert akad ilyen másutt is. Általában apró-cseprő ügyek, melyek látszólag nem „életveszélye­sek”, de az egyes emberek­nek nagyon is izgatóak. Mind­ez sokszor nem a felelőtlen­ségből származik, nem „lerá­zásból” ígérnek meg vezetők jogos és eüntézhető dolgokat. Rendszerint jószándékból se­gíteni akarásból, de a befe­jezés nem mindig sikerül. Hogy a szavatartó embert, legyen az vezető, vagy kétl zi munkás, mennyire máské becsülik, mint azt aki a vegőbe beszél, azt minder tudja. Sokszor az ilyen ap és elmulasztott alapjában 1 vatalból kötelező szívesség teszik jellemessé vagy kev< bé jellemessé az ember előtt a vezetőt. Megtartja-; szavát vagy sem? Nem készült mostanáb; statisztika arról, egy-égyer bér hány nem teljesített ig rettel tartozik a másikna Valószínű nem is fog készt ni ilyen kimutatás. De ne árt, mielőtt megígérünk v lamit, gondolkozni egy k csit, valóban teljesíthetem időben, vagy sem, van-e al. pom arra, hogy Ígérjek, vág sem. Különben az igérgetésr „nagyban” már leszoktuh Ez a mai politikai légkörbi fakad. Kevesebbet Ígérni e többet adni, ez a követe mény. Jó lenne, ha így ler ne ez „lentebb” is, és az igé: getés ne válna egyesek be tegségévé, amelynek kórj beleférkőzik az emberb« megmételyezi, és immuniss teszi a tartóság, a becsületes ség iránt. Pál HÁZASSÁQ olyankor rövidet sóhajt: talán arra a lánccsörgéses október végi estére gondolva... Kezdi azzal, hogy a széna betakarításánál szerzett mun­kaegység egy részét természet­ben adják majd ki, akkor min­denki jobban iparkodik, majd hirtelen rátér Szilke ügyére. Az öreg életében sok uraságot végigszolgált, tizenkét év óta a tsz kanásza, kiöregedett, ne­hezére esik a munka. Gondol­juk csak el, hány ősz esője verte, hány tél íagya-hava kí­nozta: megérdemli a pihenést, megérdemli a nyugdíjat is. Megint csak Boda teszi le a garast: — Még mit nem?! Nyugdí­jat, mint valami megyeházat kiszolgált úrnak? Dómján elereszti a füle mel­lett: mondja tovább, amit el­kezdett. Tegnap járt nála Szil­ke Cili, az előbb említettnek egyetlen leánya, nyilatkozván, hogy kézbevenné apja pásztor­botját, vagyis, átvállalná a ka­­nászságot. De erre már lett zűrzavar éspedig akkora, hogy kívánni se lehetne különbet. Ilyenféle kiáltozások vehetők ki a zajongásból: — Asszony hajtsa a falkát?! Hetedik járásban is megcsú­folnák érte a Március 15 Tsz-t. Ha még csak szóban, de újság­ba is tennék Szilke Cili ese­tét... Nemcsak írásban, de a fényképét is melléje raknák... Mégpedik úgy, hogy egyik ke­zével a törvénytelenjét vezeti, a másikkal a kanászostort dur­­rogtatja... Hogy a nyű essen belé, aki ilyenre még csak gondol is... Dómján nem ijedt meg a vadászkastélyban, aminthogy a múlt ősszel se tágított, ami­kor bejelentette, hogy munka­egységenként harminc forintot fizetnek csak, mert kell a pénz istálló és fiaztató építésére. Most se hátrál; példálózik az­zal, hogy emitt fiatal menyecs­két választottak meg képvise­lőnek, amott éppen, hogy asz­­szony a tsz-elnök... Addig-ad­­dig sorjázza, amíg csitul a za­jongás, ami megmarad belőle, az ennyi: Próba, szerencse... Viselve válik... A rákövetkező hónap elején már Szilke Cili hajtotta az egykori urasági legelőre a fal­kát. Fújta a kanászkürtöt, har­­sogón fújta, ami nem is csoda, ha számításba Vesszük, hogy kiskorában szívesebben bojtár­­kodott az apja mellett, mint­sem az iskolapad deszkáját melegítse maga alatt. Szőke hajú szeplős arcú. Nyáron, amikor répaföldön, tarlón hajladozik, kiváltkép­pen elszaporodik bőrén a sok, barnás folt. Dehát akkor, azon a bizonyos, régi tavaszon még böjti szél fújdogált, amikor Keller, az új traktorista, meg­­megállt' a kanászház ablaka alatt. Cilinek hirtelen eszébe jutott, daueroltatta a haját és magassarkú cipőt vett. Ki tud­ja, miféléket álmodott a hosz­­szú éjszakákon, mert fel-felne­vetett a csíkos dunna alatt és reggel úgy ölelte magához a sovány, szürke macskát, hogy az anyja ijedten meredt reá: — Vesztedet érzed? Nótába kezdett, az áttelelt muskátlikat új cserépbe ültet­te, de, amikor a traktor ott diibörgött el a ház előtt, az ab­lakhoz futott. Keller, köszönés­képpen, . bőrsapkájához érintet­te a kezét, Cili még hangosab­ban nevetett és az anyja a ré­gi két szóval, kimondta: — Vesztedet érzed. Mire a harminc centiméter mélyen, megszántott földön cí­merét hajtotta a kukorica, ép­pen a harmadszori kapálásná elszédült a szeplősarcú lány. Kosa Kati nénje a meggyfa al. vezette, az árnyékba, legyez gette a kötényével, nem kérde zett semmit, csak bólogatott mint az orvos, aki nemcsak.; bajt tudja, de az is, hogy mi féleképpen lehetne segíten rajta. Cili attól fogva nem neve tett, nem is dalolt és a szürk< cicát mérgesen dobta le az ölé bői. Az anyja méregette, né zegette a fejebúbjától a lábáig mérgesen morrant: — Megmondtam: vesztede érezted... A kanász, nem a maga jó­szántából, inkább azért, mert i felesége harmadnapja rágta i fülét, elment a gépállomásra keresett egy bizonyos trakto­ristát; barna szeműt, stuccolt­­bajúszút, németes nevűt. Feleli a kékoverallos: — Tudom már, a Keller sza­ki! Elsején áthelyeztette ma­gát Vas megyébe, hogy köze­lebb lehessen a feleségéhez és a gyerekeihez. Karácsony havában megszü­letett a kis Gyula, Kosa Kati nénje alumínium lábasban hozta a tyúklevest, talán csak azért, hogy pusmoghassa Cili fülébe: — Esztelen, nem hallgattál reám:... Az új anya megköszönte a levest, azt mondta: nem ki* 4 ^vfagfarország 1963. október 27.

Next

/
Oldalképek
Tartalom