Kelet-Magyarország, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-20 / 246. szám

Események sorokban Az erfurtiak szombaton dél­előtt forró hangú nagygyűlésen búcsúztatták Gagarint, aki péntek óta tartózkodott a vá­rosban. A nagygyűlést megelő­zően Gagarin gyárakat láto­gatott meg. Tyereskova szom­baton Karí-Marx-Stadt lakói­tól búcsúzott. A rögtönzött gyűlésen a NSZEP járási bi­zottságának első titkára to­vábbi „úrsikereket” kívánt Tyereskovának. A szovjet űr­hajósnő válaszában megkö­szönte azt a sok ezer táviratot és levelet, amely a „Valja al­kalmi postahivatalhoz” érke­zett. Szombaton reggel megkez­dődött az amerikai szárazföldi hadsereg és a légierő „big lift” — „nagy szállítás” — elnevezésű közös, több napos hadgyakorlata. A hadgyakor­lat során a légierő gyors ütemben csapategységeket szállít Nyúgat-Németország­­ba. Pénteken a washingtoni Fe­hér Ház és a sajtóklub előtt nagy diáktüntetések voltak a dél-vietnami háború ellen. A tüntetők ilyen feliratokat vit­tek magúkkal: „Szüntessék meg a dél-vietnami háborút! ..Egyetlen amerikai dollárt se koncentrációs táborokra!” — Inkább iskoláinkra költsük azt a napi másfél millió dollárt, amelyet a kormány Diem dik­tatúrájának fenntartására for­dít”! A világ parlament megalakí­tása érdekében létrehozott tár­saság értekezletének nyitó ülé­sén felszólalt Josué De Cast­ro, a FAO volt elnöke. A bra­zil küldött hangsúlyozta a le­szerelés jelentőségét az embe­riség jövője szempontjából. Az ülésszak október 21-ig tart. Tito elnök influenzát ka­pott és betegsége miatt egy nappal később kezdi meg kör­útját az Egyesült Államok­ban. Vasárnap New Yorkba utazik és kedden felszólal az ENSZ-közgyűlésben. Belgrádba érkezett - azoknak a román szakembereknek a csoportja, akik a jugoszláv építészekkel együtt tanulmá­nyozzák, miként lehetne fel­építeni azt a száz lakást és kórházat, amelyet a román kormány építtet a földrengés által sújtott Szkoolje lakossá­gának megsegítésére. Áttekinthetetlen az algériai—marokkói határhelyzet Az algériai—marokkói konf­liktusról érkező jelentések újabb összecsapásokról, csa­paterősítésekről és a diplomá­ciai tevékenység fokozódásá­ról adnak hírt szombaton. A katonai helyzet eléggé áttekinthetetlen. A nyuga­ti hírügynökségek arról számolnak be. hogy mind algériai, mind marokkói részről tovább növelik a harcoló csapatok létszá­mát. A marokkói oldalon állítólag mintegy három­ezer főnyi katonai erő fej­lődött fel a határ hosszá­ban. Algírból hivatalos körök vi­szont csak annyit közöltek, hogy a harcok tovább foly­nak. A marokkói Tájékoztatásügyi Minisztérium szerint mintegy 25—30 marokkói katona halt meg az algériai erők állítóla­gos támadása során, amely attól a körzettől északabbra történt, ahol a harcok erede­tileg megindultak. A jelenté­sek után Hasszán marokkói király drámai hangú távira­tot intézett Ben Bella algériai államfőhöz és azt állítja, hogy Algéria e támadásokkal — ame­lyeket azonban Algírban cá­foltait — a helyi határinciden­seket általános konfliktussá fejleszti. A tiltakozás ellenére Marok­kó bejelentette, elfogadja a tunéziai köztársasági elnöknek azt a javaslatát, hogy október 28-án Tuniszban találkozzon a maghreb három országának külügyminisztere. New Yorkban az a hír terjedt el, hogy esetleg a Biztonsági Tanács is összeül a probléma megvitatására. A hírek szerint egyik fél sem zárkózik el a közve­títő tárgyalások, a határ­­problémák békés megol­dása elől. Mint ismeretes, az Arab Liga ezzel kapcso­latos rendkívüli ülését szombatra hívták össze Kairóba, de Marokkó kérte, hogy a vitát 24 órá­val halasszák el. Rabatban egyébként azt is be­jelentették, hogy rövidesen köz­zéteszik a megállapodásokat, amelyeket a marokkói király és Ferhat Abbasz ideiglenes al­gériai kormányfő kötött. E megállapodások lényege, hogy egyik fél sem ismeri el magá­ra nézve kötelezőnek a gyar­mati uralom káros öröksége­ként érvényben lévő határ­megállapodásokat. Ben Bella felhívása az ország integritásának vé­delmére nagy lelkesedést váltott ki a Franciaor­szágban élő algériaiak között is. Az AP jelentése szerint min­tegy négyezer Franciaország­ban dolgozó algériai jelentke­zett már a mozgósítási felhí­vásra. Az első repülőgép 73 személlyel már el is indult Párizsból Algírba. A többi je­lentkezőt szükség esetén szin­tén hazaszállítják. Ulbricht besxéde egy berlini gyűlésen Bsrlin, (TASZSZ): Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára, a Német Demokralikus Köztársaság államtanácsának elnöke beszédet mondott a berlini elektromos készülék­­gyárban. Beszédében a Né­met Demokratikus Köztársa­ságnak Nyugat-Nérnetország­­hoz és Nyugat-Berlinhez fű­ződő kapcsolataival foglalko­zott. — Mi készek vagyunk ész­szerű megállapodásokra. Ezt bizonyítják pártunk, kormá­nyunk és nemzeti frontunk javaslatai a kapcsolatok ren­dezésére, — mondotta, majd rámutatott: a nyugat-berlini lakosság érdekei megkövete­lik, hogy az ottani szenátus kölcsönös megértést teremt­sen annak az államnak a kormányával, amelynek szí­vében a város fekszik. Az NDK kormányt nem kíván beavatkozni Nyugat-Berlin társadalmi rendszerébe, amely azonban csak akkor élhet bé­kében, ha függetlenné válik a bonni uralkodó körök mili­tarista és revans törekvései­től. Nyugat-Berlinnek nem kell megszakítania gazdasági kapcsolatait a Német Szövet­ségi Köztársasággal, vagy más nyugati hatalmakkal, de be kell szüntetni a Nyugat- Berlinből a Német Demokra­tikus Köztársaság ellen irá­nyuló hidegháborús üzelme­ket. Egy hét a külpolitikában Harcok a Szaharában — Atommeulc« világűr — Kiadó és kiadóit bársonyszékek Aches on éles támadása De Gaulle ellen Bonnban Bonn, (MTI): Dean Acheson, volt ameri­kai külügyminiszter Bonnban megbeszélést folytatott Aden­­auerrel és más nyugatnémet politikusokkal, majd előadást tartott a német—amerikai társaságban. Előadásában éle-Újabb fejlemények Kenyában Nairobi, (CTK): A CTK nairobi tudósítójá­nak jelentése szerint a KADU (Kenyai Afrikai De­mokratikus Unió) ismét le­szögezte: az a szándéka, hogy megossza az országot és Ke­nya területének egy részét önálló köztársasággá nyilvá­nítsa. E. Khansakhala. a KADU parlamenti csoportjának el­nöke, Nairobiban egy sajtó­­értekezleten kijelentette, ed­dig még nem döntöttek arról, hogy mikor és hol kiáltják ki az önálló köztársaságot. Nairobi politikai megfigye­lők hangoztatják, hogy a KADU párt szakádár kísér­lete szöges ellentétben áll az­zal a jelenlégi kenyai alkot­mánnyal, amelyn-—■ betartá­sát maga a KADU is köve­teli. ^ Ziergiebel: SEBHELYES awá sem bírálta a francia politi­kát és hangoztatta, hogy „a jelenlegi francia politika megsokszorozza a nehézsége­ket az atlanti szövetségen belül, mivel ellenállást tanú­sít olyan intézkedésekkel szemben, amelyek pedig a közös érdekeket szolgálnák” — hangoztatta Acheson, majd feltette a kérdési .va­jon Nyugat-Németország po­litikai kérdéseinek megoldá­sát a Franciaországgal való szolidaritás útján keresi, vagy pedig az atlanti együttműkö­dés és az európai integrá­ció folytatásával?” „Németország és Európa megosztottságát lehetetlen szavakkal megoldani, s az Atlanti-óceántól az Uraiig terjedő entente-ra, vonatko­zó gondolati építményekkel sem” — mondta előadásában Acheson De Gaulle ismert kijelentésére célozva. Szaharai homoksivatagok térképe, kicsiny, addig alig hallott erődök neve került ezen a héten az érdeklődés középpontjába. A sokat szen­vedett Algéria, amely még csak november elején ünnep­li függetlenségének első szü­letésnapját — hadüzenetnél­küli háborúskodásba bonyo­lódott Marokkóval. Mi az oka az összecsapá­soknak? A marokkóiak területi kö­vetelésükkel indokolják a tá­madást. Arra hivatkoznak, hogy Franciaország 1946-ban önkényesen vont új határvo­nalat két gyarmata között, s így a Szaharában marokkói területek kerültek Algériá­hoz. Ezt a vidéket egyébként a legutóbbi időkig teljesen ér­téktelennek tartották — csak­nem egészében lakatlan is — nemrég azonban vasércet találtak területén. Mégsem ez az igazi oka a támadás­nak. Annál kevésbé sem lehet az, mert Algéria több­ször ajánlott tárgyalásokat a probléma ésszerű, mindkét fél számára elfogadható meg­oldására. A marokkói ellen­ségeskedés indítékának Algé­ria nem kapíTalista fejlődé­si útját, reformjait tartják, amelyek különösen nagy ha­tással vannak a szomszédos Marokkó népére. Az egyik oldalon példaként szolgáló ál­lamosítások és földreform, a másikon feudális madradvá­­nyok s az ellenzék elnyomá­sa —, nem csoda, ha az elé­gedetlenkedő marokkóiak ki­adták a jelszót: „beszéljünk mi is algériai nyelven!” — s a marokkói kormánykörök ezt nagy nyugtalansággal nézték. A támadás időpontja vá­ratlan volt, de korántsem vé­letlen. Marokkó ki akarta használni azokat a belső ne­hézségeket, amelyeket Algé­riában a reakció aknamun­kája és a kabilföldi zendülők mozgolódása okozott. Az im­perialista hatalmak nyíltan ugyan nem vállaltak közös­séget Marokkóval, de látha­tóan áldásukat adták Hasz­­szán király akciójára-A hetet azonban nemcsak az északafrikai aggodalom, hanem a New York-ból ér­kező bíztató hírek jellemez­ték. Az atomcsendegyezményt követően újabb, lényeges le­szerelési irészmegállapodás 24. Nemes leszek. Ha ezek az órák mögöttem lesznek, és még élek, Münchenbe akarok menni. Találkozni akaróik a se bheű vessel. Elképzelhető-e nemesebb valami, mint ár­talmatlanná tenni ezt a vad­állatot? Igen, a barbárság és ma­­radiság, a hazugság és aljas­ság elleni harcban van az igazi nemesség. Es dícsértes­­sék mindazok gyűlölete, akik ezt a harcot folytatják. Hogy szégyelltem ezekben az években, hogy német va­gyok! Az éjszaka csillagfényes volt. A hideg újra és újra felriasztott félálmomból. Mi­lyen nagy és fenséges e fö­­lénk boruló világ. Megfogha­tatlan számú nap, körülöttük bolygók, mint a Föld, ez a porszemecske, amelyen egy emberiség megfeszítette min­den erejét, hogy kipusztítsa az életet, és visszaállitsa bolygója állapotát. Mit változ­tat a fölém boltozódó vilá­-> ^Magyarország 1963. október 20. gon, ha a Föld. ez a por­szem nincs többé?- Az őrök elmentek! — suttogta valaki mellettem.- Hogyhogy?- Értsd meg, olajra lép­tek, elmenekültek. A tábor megelevenedett. Őrizet nélkül maradtunk. Hamar körbejárt, hogy tör­tént ez, és mi az oka. Szö­vetséges csapatok vettek kö­rül minket. A köy csak egy pirinyó helyen nem zárult még be: ez volt az utolsó egérút a fekete egyenruhás, ezüst halálfejes hősök számá­ra. Vad pánikban szöktek át ezen a résen. Szabadak voltunk. Szabadok. Micsoda szó! Suttogták, kiáltották és éne­kelték. Az emberek sírtak, nevettek, ölelkeztek. Szaoa­­dok! Ez már csakugyan sza­badság? Hol bujkál most a sebhelyes? Lehet-e igazi sza­badság, amíg ő is élvezi? Megvolt a tervem, és teljesí­teni akartam eskümet. Az idő sztakkátóban léleg­zett. Kezdete fölött még fün­dig a meggyalázott föld kéz­bűne lebegett. A nyelvzavar az amerikai slanggel még nö­vekedett. De hová bújt el a sebhelyes? Hol fogom meg­találni? Münchenig együtt voltam Brúnóval. Ö azután egyedül utazott tovább Berlinbe. Én átmeneti táborban maradtam ahol a hazatérő szállítmányo­kat állították össze. Kévés szegényes civilruhám az ár­tatlanok seregébe sorozott be. Milyen különös, egyetlen tár­sam sem tudott semmit a KZ-ről, és ami még ijesz­tőbb volt, legtöbben nem is igen akartak róla hallani. Bűntudat volt ez, vagy rossz lelkiismeret? Az amerikaiak vizsgálóbi­zottságot szerveztek a hadi­­fogolytáborok kiszűrésére: így akarták felkutatni a háborús bűnösöket. Részt vettem ben­ne abban a reményben, hogy azt az egyet megtalálom, azt a sebhelyes arcút. No. láltam. Csak egyszer hittem, hogy nyomon vagyok. Késő este volt. Az utcákon bandukol­tam, hirdetéseket; plakátokat és arcokat tanulmányoztam. Egyszerre csak két férfit pil­lantottam meg a másik olda­lon, akik felkeltették figyel­memet. Nehéz megmonda­nom, miért, mert első pilla­natban nem is igen láttam az arcukat. De aztán feltűnt az egyiknek széles' csontos arca, és hirtelen egy homá­lyos emlékkép villant át raj­tam. Nemcsak az egyikkel, nem, mind a kettővel talál­koztam már. Lépést tartottam velük, és igyekeztem rájönni, honnan ismerem őket. Fog­lyok voltak? Minduntalan fel­idéztem ismerőseim körét ab­ból az időből, amíg egyszerre jeges rémület nyilallt bélém. Ezek ketten nem csíkos ru­hát viseltek, hanem egyen­ruhát. Keresztülsiettem az utcán. A két férfi látta, és hirtelen meggyorsították lépteiket. Nem volt kétséges: két őr ment előttem, és az egyik az volt, akivel a sebhelyes egy napon 'eltűnt. — Hé, halló, várjanak! — kiáltottam. Nyilván ők is felismertek engem, mert még gyorsab­ban mentek, menekültek, és elmerültek az embertömeg­ben. Napokig kutattam ebben a városnegyedben. Hiába. És mégis mindig újra nekilódul­tam: szakadatlan hajszában sodortattam magam a nyüzs­gő utcai árral. Egy belső hang azt súgta, hogy akit kere­sek, még mindig a városban tartózkodik. Hová, melyik patkánylyuk­ba rejtőzött el? Idegőrlő volt ez a támpontok nélküli ku­tatás. Mégis, ki tudja, nem koronázta volna-e siker, ha nem látom meg azt a plaká­tot. Egy szabványos alakú, fe­kete-fehér nyomat volt. Egy kamarazene-estet hir­detett. Úgyszólván a zenebolt az egyetlen terület, amelyet nem szállott meg ezekben a napokban a feketepiac csere­pszichózisa. Már több ízben előfordult hogy egy-egy kon­certesté néhány órára megza­bolázta nyugtalanságomat. Most azonban nem a műso­ron szerepl 5 mesterek nevei bilincseltek le, hanem az egyik előadóművész neve. „Maria Hufenreiter”. Chopint és Lisztet játszott. Megijedtem a hirtelen feltörő érzelmektől, amelyeket egy étftelmetlen ábrándkép lob­­bantott fel bennem. Mária! Liszt! Egy vendéglő, fehérre sikált asztalok és a szomszéd­ban az a fiatal nő, varázsos játékával... Hogyan védekezhettem a forró, lüktető vér ellen, amely perzselni kezdte ereimet? Akartam-e egyáltalán véde­kezni? Egy ostoba rögeszme kerített hatalmába. A sors szeszélye másodízben hozott össze ezzel a nővel. Ami a bennem élő álomszerű alak és e név azonosságát illette, kételyeim egyre gyengültek. Jegyet váltottam, és egy pillanatig tétováztam, ne kér­dezzem-e ki a pénztároshőt erről a Máriáról. A félelem, hogy • vágyaimmal ellenkező felvilágosítást kaphatok, visz­­szatartott ettől. Nagyon is korán és dobogó szívvel léptem a kis tereimbe, és csak most, amikor égő kí­vánságom néhány pillanat múlva vagy beigazolódik, vagy megsemmisül a dobo­gón, csak most támadt rám ismét kétség és aggodalom. 4 lFolytatjuk) született. A Szovjetunió és az Egyesült Államok kijelen­tette, hogy nem bocsát fel atomfegyvert a kozmikus tér­ségbe, s az ENSZ tagállai\y>k egyhangúan atommentes tér­­séggé nyilvánították a világ űrt. Az ünnepélyességtót csak fokozta, hogy éppen a vita időszakában — útban Mexikó és Berlin között — néhány órára ellátogatott a világszer­vezet palotájába az első férfi és az első női űrutas, Gaga­rin és Tyereskova. A világűr atommentesítése örvendetes előrelépést jelent, de egyúttal megmutatja azt is, mennyire a kezdet kezde­tén vagyunk csak az általá­nos és teljes leszerelésnek, önkéntelenül is felvetődik, miért ne lehetne az atom­mentes övezeteket a földön is kiterjeszteni — az ENSZ előtt éppen öt javaslat fek­szik erre vonatkozólag. Ugyanígy megoldásra régen érett kérdések már a varsói és az atlanti hatalmak meg­nemtámadási szerződése: a váratlan támadás megelőzé­sét szolgáló intézkedések; a katonai költségvetések befa­gyasztása s a többi napi­renden szereplő probléma„ Különösen fontos lenne a le­szerelés folyamatának meg­gyorsítása szempontjából an­nak a szovjet javaslatnak el­fogadása, hogy a tizennyolc­hatalmi leszerelési bizottság „csúcsszinten” tartson meg­beszélést. Az ENSZ-közgyűlés általános vitájában — amely ugyancsak ezen a héten fe­jeződött be — sok afrikai és ázsiai ország támogatta ezt az új szovjet indítványt. A nyugati politikában az elmúlt napok mindenekelőtt a belső birkózás hetét jelen­tették. Dj kancellár Nyugat- Németországban, miniszterel­nök-keresés, majd Lord Ho­me megbízása Angliában, az ellenzéki hangok növekedése De Gaulle-al szemben; kabi­netalakítási gondok Olaszor­szágban, ahol nemsokára le­jár Leone „nyári kormányá­nak,” négyhónapos türelmi ideje. A távirati stílusban felsorolt események is mu­tathatják, milyen mozgás, er­jedés van Nyugat-Euiópa négy kulcsállamában. Ezek az első pillantásra belsőnek tűnő pártharcok nem maradnak meg termé­szetesen a határokon belül. Mert, ha például az Erhard kormánytól senki sem vár látványos változásokat — er­re utalt az új kancellár egye­lőre meglehetősen üres és semmitmondó 'bemutatkozó beszéde is — árnyalati mó­dosulásokra sor kerülhet. Márpedig az ilyen árnyalati különbségek is biztos vál­ságot idézhetnek fel a Bonn —Párizs tengelyben. (Egy aprócska jel, amely önmagá­ban nem fontos, de a kor­képben érdekes: a hét köze­pén szavaztak a hatos atom­­szervezet az Euratom költ­ségvetéséről és első ízben be­leértve Bonn szavazatát is 5:1 arányban. A franciák egye­dül maradtak...) Mindez kü­lönösen érdekes akkor, ami­kor — a közvéleménykutatá­sok szerint — soha nem ka­nyargóit ilyen alacsonyan De Gaulle népszerűségének gör­béje és egy széles ellenzé­ki front alakulhat ki. Az an­gol konzervatívok bei harcá­nak is meglehet a nemzet­közi következménye, a Tory viszálykodás ugyanis erősítet­te a munkáspárt esélyeit a jövőévi választás előtt Igaz ugyan, hogy a munkáspártiak hűségüket nyilvánították az atlanti szerződés iránt, de bi­zonyos árnyalati változások itt is elkövetkezhetnek, ame­lyek megintcsak tovább gyű­rűznek. A tánc a kiadott és kiadó nyugati bársonyszékek körül tehát egy fontos mozgásfo­lyamat megnyilvánulása. S amint az Adenauer korszak­kal letűnt a bonni politika egy tizennégyéves, merev mozdíthatatlannak tűnő idő­szaka, módosulások lehetősé­ge vetíti előre árnyékát más nyugat-európai országokban is

Next

/
Oldalképek
Tartalom