Kelet-Magyarország, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-20 / 246. szám

Jegyzetek egy testvéri találkozóról Tizenhatan az éjszakában ingujjra vetkoiye — Kárdy bácsi aggodalma - Gembsstd és lánctalpas Történet a zsebkendőre! —„Viszontlátásra, vasárnap“! P gyik vezető pártfunkcio­—* náriustól hallottuk, hogy •alahogy mostanában — kü­­önösen a sajtót illetően — ki­isit szégyenlősek vagyunk, iá a munkáról van szó. Már­nái* szinte restelljük kimon­­iani, hogy a jó élet, a magas iletszínvonal termelő munka eredménye és további óhajain­kat, jogos vágyainkat csak a nég jobb munkaszervezés, a nég helytállóbb munka ala­pozhatja meg. Azt hisszük, tö­­séletesen igaza van és gon­­lolata gondolatot ébresztett. Ha lehet, még szégyenlőseb­­bek vagyunk mostanában, amikor a pártmunkásokról, a kommunistákról beszélünk. Persze, önmagunkról sose be­széljünk, ez igaz. Bízzuk a pártonkívüliekre, hogy meg­becsüléssel szóljanak rólunk, ha személy szerint megérde­meljük. De eltitkolni lem szükséges, hogy a pártmunká­sok, a legtöbbet tették azért, hogy öszeí'orrott népünk ma ott tarthat, ahol tart. Mindez úgy villant sze­münkbe, hogy átlapoztuk jegy­zetünket egy rövid, de tanul­ságaiban igen gazdag kárpát­ukrajnai útról, ahol megyénk néhány ideológiai munkása tanulságot és erőt meríthetett a Káirpátontúli Terület kom­munistáinak életéből, munka­­módsizerelből. Mert előrekí­vánkozik az 'egyik fő tanul­ság a kárpát-ukrajnai elvtár­siak végtelen szerénysége, szinte határtalan, aktivitása, ember- és ügyszeretete. Igaz barátaink egyike, a ha­tármenti körzet párttitkára, akit mi egyszerűen Miklós­nak szólítottunk, egyrészt, mert ő is jól beszélt magya­rul, másrészt, mert ő is a test­vér érdeklődésével, féltésével cs szereletével fordult a mi ügyünk, gondjaink felé. A tit­károk nagy felkészültségét mutatta az is, hogy például ,,Miklós” is nemcsak a területe összes gazdasági mulatóit is­merte fejből is pontosan, de még az egyes gazdaságok, üzemek terveit, eredményeit, problémáit is részletesen adat­szerű pontossággal. Példás gondossággal készül a legkisebb funkciójú párt­munkás is a dolgozókkal való találkozásra. Minden üzemben, szervezetben — a legaprobban is — megtalálható áz úgyne­vezett pártkabinet, ahol lehe­tőség nyílik a sokoldalú fel­készülésre. Ezekben a pártka­binetekben tart napi ügyeletet az üzem, vagy vállalat mód­szertani tanácsának (a leg­képzettebb ideológusokból áll) egy-egy tagja, akivel konzul­tálhatnak, megbeszélhetik a feladatokat, előkészíthetik a forrásmunkákat a propagan­disták. Nem kisebb a felada­tuk, mint alakítani az új em­bert, a kommunista társada­lom építőjét. Szinte kimeríthe­­tetlenek a módszerek, igen sokféle tematikájú politikai és szaktanfolyam biztosítja az összes dolgozók felemelését egy új. magasabb szintre. A Kárpátontúli Terület szov­jet gyorsasággal, szovjet tem­póban emelkedett fel 18—19 év alatt, talán Európa leg­mélyebb szintjéről. Ilniczkij elvtárs a területi pártbizott­ság első titkára, aki. egyébként jól beszél magyarul is) mon­dotta találkozásunkkor, hogy a felszabadulásig a lakosság 70 százaléka analfabéta volt és mérhetetlen nyomorban, elnyomásban élt, ezen a cso­dálatosan szép és mérhetetlen gazdaságát most már fel-fel­­villantó területen. Az analfa­bétizmust teljesen felszámol­ták. A Kárpát-Ukrajna dol­gozói a tudomány fellegvárát ostromolják. Szinte mindenki tanul. A pártmunkások túlnyomó több­sége diplomát szerzett, igen soknak tudományos minősíté­se van. A tanulást egybehan­golják a termeléssel. Az egyik legérdekesebb és legújabb ta­nulási forma a Kommunista Munka Iskolája. Ezt az üze­mekben, az állami gazdasá­gokban és a termelőszövetke­zetekben egyaránt elterjesz­tik és ezen a tanfolyamon nemcsak - magasfokú politikai végzettséget, egyúttal polgári érvényű iskolai, illetve szak­­képzettséget szereznek a dol­gozók. Beregszászon egyik este az étteremben vacsora után a szovjet vendéglátók és a ma­gyar delegáció beszélgetése na­s z ü XT issza lehet utasítani szü­’ rétre szóló meghívást? Mert van nekem a többiek közül egy sógorom, akihez menni kel, vagy harag lesz. Egyébként ennek a sógorom­nak kedvelt szava járása: ,.Ne féltsetek ti minket?. Márhogy én meg a feleségem ne félt­sük őt, mint szövetkezeti gaz­dát, se a feleségét, mint szö­vetkezeti gazdaasszonyt. Hát nem csináltunk hara­got. Esti szürkületkor érkeztünk. Mindjárt nekünk a sógorasz­­szony: — Csak most? Annyi itt a tennivaló... A feleségem­nek szólt ez: fogja ő is a libákat, kopasszá, pucol­ja, bontsa... — Nem esik le a te kezedről sem a gyűrű — biztatta a nénjé. S a négy asszony — egyik szintén só­gor neje, másik, a szomszéd asszony már korábban érkez­tek —, egymással versengve készítette a másnapi eleséget. öt szüretre „érett” liba ko­rült a nagy nyárfateknőbe. — Birgéék hármat öltek tegnap. Mindig verik a mel­lüket. Én ellőttem ne verjék — súgta a sógorasszony. — Margitom! Tyukhús nem lesz? — kérdezte a sógor, a népes társaság tekintetét les­ve. De mégis csak a felesége szemén vehetett észre vala­mit, mire kiment, hogy kis idő múlva három, már álmá­ból zavart tyúkkal állítson R E T vissza. — Ezeket is a fazék­ba! Nem ébredt holnapra a há­rom szép kendermagos tyuk. — Ne féltsetek ti minket — ült mellém a sógor. — Maradt itt még liba is, tyúk is. Meg minden, ami kell, van. Aki akar*, ember az á tsz-be«n is. Igyunk, sógor! Asszonyok, ti is igyatok! Hol­nap szüretem lesz. Azután meg... dolgozunk megint, amit kell. A nagy asztal teles-tele aranysárgára sült mákos, diós, túrós, lekváros kaláccsal, tep­siben sült foszlós sütemény­nyel, s a szélén két akkora bukta, mint kisebbszerű ha­rangok. A korai delevári pe­dig könnyen szédít, félre vi­szi az embert, ha ágyat nem csinál neki. És most miből másból, mint a kívánatos ka­lácsból! Az éjfél a kertek alatt to­pogott, mire az asszonyok végeztek, utoljára két hatal­mas fazekat is megrakva az „egy héttel tovább éltető" ételekéi. A nagyteknőben ma­radt húshálmazból hatvan­nyolc becsületes adagot szá­moltak meg — a számba ve­hető tizenöt felnőtt számára. Akkor a gyermekeket is be­sorolták, meg idegen betop­­panását is figyelembe vették, de így is bő asztali szüret ígérkezett. Reggel korán összegyűlt a gyon-nagyon nem akart vé­­getérni. Ök magyar-nótá­kat énekeltek, amit mi ukrán és orosz dalokkal szerettünk volna viszonozni bizony ne­künk ez nem valami jól si­került, ők sokkal jobban is­merik a mi dalainkat, mint mi az övéiket.) Az egyik asz­talszomszédunk — magas, sző­ke, széles vállú, 31 éves fia­tal férfi, a járási pártbizott­ság ideológiai osztályvezetője, — beszélgetés során megemlí­tette, hogy járt nálunk ak­kor... Akkor! Tudtuk, hogy ez milyen idő volt. Akkor, amikor az ellenforradalom sár­ba taposni készült 1956-ban a magyar dolgozók hatalmát. — Én magyar fiú vagyok — mondotta kérdésünkre. — Együtt voltam ővele — muta­tott a szomszédságunkban ülő, magas termetű, ukrán újság­íróra. A neve Veres Gábor. Éppen akkor nősült egy hónapja. Es­te még ott volt Kárpáton-tú­­lon, reggel már Budapesten... El sem tudott búcsúzni a fe­leségétől. Ö és az ukrán újságíró... A 10-12 vendéglátó közül ket­ten. Mi úgy éreztük: Veres Gábor és az ukrán elvtárs út­jának története történelmi szimbóluma a szovjet és a ma­gyar nép sok-sok vérrel meg­pecsételt proletár internacio­nalista barátságának. Kék szemű és vidám mosolyú fia­talember ez a kárpáton-túli magyar. Mosolya szerény, szinte azonos az ukrán újság­íróéval, aki bólint és kezét ki­csit felemeli, olyan szerényen és egyszerűen mondják, hogy „ott voltak”. Magától érte­tődően. Kötelességüket teljesí­tették. Semmi különös. — Ti bajban voltatok, mi segítet­tünk. Ti is azt tettétek, ami­kor mi voltunk bajban 1917— 18-ban — mondták. Újabb erőt és hitet merí­tettünk ebből a rövid útból. Úgy érezzük személy szerint is szívélyes és igaz barátokat szereztünk magunknak, és megyénknek ez a kis küldött­sége sok hasznos tapasztalatot, értékes fevilágosítást szerzett, amit majd jól gyümölcsöz­­tethetünk mindennapi mun­kánkban. Ordas Nándor hivatalos sereg. Rövid a nap, sok szeme van a szőlőnek. A frissen sült baromfi zú­zának, májának, húsnak, a gőzölgő hagymászsíros tört­­krumplival, dehogy akadt el­lensége. A kínálgatott dele­vári is örült, hogy megint jó ágyat talált. Egymás arcáról, tekintetéről láttuk: nyugod­tan elindultunk volna élelem nélkül, nem fél órányira, de egész napos útra is. Nem híres szőlővidékre ér­keztünk. Hegy nincs, csak amolyan kicsi homoktúrások. A termelés sem egyforma, imitt-amott kis darab szántó­földek lapulnak, de a szőlők tisztán kezeltek, olyanok a soraik, mint a pohár. Hasz­nálóik becsülettel megfizetik érte a járandóságot. Régóta tartanak szüreteket, s ha nem olyan fajta szőlőket szednek, a leve miatt, amilyet éppen kellene, nem tehetnek róla. A nemes venyigéket nem ne­kik adták, akik ' jóváhagyták a valamikori telepítést, talán éppen szándékkal...? A dűlőn szekerek mentek,, csaknem mind tehénfogatos. Őszi munkához, vetésihez kellettek a közös lófogatok, így hát ki-ki összefogta ház­táji tehenét testvérével, jó ismerőséével, szomszédjáéval, s előkerültek a szövetkezet­nek, nem kellett szekerek. Szüretekre megteszik. Hozzá azzal az előnnyel, hogy mire szőlővel hazaérnek, nem csorgatjuk el a többnyire kasba öntött termés fele levét. Izabella, othelló, és a feke­te rizling — mert így becéz­­getik a nevenincs szőlőt, Divatbemutatót hirdet * a plakát a Szabolcs szálló előtt, belül telt ház: zene, sürgő­­forgó pincérek, gondtalanul szórakozók. A korzó fényes kirakatai elölt jólöltözölt sé­tálók, jobbára fiatalok. Pén­tek, október 18, este kilenc után. Lassan elsötétülnek a lakások ablakai-, pihenőre térnek az emberek. Elnépte­lenedik az állomási váróte­rem, a „restiben” számol a felszolgáló, tízkor megjelen­nek a takarítónők, kihűl a presszógép. Ébresztő, délután A kisvasút átrakójánál pe­dig most gyűrkőzik neki ti­zenhat ember az újabb va­gonok kirakásának. Este nyolckor volt az el­igazítás, vagy ahogy vasutas­nyelven mondják: raport. Babály András, Fekete János és Papp István brigádja megértette a feladatot, fel­vételezték a szerszámot — lapát, villa — átvágtak az erdőnyi sínpáron, s mint évek óta ki tudja, hány es­te, beálltak a kígyózó kocsi­sorba, éjszakai tizenkétórá­­zásra. A rakodómunkások ilyen­kor délután dőlnek le alud­ni, de néhány óra után éb­reszti őket a feleség, vagy a vekker. Hidegélelemmel a táskában útrakelnek: vala­mennyien vidékiek, sietni kell, nehogy lekéssék a vona­tot. Csillagfényes az éjszaka. Lenn a földön tengernyi vil­­lánylámpa adja az égbolt tü­körképét. Odébb toiatömoz­­donyok pipálják a szürkés füstöt, jelzőfütty keveredik a zajba. Kalauzommal, Belfi József átrakásvezetővel arány­lag messziről kivesszük az éjszakai félhomályból a va­gonokban hajladozó rakodó­­munkásokat. Némelyikük ing­ujjra vetkőzve meríti az óriáslapátot, vagy a félkar hosszú fogazatú villát. — Megszokták, ritkán fá­zik mgg valamelyikük. Ha megpihennek cigareb ányi időre, váliukra dobják a pu­­fajkát. Katonás rend a melegedő­ben: a hosszú asztalon 10 aktatáska, benne az éjfél utáni früstök. Kenyér között rántotta, szalonna, vagy ép­pen zsíros kenyér. Van aki déli töltött káposztát hoz, itt újra melegíti. A rakodómun­hogy nagyobb legyen a rang­ja. Takarosán megnőtt, tet­szetős fürtök, gyorsan teltek velük a kosarak. Mi, férfiak, hordtuk a kosarakat a sze­kérhez. A szekér mellett pe­dig ott begyeskedett két tele demizson. Tetejükre kétdecis pohár borítva. Aki akart, iha­tott. De ki iszik magában? A sógor szerint az ökör, nem az ember. Pláne iyenkor. Távolabbról nóta hangját hozta a köddel telt fuvallat. A mi népünk is kezdett zsi­­bongani, hangoskodtak a sza­vak, sűrvebbedett a kacagás. Egyszer csak, a jó szomszéd­asszony felröppentette, hogy: Megérett, megérett, a fe­kete szőlő. Ne menj arra pirosbarna kislány, Megfog a kerülő.... Teltek a kosarak, neheze­dett a szekér. Már másod­szor. Az úton elhaladók integet­tek. Akit a sógor közeli is­merősének tartott, megállí­totta, behívta. Innia, ennie kéllett. Máskor minket hív­tak ki, minket kínáltak. So­kasodtak a barátok, teltek a kosarak, nóta nótát űzött a lankás domboldalon. Igazán nem érte volna meg, haragot csinálni a meghívás­ból. Asztalos Bálint. kás nem spórolhat a táplál­kozásán, 250 mázsa mozga­tásához kiadós élelemre van szükség. Babályék farönkkel birkóz­nak, kisvagónba görgetik, normálból. — Csak kezdetben, van már vagy tiz éve, zsörtölő­dött a feleségem, ő ezt nem kedveli, még éjszaka is mun­kába állni. Aztán belenyugodott Ba­­bályné is, csakúgy, mint a többi rakodómunkásféleség. Még a gyermekeik sem ve­szik már fel, ha üres az apu­ka ágya. Csak a kisebbek kö­vetelik minduntalan. A rakodók „csemegéje“ Csontos, szikár * ember Fe­kete János. — Még a kávéházban is fárasztó végigmulatni egy teljes éjszakát, hát még itt! i Szeretik ezt a pl asz i—5 fokos éjszakát, mert ha me­legebb van, itt duplán forró a levegő. — Mit szeretnek legjobban kirakni? — Ami jól fizet. Ezen nevetnek, mert bi­zony néhány árut sokszor a pokolba kívánnának legszí­vesebben. Melyiket? Nehéz a választás,, hiszen vasérc kivé­telével itt a gombostűtől a lánctalpas traktorig sokroin­­den „cipelteti” magát. — A mész csíp, könnyez­ted a szemünket. Ha szem­üveget veszünk fel, bepárá­sodik, nem látunk és még jobban csíp. De a burgonya, meg a halásziak bútorlapja: valóságos csemege a rako­dóknak. — A melaszt se hagyjátok ki. — Így egy hang a vagon tetejéről. — Ha száraz, por­zik, ha nedves, gőzölög, mint az üstben a forró víz. — Majd közben befut né-A Kelet-Magyarországban 1963. szeptember 1-én meg­jelent „A nyíregyházi vendég­látás” című írással kapcsolat­ban — hivatkozással minisz­ter elvtársnak írt levelükre — az illetékes Főigazgatóság vizsgálatot rendelt el és annak eredményét az alábbiak­ban közöljük: A nyíregyházi vendéglátó­hálózat a megye és a város gyors ütemű fejlődése mögött valóban elmaradt. Míg a me­gyében az ipari, mezőgazdasá­gi létesítmények egymásután szaporodtak, a megye általá­nos fejlődésével a vendéglá­tás nem tudott lépést tartani. A Belkereskedelmi Miniszté­rium Vendéglátó Főigazgató­sága már évekkel ezelőtt (így például 1959-ben a megyei vendéglátóipari vizsgálat al­kalmával) és legutoljára 1962. első felében felfigyelt Nyír­egyháza vendéglátó hálózatá­nak nem kielégítő voltára és már akkor rámutatott azokra a tennivalókra, amelyek a vi­szonylagos hálózati elmara­dottság felszámplásához szük­ségesek. A nyíregyházi ven­déglátó vállalat hálózatfejlesz­tésére és általában a város vendéglátó egységeinek kor­szerűsítésére, átépítésére, fel­újítása sajnos azonban az utóbbi években még mindig nem hozta meg a kívánt ered­ményt. Ennek oka a rendel­kezésre álló beruházási, anya­gi eszközök viszonylagos szűk volta, a népgazdaság teher­bíróképessége. „A nyíregyházi vendéglátás” c. írásban említett konkrét példákkal kapcsolatban állás­hány vagon szén: fekete po> ja rátapad a verejtékes arc­ra. Reggelre leginkább me­­szelőhöz hasonlít a zsebken­dő. Mindennap csúcsforgalom Tavasz óta nincs megállás, mindennap csúcsforgalom. Jólesne ilyenkor, hűvösebb éjszaka egy pohár vérpezsdí­tő új bor, kupica pálinka. De — helyesen, mondják ők — tiltja a vasút rendje, mert munka közben köny­­nyen adódnék baleset. — Lekopogjuk, négy éve reég horzsolás sem történt. Babály dicsekszik ezzel, s közben hozzáteszi: négy éve éppen ő volt a szer; védő alany. Egy hármaseke zuhant a lábfejére, ilyenkox*, éjsza­ka. Amíg sínre tolják az újabb szerelvényt, s a kanyarban eücsilingel az utolsó villa­mos is, arról beszélgetünk, milyen nagy gondot okoz a rakodóknak a munkásruha. Csúcsforgalom idején egy-két hónap alatt kirojtosod’k, széí­­f oszlik, a sajátjukat ked használni az újig. . — Élvezhetnénk egy kis protekciót a ruhánál. — mond­ja halkan egyikük. Talpuk * alatt szélmorzsol­ják a csikkeket, moldják, szívesen társalognának még, de a vagbn nem várhat. Erős a kezük szorítása, jóészakát kívánnak s elnyeli őket újra á kocsirengeteg. Messze még a hajnal, a reggeli hét óra amikor aláállhatnak a zu­hanynak, a meleg víznek s lemoshatják az éjszaka porát. Huszonnégy óra pihenő után, vasárnap reggel ugyan­ez a tizenhat rakodómunkás kapaszkodót majd fel a ko­csik tetejére. Angyal Sándor. pontunk az, hogy az egyes éttermekben, vendéglátóegysé­gekben semmi körülmények között sem szabad megenged­ni, hogy „csapszéki” hangu­lat alakuljon ki, még akkor sem, ha kevés a férőhely. Ez nagyrészt üzemszervezési fel­adat. a beruházási összegek emelése nélkül is meg lehet oldani. Tájékozódásunk szerint le­hetővé válik a Szabolcs Szál­ló bővítése, mivel a megyei tanács vb. határozatot hozott a szállodában levő bábszín­ház átköltöztetésére, és a fel­szabaduló helyiség vendég­látóipari célokra való igény­­bevételére. A határozat vég­rehajtása folyamatban van. A megyei tanács kereske­delmi osztályától kapott ér­tesüléseink szerint az Orszá­gos Tervhivatal 1964/65-ben lehetővé teszi egy körülbelül szá2 férőhelyes új szálloda lé­tesítését. Az idézett cikk Nyíregyhá­zi Vendéglátó Vállalatra és egyéb helyi szervekre vonat­kozó megállapításaira, észre­vételeire intézkedés céljából külön felhívtuk a megyei ta­nács kereskedelmi osztályá­nak figyelmét. Dr. Gyürky Rudolf, Az Igazgatási Főosztály vezetője. ^í^gyaror s zá j £ 1963. október 30. % A nyíregyházi vendéglátás A minisztérium válasza birálatunkra

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom