Kelet-Magyarország, 1963. szeptember (23. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-08 / 210. szám

EGY HŐSI KOR HŐS FIA Sokáig emlékezte® marad a cseh Fucsik-fílmnek az a jelenete, amikor a civilruhás Juliusz Fucsikot kiviszik a börtönből és — egy dombocs­ka tetejéről — megmutatják neki a nyár fényeiben fürdő Prága vonzó, varázslatos szép­ségét. A kövér Gestapo-nyo- mozó mintegy modern Mefisz- tofelesz áll a forradalmár mel­lett, akiről azt hiszi: megtör­te a börtön, a halál közelsé­ge. „Csak már ez a látvány kellett neki, ez a lehetőség, hogy szabad lélekzetet vegyen és majd mindent úgy csinál, ahogy mi akarjuk” — mondja magában a ravaszságára büsz­ke, valójában azonban föld- höztapadtan korlátolt Gesta­po ember.. Akinek aztán mé­lyen csalódnia kell, mert Fu­csik — akiben egy méltatója sok joggal a XX. században korszerű, pozitív és harcos Faust egyik példaképét lát­ta— csak mosolygott Mefisz- tóján. „Julek” szerette az éle­tet, azért küzdött első eszmé- lése óta — az emberek ünne­peiért és hétköznapjaiért — és éppen ezért az élet ügyét sokkal fontosabbnak tartotta a saját életénél. Még egyszer megnézte a várost, amelyet úgy szeretett, amelynek fia volt, lehörpintette a jó hideg pilseni sört, amellyel az arcá­ra most nyájasságot öltő pri­bék megkínálta. Tudta Fucsik, hogy utoljára látja az „arany Prágát” és utoljára iszik sört. Tudta, hogy ha mégis hallgat, kivégzik. És továbbra is hall­gatott. Az életért hallgatott. De ugyanakkor üzent is... Ha az éppen húsz éve, 1913. szeptember 8-án kivégzett Ju­liusz Fucsiktól nem maradt volna fenn egyetlen sor sem, amit a vizsgálati fogságban a börtönben papírra vetett, akkor is üzent volna. Aho­gyan élt, amilyen bátor és tisztességes volt — amit még a náci megszállás előtt — a Szovjetunióról, az új remény­beli Csehszlovákiáról, a népek testvéri barátságáról írt, az is mind csupa üzenet a túlélők­nek és a holnap születőknek, nekünk. De — csodálatos mó­don — fennmaradt börtön­naplója is: ez a tömör remek­mű, amelynek minden sora igazi irodalom és igazi hit­vallás. Ahogy Anna Frank — szintén immár világhírűvé lett — naplója jelképes, összefog­laló üzenete annak a száz és százezer gyereknek és felnőtt­nek, akik az örjöngfi fasiz­mus áldozataivá lettek, úgy Juliusz Fucsik börtönnaplója mintegy sugárteévébe vonja és fonja mindazok üzenetét, akik szembe mertek szállni a fasizmus zsarnokságával. A Fuesik-i napló a mártírok üzenete. Nem célunk itt idézni ezt a napló-üzenetet, mint ahogy nem szükséges elmondani a sokáig „Korák tanár úr" kön­tösében harcoló Fucsik elfo­gatásinak és kivégzésének körülményeit sem. Az adatok mindenütt megtalálhatók, Ju­liusz Fucsik alakja bevonult a mi „ iskoláskönyveinkbe is. E szerény írás célja éppen az, hogy elgondolkoztassa az olva­sót: a szoborrá, utcanévvé, is­kolai feladattá, fogalommá lett Fucsik — a még fiatal, jóképű cseh kommunista, az újságíró és „magántudós” — nem is olyan régen még élő ember volt, tele emberi szom­júsággal az élet,, a lélekzet, a szépség után (és a pohár sör után is.l És valahogy úgy van, hogy a legjobb film, a legdrá­maibb színdarab sem tudja teljes mélységében megmutat­ni: mennyire nem volt köny- nyű neki (neki sem) hősnek lenni, bízó és biztató szava­kat, mondatokat vetni a pa­pírra, miközben tudva tud­ta, hogy nemsokára felakaszt­ják. Hős volt, a szó legigazibb értelmében. A „hős”-t nem lehet kine­vezni, azt a nép üti azzá és a történelem szentesíti. A n=p, amely a régmúlt korokban legendás hősöket Szült magá­nak és amely tegnap és teg­napelőtt óta immár valósá­gos hősöket igényel. S a tegnap és ma hősei kö­zött híd íve feszül. Hiszen Fucsik (és Fucsikok) harca nélkül ma nem lehetne békés egymás mellett élésről, egy új aranykor reményéről be­szélni. A Vaszilij Tyorkinok, az egyszerű szovjet katonák milliói a harcmezőn a Fucsi­kok, a Schőnherz Zoltánok, a Bajcsy-Zsilinszky Endrék az ellenség hátában, a zsarnok­ság és az elvakítottság gyű­rűjében, fenyegetések és csá­bítások között építették a hi­dat az öntudatra ébredt em­berek között. Ezért oly élő, ezért oly aktív fegyvertársunk a húsz éve kivégzett Juliusz Fucsik. Antal Gábor TUDOMÁNY - TECHNIKA Mesterséges hormon Dr. R. Schwyzernek és dr. P. Siebefnek, a baseli Ciba- cég munkatársainak sikerült mesterséges úton előállítania a hipofizismirigy ACHT ne­vű hormonját, mely a mel­lékvese cortison termelését szabályozza. A mesterséges A'CTH mind biológiai tevé­kenységét, mind pedig kroma- tográfikus reakcióját tekintve teljesen megfelel a természe­tes . hormonnak. A nehézkedési erő hiánya A nehézkedési erő huzamos hiánya vérkeringés! zavaro­kat okoz; ezt állapították meg szovjet és amerikai részről egyaránt az első űrrepülések alapján. A nedvek a hastían és a lábakban futnak össze; a vér volumene csökken; kifeje­zett zavarok lépnek fel a calcium megkötésében. „Rádiótudományi‘‘ kongresszus Tokióban 1963 szeptemberi 9—.20-ig rendezik meg a „Rá­diótudomány Nemzetközi Uniójának” IV. közgyűlését. Az egyesület ezzel ünnepli fennállásának 50. évforduló­ját. A világ legkiválóbb szak­emberei jönnek össze Tokió­ban; többen fontos tudomá­nyos bejelentésre készülnek. Milyen forró a villám? A villám hőmérsékletén©« mérése érthető okokból nem lehetséges, csak közvetett módszerek állnak rendelke­zésre. A villám hőmérséklete felmérhető az általa előidé­zett olvadási folyamat vizs­gálatával. Ez a módszer azon­ban korántsem megbízható. Szovjet kutatók ezért ugyanazt a módszert használják, amellyel eredmé­nyesen mérik a csillagok fel­színének hőmérsékletét is. Nevezetesen: megvizsgálják a villám színképé^ Minél ma­gasabb egy izzó gáz hőmér­séklete, annál rövidebb hul­lámokat sugároz. A Nap fel­színihő mérséklete színképe alapján 5—6 ezer fok, míg a legfénylőbb állócsillagé, a Sziriuszé több mint 10 ezer fok. A villám hőmérséklete az orosz szakértők mérései alap­ján általában elérheti a 20 ezer fokot. Ez rendkívül ma­gas hőmérséklet, ami csupán a villámcsatomában található izzó levegőre vonatkozik. HU. lékeddé Ualávzok FELÚJÍTJÁK MÓRICZ ZSIGMOND SZÜLŐHÁZÁT Műemlékek restaurálása megyénkben Szabolcs-Szatmár megye te­rületén mintegy ötszáz nyil­vántartott műemlék, vagy mű­emlék jellegű építmény talál­ható. Ezeknek gondozásával foglalkozik a nyíregyházi Mű­emlékvédelmi Felügyelőség. A közelmúltban tatarozták a XIII. században épült bak- talórántházi katolikus templo­mot. A múlt hónapban ké­szültek el az 1400-as években gótikus stílusban épült nyír­bátori református templom helyreállítási munkáival. Nagyszabású műemlék fel­újítási munkákat végeznek a megye több községében. Még ebben az évben átad­ják a kállósemjéni Kállai kastélyt. Egymillió-kétszáz­ezer forintot fordítottak a helyreállítási munkákra. A kastély 1750 körül épült ba­rokk stílusban. Azóta módo­sulások, stílus-keveredések történtek. A kastély most ere­deti formáját nyeri vissza. Át­adása után diákotthon szere­pét tölti be. Nyolcszázezer forintos költ­séggel restaurálják a klasszi­cista eklektikus stílusban épült szamosangyalosi Doma- hidi kúriát. Az átadásra no­vemberben kerül sor. A res­taurált épületben a győrteleki szociális otthon működik majd. yitka községben egy két­száz éves parasztház felújítá­sát végzik. Egészségház sze­repét tölti majd be, melyhez hozzáépítenek egy orvosi ren­delőt. Eredeti formáját nyeri visz- sza az 1800 körül klasszicista stílusban épült nagydobosi Perényi kastély. A felújítási munkákra 'egymillió-kétszáz­ezer forintot fordítanak. A kastélyban leánynevelő inté­zet kap helyet. Ebben az évben befejezik a szintén 1800-as években épült turistvándi vízimalom hétszázezer forint értékű hely­reállítási munkáit. Eredeti formáját nyeri vissza a más fél évszázados vízimalom. A tervek szerint gépekkel lát­ják el és üzemképes állapot­ba helyezik. Szeptember elsején kezdték meg a XVI. században épült vámosatyai faharang-torony helyreállítási munkáit. A térvek szerint a követke­ző év elején megvalósítják a tuzséri Lónyai kastély és a tiszacsécsei Móricz Zsigmond ház felújítását. Tomasovszky István A sorban állás történetéből 1963. szeptember 8. Fülöp György rajza A mikor megkaptam az ér- tesítést és Misire gon­doltam, eszembe jutott_egy me­sebeli szegény halász, aki a hal gyomrában igazgyöngyöt talált, s nem tudott vele mit kezdeni. A gyöngy éjjel is vi­lágított a szobában, feleségé­vel nem alhattak a nagy fé­nyességtől, ezért kidobta az utcára, pontosan az erre vá­ró gazdag Yasid elé. Nem vol­tam képes megmagyarázni, miért éppen ez a mese rémlett fel gyermekkoromból, ma sem tudnám. Ámbár nézzük a történte­ket. Misi nem volt valami szép fiú. Cérna kezek, pinochiós lábak, áttetszőén sovány arc, csodálkozó, nyugodt szemek — zöldek, akár a Tisza a bok­rokon túl, az intézettől nem messze, — karcsú ujjai zon­gorista ujjak — ez a kép él bennem Misiről. És micsoda hallatlan nyugalom! Akár egy hal, hidegen, már-már meg­fontoltam kimárt. Szinte bán­tott, hogy időnként cinikus­nak éreztem vagy fásultnak, amit később oly nagyon is megértettem. Egy éve kerülhetett hoz­zánk, akkor is ilyen volt, s mégis! A beszélőn meglepett, hiszen a várt — önvádtól fel­dúlt gyerek — helyett egy könnyed, s műveltségét meg- megcsillantató férfit találtam. Amikor engem az ő sorsa iz­gatott, előadást tartott nekem Faulknerről meg Wolff-ról, mintha leginkább ők érdekel­nék. A kezem alá helyezték. Mi­re megjött, betéve tudtam az aktáját — Háry Mihály, szü­letett 1945. május 9-én Buda­pesten, anyja Szakálossy Krisztina... — s vártam a be­szélgetéseinket, hogy kiegé­szíthessem a _ száraz adatokat. Minden találkozásunk után többet tudtam meg az életé­ből. Igaz, lassan tárulkozott ki, mintha fátyolt vetne le, de később bizalmasa lettem, s el­mesélte az ő történetét, aho­gyan talán legjobb barátjának — Ervinnek — sem mondhat­ta el soha. Néha keserűségem­ben fel akartam üvölteni — nyilván ez meglátszott arco­mon — s Misi, mintha játsza­na velem, annál tárgyilagosab- ban és szinte dermesztő unotí- sággal folytatta tovább. És ekkor rendszerint eszem­be jutott a tékozló halász, de nem szóltam neki róla, mert úgy éreztem, ezt ő sokkal jobban tudja nálam, ha nem fogalmazza meg, az csupán e játék miatt van. Végül rá­jöttem, hogy nem máz rajta a hidegség, hanem tartalom. De ennek hosszú sora van. Apja — aki kereskedő volt — kétéves korában levitte Abonyba a nagyanyjához. Két hét múlva tudták mag, hogy mindkét szülő nyugatra szö­kött. — Miért? — kérdem. — Nem kérdeztem meg sen­kitől — féléi Misi. Rövid nyugdíjból élnek nagyanyjával. Végül intézetbe kerül, mert meghalt az öreg­asszony. ötéves volt ekkor a fiúcska. — Ott voltál a temetésen? — Igen. — Sírtál? — Lehet... nem emlékszem. Két évig Pécs, kitűnő tanu­ló, azután Kiszsidány, borba- bolondult nevelőszülő«, 6 is itt ivott bort először, életének nyolcadik esztendejében Bu­kás az iskolában, ekkor meg­látogatja őket egy aktu*éskás úr, s a kisfiú könyörög neki, hogy vigye vissza az intézetbe. Biharból hajtotta végre az első szökését, másfél övre oda- kerülése után. Egy részeges házalóval gyalogolt Debre­cenig, aki a fiának adta ki mások előtt, és Misi nagyon boldog volt. Időnként kapott a házalótól egy korty pálin­kát is. de az ün Debrecenben elszakadtak og/mástói. s vé­get ért Misi rövid boldogsága Rendőrség, föl Perire. a Szabadsághegyre. Ekkor lelt először barátra, összeismerke­dett Ervinnel, s véd- és dac- szövetséget kötöttek a tőkéseit — vagyis Molnár Imi meg Tóth Jóska ellen. Annyi rosz- szat hallott tízéves fejük a tőkésekről, hogy csakis ezt a két fiút jelenthette a szó. Har­coltak is ellenük — naponta ( vérző orral találták I miéket. — És a nevelők?... — kér­dem. — Nem árulkodtak, nem volt érdemes... — Miért? — Mert őket is megbüntet­ték a verekedés miatt,, nem­csak minket. Egy őszi estén lövöldözést hallottak. Kiugrani a kerítés tetején, s felkéredzeni egy te­herautóra — nem sok időbe tellett. Revolvert szerezlek, csatlakoztak egy csoporthoz, pálinkaivászat... Végül egy kifosztott lakásban hagytak őket tíz tábla cső« Vádéval meg két üveg rummal. Ra­juk parancsoltak, hogy lőjék le az utcán járó ruszkikat. Ál­landóan az ablakban ücsörög­tek, lőttek is, de csak Ervin­nek sikerült megsebesíteni egy katonát. — Orosz volt? — Nem tudom biztosan... lehet. A szemben lévő ház talá­latot kapott, erre nagyon meg­ijedtek és bezárták az abla­kot. Zsírt és kenyeret talál­tak a konyhában, azt majszol- gatva kuksoltak az ablak mö­gött és figyelték a2 utcát. Ti­zenhat embert láttak meg­halni. — Megszámoltátok? — Meg — feleli. — Érde­kes volt. Később csavargás. Győrből visszahozzák őket, szétszakad­nak. Misi Szegeden, majd ne­velőszülőknél. Eg/ reggsl ka­landos útra indul a Bükk er­dőségeibe, s rátalál az oil meghúzódó cigányokra. Rájön hogy rendkívül sikeresen má­szik be minden ablakon váz­ra testével. — Szerettél velük lenni? — Persze! Enni kaptam nem vertek meg, nem prédikáltak..., s néha — csupán az én ked­vemért! — éjszakai utaikon egy-egy könyvesboltot is út­baejtettünk. A rendőrök körbefogják a búvóhelyüket, zárt Intézet Pes­ten, itt elvégzi az általánost, megtanul zongorázni, — és megüli új haverjaival a tizen­ötödik születésnapját. — Először — válaszol, — addig nem tudtam, hogy ezt meg szokás ünnepelni. Ájult­ra ittuk magunkat. Nevelői bíztatták, hogy az asztalos szakmához van tehet­sége. Biztos hiány volt asz­talosokban — mondja Misi. Kifinomult, zongorán palléro­zott ujjai tiltakoznak, ő csi­nálja egy darabig, azután meg­szökik. Ekkor hozták hozzánk. Nem tanult, ragadt rá min­den, s dolgozni meg éppen sohase támadt kedve. Nem fe- nyítettem meg, bár azt hit­tem, későn próbálok segíteni rajta. Állandóan zongorázott — kijártam, hogy mentsék fel a fizikai munka alól. A bálok­ban tánczenét, de ha megles­tem a kultúr kulcslyukán, egyedüllétében Bartókot meg Mozartot játszott. Miért? Soha nem tudtam rájönni, de ne­kem — bár nincs magas zenei képzettségem, s egyszerűen csak szeretem a muzsikát, — úgy tűnt, mintha csodálatosan játszana, órák hosszat szívesen hallgattam. Egy beszélgetésünk alkal­mával így szóltam hozzá: — Hiszel te istenben? — Nem... nem gondolkoz­tam még rajta. — Mondd, miben hiszel? — Nem tudom... élek. S ta­nár úr? Mit felelhettem neki? Hogy a zenében, meg az emberek­ben? Misi ezt nem hiszi el ne­kem, s ráadásul prédikáció­nak tűnik előtte az egész, amit pedig föltétlenül el akar­tam kerülni. Egyre többet ivott, s kez­dett gátlástalanul cselekedni. 'Bálok után — néha összeta­lálkozott a szomszédos falu müveit tanítónőjével — két- három napra eltűnt. Kérdez­tük, csupán ennyit válaszolt: — Csak. — Nem értettem. Egyszer azt mondta nekem: „ha iszom, üvölt a kezem alatt a billentyű, nekik meg az kell” Azt mondtam neki, hogy jó iparos lesz belőle. Ek­kor felugrott és becsapta a kultúrterem ajtaját. Ami ezután történt csak az ostor csapásaihoz hasonlítha­tó, csattantak rajtam az ese­mények, s én képtelen voltam megakadályozni... Március végén került hoz­zánk Ervin, akkor szabadult. A két barát ismét egymásra­lelt. Meghitt suttogások a fiúk­kal, ámuló kicsinyek, behó­dolt nagyobbak... — Ervin me- . 1 te galerija betöréseit. Talán színezte is — mondta erről később egy gimnazista, aki együtt lakott velük „Megszöktek!” — hallom egy reggelen. Két zakó, nad­rágok, cipők — csak ők vihet­ték el. A faluban ismeretlenek feltörték az italboltot, két ke­rékpár is elveszett azon az éj­szakán... A beszélőn Misi nyugodt volt, Ervint nem fogták el. Későn kaptam az értesítést — mjnt ahogyan mi mindig elkésünk valamivel! — majd­nem elkéstem. Amikor belép­tem a terembe, sokaság és tö­kéletes csend fogadott, többen f elérni ordultak: — A vádbeszéd — suttogták az ismerősök. — ...A társadalom tálcán kí­nálta az életet, Héry Mihály újra és ismét visszautasította... lopott... betört... erőszakosko­dott... Előrehúzódtam, s kissé ol­dalt, hogy lássam Misi arcát. Nyugodtnak, s talán kissé fá­radtnak tűnt, olyan hervadtak voltak a szemei. Silány védőbeszéd, a kiren­delt ügyvéd hivatalosan mon­dott pár szót és nevelő ítéle­tet kért Nevelni?! Keserűségemben majdnem elnevettem magam. Az utolsó szó joga. Az ősz bírónő felállította Misit, ma is emlékszem zavart volt, te­kintete bután téveteg, aligha tudta, hogy mit lehet olyan­kor mondani.... A csend meg­sűrűsödött, Misi lehajtotta a fejét, haja rakoncátlanul a szemébe csapódott, és meg se mukkant. — Legalább megbánta a tetteit? — kérdezte kemény arccal a bírónő. Minden szem Misi felé for­dult. Meg — szólt 6, s könnyedén mosolyogva hozzátette: — Hogyne. Moraj futott végig a termen, a bírónő csalódott, az ügyvéd közönyösen rendezget­te halom papírjait, az ülnö­kök tétován pislogtak az ügyész felé. — Mást nem akar mondani? — Nem. — Meg fogja büntetni a bí­róság. Misi megvonta a vállát. Visszavonultak tanácskozni. Az ügyész megengedte, hogy beszélhessünk. — Miért jött el? — lepett meg egy kérdéssel. Cirkuszt akart látni? Mondja jó len­nék bohócnak? Inkább ciga­rettát hozott volna! — Várj elszaladok a büfébe. Elszívtuk, közben hallgat­tunk. — Nem tudom biztosan — kezdtem lassan, gondolkozva, — hogy a te esetedben... Tu­dod, állandóan eszembe bukik egy régi mese a szegény ha­lászról meg az igazgyöngyről, ismered? Hogy a te esetedben, mégis, ki hát a halász? A me­se arról szól, hogy... Nem fejezhettem be, mozgo­lódás támadt a folyosón, kia­báltak is. és mi bevonultunk a terembe. Álltunk. — Héry Mihály... bűnös... négy évi szabadságvesztés... — A bíróság az eset összes kö­rülményei alapján... Súlyos­bító... A bíróság enyhítő kö­rülményt nem talált. Ki akartam menni, mégis várakoztam az ajtóban. Min­denki megnyugodott az íté­letben. A folyosón odaléptem Misi­hez, a börtönőr éppen kap­csolta a láncot a kezére. — Várjon, hadd búcsúzzam el tőle! — kértem. Kezet nyúj­tottam a fiú felé, úgy tűnt mintha habozna, végül elfo­gadta. Kissé gúnyos mosoly- lyal hozzátette: — Ugye ön nem haragszik rám? De azért ajánlom, hogy mossa meg a kezét, egy bűnö­zővel parolázott... Dermedten álltam, s néz­tem, amint odanyújtja csuk­lóit az őrnek. Még mindig mosolygott, akkor is, mikor távolodott a folyosón, s visz- szanézett rám. Azonnal elő­refordult, feszesen lépkedett, s utána dongó csizmával a börtönőr. Kun István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom