Kelet-Magyarország, 1963. szeptember (23. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-08 / 210. szám
KÖNYVEKRŐL MIT TETTEL KÁIN? Aligha van még egy aktuálisabb, mondanivalójában -jelentősebb mű az idén megjelel-‘ magyar könyvek listáján» mint a Mit tettél Káin' Olvasom az újságokban: Kí- lencvenhez közeledik azoknak az országoknak a száma, amelyek elfogadták, aláírták a részleges atomcsend- egyezményt. Oj reménykedéssel van teli a világ. A szerződés alánján — átérezt'e annak mélységes emberbaráti tartalmát, s fontos politikai jelentőségét — további lépéseket vár, remél az emberiség — a leszerelés, a béke útján. És olvasom a Mit tettél Káin?-t, a Japán ellen intézett amerikai atombomba-támadásról — s a támadás egyik részt vevőjének, Claude Robert Eatherly repülőőrnagy tragédiájáról — szóló megrendítő könyv utolsó sorait: „Texasban fono nyár van, felhőtlen, végtelen kékség ragyog a tvacói intézet vörőstéglás épületei rditjtt, fényes ég borul rájuk, mint akkor augusztusban Hirosima és Nagaszak) fölé. A fák között kanyargó fehér aszfaltutakon Időnként végighalad a*, intézeti rendőrség valamely)! járőrkocsija. Az A—29 483-ös számú betegnek megengedték, hogy szabadon járkáljon a sz‘- gorúan őrzött épületek között. Bazaballozhat és dolgozik az Intézet kertészetében. De az emlékektől ezek a foglalatosságok sem szabadították meg. A két' égő város és lakóinak emlékétől, akiknek haláláért bűnösnek hiszi magát'’. Hans Herlin, a könyv szerzője nyugatnémet újságíró. Korabeli dokumentumok, szemtanúk és részt vevők beszámolója alapján mondja el mi mindén történt az ímo.-i- káű politika kulisszái mögrt.t, amíg Hirosima és iVagaszaki felett zuhanni kezdett *2 atombomba. Herlin könyve azért tanulságos és értelme 0lVK?m ÍHV, mert megrendítő erővel ábrázolja az amerikai militariz- mus könyörtelenségét, az atomháború borzalmait. Herlin mindenkihez szól, alti él. Figyelmeztet a nukleáris há- 'i'-ti--v«»,zél’'eire. hor- za.maira, s felszólít minden iószándékú embert e jóvátehetetlen történelmi dráma még egvszer való megismétlődésének végleges megakadó Hozására. A könyv értékét ejyszer.i sííiusa. világos szerkesztése mellett tovább növeli F.átkai Ferenc hiteles fordítása. (Zrínyi Kiadó). A. L. V gj Móricz Zsigmond és megyénk kapcsolataihoz A magyar irodalom nagy eseménye Móricz Zsigmond leveleinek most megjelent kétkötetes gyűjteménye (F. Csa- nak Dóra gondozásában). Rendkívüli fontosságú kiadvány, mert az eddiginél közelebb visz bennünket az író müveinek megértéséhez és értékeléséhez. Bennünket e levelek megyei vonatkozásai érdekelnek legjobban e rövid ismertetés megírásakor. Bár Nyíregyházán csak három levele kelt (K. Magoss Olgának és Jármy Bélánénak, 1928. jún. 25. júl. 9. szept. 28.) leveleiből sok, részben új megyei kapcsolatok körvonalai és távlatai bontakoznak ki. Ilyenek Csécséről szóló vallomásai, amelyeknek életrajzi értékei is nyilvánvalóak. Így csecset szülőházának hcl- létét az író maga dönti el do- kumentumszerűen: . „Nekünk Csecsén... három házunk volt. A szüleim háza a falu kóródi végén van. Az a ház, amelyet édesapám adott el a községnek iskola céljaira. Ebbe jártam én ötéves koromban iskolába... A másik házat édesapám sajátkezűig építette édesanyja... számára. De az édesapám már az első évben átvette anyai nagyanyámnak, Pallagi József- nének birtokát s beköltözött a falu túlsó végén lévő Pallagi házba, s itt születtem én.” Másutt nagy szeretettel szól szülőfalujáról: „A legnagyobb megtiszteltetésnek veszem, ami életemben érhet, ha szülőfalum, amelyhez csak a szeretet, a hála s a boldog és szép emlékek zavartalan sorozata fűz, szülőházamat életem ötvenedik születésnapjára emléktáblával jelöli meg.” „A nép e kis faluja: a legszebb valamennyi közt, mert az én gyermekéveim szivárványán keresztül csak ez a legszebb!” „Énnekem Csecse maradt a tündérsziget, ahova mindig visszavágytam, ahol már piciny gyermek koromban feltűntem, s ahova mindig úgy tér vissza az emlékezet szárnyán a lelkem, mint a doI- dogság és a béke kedves szigetére. Én mint író, igaz magyar ideálokat közülük hoztam, s mindig rájuk gondolva rajzoltam meg az egyszerű, derék, tisztes és emelkedett lelkű magyar ember jellemét.” (I. k. 272. 1.) De nemcsak a dicsőség kevés számú napjáról adnak képet a levelek, hanem a szegény újságíróról is, aki mint poros vándor járja az országutakat, hogy a „hivatalosoknak” vékony pénzért népdalokat és népmeséket gyűjtsön a megye népének ajkáról: „Félek elindulni, mert ebben az időtájban ott (t. i. megyénkben) hallatlan rossz alak vannak. Gyalog nemcsak egyik faluból a másikba, hanem egyik háztól a másikig is nehéz eljutni...” (I. k. 76. 1.) Egyéb megyei kapcsolatai közül legjelentősebbek azok, amelyek megyénkben megtett útjaival vannak összefüggésben és amelyekből élmények, újságcikkek, novellák, regények születtek. Most nem feladatunk, hogy ezekre a müvekre utaljunk, a helyszűke miatt, csupán leveleire támaszkodunk. Érdekes újdonságként hatnak Móricz Zsigmond levelei Nyáráő.y Mihályhoz, megyénk nagynevű etnográfusához, akinek családtörténete nagyon érdekelte Móricz Zsigmondot, regényt is akart írni ebből az anyagból. Egyrészt a szülők, a kisbirtokú, nemes származású apa és a paraszt anya házassága, másrészt a paraszt nagyapa egyénisége érdekelte. Azt írja egyik levelében Nyárády Mihályról: „Kedvenc íróm vagy...” Ezzel Móricz a XIX. századvégi ramocsaházi lázadás leírására utal, amelyet Nyárády Mihály az ő kérésére írt le és küldött el neki. (I. k. 424. 1.) A legtöbb megyei vonatkozású levelet Orosz Kálmán csécsei ref. lelkészhez írta, aki a Móricz-család történetének értékes adalékaival ismertette meg írónkat, ö rendezte az író 1929. évi jubileumi ünnepségét is Csécsen. Ebből az alkalomból Móricz Zsigmond beszédet mondott a fehérgyarmati vasúti állomáson, a mi- lotai hősi emlékműnél, a csé-. csei határkőnél és szülőháza előtt. Egyfelvonásos darabot is írt, amelyet a milotaiak adtak elő. A Sárarany c. regény megyei motívumaira utal egyik, ebben az. Időben irt levele, amely két paraszt rokonával való együttes fényképére céloz: „Nézd meg ezt a két parasztot, akivel le vagyok fényképezve (Csecsén), és megleled a Túri Dani figurák válfaját is. Ahhoz, hogy egy éló ember regényhős legyen, nem kell a regényt végigélnie, hanem elég, ha egy-egy lelki megvillanást megérez benne az író, aki figyel.” A magyar életnek ez a nagy vándora bejárta megyénket is, és minden lehetőséget felhasznált, hogy írói tapasztalatait, ismereteit bővítse. így jutott el a szabolcsi Halásztanyára is, szabolcsi urak társasagában, amiről egyik nyíregyházi levelében számol be. Ott, föld- birtokosok, bányatulajdonosok, főszolgabírók és főjegyzők társaságában is a népet kereste, arról akart minél többet megtudni (az uraktól is), de az úri társaságot is megfigyelte, tanulmányozta: a Rokonok egyes motívumait a szabolcsi Halásztanya úri elbeszéléseiből meríthette. A Rokonok, az Úri muri úri haláltánca mögött ott húzódik, vergődik a nép verejtékező élete. Megrázó, ahogy az egyik kortárs (Nagy Endre író fia) ezt a népet eleveníti meg, a csécsei Móricz-ju- bileum alkalmából <1929. júliusa): „Az ünnepély Tisza-Csé- csén volt, bandériummal, fehér ruhás lányokkal... Néztem a lovas daliákat, a fehér ruhás lányokat, az egész ünneplő falut: csupa elkorcsoso- dett, fakó, elrongyolt ember az emberi szépségnek minden nyoma nélkül. Nagyon sokan mezítláb álltak (vasárnap volt!) és még többnek sebforradással volt tele a nyaka, az arca. Nem a fajnak, hanem a nyomornak közös stigmája volt rajtuk. Értelmetlenül nézték az egész ünnepélyt, beszéltem velük, any- nvit tudtak az egészből, hogy az öreg Móricznak, az ácsnak a fia „úr” lett Pesten, és most borzasztó gazdag ember, és még a képviselők is paroláz- nak vele. Persze, volt rengeteg szónoklat magyar kultúr- fölényről, a magyar nép sze- retetéről, sőt az irodalomról is. A nép pedig ott állott mezítláb, rongyosan és szójtát- va hallgatta...” Megrendítő könyv Móricz Zsigmond levelezésének két kötete. Mindenkinek el kell olvasnia, aki szereti Móricz Zsigmondot és szereti a magyar népet. Hogy lássuk és felmérjük azt az utat, amelyet népünk megtett a felszabadulás óta, és azt az utat, amelyet írónk megtett a nép felé és a halhatatlanság felé. A „pesti úrból” népünk tudatában már az ő érdekeinek nagyszerű képviselője lett az elnyomatás korában, amely az elmaradottságot, a szegónvsé- get és a „korai halált" jelentette a mi megyénk népe számára is. Dr. Merényi Oszkár •Móricz Zsigmond Levelezése ^lapján. (I—II. 4. Akadémia Kiadó.) A MŰVÉSZ ÉS A MÜVEI Mttteremlátogatá» Huszár Istvánnál A VIII. megyei képzőművészeti kiállítás egy hete nyílt meg a Jósa András Múzeumban. Már évenként rendszeres, hogy a megye képzőművészei ezen a tárlaton adnak számot évi munkájukról. A kiállítás anyagában Huszár István festőművész képei nemcsak mennyiségileg kaptak legnagyobb helyet, hanem tartalmi, formai fejlődésben is az ő alkotásain látható a legerősebb lendület. Rakamazon Huszár István műteremnek használt szobája ablaka a tokaji hegyláncra néz. — Ennél jobb környezetet nem tudnék elképzelni ezen a vidéken — mondja. Néhány villámkérdés: — Hol dolgozott a nyáron? — Pécsett voltam négy hétig. — Mit festett? — Azt, ami nem „Alföld”. Erőművet, portrékat, és így tovább. — Évi munkájának mérlege? — A Krudy-sorozat — harminckét grafika, Gorkij illusztráció, plakátok. Ezek voltak a lényegesebbek Huszár István sorra mutatja alkotásait. Nem beszél, ezt festményeire, grafikáira bízza. S azok valóban beszédesek. Leginkább mondanivalójának energikus tolmácsolása, kifejezésmódjának új vonáski ragadnak meg. Látva több éves fejlődését — kijelenthetjük, hogy tehetsége egyre inkább testet ölt. Huszár István rajztanár az általános Iskolában. Márpedig • • ötaea (ü cl katedrán Daragoj gyityi! Drága gyerekek! — így kezdte mindig az óráját és most is ezek az első szavai Dányi János tanárnak. Az új tanév első orosz óráját hallgatjuk a timári iskolában. Megilletődve ülünk be az apró iskolapadba, együtt a gyerekekkel. A tanár kérdez, magyaráz: tanít. Magas, sovány ember, ötven éve már, hogy megáll a dobogón, vagy járkál a padok között. S ez az egyetlen óra elég lenne ahhoz, hogy megismerjük Dányi f bácsit. Mégis mondja e’ 5 az ötven év munkájának néhány részletét. Nem válaszol rögtön kérdésünkre. Mosolyogva ráncolja a homlokát mintha kérdezni: Hol kezdjem? Talán ott, hogy 1905-ben, amikor Egerbe került középiskolába, nem ismerte a nagybetűket, mert Itt a község akkori iskolájában még nőm tanították őket. Aztán iskolaévek, tanítás, nyolc év hadifogság Krásznojárszkban. majd ismét a katedra, ebben a Ti- sza-partra ágy^ott kis faluban. Küzdelmek A két iskola, vagyis a két vallás útvesztőiben. És küzdelem az iskolán kívül a községi és felsőbb szervekkel. Es küzdelem á falusi értetlenséggel maradisággal. Megvívni a harcot a felnövekvő generációk elemi műveltségéért. Ezek kapcsán került 1940-ben a debreceni ötös tanács elé: hatóság elleni felhívás bűntettével vádolták. A valóságos ok az volt hogy az iskola érdekei miatt szembekerült Szi- ráki földbirtokos-jegyzővel. — Hívtak többször is más tanintézetekhez. Nem tudtam elmenni. Itt' születtem... így vall ma is elkötelezettségéről, amely övéi, a falu emberei közé láncolta egy hosz- szú életre. S ezt tette: saját községét szolgálta egy teljes emberöltőn keresztül. S az energia, amely őneki megadatott! Nem volt oroszszakos tanár az iskolában. Dányi János hatvanéves fejjel végezte el az Egri Pedagógiai Főiskolát, s így került a régi képzői oklevél mellé diploma és így lett Timáron oroszszakos tanár. — Ha újra kezdeném az életet, megint ezt a hivatást választanám — mondja. • Ezt sokszor halljuk idős emberektől. így dicsérik és tisztelik életpályájukat. Dányi János azonban nemcsak egy pályát járt be. mint csillag a bolygórendszerben, hanem alkotott. Életműve ötven korosztály, akik irni-olvasni tudnak, akik előtt az ő magyarázatai révén tárult ki a világ, s világosodtak meg töretlen gyermeki értelmek. És hány felnőtt számára adott tanácsot a „tanító űr”, a falu szellemi magassága. A hetvenéves Dányi János szeptember 25-én elhagyja végleg az iskolát. Nyugalomba vonul, hogy a munka’ és. a küzdelmek fáradalmait pihenje. Tiltakozik — Csak munka közben tudok pihenni. Remélem kapok sok helyettesítést. Még van egy kis kerterru. A tantestület tagjai már nem is hiszik, hogy az ő János bácsijuk nyugdíjba megy. Eddig két esetben volt róla szó, de ő nem akarta tudomásul venni, hogy az idő eljárt. A1 múlt tanév végén is, júniusban egy hétig búcsúztatták a tanulók. Minden este ott voltak az öreg tanítónál, dallal, ajándékkal, szeretettel. — Búcsúztattak, de vissza is hívtak újra az iskolába. Számomra olyan a sok gyerek, mint mások számára a legnagyobb vágy. Minden percben együtt kell lennem velük, szüntelenül el kell érnem őket. így kezdte meg ezt a tanévet is. A fiatal orosz nyelvtanárnőt — aki helyébe lép be kell vezetni ebbe a különös világba az iskolába, a gyermekszívekbe. Életkedv Fiatalos hév, friss gondolkodás, tiszta, egyszerű vasalt ruha és nyakkendő. Csak a haja fehéredéit meg és a sok ránc jelzi, hogy csengettek. Csengettek az új iskolai évre és csengettek az öreg tanár úrnak, János bácsinak pihenőre. Elmereng. Talán csak most érti meg a valóságot: meg kell válni az iskolától. Az imént, az óra elején a gyerekeknek mondta: — Elkezdődött az új tanév, s én búcsúzom tőletek. De nem szakadunk el egymástól. Ha valamire szükségetek lesz, megkereslek benneteket. Vagy helyettesítek más tanár bácsit... Ha egészségem lesz. Aztán megint mosolyog. Vincze György több példa bizonyítja, hogy a művész sokszor meg sem várva kibontakozását, búcsút int eredeti foglalkozásának, „önállósítja” magát. — Gondolt erre? — Egyáltalán nem. A raji- tanítás és egyéni munkám olyan egysége alakult ki, hogy tanítás nélkül, úgy érzem, sokat veszítenék. A művész az iskolában naponta telítődik új gondolatokkal és azok kifejezésének eszközeivel. Az őszinte, gyermeki vonalak a művészt újra és újra ráébresztik a jelenségek és dolgok sallangmentes, Úszta, egyszerű, de mondanivalójában gazdag ábrázolására. Vitatkozunk irányzatokon, vagy irányzatnak el nem ismert képzőművész törekvéseken. Persze mindezek hasznos vagy haszontalan voltát úgyis az élet, a társadalmi elismerés dönti el. Gyakorlatilag: kellenek a művész képei a közönség számára vagy sem. Az utóbbi évben örvendetes változás történt. Megszűnt a kiállítási és képcsarnoki képek közötti szakadék. Ez korábban azt jelentette hogy mást igényel a kiállítás és mást a Képcsarnok Vállalat. Ma azonban a Képcsarnok Vállalat már a kiállítás anyagából választ és így a művészi igény azonosulhat a kereskedelmi célokkal. Pontosabban: nem a kereskedelem formálja a művészetet az igényhez, hanem az igényt a valóban értékes alkotásokhoz. S ez a művész fejlődésében talán a leglényegesebb. Ha nincs a műnek felvevő közönsége, akkor előbb vagy utóbb megreked a művész fejlődése is. A kép sorsa, vagyis az eladás ezért nemcsak anyagi kérdés, hanem főként a művész fejlődésének záloga. A kérdés tehát: Mi lesz a képek sorsa? — Nincs okom panaszra — mondja Huszár István. — A megyében is kellenek képeim, túl azon, hogy a Képcsarnok Vállalat negyedévenként vásárol tőlem. De... És amit nem folytat a művész: immár sokadszor írjuk le, de írjuk le mégegysztr — hátha most tettekre talál a javaslat — igen szükséges lenne a megye székhelyén végre létrehozni a képcsarnok boltot Ma már nincs az országban nagyobb város, ahol ne lenne a képzőművészeknek ilyen kereskedelmi „fóruma”. S amíg Nyíregyházán nem »esz képcsarnok, addig a házaló giccs- árusok szinte kedvük szerinf garázdálkodhatnak vásári tárgyaikkal. V. Gy
