Kelet-Magyarország, 1963. szeptember (23. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-20 / 220. szám
VILÁG ,PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK l XX. évfolyam, 220. szám Arat 50 fillér 1963. szeptember 20, péntek Megkezdődött az ENSZ-ben az általános vita Csütörtökön megkezdődött az általános politikai vita mz ENSZ-közgyűlésben. Az első szónok régi ENSZ-hagyomány szerint Brazília küldötte volt. Joao Augusta De Araujo Castro brazil külügyminiszter hangoztatta: nem szabad elfelejteni, menynyit változott a világ a múlt okióberi kubai válság óta, és ki kell használnunk a tárgyalás minden lehetőségét, amely most megnyílt a moszkvai atomcsendegyezmény aláírásával. A brazil küldött a leszerelésről azt mondta, hogy akármilyen nehéz ennek megoldása, még mindig sokkal könnyebb, mint minden más függő nemzetközi kérdésé, és a genfi tizennyolchatalmi leszerelési bizottságnak nagyobb szerepet kell adni, mint amilyet eddig kapott. A brazil külügyminiszter javasolta, a genfi tizennyolchatalmi bizottságot hatalmazzák fel arra hogy kikutassa azokat a módszereket, amelyekkel a moszkvai atomcsendegyezményt tovább lehetne fejleszteni. Konkrétan három szakaszt indítványozott. Az első szakaszban megtiltanák az olyan mértékű föld alatti robbantásokat, amelyeket a jelenlegi iechnikaí eszközökkel külföldről észlelni lehet. A második szakaszban egy éven belül megtiltanák azokat a föld alatti nukleáris robbantásokat, amelyek a négy és háromnegyed kiloton érték felett vannak; a harmadik szakaszban, két éven belül pedig megtiltanák az összes föld alatti nukleáris robbantást. A brazil küldött élénk figyelemmel fogadott beszéde után Lester Pearson kanadai miniszterelnök emelkedett szólásra. Hangsúlyozta a leszerelés kérdésének fontosságát, majd állást foglalt amellett, hogy a kongói tanulságok alapján egyes nemzeteknek külön haderőket kellene készenlétben tartaniok, amely haderőket a főtitkár kérése alapján az ENSZ békefenntartó tevékenységévé lehetne alkalmazni. Ilyen irányú javaslatot — mint ismeretes — korábban is tett. A kanadai miniszterelnök végül hangoztatta, hogy a nemzetközi politikában a javulás jelei mutatkoznak, a válság árnyéka nem nehezedik a világra és hajlandóság van arra, hogy a kérdéseket bíkésen oldják meg. Ennek világos példája a moszkvai atomcsendegyezmény — mondotta. A brazil külügyminiszter és a kanadai miniszterelnök beszéde után Gromiko szovjet külügyminiszter emelkedett szólásra. Gromiko szoyjet külügyminiszter nagy jelentőségű beszéde Elnök Ür! Küldött Urak! Az ENSZ-közgyűles jelenlegi ülésszaka kevezőbb légkörben kezdi meg munkáját, mint sok, az előző ülésszakok közül. Elmondhatjuk, hogy a 18. ülésszak hajója bár enyhe, de kedvező szél mellett szedi fel horgonyát. A közgyűlés jelenlegi és előző ülésszaka közötti időszakban két esemény támasztotta ezt a kedvező szelet: a karib-tengeri válság leküzdése és a légköri, magaslégköri és víz alatti atomfegyver-kísérletek eltiltásáról szóló szerződés megkötése. Nehéz túlbecsülni azt a hatást, amelyet ezek az események gyakoroltak az államok politikájára, az emberek gondolkodására. A Karib-tenger térségében támadt válság megmutatta mindenkinek, aki nem hunyja be a szemét a valóság előtt, hogy milyen veszélyektől terhes a jelenlegi világhelyzet. Meredek, nagyon meredek átkelőhely volt ez a nemzetközi életben. De hála a mérsékletnek, a célhoz — a háború elhárításához — vezető utak helyes megválasztásának, sikerült sikeresen átkelni rajta. A Szovjetunió és az Egyesült Államok ismeretes kötelezettségvállalásai alapul szolgáltak az érdekelt felek megállapodásához és lehetővé tették a második világháború befejezése óta támadt legveszélyesebb nemzetközi válság felszámolását. A másik, de már lanká- sabb átkelőhely a nemzetközi kapcsolatokban: az atomfegyver-kísérletek eltiltásáról szóló szerződés megkötése. Mindezek erdeményeképpen ma világosabban láthatók azok az új határkövek, amelyekhez el kell jutni, hogy elérjük a nemzetközi feszültség további enyhülését és csökkenteni tudjuk a háborús konfliktusok keletkezésének veszélyét. Ahhoz, hogy a közgyűlés jelenlegi ülésszakának munkája valóra váltsa a népek reményeit, helyes tanulságokat kell levonni a két eseményből. A legfőbb tanulság az. hogy csak a nemzetközi feszültség enyhítésének, a béke megszilárdításának vonala felel meg a népek érdekeinek, ha nem hangzatos frázist, hanem konkrét cselekedeteket és az államközi kapcsolatok megjavítására irányuló megállapodásokat értünk béke szó alatt. példátlan pusztító ereje miatt és annak következtében, hogy nz emberiség egyre mélyebben tudatában van azoknak a gyászos következményeknek, amelyek a népekre várnának, ha kirobbanna egy Ilyen háború. Két évtizeddel ezelőtt a romba dőlt városokat és kiégett falvakat látva, elpusztult hozzátartozóikat gyászolva, az emberek azt gondolták, hogy ez már a háború szörnyűségeinek végső határa. Ma viszont mindenki tudja, hogy vannak olyan fegyverek, amelyek közül egyetlen egynek a robbanófeje sokszorosan felülmúlja mindazoknak a harci eszközöknek az erejét, amelyeket nemcsak a második világháborúban, hanem az egész történelem során használtak. És azt is tudjuk, hogy a hidrogén és atombombáikat már nem egyenként számolgatják, s számuk szüntelenül növekszik Mindenki előtt világos, hogy a békés együttélés alternatívája most a pusztító háború lett. Már csak ez is arra kötelez mindenkit, akinek kedves a népek jövője, hogy szilárdan tartsa a békeharc lobogóját, határozottan elseperjen minden olyan kísérletet, amely arra irányul, hogy a békés együttélés fogalmába e nemes, humánus eszmének ellentmondó tartalmat csempésszenek. Nem fogadunk el eszmei kompromisszumot Fel kell számolni a feszültséget kiváltó okokat A második, nem kevésbé fontos következtetés: avégett, hogy a jövőben ne alakuljon ki olyan helyzet, amikor a világ egyik, vagy másik körzetében a feszültség ismét eléri a forrpontot és a nagyhatalmak közötti nyílt összetűzés veszélyével fenyeget, fel kell számolni a feszültséget kiváltó okolta', és mindenek előtt — amire az ENSZ alapokmánya kötelez minden tagállamot — meg kell akadályozni a más államok bel- ügyeibe való beavatkozást. A népek ma már különösen jól látják, hogy milyen veszélyekkel jár a hidegháborús politikai és úgy foglalnak állást, hogy jobb megkezdeni a béke irányába való ha"adást — még ha kismértékű is ez a haladás — mint egy helyben topogni és tétlenül szemlélni a háborús veszély fokozódását. De hogyan lehet teljesen elhárítani ezt a veszélyt, mi módon lehet a nemzetközi kapcsolatokban megközelíteni azt az utat, amelyen megtoldva a lépést, haladni lehet a háborúmentes jövő felé? A szovjet kormány világos választ ad erre a kérdésre. Azokon a bejáratokon keresztül, amelyeken ott áll a jelzőtábla: a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélése felé. Szocialista és a kapitalista rendszer — békés együttélése elvének a békés együttélés jelentősége különösen a nukleáris energia és a világűr --o^hó^itásn ko-ában mindig kidomborodott N. Sz. "Hrus- sov, szovjet kormányfőnek a beszédeiben, így itt is az ENSZ falai között. Ennek a politikának, amely megfelel küjön- külön minden állam és együttvéve az egész emberiség érdekeinek, évről, évre nyilvánvalóbbá válik a jelentősége a korszerű hadviselési eszközök A szocialista országok számára társadalmi rendjük természeténél fogva éppen olyan természetellenes lenne hódításra, nézeteik erőszakos terjesztésére, háborúra orientálódni, mintha fa munkás el akarná pusztítani azt, amit munkájával alkotott vagy a szántó-vető tönkre akarná tenni a vetést. Ügy gondoljuk, hogy sok nyugati államférfi Is megérti: más dolog az, ha a társadalmi berendezkedés eszményeit fölényük megmutatásával, az emberek szívének és eszének meghódításával védelmezzük és megint csak más az, ha az ellentétes eszmei pólusokon álló államok közötti viszonyt úgy építjük, hogy ezeket az eszméket fegyverek segítségével akarjuk bevezetni. Igen, mi, a szocializmus országainak képviselői, harcoltunk és könyörtelenül harcolni fogunk a szocializmus és a kommunizmus eszméinek diadaláért. Nem fogadunk el eszmei kompromisszumot, mint ahogyan eszmei ellenfeleinktől sem követeljük fegyvercsörtetéssel, hogy lemondjanak ideológiájukról. Mi másra szólítunk. A két világnézet harcában ne a katonák hadosztályai, hanem a könyvek légiói, ne az atombomba, hanem az a képesség legyen a fegyver, hogy többet termeljünk és a javakat igazságosabban osszuk el. Arra a kérdésre pedig, hogy végső sör-ön milyen nézetek, milyen ideálok aratnak győzelmet ebben, vagy abban az országban és hogyan fog ez végbemenni, mi kommunisták egyenes választ adunk: minden ország népe, és csakis a népe, köteles maga meghatározni sorsát és dönteni arról, hogy melyik rendszer áll szívéhez legközelebb. Ez azonban nem jelenti a maguk rendjének rákényszerí- tését más államokra, hanem békés versengést, a példamutatással és a meggyőzés erejével való versengést, olyan versenyt, amely teljességgel kizárja az erő alkalmazását a nézetek elfogadtatása céljából. A szovjet kormány mélységes meggyőződése szerint ezen az alapon kell felépülniök az államok közötti kapcsolatoknak. A szovjet nép, amely bonyolult gépek és műszerek előállításán, földek és kertek megmunkálásán, villamos erőművek és duzzasztó gátak építésén, csatornák és kőolaj- vezetékek lefektetésén munkálkodik, békében akar élni minden országgal, minden néppel. De senki se tévessze össze a szovjet népnek a háború ellen táplált gyűlöletét erőtlen pacifizmussal, senki ne gondolja azt, hogy a szovjet nép meghátrál az agresszo- rok elől. Népünk a csatamezőkön többször is bebizonyította helytállását, rendíthetetlen győzni akarását. Népünknek olyan a keze, mint a dolgozó embereké, jóságos, de kemény és erős, amely földre tud dönteni bármilyen agresz- szort, ha az hazánk határaira merészel támadni. Nem fog remegni a szovjet emberek keze, ha újra védelmezniük kell a maguk szocialista vívmányait, barátainak és szövetségeseinek szabadságát és függetlenségét. A Szovjetunió változatlanul azoknak az oldalán áll, akik fegyverrel a kezükben védekeznek az ellenük intézett agresszió ellen, akik jogaik el- tiprására, a gyarmati elnyomásra, a felszabadulásért és a nemzeti függetlenségért vívott harccal válaszolnak. Sok nép saját tapasztalatából tudja, hogy a nehéz órákban mindig számíthat a Szovjetunió szilárd segítségére. Építsük ki az államok közötti kapcsolatokat A szovjet kormány felhívással fordul minden kormányhoz: építsük ki az államok közötti kapcsolatokat úgy, hogy a nemzetközi vitás kérdések ne a harcmezőkön, hanem a tárgyalóasztalnál oldódjanak meg, hogy egyetlen állam se alkalmazhasson erőszakot egy más állammal szemben, amelynek belső rendje neki nem tetszik. Egyezzünk meg szorosabb együttműködésben, például a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok kibővítésében. amelyek az államok kö-’ zötti politikai kapcsolatok fejlődésének legszilárdabb alapjául szolgálnak, és a kulturális csere bővítésében. Ma már elképzelhetetlen a nemzetközi élet anélkül a világos és konkrét cél nélkül, amelyet 1959. szeptember 18-án ezen a szónoki emelvényen tűztek ki. N. Sz. Hruscsov szovjet kormányfő beterjesztette akkor a nemzetközileg szigorúan ellenőrzött általános és teljes leszerelés programját. Ha a nyugati államok is tevőlegesen támogatnák ezt a felhívást, akkor bizonyára ma már csak az utolsó simításokra volna szükség, hogy véglegesen megtisztítsuk a világot az államok hadigépezetének maradványaitól. A felelősség nem a Szovjetuniót terheli azért, hogy mind ez ideig a leszerelésről megállapodás nincs. A magunk részéről előterjesztettünk egy olyan szerződés tervezetét, amely ennek a problémának minden állam érdekeinek megfelelő megoldását biztosítja. Az álláspontok közelítése céljából a Szovjetunió számos fontos lépést tett a nyugati hatalmak felé. Kiderült azonban, hogy a leszerelési probléma eredményes megoldásához nem elegendő helyes javaslatokat és ésszerű lépéseket tenni, amelyek előmozdítják a szemben álló felek álláspontjának közeledését. Ilyen javaslatok már vannak és ilyen lépések történtek. A szovjet kormány attól a törekvéstől vezérelve, hogy a nukleáris kísérletek megtiltásáról szóló szerződés megkötése következtében elért eredményeket rögzítse és fordulatot tegyen lehetővé a leszerelési tárgyalásokon, a következőket javasolja: Hívják össze 1964. első negyedében, vagy első felében a tizennyolchatalmi leszerelési bizottságba tartozó államok értekezletét a legmagasabb szintű vezető személyiségek részvételével. A szovjet kormány véleménye szerint ezen az értekezleten meg kellene vitatni az általános és teljes leszerelés kérdését, valamint a nemzetközi feszültség további enyhítésére irányuló egyes intézkedéseket. Ha igaz, s ez valóban így is van( hogy a fegyverkezési hajsza spirálisan fejlődik, akkor annál inkább szükséges, hogy a megszüntetésére irányuló erőfeszítések még me- redekebb spirál alakban haladjanak, túlszárnyalják a fegyverkezési hajszát, akadályokat gördítsenek eléje, aláaknázzák és végső soron megsemmisítsék. Ezt a célt szolgálja a szovjet kormány javaslata a tizennyolchatalmi bizottság legmagasabb szintű összehívásáról. Egy ilyen értekezletet bármely, a részvevők számára megfelelő helyen össze lehetne hívni. A szovjet kormány a maga részéről hajlandó lenne hozzájárulni ahhoz, hogy a bizottságban résztvevő országok kormány- és államfőinek ezt az értekezletét, ha kívánságuknak megfelel, Moszkvában tartsák meg. A szovjet kormány előterjeszt még egy javaslatot, hogy a maga részéről a lehető legnagyobb mértékben elősegítse a leszerelési tárgyalások sikerét. Mint valamennyi jelenlevő kétségtelenül jól tudja, a közgyűlés előző ülésszakán a szovjet kormány kifejezésre juttatta hozzájárulását ahhoz, hogy a nukleáris fegyver célhoz juttatását szolgáló eszközöknek az első szakaszban történő megsemmisítése esetén tegyenek kivételt rakéta- nukleáris eszközök szigorúan korlátozott és megállapított mennyiségével, amely saját területükön kizárólag a Szovjetunió és az Egyesült Államok rendelkezésére áll. Akkor arról volt szó, hogy ezeket az eszközöket a lesze- lés második szakaszának végéig megőriznék, amikor is meg kell semmisíteni az atomfegyvert. (Gromiko elvtárs beszédének befejező részét szombati lapunkban közöljük.)
