Kelet-Magyarország, 1963. szeptember (23. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-19 / 219. szám
Napié 1963. szeptember 19, csütörtök Névnap: VILHELMINA A Nap kel 5 óra 26 perckor, nyugszik 17 óra 49 perckor. A Hold kel 6 óra 43 perckor, nyugszik 18 óra 54 perckor. Lassú átalakulás előtt az időjárás A most mór egy hét óta tartó derült, szép idő kétségkívül a vénasszonyok nyarának egy korai hulláma. Mivel nemrégiben erős napfolttevékenység kezdődött, valószínűnek látszik, hogy a szép időszak vége felé tartunk. Ilyen helyzetben már nem számíthatunk derűs, szép szeptember végére, sőt — az esetek többségében — október elején sem következik be lényeges javulás. Ma országszerte 25—28 fokos maximumokra számíthatunk, a felhősébb vidékeken is csak valamivel marad ez alatt a hőmérséklet. Esetleg néhány helyen lesz kisebb futózápor is. Valószínűnek látszik, hogy hazánkba csak a hét vége felé érkezik meg a változás. Egyre népszerűbb megyénkben a felnőtt szakmunkás- képző tanfolyam. A járási tanácsok mezőgazdasági osztályaival történő együttműködés alapján ez évben 65 első, 47 második és 30 harmadik évfolyamú osztályt szerveznek. 150 hold kukorica termesztését vállalta a Balkányi Állami Gazdaság három ifjúsági munkacsapata. Tervüket 112 százalékra teljesítették. Ritka gyűjteménnyel gazdagodott a keszthelyi Balatoni Múzeum: levelezőlap-gyűjtőktől csaknem hatezer balatoni képeslapot vásároltak meg. Az érdekes gyűjteményben a múlt század közepétől megjelent balatoni képeslapok láthatók. Vevőankétot rendez a városi tanács alatti cipőszaküzlet- ben az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat ma délelőtt 9 órai kezdettel. Az októberi múzeumi hónapban a Színháztörténeti Múzeum tudományos munkatársai több vidéki városban tartanak hangfelvételekkel és vetített képekkel illusztrált előadást a magyar színművészet nagyjairól, a színpadi jelmezek történetéről. Hans Bentzien professzor, a Német Demokratikus Köztársaság művelődésügyi minisztere, aki Budapesten és vidéken tíz napig tanulmányozta a magyar kulturális életet, szerdán délután visszautazott Berlinbe. Szeptember 25-én új ismeretterjesztő sorozatot indít a televízió. A sorozat első adása Nigériát mutatja be. A következő műsorok Guineába, Ghánába és Algériába vezetik el a nézőket. A sorozat célja, hogy bemutassa a távoli afrikai országok lakóinak életét. Filmklub a főiskolán-A napokban tartotta alakuló ülését húsz taggal a Tanárképző Főiskola filmklubja. A kezdeti nehézségek ellenére már három felvevő és egy vetítőgépet szereztek a hallgatók. Egy felvevőgépet a Népművelési Tanácsadó, egyet pedig a Vízügyi Igazgatóság kölcsönzött a főiskolásoknak. A filmklub célja, hogy a pedagógusjelöltek megismerkedjenek a felvevő és vetítőgépek használatával, s vidéki munkájuk során ismereteiket hasznosítani tudják a népművelés terén. A foglalkozásokon meghívott előadók tartanak tájékoztatókat a filmművészetről. A filmklub tagjai a főiskola és a város kulturális életével kapcsolatos riportfil- meket készítenek. Sikeres működés után egy rövid játékfilm készítését tervezik. Szerdán délután 19 kanadai utazási szakember érkezett Budapestre az IBUSZ vendégeként. A kanadai vendégek megtekintik a fővárost és a Balaton idegenforgalmi nevezetességeit, és tárgyalnak idegenforgalmunk vezetőivel. A budapesti zenei hetek megnyitó hangversenyét szeptember 28-án sugározza a Kossuth rádió. A megnyitó hangversenyt követően a Kossuth-, illetve a Petőfi-adó és az URH még több mint tíz zenekari és kamarahangversenyt sugároz a budapesti zenei hetek programjából. A csemegeszőlő válogatás gépesítésével foglalkozik a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet és a Bácsalmási Állami Gazdaság. A gép az anyag- mozgatást oldja meg: folyamatosan Viszi a szőlőt a dolgozók előtt, akik így kényelmesen, ülve válogathatják, osztályozhatják a gyümölcsöt. Országos etikai konferencia Pécsett A Művelődésügyi Minisztérium marxizmus—leninizmus oktatási osztályának etikai albizottsága rendezésében szerdán négynapos országos etikai konferencia kezdődött Pécsett. A SZAKBARBÁR A Magyar Rádió szeptember 24-től 29-ig rendezi meg a német zenei hetet. A megnyitó műsort szeptember 24-én közvetíti a Kossuth-adó. Ekkor német könnyűzenét sugároznak. A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézete, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság és a Magyar írók Szövetsége kritikai folyóiratot indított, amely hónapról hónapra elemzi a magyar és a világirodalom leg- jelentőgebb időszerű kérdéseit, áttekintést ad a képzőművészetek és a zene világáról. Kialakulóban a honismereti munka Köz§égi önálló fró—olvasó találkozók — A falusi népfront mozgalom őszi, téli tennivalói Ezekben a napokban az őszi, téli hónapok sokrétű feladatának megoldására készül a falvakban a népfrontmozgalom. Sokrétűség jellemzi a soron következő időszakra meghatározott feladatokat is. Tovább kell fokozni a könyvbarát mozgalom eddig elért eredményeit. A múlt évben a költségvetési fejlesztésen kívül csaknem 40 000 kötet könyvet vásároltak a földművesszövetkezeti hozzájárulásból, tsz-ek anyagi segítségéből, könyvbálak jövedelméből. Fontos feladat, hogy a jövőben is mozgósítsák a társadalmi erőforrásokat a könyvállomány növelésére. Jelenleg ugyanis ezer lakosra 780 kötet könyv jut megyénkben, ami elég kevés. Szeretnék elérni az 1200 kötetet ezer lakosra. Nagyon fontos a községek és tanyai települések ellátása, mert az olvasólétszám 78 százaléka, a könyvállománynak viszont csak 50 százaléka van ezeken a helyeken. Kedveltek megyénkben az író-olvasó találkozók. A múlt évben 80 községben rendeztek író-olvasó találkozót, amelyen 35 országos és 12 megyei író vett részt. A jövőben a községek önállóan is szerveznek ilyen találkozókat. Kialakulóban van a honismereti munka. Létrehoznak egy honismereti kört Mátészalkán. Megkezdték a tanyai települések szociális és kulturális helyzetének felmérését. Farkas József, a mátészalkai járási könyvtár igazgatója már elkészítette Nagydobos— Petőfi tanya és Tiborszállás— Halmcstaiiya részletes felmérését A népfront támogatja a vajai várkastélymúzeum létrehozását. Kisvárdán több száz tagból álló múzeumbarátok köre alakult, hogy társadalmi segítséggel vármúzeumot hozzanak létre. A honismereti munka megyénkben új keletű, de az érdeklődés azt mutatja, hogy nagy jövője van. A községi népfrontbizottságok szervezéssel segítik, hogy a művelődési otthonok ás a könyvtárak kapcsolódjanak az iskolai tananyaghoz: korrepetálással, szakkörökkel, könyvajánló jegyzékkel, közös televízió nézéssel segítsék a jobb felkészülést. Az akcióbizottságok tagjai már most ismerkednek a tanács jövő évi terveivel. Kiválasztják azokat a munkákat, feladatokat, amelyek elvégzését társadalmi munkában vagy egyéb módon kívánják segíteni. Az őszi, téli hónapokban a falusi népfrontbizottságok munkájában megnő az ismeretterjesztés szerepe is. Számtalan előadást tartanak a technika egy-egy kérdéséről, s mindenütt gondot fordítanak a mezőgazdasági szakmai műveltség terjesztésére is. b. f. Elkészült Tiszavasváriban a Rákóczi Termelőszövetkezet tanyaközpontjához vezető kö- vesút, amelyet ma ünnepélyes külsőségek mellett adnak át a forgalomnak. Az útépítéshez a tsz 70 000 forinttal járult hozzá, a fennmaradó összeget az állam nyújtotta. A televízió mai műsora 18,25: Séta Harkovban. Helyszíni közvetítés. A szovjet televízió műsora. — 17,45: Hi- rek. — 17,55: Sündisznócska zenekara, televízió-bábjáték. 18,30: Falusi dolgokról. — 18,35: Nagy pillanatok—nagy felfedezések. A csend két világa.. — 19,02: Telesport. — 19,30: Tv hiradó. — 19,49: Szép álmokat, gyerekek! — 19,55: Mai vendégünk... — 20,10: A jövő hét műsora. — 20,20: Amíg az utolsó vendég elmegy. Angol film. 14 éven felülieknek! — 21,30: Bemutatkozás. — 22,10: Hirek, a tv hiradó ismétlése. Fejlesztik a gyógyszerész asszisztensképzést megyénkben. A képzettség növelése érdekében a tanulmányi időt egy évről kettőre emelték fel. Jelenleg 40 hallgató tanul a második évfolyamon, s még szeptemberben újabb 30 fő kezdi meg a tanulást az első évfolyamon. Nyíregyházi anyakönyvi hírek Születés: Mihály Géza és Halász Ágnes fia János. Házasság: Gombkötő János és Váradi Jolán, Gál János és Filkó Irén házasságot kötötték. Halálozás: Jeszenszki Ferenc 38 éves, Muzbek József 81 éves, Padla Mária 7 éves elhunytak. 1 Gestapo innsbrucki börtönéből megszökik Klaus Seiser fiatal muzsikus, mert nem bírja elviselni a sebhelyes arcú SS-tiszt szörnyű kegyetlenkedéseit. Az Alpok 3000 méteres hófödte hegyein keresztül, alig elviselhető megpróbáltatások között menekül a svájci határ felé. A felszabadulás után fordul a kocka. Az üldözöttből üldöző lesz, most már Seiser kutatja a sebhelyes nyomát, hogy a bíróság kezére juttassa. Hátborzongató jelenetekben ismerjük meg a sebhelyes aljas jellemét, piszkos üzletek, kémkedés, gyilkosságok jelzik pályafutását. Még saját barátait is gátlástalanul teszi el láb alól, ha útjába állnak. A szálak végül egy nyugatnémet városban futnak össze. Erről szól Herbert Ziergiebel berlini újságíró izgalmas dokumentumtörténete, amelyet szeptember 22-i, vasárnapi lapszámunkban kezdünk el közölni. Az Alföld új száma Egy nap alatt — 3 baleset Újabb halálos szerencsétlenség Szerdán három közlekedési baleset történt a megyénkben. Szabálytalanul tolatott ki Elek Lajos gépkocsivezető a Vasvári Pál utca 40-es számú ház kapujából, összeütközött a Hegyes András által vezetett személygépkocsival. Személyi sérülés szerencsére nem történt, az anyagi kár Vonat és busz karambolja 27 halott, 29 súlyosan sebesült A kaliforniai Salinastól 12 kilométerre kedden az esti szürkületben súlyos szerencsétlenség történt. Az országúton egy aratómunkásokat szállító autóbusz érkezett a vasúti keresztezéshez, amikor egy 80 kilométeres sebességgel haladó tehervonat derékba kapta a gépjárművet és majdnem 1 kilométeren át maga előtt tolta a teljesen szétroncsolt buszt. Az autóbuszon — mint később megállapították — 56 aratómunkás igyekezett hazafelé. A szerencsétlenség után a helyszínre siető környékbeli mentők 26 munkást holtan, a többit pedig súlyos sebekkel bontottan szedték ösz- sze a sínek mentén. Az egyik sérült a mentőkocsiban meghalt. Az orvosok véleménye szerint a kórházban ápoltak közül 15 munkás életveszélyes állapotban van. azonban több mint ezer forint. A másik közlekedési baleset a Rákóczi úton történt. Autóbusz vontatta Igaz József orosl lakos által vezetett tehergépkocsit. Amikor az Ér folyó hídjának közelébe értek, Igaz balra kitért és elgázolta Kruták Sándorné kerékpárost, akit kartöréssel kórházba szállítottak. A Tiszaszalkai Gépállomás tulajdonát képező vontatóval haladt Lukovics Gyula, vá- sárosnaményi lakos a Tisza- partján. A magas fű miatt nem vette észre á 4 méteres szakadékot, amelybe a vontató egyik kereke belement. A mélybe zuhanó erőgép halálra zúzta Lukovics Gyulát. Az utóbbi egyhéten belül ez volt megyénkben a 4. 'halálos szerencsétlenség. Megjelent az Alföld új, szeptemberi száma. A szépirodalmi részben Buda Ferenc, Gergely Mihály, Bényei József, Kárpáti Kamii, Balogh László, Kende Sándor, Erdélyi József, Pákozdi Ferenc, Kónya Lajos, Rózsa András, Pelner Zoltán, H. Lányi Piroska, Niklai Ádám és Bihari Sándor új versei, illetőleg elbeszélései olvashatók. Bartha Gábor a Valóságunk rovatban a „C” lépcsőházról ír. A Hagyomány rovatban Juhász Géza és Simándy Pál emlékeznek Móricz Zsigmond- ra. A Kitekintő-ben Vainő Linna és Sz. Kováts Lajos, a Művészet-ben Szendera Lajos és Dévényi Iván írása szerepel. A Könyvek között rovatban Bata Imre, Simon Zoltán, Juhász Béla, Angyal Endre és Tóth Endre foglalkozik irodalmi kérdésekkel. A Hónapról, hónapra írói e számban: Székelyhídi Ágoston, Boldog Balázs, Kiss Tamás, Perepatits Antal. Az illusztrációkat Móré Mihály és Tilles Béla készítette. A folyóirat Végh Antal regényének 5. folytatását is adja. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabclcs-Szatmár Megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Szerkeszti a Szerkeszti Bizottság Főszerkesztőt Ordas Nándor 6zerkesztőségt Nyíregyháza, Benczúr tér a. Telt 16—70. 16—71, 16—7J. Felelős kiadó. Farkas Pál. Kiadóhivatalt Nyíregyháza, Bethlen G. u. I.. Tel. t SO—00. Terjeszti a Magyar Posta. Index számi 25 059. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat, Nyíregyháza. Felelős vezetői Szokolal Sándor. II MOZIMŰSOR SZELESVASZNC BÉKE MOZIt szeptember 10—23-ig. (csütörtöktől—szerdáig,) Széles változatban! HOGY ÁLLUNK FIATALEMBER? uj magvar film. Főszerepben Tolnai Klári, Pécsi Sándor és Kállai Ferenc. Előadások kezdete: fél 6 < fél T és fél 0 órakor. SZELES VASZNO DÓZSA MOZIt szeptember 19—25-ig. (csütörtöktől—szerdáig.) A PRÁGÁI TRÉFACSINÁLO. A „Svejk” Írójának, Hasek-nak az életéről szóló szellemes szovjet film. Előadások kezdete: fél $, fél 7 fél 8 órakor. SZÉLESVÁSZNÚ KERTMOZI: Kedvezőtlen időjárás miat zárva. GORKIJ MOZI: szeptember 18— 20-ig. (csütörtök—péntek). Csak 10 éven felülieknek! ROCCÓ ES FIVÉRÉI. Magyarul beszélő olasz—francia film. Négyórás műsor dupla helyárrál! Előadások kezdete: 4, 6 és őrskor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI BAz szeles v Aszni] MOZIJA: Szünnapl — De mérnök úr! Hisz ebben a marhaistállóban mind gümökórosok lettek a teheneink!! — Elnököm, nekünk csak az a fontos, hogy beleilljen a táj jellegbe!! Endrődi István rajza Rövidesen meg jeleni!* A világ népeinek atlasza Moszkvában hamarosan megjelenik „A világ népeinek atlasza”, — a Szovjet Tudományos Akadémia Etnográfiai Intézetében egy évtizeden at végzett kutatómunka eredménye. Az atlasz több mint 70 többszín nyomású térképet tartalmaz. A térképek bemutatják az egész világ, a kontinensek, az egyes országok és országrészek nemzeti összetételét, Európa, Ázsia, Afrika, Amerika és Óceánia népsűrűségét. Az atlaszban megtaláljuk továbbá a fajok részletes ’ térképét. A mű több mint 200 statisztikai táblázatot tartalmaz a földkerekségen élő népek létszámára, faji, nyelvi és etnikai megoszlására vonatkozó adatokkal. Amint az atlaszból kitűnik, bolygónkon 1300 nép él. Egyesek közülük, mint például a dél-amerikai botokudok 100 főt sem számlálnak. A népsűrűség Belgiumban a legnagyobb. Itt négyzetkilométerenként több mint 300 ember él. A Szovjetuniót körülbelül 100 különféle nép lakja