Kelet-Magyarország, 1963. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-11 / 187. szám

Napié Balatonfüredi képeslap. A 138. Anna-bálon szépségkirálynő lett Radovszky Erika, udvar­hölgyei: Strókai Gyöngyi és Márik Sári. karmánygabonát vett át ebben az évben a Terményforgalmi és Malomipari Vállalat. A termény átadása a legjobb A Hold kel 22 óra 57 perckor, ütemben folyik a vásárosna- nyugszik 12 óra 49 perckor. ményi járásban, ahol már 1963. augusztus 11, vasárnap Névnap: TIBOR A Nap kel 4 óra 33 perckor, nyugszik 19 óra 04 perckor. A Hold kel 22 óra 25 perckor, nyugszik 11 óra 33 perckor. 1963. augusztus 12, hétfő Névnap: KLÁRA A Nap kei 4 óra 35 perckor, nyugszik 19 óra 02 perckor. A Hold kel 22 óra 57 perckor, nyugszik 12 óra 49 perckor. Kitüntetés A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Bereczky Al­bert nyugalmazott református püspöknek az állam és a re­formátus egyház jó viszonyá­nak kialakításában végzett je­lentős munkásságért, valamint a nemzetközi és a hazai bé­kemunkában végzett tevé­kenységéért 70. születésnapja alkalmával a Munka Érdem­rend kitüntetést adományoz­ta. A kitüntetést Prantner Jó­zsef, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke adta át. A ki­tüntetés átadásánál jelen vol­tak a református egyház püs­pökei és főgondnokai. 30 holdas öntözőtelepet léte­sített saját erőből a kömörői Uj Élet Termelőszövetkezet. Az új létesítményt holnap adják adják át rendeltetésé­nek. Jutalomkirándulásban része­síti negyven aktíváját a nyír- parasznyai községi nőtanács és szülői munkaközösség. A jól végzett munka jutalmául két­napos kirándulást tesznek Mis­kolcra és Egerbe. Közel ötmillió foVintos be­ruházással építkezik a nyír­egyházi Ságvári Tsz 15 000 fé­rőhelyes csibenevelőt, három dohánypajtát, 15 erőgéppel felszerelt gépi műhelyt, és két almatórolót létesítenek. A víz­ellátás bővítésével és a villa­mosítással kapcsolatos mun­kálatokat már elkezdték. önkéntes véradó napot ren­dez a megyei Vöröskereszt augusztus 14-én Sonkádon, majd augusztus 22-én és 23-án az Ilonatanyai Állami Gazda­ságban. Az Állami Bábszínház együt­tese szombaton Balaton körüli vendégszereplésre utazott Földváron, Lellén, Bogláron Keszthelyen játszik szabadtéri színpadokon és a SZOT gyer­meküdülőben. A balatoni ven­dégjáték augusztus 19-ig tart Felhívás A Megyei Közegészségügyi Járványügyi Állomás felhívja a Lengyelországba és Eurő- pán-túli országokba utazók fi­gyelmét arra, hogy kiutazásuk előtt 3—4 héttel jelentkezze­nek a már előzőleg meghir­detett oltási napokon (szerda és szombat 8—12 órako”) a 'szükséges himlő elleni oltás­ra. II MOZIMŰSOR SZÉLESV ASZNÜ KERTMOZI augusztus 11—12-ig. (vasárnap­tól—héttőig.) DÖNTÉS JOGA. Lengyel filmdráma. Elődás kezdete: fél 8 órakor. Pénztámyitás 5 órakor. SZELESVASZNO DÓZSA MOZI: augusztus 8—12-ig. (csütörtök­től—hétfői*}. Csak 18 éven fe­lülieknek! A LÁNY es az ÁLLAMUGYESZ. izgalmas nyugatnémet film. Előadások kezdete: fél B, fél 7 és fél 8 órakor. GORKIJ MOZI: augusztus 10—11-ig (szombattól—vasárnapig). A BOSSZÚ. Színes spanyol film. Előadások kezdete: « 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMONO MŰVELŐ­DÉSI HÁZ SZELESVASZNO MOZIJA: augusztus 9—14 lg. (péntektől—szerdáig). DÉRYNÉ. A nagysikerű zenés magyar film felújítása. Előadások kezdete: fél 6 és fél 8 órakor. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár Megyei Bizott­sága és a Megyei Tanács lapja. Szerkeszti a Szerkesztő Bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőségi Nyíregyháza, Benczúr tér 21. Tel: 16—70. 16—71, 16—72. Felelős kiadd. Farkas Pál. Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Bethlen G. u. 1. Tel.: 30—00. Terjeszti a Magyar Posta. Index szám: 25 059. Eddig különböző érdekeltsé­gek összesen 260 000 font ju­talmat ajánlottak fel annak, aki a csütörtöki angliai vo­natrablást végrehajtó banda nyomára vezet. A postavonat kifosztása nagy érvágás volt az an­gol bankokon, megrendült a részvényesek bizalma. A londoni értéktőzsdén áresés következett be. A legtöbbet a National Provincial Bank vesz­tette. Az igazi vesztesek azonban a biztosítótársaságok, amelyek­nek kártalanítaniok kell a bankokat. Az érdekelt bizto­sítók egyik szóvivője közölte, hogy a kár nagy részét fede­zik. Az angol postaügyi mi­niszter kijelentése szerint a banditák két és fél mil­lió fontot raboltak. Ebből kétmillió fontot téríte­nek meg a biztosítók. Tekint­ve, hogy Angliában még eddig sohasem fizettek ki ekkora kártalanítást a biztosító tár­saságok, nem is fukarkodtak a jutalom felajánlásával. A két legnagyobb biztosító társaság 200 C00 fontnyi jutalmat aján­lott fed a 260 000-bőL Pénteken napközben meg­csendült a Reuter hírügy­nökség londoni hivatalának telefonja és egy ismeretlen hang a kö­vetkezőket mondotta: „A bandához tartozom. Ha a jutalmat kikerekítik fél­millió fontra, holnap új­ból jelentkezem”. A tele­fonáló azután letette a kagylót. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomda­ipari Vállalat, Nyíregyháza, Felelős vezető: Szó kólái Sándor. AZ ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ Tizenkét részes Az Állami Biztosító 12 részes rejtvénypályázatának első fordulójában, a várakozásnak megfelelően nagy érdeklődés­sel vettek részt pályázóink. Nagy többségükben helyesen feleltek meg a pályázatunk első kérdésének. A helyes megfejtés: Az emberek, vagy az emberek egy-egy csoportjának életében mindig előfordulnak olyan előre nem látható események, amelyek az élet, a gazdálko­dás rendjét klsebb-nagyobb mértékben megzavarják Az előre nem várt események által okozott anyagi károk ellen, az érdekeltek meghatározott célú tartalékok létesítésével védekeznek. A bekövetkezett káresemény anyagi kihatásá­nak összegszerű megállapításával és a kártalanításnak a közös alapból történő kifizetésével az Állami Biztosító fog­lalkozik. — Rejtvénypályázatunk második kérdése törté­nethez fűződik: Jancsi általános iskolai tanuló. Az évzáró előtt befizette a tanuló balesetbiztosítás 5 forintos díját. Alig kezdődött meg a tanítás az iskolában, máris az egyik délután fubal- lozás közben eltört a lába. A gyógyulás után szülei az Ál­lami Biztosítótól 100 forint gyorssegélyt kaptak. Kérdés: Megkapták volna-e a kártérítést az Állami Biz­tosítótól Jancsi szülei akkor, ha baleset nem a tanév alatt, hanem a nyári szünetben történik? Igen — Nem. (A helyesnek tartott választ aláhúzással jelöljék. Felhívjuk rejtvénypályázcink figyelmét hogy a rejtvény­pályázat az újságból kivágandó. Az újságkivágást, a helyes megfejtéssel együtt borítékba kell tenni, a Kelet-Magyar- ország Lapkiadó Vállalat címére Bethlen Gábor u. 1. szám alá kell beküldeni. Beküldési határidő: 1963 augusztus 15. Az első forduló nyertesetek postán küldjük ki a köny­veket. A heti könyvjutalom sorsolása mellett a 12 részes pályázat valamennyi résztvevője részt vesz a jutalomsorso­láson, ahol egy darab 1000 forintos, egy 800, egy 600, egy 500, egy 400 és négy 300—300 forintos vásárlási utalványt sorsolunk ki. A borítékra a nevet és a pontos lakcímet kérjük fel­tüntetni. R E J TP VÁ ÉL NV VÁ Z A T A Pekka Silvola, a finn agrárpárt országos iára magyarországi tapasztalatairól Vége! ért a 48. eszperantó világkongresszus Az idei szófiai nyár érdekes nemzetközi eseménye a 48. eszperantó világkongresszus, szombaton véget ért. Ez a ta­lálkozó a legnagyobb szabású volt az összes eddigiek között: 45 országból csaknem három és fél ezer küldött vett rajta részt. A nálunk is egyre nép­szerűbbé váló mozgalmat 260 magyar eszperantista képvisel­te. Az egy hétig tartó kong­resszust a különböző eszperan­tista csoportok külön összejö­vetele és színes művészeti fesz­tivál, előadó és szónok ver­seny tette változatossá. Kon­ferenciát tartott a világszö­vetség keretében működő esz­perantó békemozgalom is, és a moszkvai atamtilalmi egyez­ményt támogató békefelhívás­sal fordult a Föld minden azt a kellemes, meleg baráti légkört, amely a delegációt egész magyarországi tartózko­dása idején körülvette. —Ha­sonló mély benyomást tett ránk — mondta a továbbiak­ban — s minden vonatkozás­ban jellemzőnek tartjuk a magyar közéletre, s mind­azokra, akikkel találkoztunk a nyíltságot és az őszinteséget. — Minden objektív megfi­gyelőnek, még akkor is, ha életében először jár Magyar- országon, észre kell vennie, hogy a magyar mezőgazdaság kollektivizálása, bár sok ne­hézség közepette, de termé­szetes folyamatban történt meg, s ez a látottakból ítélve mind a parasztságnak, mind az országnak hasznos. Tet­szett az a demokratikus lég­kör, amely a szövetkezeti ve­zetőik, a szövetkezeti tagság és a szövetkezeti alkalmazottak vi C7mn vá Kn n Irinlalnilt A Szövetkezetek Országos Szövetsége vendégeként 10 nap óta hazánkban tartózkodik Finnország legnagyobb politi­kai pártjának, a finn agrár­pártnak hattagú küldöttsége. A finn delegáció tagjai szom­baton á SZÖVOSZ székhazá­ban találkoztak a magyar szövetkezeti élet vezetőivel. Résztvett a megbeszélésen Pekka Silvola, a finn agrár­párt országos titkára, a de­legáció vezetője és a küldött­ség tagjai. Jelen volt Reíno S Palas, Finnország budapesti nagykövete. Szirmai Jenő, a Szövetkezetek Országos Szö­vetsége elnöke bejelentette, hogy Kádár János, az MSZMP Központi Bizottsága első tit­kára, a forradalmi munkás­paraszt kormány elnöke me­leg hangú üdvözletét küldte a finn delegációnak. Pekka Silvola, a finn ag­rárpárt országos titkára, a delegáció vezetője kiemelte 120 ezer forintot fizet a négyes lottó A 32. játékhétre beérkezett 4 661 551 darab lottószelvény, öttalálatos szelvény nem volt. Négytalálatot 27 fogadó ért el, a nyereményösszeg egyen­ként 129 626,25 forint. Három találatot 2563 fogadó ért el, nyereményük egyenkint 682,50 forint. Kéttalálatos nyeremé­nyek száma 91 025 db. Ezekre egyenként 19,20 forintot fizet­nek. A jobb áruellátás érdeké­ben a falusi dolgozók részére az új településeken és tanyá­kon tizenhárom fiólkot és há­zi boltot létesít még ebben az évben a MÉSZÖV. Nyíregyháza anyakönyvi hírei Születés: Radik István és Kovács Ju­lianna fia Attila, Tóth András és Kristóf Margit fia Ambrus Ferenc, Bánszki András és Hegedűs Mária leánya Mária, Darai András és Turóczi Ju­lianna leánya Judit, Rózsa András és Stefán Irén fia András, Harnos József és Türk Anna fia József, Lakatos László és Szentesi Margit fia László, Cuba József és Lin- zelbold Borbála leánya Mária, Mészáros György és Elek Er­zsébet fia János. Házasság: Horányi Márton és Horváth Ilona, Sőrés András és Aranyi Erzsébet, Csíki Sándor és Tö­rök Irén, Csatlós Árpád Zol­tán és Varga Irén, Molnár Károly és Szőke Mária, Száz- lai Miklós és Lukács Ilona, Vaskó Zoltán és Bódi Erzsé­bet, Péter János és Király Anna, Pethő László és Nagy Gizella házasságot kötöttek. Halálozás: Guzder András 37 éves, Tóth Lajosné 64 éves elhuny­tak. Rendelet az adózási kedvezményekről Üj rendelet látott napvilá­got, amelynek értelmében az ■t-együttesen, kíezelt lakossági adó fizetése júliis 1-től $élé- venkéint esedékes. Az az adó­zó, aki szeptember 15-ig ki­fizeti második félévi adóját, adópótlék-mentességiet élvez,’ az pedig, aiki múlt évi hátra­lékát és első félévi adóját augusztus 15-ig rendezi, 6 szá­zalékos kamattérítésben része­sül a második félévi részlet után. KISZ vezetőképző tábor in­lul a Sóstón holnap középis­kolások részére. Közel 180 :súcstitkár, kollégiumi diákta- lácsi titkár, és alapszervi tit­kár vesz részt az egyhetes áborozáson. Őrlik az új búzát Több mint 1300 vagon ke­nyérgabonát és 600 vagon ta­karmánygabonát vett át ebben íz évben a Terményforgalmi is Malomipari Vállalat. A termény átadása a legjobb ütemben folyik a vásárosna- ményi járásban, ahol már a :séplést is befejezték a múlt né ten. Augusztus 1-én meg­kezdődött az új búza őrlése. 202 dohánypajtát készített ez évben a nyíregyházi építő és szerelő vállalat. Az utolsó pajtákat a napokban adták át. Tanácskozást tart augusztus L6-án a nyírbátori járási nő­tanács, a községi nőtanács és SZMK elnökei részvételével. Az oktatás indulásával kap­csolatos tennivalókat beszé­lik meg. A televízió mai műsora 8,55: Vidám gyermekjáték a vizen, az Intervízió műsora Bukarestből. 9,30: Kros ka­andjai, magyarul beszélő szovjet ifjúsági film. 11,00: Az „Üdülőknek-üdülőkről” c. műsor záró vetélkedője. 11,40: A magyar hirdető műsora. 17,25: Zola, magyarul beszélő amerikai film (ism.) (Csak 10 éven felülieknek!) 19,10: Esti beszélgetés, riport a főváros vízellátásáról. 19,30: Tv híradó 19,50: Szép álmokat, gyere­kek! 20,00: Ferencváros— Moszkvai Dinamó, labdarúgó­mérkőzés közvetítése a Nép­stadionból, riporter: Szőnyi Jánossá közvetítés szünetében: Teiesport. 21,45: Csomagol a zenekar, a csehszlovák Zima- tánczenekar és szólistáinak műsorából. 122,05: Hírek. Tv- hiradó (ism.) M A S 0 D 1 K F O fí D U L Ó „Ha a jutalma! felemelik, jelentkezem !c< A Scotland Yard keresi az angliai vonatrablókat — Áresés a tőzsdén 260 OOO font jutalom a nyomravezetőknek Az angliai vasutrablás ügyé­ben folytatott vizsgálat kide­rítette, hogy az államvasutak postavonatainak kilenc külön­leges kocsija volt, amelyeknek biztonsági berendezése majd­nem lehetetlenné tette volna egy rablás végrehajtását A kocsik közül öt ismeretlen ok­ból üzemképtelenné vált él ennek következtében az óriási értéket szállító postavonat közönséges, azaz minden biztonsági beren­dezés nélküli kocsit hasz­nált ez alkalomból, ami igen nagymértékben meg­könnyítette a rablók mun­káját A Scotland Yard most ösz- szefüggést keres a kocsik meg­rongálása és a rablás között ami természetesen csak benn fektes emberek műve lehetett

Next

/
Oldalképek
Tartalom