Kelet-Magyarország, 1963. május (23. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-24 / 119. szám
Asszonyok a mátyusi határban Példát mutatni a többieknek — „Naplót vezetünk“ — Gerö Katalin és a brigád Kissé borús, de nagyon kellemes májusi nap. A mátyusi határban dolgoznak azasz- szonyok. A szocialista brigádról érdeklődünk. Gerő Katalin brigádvezető kissé zavarban van, de gyorsan feltalálja magát. — Talán közösen. Szólok a többieknek is... A beszélgetés eleven. Buda Sándomé, az egyik brigádtag viszi a szót. — Több mint egy éve alakultunk brigáddá. Nyolcán határoztuk el és írásban rögzítettük!, hogy a szocialista brigád cím elnyeréséért fogunk harcolni. Már a területet úgy mérettük ki, hogy egymás mellett legyen. — Ezt azért tartottuk szükségesnek — szól közbe a bn- gádvezetőnő —r mert úgy gondoltuk, ha együtt van a terület jobban tudunk segíteni egymásnak. Aztán, ha valamelyik brigádtag megbetegszik, helyette is el tudjuk végezni a munkát. — Eleinte féltékenykedtek ránk — szólal meg az egyik fiatalasszony. — Először azért, mert brigádba álltunk. Később pedig azért, mert jól dolgoztunk és testvériesen segítettük egymást. Szépen indult a brigád munkája. Az elsők között végeztek el minden munkát. Büszkék is voltak rá. A tervüket — az aszályos év ellenére — tíz százalékkal teljesítették túl. Aztán akinek nem volt meg a VIII. általános iskolája, beiratkozott és szorgalmasan tanult. Együtt művelődtek, szórakoztak, közösen szerveztek kirándulásokat Az emberi összefogás új hajtása bontakozott ki. Aztán arról beszélnek, hogy sokszor szükség lett volna a segítségre, mert járatlanok, tapasztalatlanok voltak. Dohát sem a helyi, sem a járási szervek nem sokat törődtek velük. A kezdeti kudarctól nem riadtak vissza. Igaz, a múlt évben nem sikerült céljukat elérni, de most nagyon akarják; — Sokféle tervünk van, no, meg egy kis tapasztalatunk is — mondja elgondolkodva a brigádvezetőnő. Aztán elővesz egy füzetet és már sorolja az új brigád- tagok neveit Többségük fiatal, akik már a kezdetnél lendületesen akarnak indulni. — Ez év végére igazán szocialista brigád leszünk — mondja Budáné. — Talán könnyebb is lesz. Üj tsz-ve- zetőség van, akikben bízunk, hogy több segítséget adnak. A járás is megígérte, meg a patronálok is. — Üj alapokra fektetjük elgondolásunkat — veszi át a szót a brigádvezetőnő. — Szeretnénk többször összejönni nemcsak munkában, hanem tea és táncesteken !s. Amint a szép idő engedi felelevenítjük a tavaly is jól sikerült közös kirándulásokat. Aztán naplót vezetünk és abba írjuk majd az elvégzett munkánkat — Dolgozni, tanulni, szórakozni, a többieknek példát akarunk mutatni — mondja az egyik fiatalasszony. — Aztán majd amit látunk, tapasztalunk elmondjuk a többieknek is. Mert szélesíteni akarjuk a kört... — Mindjobban érezzük, hogy egy új társadalmi együttélés útját próbálgatjuk — mondja Budáné. — Tudjuk, ha sikerül, követőink lesznek. Ezért is indulunk bátran. A brigádnaplóban még csak a nevek vannak. De nemsokára már az első bejegyzések is ott lesznek. Talán így; „Elsőnek végeztük el a növényápolási munkát... A minőségi munkáért dicséretet kaptunk...” Aztán — akarásukból, lelkesedésükből ítélve — az év végén ezzel zárhatják majd le a naplót; „A szocialista brigád cím elnyerésének minden feltételét teljesítettük...” Ehhez kérnek segítséget a járási szervektől is. (bálint) ' „Három grácia” — a moszkvai Nagy Színház balettfőiskolája 5. évfolyamos növendékeinek szoborcsoport-gyakorlata. ALEKSttHDft NASflfiőV: fordító««: SZATHMÁRI GÁBOR 90. Upitz mindent értett. Nincs két órája, hogy végighallgatta annak a megbízottjának a jelentését, alki Berlinből Karlslüstéig kísérte Aszkert. — De ez nagyon veszélyes —, mormolta elgondolkozva, alig hallhatóan a Gruppenführer. — önnek hatalmában áll ágy rendezni a dolgokat, hogy egyikünket se fenyegesse veszély. Upitz elgondolkozott. — Rendben van —, mondta kis idő múlva. — Jöjjön ide éjfélkor... Nem, inkább tizenegy árakor. Aszker kiment az Abwehr épületéből. Miután meggyőződött, hogy nem jön utána senki, bement a legközelebbi telefonfülkébe, és ismét felhívta Stixevát. Arra kérte frau Gottbachot: adja át férjének, hogy azok, akiket vár, kilenc órakor elindultak és éjfélkor lesznek itt. — Jól van —, válaszolta Stireva Aszikemak. — Köszönjük a szívességet. Úgy örülünk!... — Ugyan, hová gondol, frau Stefánia! Miféle szívességről van itt szó? Hiszen rra régi barátok vagyunk. Most jut eszembe, adja át egyúttal a férjének, hogy megállapodtam, s ott leszek az áruk lerakodásánál, amint erre kértek. — Nagyszerű. Nagyon örülni fog a férjem! — Isten vele, frau Stefánia. — Jó éjszakát! HUSZONHATODIK FEJEZET Upitz Gruppenführert jól tájékoztatták. A Karlsluste keleti határának légiterében repülőgépek, szovjet bombázók voltak. Északnyugati irányban haladtak. A bombázók között volt öt szállítógép is. Karlslustet elhagyva a Berlin—Hamburg autósztráda födött haladtak a szovjet repülők. Ám nem Hamburg volt az úticéljuk. Különleges feladatot teljesítettek. Vagy harminc kilométerre Karlslustetól, egy kihalt pusztaságról fehér színű rakéta röppent a magasba. A gépcsoport a jelzés irányába fordult. Lámpafény pislogott alattuk, egyenletes időközienként kihunyva, aztán ismét felgyulladva. A gépek csökkentették a sebességet, s az öt szállítórepülőből ejtőernyősök ugrottak ki. Ez volt Likov tábornok csoportjának második különítménye. Egymás után értek földet az ejtőernyősök. Sötét színűre festett selyem ejtőernyőiket szinte alig lehetett észrevenni a levegőben. Valameny- nyien német katonatiszti, vagy közlegény! egyenruhában voltak. A leszállás helyén várakozó Percev őrnagyot azonban ez nem lepte meg. Elsőnek a Wermacht- őmagyi egyenruhát viselő Ribin ezredest ismerte fel. A két férfi összeölelkezett. II jánkmajtisi közvélemény ítélete Előfordult már másutt is a jánkmajtisihoz hasonló eset: a falu és a tsz vezetői hosszú ideig küzdőfélként szemben álltak egymással. Ahogy az lenni szokott, mindegyik a becsületében megsértettelek érezte magát. És hadakoztak, vélt igazukért. Egyik felől a tanácselnök, a párttitkár és a főkönyvelő, a másik oldalon a tsz-elnök, a főagronómus. S míg a harag, a dac ráncolta a homlokokat, a tsz-tag- ság a tőle megszokott szorgalommal végezte a munkát. Bár kiszivárgott ez is, az is a vezetők „barátságáról”, mivel mindkét fél szerette volna igazának megnyerni a tagságot. Az emberek inkább azzal törődtek, hogy lesz több munkaegységük. Ez azért is bizonyult izgalmasabbnak, mert a jánkmajtisi tsz 1960 óta szabályos fizetést oszt tagjainak, úgy mint egy ipari üzem. Az 1962-es évben 3,9 millió forintot tehettek zsebre a jánkmajtisi tsz-parasztok, plusz 363 000 forintot prémium fejében. Csakhogy a helyi vezetők egyre hangosabb csatái mind több tag fülébe jutottak el. Mozgolódni kezdett a falu. Közben a küzdőfelek neveket is bedobtak: ez meg ez legyen az elnök, a párttitkár, a főagronómus. Erre az egyik brigád, — tulajdonképpen egy falu — (Darnó, amely a Jánkmajtissal közös tsz-ben van) kijelentette: ha a mostani elnököt kitúrják, ők sem maradnak az összetolt asztalnál. Már a munkát, az emberek hangulatát, a tsz egységét veszélyeztette a vezetők által kevert vihar. Sürgető jelzések mentek a faluból a járáshoz: jöjjenek és tegyenek igazságot mielőbb. Bár jócskán megkésve, a járási vezetőszervek huszonhárom embert hallgattak meg. Keresték, kutatták az okot, amely ezt az állapotot szülte. Emberi hiúság, forrófejúség és egyéb gyarlóságok bukkantak elő. Nem volt alaptalan az a feltevés, hogy — bár a tsz havi „fixet” fizet — az utóbbi három évben nem fejlődik kielégítően. Az egy tagra jutó évi jövedelem így alakult: 1960-ban 8580, 1961-ben 10 972, 1962-ben 11353 forint. Nincs nagy baj, még sincs minden rendjén Jánkmajtison. Az egy szántóegységre jutó gazdasági eredmény 192 forinttal csökkent. De a tsz 'tiszta vagyona is cikcakkosan alakult a három év során, 1960-ban: 408 638, 1961-ben: 1 094 000, 1962-ben: 654 839 forint. Eny- nyit mondanak szűkszavúan a számok. Senki nem tagadja Jánkmajtison, hogy az ideges vezetési stílus —, amely csaknem természetévé vált a vezetőknek — éreztette káros voltát forintokban is. Sok napi gondot, termelési problémát nem tisztáztak, egymást kerülték a haragvók. De talán mégsem ez a nagyobb kár, hanem az, hogy a több éves zűrzavar megingatta a falu hitét a maguk által választott párt-, tanácsi- és tsz- vezetőségben. Mégis őszintén, józanul és emberségesen ítélték meg a történteket. „Tőlünk maradhat mindenki a helyén, csak legyen vége a piszkálódásnak” — mondott ítéletet a jánkmajtisi közvélemény. Néhány hete, hogy lezárult a jánkmajtisi vezetők ügye; a járási párt vb. alapos vizsgálat után hallgatta meg őket. Hibáját valamennyiük beismerte, és őszinte megbánást tanúsított. Mindez javukra írandó, de nem mentesíthette őket attól, hogy a párttagok megkapják a szigorú pártbüntetésüket. Egybehangzó véleményük — és a falu is ezt erősíti meg —, hogy levonták a tanulságot a történtekből. Nem maradt utólagos nyoma a több évig tartó viszálynak. Nem lehetne az ilyen dolgokat mindig és mindenhol sokkal előbb és felsőbb segédlet nélkül megoldani? Páll Géza. Gyorsabbá kell fenni a szánfásf Az igásállatok 3—4 kilométeres óránkénti sebessége helyett a traktorok átlagosan 5,5 kilométeres sebességgel szántanak. A gépek lehetőségeihez és a mezőgazdaság szükségleteihez képest azonban még ez is nagyon kevés. Az Agrártudományi Egyetem mezőgazdasági gépész- mérnöki karán évek óta dolgoznak az úgynevezett gyorsszántás feltételeinek megteremtésén. Számításaik szerint a szántási sebességet a mostaninak két-háromszo- rosára, a talajtól, a géptől és egyéb körülményektől függően 8—16 kilométeresre kellene növelni. Ezzel termelékenyebbé és olcsóbbá válna a mezőgazdaság összes gépi munkáinak mintegy felét kitevő szántás, s ami ennél is fontosabb: a talajmunkák túlnyomó részét el lehetne végezni az évente mindössze néhány hétig tartó optimális időszakban, ez pedig jelentős terméstöbbletet eredményezne. A szántás sebességének növelése közvetlenül is kihat a termés növekedésére. Oka: a gyorsabban haladó eke lazábbá, morzsalékosabbá teszi a talajt. AKARAT ÉS SZENVEDÉLY Egy tanácstag munkájáról Munka közben találtuk meg Sipos Máriát, a Kisvárdai Járási Könyvtár vezietőjét. De most mint tanácstagtól, a választókörzetében végzett miunkájáról kérdezzük. — Rengeteg gondja van egy tanácstagnak, ha igazán alkarja választóit képviselni... Szenvedélyesen vitázó, az ügyért harcoló asszonynak ismerik. Amikor megválasztották, első dolga az volt, hogy beszélgessen az emberekkel, összegyűjtse javaslataikat, aztán saját elgondolásával a végrehajtó bizottság, illetve a tanács ülése elé terjessze. Sok értékes, a lakosságot közvetlenül érintő elgondolás látott napvilágot. Igaz, van — Pavel Petrovics! Kedves cimborám! De régóta nem láttuk egymást! Van már vagy két-éve is, mi? — Pontosan két éve, ezredes elvtárs! — Azt hiszem., nálad minden rendben van. Mielőtt Moszkvából elindultam, telefonáltam hozzátok: az aszszony is, meg a kislány is egészséges, nincs semmi bajuk. — Köszönöm, Oreszt Iva- novics. Mi a helyzet? — Még nem tudom. —f Ribin hátrafordult, s odaszólt valakinek: — Korzsov! Egy tiszt termett előtte a sötétségből. Hauptmanni rangjelzés volt a paszományán. — Ismerkedjenek meg. ■— Ribán bemutatta egymásnak a két felderítőt. Utána azt az utasítást adta Korzsovnak, hogy bontsa ki a rádióieadót. Körös-körül, az egyre át- hatolhatatlanabb sötétségben (felhők mögé bújt a Hold) szüntelen sürgés-forgás hallatszott. Léptek zaját, suttogó beszédfoszlányokat hozott a lengedező szél. Visszajött Korzsov. — A leadó működésre kész, ezredes elvtárs! Egy kis üreghez vezette Ri- bint és Percevet. Ott volt felállítva a leadó. Halvány fény látszott a készülék skáláján. Felette vörösen ízott a kis jelzőlámpa. Két rádiós tett- vett a berendezés körül. — Kezdjék —, rendelkezett Ribin. A rádiós lekopogott néhány jelet, átment vételre, s csakhamar írni kezdte, amit hall. A papíron gyorsan nőttek a számoszlopok. Amikor az első papírlap megtelt, Korzsov a kezébe vette, leült vele kissé távolabb a földre és hozzáfogott, hogy zseblámpájának fényénél áttegye folyóírásba a rejtjeles szöveget. Ribin azonnal átolvasta az elkészült szövegrészt. Likov tábornok közölte benne: a teherautóoszlop huszonegy órákor elindult Hamburgból, s éjfélre várják’ Karlslusteba. — Biztos, hogy ezen az úton jönnek? — kérdezte Korzsov. — Más út nincs? — Volt —, felelte Percev. — Volt másik út is, de két légitámadás teljesen használhatatlanná tette. Felrobbantottak két viaduktot és egy hidat. A rádiós befejezte a vételt, s Korzsov gyorsan kisifríroz- ta a rádiógram második részét is. Az állt benne: az első egység egy óra múlva kezdi az akciót. A repülőtér közelében földet ért ejtőernyős egységről volt szó. A rádiógram végén egy figyelmeztetés állt: a rejtekhelynél tartózkodik Kerimov őrnagy is, ezért a legszigorúbb elővigyázatosságot kell tanúsítani. Ribin hátrafordult. (Folytatjuk) közöttük olyan, amit pillanatnyilag anyagi nehézségek miatt nem lehet megvalósítani, mint például körzetében egy új kút építését, de végső soron helyesen hívta fel a végrehajtó bizottság figyelmét erre is. A kút megépítését tervbe vették. Nagy gondot fordít körzetének egészségügyi tisztaságára. Javasolta szeméttárolók építését. Aztán megfordult gondolatában Kisvárdán a gáztelep építése, új fürdő létesítése, a kutak rendszeres karbantartása. Mindez még idő kérdése! Ha valaki igazán küzd az emberek ügyes-bajos gondjainak orvoslásáért, ezt csakhamar észreveszik az emberek. Ezért van az, hogy őt sokan megkeresik nemcsak közügyekben, hanem családi és magánügyekben is. Gyakran kémek tőle tanácsot például a gyerekek pályaválasztási gondjaiban, sőt magánlevelezésekhez is. És ő mindig szívesen segít és osztozik az emberek gondjaiban. — A napokban a lakásomon keresett meg özv. Bán- kutiné, egy nagyon beteges asszonyka. Sírva panaszolta el, hogy házigazdája ki akarja lakoltatni. Gyorsan mentem a tanácshoz. Az ügy kedvezően lezárult. — További elgondolásai? — Az sók van — mondja —, csak azt nem tudom, mennyire sikerül. Sokszor türelmetlen vagyok, dehát tudja, ha megválasztottak, tenni akarok valamit... És sorolja az óvoda előtti tér parkosítását társadalmi munkában, a csatornázást, a tisztaságot és így tovább. Bízik az emberek alkotó tevékenységében. Azt tartja: mindent meg lehet valósítani, csak egy kis akarat és szenvedélyesség kell... Míg beszélgetünk, a könyveket rendezgeti. Nagyon szereti a könyvtárat. — Sajnos, a községi tanács egyetlen fillért sem biztosított költségvetésében a könyvtár fejlesztésére. Pedig 1940 beiratkozott olvasója van a könyvtárnak. Nagyon szeretnek itt olvasni művelődni az emberek. Dehát... R.—L.—
