Kelet-Magyarország, 1963. március (23. évfolyam, 50-75. szám)

1963-03-14 / 61. szám

Veszélyben milliós érték Határozottabb irányítást, nagyobb törődést igényei a nagykállói Virágzó Föld Tsz Az 1962-es gazdasági évet három tsz egyesülésével kezd­te a nagykállói Virágzó Föld. Különböző gondok, emberek találkoztak egymással. Csák egy volt a közös évről évre mérleghiánnyal zártak. Gyen­ge volt a vezetés; a tagok egy része csak azt tulajdonította magáénak, amit a közösből el­lopott. Az egyesülés után a veze­tés élére Forró Sándort, a já­rási tanács mezőgazdasági osztályának volt vezetőjét, el­nökhelyettesnek Ráthönyi Fe­rencet választották meg. Ag- ronómusuk volt ugyan, de a későbbiek folyamán más te­rületre tanácsolták, mivel túlságosan az ital irányítot­ta. Azóta sincs a szövetkezet­nek agronómusa. A munká­ban a vezetők és tagok csak nehezen találták meg az utat. Mindenképpen teher Az új vezetőségnek nem volt könnyű a dolga. A különböző gondolatokat, elképzeléseket nehéz volt egyeztetni A há- rómezerkétszáz holdat kitevő határ nagy kiterjedésű, szét­szórt. A létrehozott üzemegy­ségek távol esnek egymástól. Az irányítást nehéz kézben tartani A szövetkezet jelenlegi gaz­dasági helyzete nem a leg­jobb. A zárszámadáson pré­miummal együtt 24 forintot osztottak munkaegységenként. A mérleghiány közel 900 ezer forint. Amikor ennek okát kutatjuk az elnök azt mond­ja: — A fedezet megvan. Május végéig a mérleghiányt kigaz- dáikodjuk. Gyors számolást végeztünk. A fedezetül szolgáló bevétel összege: 949 ezer forint. Ez valamennyire megnyugtató, de nem egészen, mert ez a ^számla” mindenképpen te­her. Sok szó elhangzik Nem megnyugtató az em­berekkel való foglalkozás. Nem elég hatékony sem a párt- szervezetnek, sem á gazdasá­gi vezetőknek az ez irányú munkája. A tagság egy része a megélhetését még mindig nem a becsületes munkában látja. — Tény, hogy sok szó el­hangzik, de égyénileg annál kevesebbet foglalkoznak az emberekkeh {sajnos a párt- szervezet sem tud megyőző és mozgósító lenni, éppen az emeberekkel való egyéni fog­lalkozás hiányában. A gondokat károk tetőzik A gazdasági nehézségeket tetőzte a február elején tör­tént szerencsétlenség is. A tíz évvel ezelőtt épített istálló — feltehetően tervezési hibából — a tetőre esett hó súlya alatt összeroppant, s maga alá te­mette a jószágokat. Szerencse, hogy éjjel történt, így em­beréletbe nem került. De a kár meghaladja a 110 ezer fo­rintot Vajon kit terhel ezért a felelősség? A szövetkezet el­nöke többször jelentette az illetékes tanácsi szerveknek a közeledő veszélyt. Ki is men­tek, megnézték, segítséget Ígértek, de az valamilyen ok­ból mindig elmaradt. Sőt még Budapestre is elutaztak, hogy az őket patronáló szervtől se­gítséget kérjenek, látva az elkerülhetetlen katasztrófát Üj istállóépítési kérelmüket azonban elutasították. Gyors intézkedést! Pedig a szövetkezetnek na­gyon szép jószágállománya van. Negyvenkét fejőstehén, nyolcvannégy borjú egy juh- hodályba van bezsúfolva. A télen olyan hideg volt ben­ne, hogy az állatok valóság­gal dideregtek. Szarvasmarha- tenyésztésük ilyenformán nincs megoldva. Sőt! Fennáll annak a veszélye, hogy egy­két éven belül az egész jó­szágállomány tbc-s lesz. Ez pedig óriási kárt jelentene a szövetkezetnek és a népgazda­ságnak is. A Virágzó Föld Tsz a já­rási pártbizottság és tanács székhelyén van. Több segít­séget kellene nyújtaniok a tsz-nek. A szövetkezetnek ió gazdasági adottságai vannak, csak az emberek gondolkodá­si módja az, amely jelenleg akadályozza az erőteljesebb kibontakozást. Határozottabb irányítással és neveléssel igen szép eredményekre lesz képes a nagykállói Virágzó Föld. Bálint Lajos; Vezess bal eset nélkül!.. ' Foto: Zsák Zoltán ALEKSZANDR MSZIBOV: fordítottal SZATHMÁRl GÁBOR 35. Aszker és Lange tehát foly­tatta útját. Néhány perc múlva az állo­másra értek. Az őr igazat mondott. Az állomás hangosbeszélője éppen akkor jelezte, hogy kelet felöl vonat érkezik. Az állomás kijáratánál lévő ellenőrző poszton könnyűszer­re! jutottak át Az idős, szem­üveges katona átlapozta az ira­taikat, rájuk nézett, s szalutá- lással jelezte, hogy minden rendben van, mehetnek. A ka­tona mellett álló tiszt valami egyébbel foglalkozott, ügyet sem vetett a két jövevényre. Hajnalodott, amikor a térre lépett a két felderítő: Aszker, a magas, széles vállú, karcsú férfi, s Lange, aki valamivel alacsonyabb, testesebb, a háta kissé hajlót, s a lába is eny­hén görbe volt. Mind a ketten viseltes katonaruhában voltak. Lange rangjelzése: Oberge­feiter, Aszkeré pedig: káp­lár. Egyszerű, kopottas kis bő­röndöt vitt mind a kettő. Kö­penyüket a karjukra terítet­ték. Langet nehezen Ismerhet­te volna fel bárki is. Szakállt növesztett, s bajuszt, amely­1963. március 14. nek a két végét hegyesen fel­felé pödörte. Szemét sötét szemüveg takarta eL Az állomás előtti tér nem volt nagy. Jobb oldalát egy ferdén álló, bosszú, földszintes épület foglalta el. — Raktár, — mondta hal­kan Lange. Aszker érdeklődő tekintetére. — Katonai rak­tár. Aszker bólintott Azonnal megismerte a sötétpiros tégla­falat, az erős vasrácsokkal vé­dett ablakokat s a görgőkön nyüó súlyos vasajtókat Lange pontosan írta lé a várost Balra ugyancsak ferdén, há­rom lakóház állt, falaikon az egykori borostyán-indák ma­radványaival. Az egyik egy keskeny, magas épület volt, cikornyás erkélyekkel. Abla­kait különböző minták díszí­tették. Csúcsos tetőzete —■ amelynek a széle olyan foga­zott volt, mint valami kereszt­vágófűrész — az ég felé tört Az épületek félkör alakban ölelték körül a teret. Ahol a kör megszakadt, ott kezdő­dött az utca. — Ez a Mariannen-stnasse? — kérdezte Aszker. Lange nem válaszolhatott. Egy útitáskás asszony lépett hozzájuk. — Elnézést kérek — for­dult Asakerhez. — Mondja meg, legyen szíves, hogyan juthatok él a Gross-allera? — A Gross-allera? — szélt gyorsan közbe Lange. — Itt jön ez a villamos. Erre száll­jon fel. A negyedik megálló a város központjában van. Ott tessék lsszállni. Ott kez­dődik a Gross-alle. Az asszony megköszönte a felvilágosítást és a villamos­hoz indult. Aszker hálásan nézett úti- társára Igen, úgy látszik, Lange igazolja, hogy nem volt alaptalan a bizalom iránta. Jól állja a különleges helyze- zetet, nyugodt, magabiztos. — Nekünk is erre a villa­mosra kell szállnunk, — mondta Lange. Bementek a kocsi belsejé­be. Kevés utas volt: az asz- szony, aki odament hozzájuk a téren, egy idős férő, a karján összetekert tarka pléd­del és néhány más utas. A kalauz — szűk, sötét nadrágöt viselő fiatal lány — kezelte a jegyeket, aztán maga is le­ült az egyik ablak mellé, s újságot vett elő. Aszker elol­vasta a fejlécet. „Ostburger Zeitung”. Érdekes lenne bele­olvasni. Vajon miről írhat? De a szöveget nem tudta ki- betűzni. Az egyetlen amit on­nan, oldalról láthatott; egv hatalmas fénykép, amelyről rohamsisakos, kezében golyó- szórót szorító katona mosoly­gott az olvasóra. Lángnyel- vekkel borított épületek ad­ták a kép hátterét. KILENC SZELET KENYÉR — ÉS A TIZEDIK ' — Már sokszor gondoltam arra; vajon mi történt vol­na velünk a múlt világban? Számtalanszor végig gondol­tam, hogy ahány an vagyunk, annyi koldustarisznyát kellett volna szereznünk. Pontosabban: tíz koldusta­risznyára lett volna szükség, mert tíztagú a Sebőik család. A legidősebb fiú, Jancsi most tizennyolc éves. Feni a legfiatalabb, hatéves, és köz­tük Józsi, Júli, Bandi, Pali Pista, Erzsi és Zsuzsi. Olya­nok, mint az ongomasípók. Nemesek termetükre, hanem hangjukra is. A csicsergéstől az érő, kamaszbáhajló han­gig valamennyi fellelhető a szobában, ha együtt vannak. Talán ez a különös zene lán­colja annyira az anyai szív­hez valamennyi gyereket?... Mert_ felajánlották Sebők Já- nosnénak — miután meghalt a férje, — hogy elhelyezik in­tézetben a gyerekek egy ré­szét. ö azonban latolgatta: melyüket adja oda, s aztán nem tudott egyiktől sem megválni. Most is így mond­ja: — Tudja isten. El sem tud­nám másképpen képzelni az életet, mint ahogy van. A mi családunk tényleg egy össze­szokott közösség, amelyben nincs széthúzás, és a nagyobb segíti a kisebbet. És vala­mennyiünket segít egy még nagyobb közönség, a tsz. És mások is. Sokszor nem is tu­dunk róla, csak érezzük. Ta­lán ezért is könnyebb, ha megannyi is a mindennapos gondunk. Elmondja Sebőkné, hogy J ancsi egy éve dolgozik a nagykállói Dózsa Tsz-ben és büszkeséggel újságolja, hogy mennyi mindent keresett. A legnagyobb segítség mégis az, hogy a családi gondok meg­oldásában j,s részt vállal a szövetkezet. — A Jani nemrég minden­áron el akart menni Lábat­lanba dolgozni. Én próbál­tam lebeszélri, de csak ami­kór Rátonyi, a szövetkezet elnökhelyettese beszélt vele, akkor értette meg, hogy itt­hon a helye. Azt mondta ne­ki: mi segítjük a családot, de neked is segítened kell. Most már nem akar elmenni a gyerek. Ebben az évben ha­Aszker az utca felé for­dult, amelyen a villamos ment. A járdák népié lenek voltak. A néhány járókelő — kalapokba, csuklyás köpe­nyekben — sietősen haladt át az úttesten: esni kezdett az eső. Esőkabátos öregasszony vasrúddal a kezében igyeke­zett felhúzni az egyik Ü2let rolóját. Valamivel arrébb ro­mok látszottak. Romokban he­vert az egész lakónegyed. Az üresen tátongó ablakokban látni lehetett a vasbetonvá­zakról alá lógó betonfödém egy részét. A romok mellett őrség járt fel-alá: egv tiszt- helyettes és két sorkatona, karabéllyal a mellükön. Aszker mélyet lélegzett, s elfordult. Nem tudott szaba­dulni a gondolattól, mindun­talan eszébe jutott az őrrel való találkozás, ott az állomás melletti erdőben. A villamos végighaladt a Mariarmen-strassén. maid el­kanyarodott-, s máris a külvá­rosban volt. Balról, a távol­ban a hullámzó Elba látszott. Előttük egy nagv vasúti híd fémoszlooai álltak. Jobbra a temetőszél. egy kisebb dómb­ól dalon pedig két sor topolya húzódott. A célnál voltak De hol a-* őrházikó? Aha. ott van köz­vetlenül a kerítés mel'étt. A tálát nem láttli. de a hul’ám- K'tacrrt/.td tisztán kiveheto. A két férfi összcnéTie't. — Ez az. — moetöta T ange. A villamos egy kört írt le •ta megállt. — Megtettünk. — mórit1’ Aszker i-s, miközben a bő­j nVei-1 A keskenv bazaitkookákkal kövezett út feitalé vehetett. Egy jéiék sóm tárt a korhvé- ken. Csak a városba vtas-a- iltóúlt villamos csörömpölése hallatszott, az is egvre távo­labbról. Az. őrház nem messze volt. Alacsony kéménye alig vonta osztanak munkaegység- előleget, így zsebpénz is jut neki. Érzem, hogy évről év­re valahogy könnyebb lesz. Tavaly még nehéz volt, min­dent venni kellett. Az idén meg csak sót, paprikát, meg ruhafélét vásárolunk. Gyors számvetést készítünk Sebökrével. Az ő takarítónői fizetése 850 forint. Családi pótlék £60 forint. Jancsi a tsz-ben több mint 15 ezer fo­rintot keresett az elmúlt év­ben. Tehát a tíztagú család évi összjövedelme 35 ezer fo­rint felett van. Látszólag ez nem nagy összeg, de csurran is cseppen is. Például most építenek kétszobás házat, az egyszobás, szűk, szalmatetős helyett. A tsz. segít vályog­téglával és fuvarral — min­den ellenszolgáltatás nélkül. Es hozzáteszi Sebőkné: — Nálunk a legkisebb gye­rek is kézimunkázik. Egy díszpáma árából telik egy pár cipőre. Még a szomszéd gyerekek is tőlük tanulnak hímezni. Nyáron az udva­runkon valóságos óvoda van. Minden kislány kezében va­lami kézimunka. Mondják is a szomszédasszonyok; hogy bírod ezt idegekkel? Nekem meg ez a boldogság! Pedig sokat kell vesződni velük; vagy talán nem is vesaődség ez... A kilenc' gyerek közül nyolc a napköziben ebédel, mégis naponta két kenyeret kell megszegni. Kilenc szelet az apróságoknak, és a tizedik Sebőiknének. És milyen jó ízű ez a kenyér... Belőle egy morzsányi sem könyör- adomány! A kolduskenyértől — bármekkora is •— satnya gyerekek nevelődnek. , De a Sebők gyerekek pirosak, egészségesek. Vidámak, tisz­ták és öltözékükről sem le­het megkülönböztetni őket az utca, de az egész község gyer­mekedtől. Meséli Sebőikné, hogy a legnagyobb fia most volt so­rozáson. — Felmentik — vetem köz­be — családfenntartó. — Én nem akarom — vá­laszol. — Legyen csak katona. Ménjén végig mindazon, amely az emberré váláshoz vezet. Mondta is Eerkónak a sorozó-orvosalezredes, hogy; tőletek majd minden évben jön egy legény... Amint ezeket mondja Se­bőkné, látom rajta, hogy na­gyon büszke. És ez több, mint az anyai büszkeség. Vincze György A közeledés kétoldalú Két asszony beszélget a fa­lu főutcáján. Fiatalember ha­lad el mellettük: — Ki volt ez? — Nem ismered? Az új ta­nító. Szeptember óta van itt. Egy Baktalóránjháza kör­nyéki idősebb pedagógus me­sélte el ezt az — általa na­gyon is tipikusnak tartott — esetet. Szerinte gyakori, hogy a falvakba került fiatal pe­dagógusok aránylag hosszú ideig elszigetelik magukat a szülőkből, nem munkálkod­nak a jó kapcsolatért. így olykor láthatatlan fal húzó­dik a szülők és a fiatal peda­gógusok között. Valóban így volna? S ha igen, . milyen tényezők indít­ják a pálya kezdetén lévőiket önmaguk elszigetelésére? észrevehetően füstölgőit. — Itthon vannak — mond­ta Lange. — Mehetünk. — Aszker el­mosolyodva folytatta: — Hál’ istennek! Lange ie igyekezett moso­lyogni. De igen kényszeredett mosoly lett belőle. — Nyugalom, — fogta meg Aszker a kezét , Az őrház elé értek. Néhány lépcsőfok 'vezetett fel a tor­nácra. Lange meghúzta a pat­kót, mely az ajtó felett ló­gott egy dróton. Csöngetés, majd lépések hallatszottak bentről. Kinyílt az ajtó és egy fiatal lány állt a küszöbön, kezeslábas tréningruhában és durva, szögletes orrú bakancs­ban. Az idős temetőcsősz egye­dül élt, rokonai nem voltak a városban. De akkor ki le­het ez a lány? — Jó napot kívánunk, — szólalt meg Aszker. — Lothar bácsit keressük. A lány összecsapta a tenye­rét — Szent isten, maga az unokaöccse? — Nézd csak, micsoda ra­vasz, — mosolyodon el Asz­ker. — Azonnal tudni akar mindent. — Az unokaöccse! — állí­totta határozottan a .lány. — Feleljen értelmesen: hol van Lothar bácsi? — Megmondom: éppenség­gel magukhoz utazott. Vagyis Gantzhoz. Gantz most hagyta el a kórházat, s egy hónap szabadságot kapott, hogy fel­erősödjön. Lothar azt sürgö- nyözte, hogy idejön néhány napra, s akkor együtt men­nek el. Ezért aztán várt egy darabig Lothar bácsi. Teg­nap átjött hozzánk. Mi külön­ben a temető másik oldalán, egy tanyán lakunk. (Folytatják.) Jő néhámyufc válaszából kettős következtetést vonha­tunk le. Először, hogy hely­telen az általánosítás, másod­szor, hogy van a1 dolognak másik oldala is. Annak ellenére, hogy a fia­tal fővel vidéki katedrára lé­pő pedagógusokban még fris­sen él a városszerétét élmé­nye, többségük nemcsak szembenéz a felbukkanó hét kézségekkel, de keresi is a megoldás lehetőségét Jó pél­dái ennek az olyan • fesetek, amikor a . falusi énekkar élén, vagy a KISZ oktatásain látjuk a pályakezdőket Nem ritka az sem, hogy mezőgaz­dasági jellegű szakelőadáso­kat tartanak, vagy eseten­ként a kultúrház színpadá­ról szólnak a közönséghez egy-egy főszerepben. így — túl az .iskolai nevelő ■ mun­kán — aránylag rövid idő alátt közel férkőznek a fa­lusi emberek életéhez, gon­dolatvilágához, tiszteletet, -ezeretetet vívnak ki maguk­nak. Általában azoknál van baj, aldk nem ott laknak, ahol tanítanak, „kLszállás”- sze’-űen adnak órákat, s a ta­nítás végeztével hagynak csa­pó t-papoi, sietnek haza. Legtöbb esetben anyagi okok miatt dolgoznak így a fiatal pedagógusok: inkább hat­nyolc kilométert kerékpároz­nak szüleiktől munkahelyükig, mintsem fizessék az albérle­tet, külön étkezzenek, mo­sassanak magukra. Itt van az érem másik ol­dala — világították meg problémájukat a kezdő peda­gógusok. Csak elvétve, ritkáin esik meg az, hogy a faluba érkező pályakezdőt fogadja a tanácselnök, vagy a titkár, ■ megkérdi, miben lehet a se­gítségére. Általában az a .gya­korlat, hogy az esetleges ta­lálkozásinál csupán a fel­adatait vázolják, azt sorolják el, mát várnak az ereje, mun­kakedve teljében lévő ifjú pedagógustól. Arról viszont nem esik szó, vajon hol al­szik, hol étkezik a faluba cseppent kezdő tanító. Nem arról yan szó, hogy kézen fogva kell vezetgetni öltét, inkább arról: ha. a fa­lusi kulturális élet fellendü­lését várjuk a sokoldalúan képzett kezdő pedagógusaink­tól, osztozzunk az egyéni gondjaikban is! Gondok pedig a pálya kezdetén Szinte na­ponta elébük állnak. így nemcsak az anyagi bajokat előzzük meg, kedvet is adha­tunk munkájuk végzéséhez. S ha a fiatal pedagógus, ér­zi a legcsekélyebb gondos­kodást is, a közeledés viszon­zása — bizonyos — nem ma­rad eL Angyal Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom