Kelet-Magyarország, 1963. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-17 / 40. szám

NÉPEINK JAVARA Az okmány, amelyet 15 évvel ezelőtt, 1943. február 18-án írtak alá Moszkvában a szovjet és a magyar nép képviselői, történelmi jelen­tőségű dokumentum lett or­szágunk életében. Ilyen rövid idő távlatából is lemérhetjük, őszinte és önaetíer volt az a támoga­tás, amit a háború után ro­mokban heverő hazánk új­jáépítésére, új társadalmi rendünk megerősítésére kap­tunk a Szovjetuniótól. Az anyagi támogatás mellett erkölcsi és politikai téren is értékes segítséget kaptunk á szovjet emberektől, — az internacionalizmus szellemé­ben, mindig kedvező, füg­getlenségünket nem sértő feltételekkel. Életünknek szinte valamennyi területét felsorolhatnánk, mindenhol megtalálhatók a segítségadás jelei. Lett volna-e Dunai Vasművünk a Szovjetunió anyag; és szakmai támoga­tása nélkül? Ilyen rövid idő alatt aligha. Pedig ez a ko­hászati kombinát lett a ma­gyar gépipar —és ezáltal az egész magyar Ipar — fejlő­désének leglényegesebb bá­zisa. Oldalakat tenne ki annak puszta sorj ázása is, hogy hánv új gyártmány bevezetését köszönheti gép­iparunk a tapasztalt szovjet szakembereknek. Már me­gyénkben is megszerettek azokat a nagy teljesítményű lánctalpas traktorokat, ga­bonakombájnokat, amelyek mezőgazdaságunk gépesíté­sének alapját képezik. Se­gítséget kaptunk a korsze­rű gördülőcsapágygyártás meghonosításában, a rádió nagyadóállomások építésé ben, alumíniumgyártásunk­nál az áramerősség emelé­sében. Még vázlatosan is nehéz körvonalazni azokat a lé­nyegesebb lépéseket, amelye­ket gondjaink megkönnyí­tésére tettek szovjet bará­taink. Az eltelt másfél évti­zed alatt együtt erősödtünk a szocialista tábor valameny- nyi országával, a közvetlen és közvetett segítség által rangunk lett a világban. A Szovjetunió sikerei növelték önbizalmunkat és reményün­ket a békés ópítömunkára. Az együttműködés kölcsö­nösségéből adódik, hogy — korlátozott lehetőségeinkhez mérten — mi is adtunk ált tapasztalatainkból a Szov­jetuniónak. Legjelentősebb ezek közül például a fény­csövek és a vevő-erősítőcsö- vek gyártása, az iszapszi- v at tyúk és magánjáró úszó­daruk tervezése, a szénbá­nyászatban alkalmazott rob­bantástechnika tökéletesíté­se stb. Hazánkban járt szov­jet szakértő elsajátította a kontakt-szemüveglencse ké­szítését, melynek széles kö­rű gyártása végett több la­boratóriumot létesítettek a Szovjetunióban. Könnyűipari termékeink kedveltek a szovjet emberek körében, kultúránk gyöngyszemeit szeretik, igénylik. Szűkebb hazánkban, Sza- bolcs-Szatmárban is meggyő­ződhettünk a Moszkvában, 15 évvel ezelőtt aláírt ok­mány jelentőségéről. Azok az immár hagyományossá vált szakmai tapasztalatcse­rék, melyeken szabolcsi me­zőgazdasági, ipari és kultu­rális szakemberek tanulmá­nyozták a kárpátontúli terü­let munkáját, kézzelfogható eredményeket hoztak. Jól emlékszünk még Jurij Ju- rievics látogatására: a vi­lághírű kukoricalermesztő szakember néhány nap alatt sok „műhely titkot” fedett fel megyénk kukoricater- mesztői előtt. 1982-ben már 32 ezer hokim crmesztet- tünk Szabolcsba” — szovjet tapasztalatok ft asználásá- val — mtenzi .. ::át, amely átlagosan 3 mázsává! több termést jelentett holdanként Burgonyatermesztésünkben nagy segítséget jelentett a közös növényvédelmi bi­zottság: közeli szomszé­dainkkal együ t küzdöttünk a kártevők ellen. Hasonló­képpen kedvező volt a be­regi táj mezőgazdasági ter­melésére a vízügyi szakem­berek együttes tevékenysége. Erősödtek kulturális kapcso­lataink. Megyénk lakossága ’ öbbször gyönyörködött a 'Tyírfácska, a Dagasztani Ulanad Táncegyüttes és több más szovjet művészeti cso­port műsorában, míg me­gyénk legjobb öntevékeny csoportjai, pedagógusai és sportolói is eljutottak a kár­pátontúli területre^ Szívesen emlékezünk a lő. évfordulón, mert tudjuk, baráti kapcsolatunk a jövő­ben tovább erősödik, mélyül országunk s az egész szo­cialista tábor javára. A Nyírségi Mezőgazdasági Kutató Intézet rendezetlen kö­rülmények között kénytelen kutatómunkáját végezni, mi­vel nem rendelkezik olyan központi teleppel, amely a jelenlegi követelményeknek megfelelne. A második ötéves tervben — de a későbbiekben különö­sen — megváltozik a nyírségi mezőgazdasági termelés arcu­lata, s e jelentős változáshoz a tudományos munkának nagy­mértékben hozzá kell járulnia. A legfőbbek közül néhány: nagyarányú gyürnölcstelepítés új kultúrák meghonosításával, termesztéstechnikái módszerek kidolgozásával; a burgonya ter­mesztés legmodernebb mód­szerének a széles körű elter­jesztése; a tápanyaggazdálko­dás megoldása. E tennivalók érdekében új, korszerű kutatóintézet létesül. Az építkezés előreláthatóan 1983. áprilisában kezdődik meg a kutatóintézet jelenlegi — nyíregyházi — telephelyén. A beruhó-ásl összeg több mint izenh::t millió forintot tesz ki. A központi főépület emtleti részén többek között bioké­miai, talajtani, fiziológiai (élet­tani) és fotólaboratórium lé­tesül. A földszinten irodahe­lyiségek, könyvtár és más fontos termek kapnak majd helyet. A kótaji vízműnél Solymosi Sándor és Micheller Sándor szerelők a trafóba* kapcsoló miivén dolgoznak. (Hammel József) Veres Péter a Kortárs esten Február 19-én Kisvárdán, 20-án Nyíregyházán Kortáns estet rendeznek a népszerű irodalmi find y írat szerzőinek részvételével. A fővárosból ér­kező irokükjöttséget teres Pétpr vezeti. Rajta kívül fel­lépnek még: Benjámin László, Baranyai Ferenc, Gerelyes Endre, Mocsár Gábor, Végh Antal és Váci Mihály. Egyébként valamennyi KlSZ-gyűlésnek híre volt a faluban: nem történt ott más, csak hangoskodás, duhajko­dás, tönkre tették a lemez­játszót, a rádiót, és csak a tánc volt mindenük. Mindezt tétlenül nézte a KlSZ-vezető- ség. — Sajnos, elveszítettük a fiatalságot — summázza egy kurta mondatba véleményét a falu párttitkára. Nyomban kedves szavakkal emlékezik a szép időikre, 57—58-ra: akkor Ruszki Péterek, Nyéki Bálin- ték meg tudták mozgatni Tyú­kod egész ifjúságát, olyan rendezvényeket szerveztek, hogy hire jarta a kornyéken. Ki a felelős? Egyöntetű a vélemény: nem véletlen az, hogy 1959 óta. a gúnyos, kényes virtuskodáson kívül semmit sem produkált a tyukodi fiatalság. — Ki a felelős mindezért? Összenéznek az alkalmi megbeszélés részt vevői. Mondják, ne mondják? Hát igen, nem lehet tovább ken­ALEKSZ4NDR XASZIBOV: Fordította: SZATHMÁRI GÁBOR tan családot alapíthattam vol­na. De nőtlen maradtam és most talán jobb is így_ Aztán kitört a háború. A helyembe hamarosan valami lengyelt tettek, aki a keletről hozott munkások közül való volt, engem meg behívtak katonának. Jó másfél eszten­dőt lehúztam Franciaország­ban. aztán pedig végigcsinál­tam Rommellel az egész af­rikai hadjáratot. Majdnem ott is hagytam a fogamat. Az utóbbi másfél évet a keleti fronton töltöttem. Vagy húsz nappal ezelőtt a századparnnesnokom megdi­csért az egész egység előtt, amiért elhárítottam egy tüzet az élelmiszerraktárban, amely mellett szolgálatot teljesítet­tem. Felolvasták a parancsot, hogy jutalmul haaamehetek szabadságra. Lehetséges, hogy nem is él­tem volna a szabadsággal, hi­szen őszintén megvallva, nincs kihez utaznom. De vagy há­rom nappal előbb, ahogy ez az eset történt, levelet kaptam a barátomtól. Max Wiesbach- nak hívják. Együtt dolgoz­tunk a ostburgi hadianyag- gyárban. Nagyon rencfes volt hozzám, sőt egyszer még ki is állt mellettem, amikor a mester, akinek valami miatt nem tetszettem, befeketített a főnökségnél. Oh, Max osztá­lyon felüli hegesztő! Még a gyár igazgatója előtt is tekin­télye van. Max levele a legközömbö- sebb dolgokról szólt: ez egész­séges, amaz betegeskedik, az időjárás ilyen, meg olyan, a gyárban minden a régi. De, ahogy mondani szokás, a so­rok között olvasva éreztem, hogy valami foglalkoztatja, nyugtalanítja őt. A levele vé­gén ezt írta: „De jó lenne, ha sikerülne néhány napra haza­ruccannod!” Arra gondoltam, hét valamilyen elfoglaltságot találni. De később már idő­szaki munka sem akadt. S akkor megint nyakamba vet­tem az országot. Kétszer vol­tam munkatáborban- Olcsón megúsztam: összesen még egy esztendeig sem tartottak ott. Aztán visszamentem a szülő­földemre. Akkoriban igen nehezen kapott munkát az ember, de nekem szerencsém volt. A hamburgi városgazdaság­nak csatornatisztító munkás kellett. Jelentkeztem. Felvet­tek és egészen harminchétig kihúztam ott. Abban az év­ben hallottam, hogy Ostburg- ban (szintén az Elba partján van ez a város, akárcsak Hamburg, de egy kissé lej­jebb tőle) munkások kellenek valami hadianyaggyárba. Oda­mentem. A gyárban aknákat és tüzérségi lövedékeket csi­náltunk. Ekkor én már tizen­két év óta tagja voltam a kommunista pártnak. Hogyan menekedtem meg a lebukás­tól és hogyan sikerült szaba­don maradnom? Az igazat megvallva, nem tudom. Le­hetséges, hogy azért, mert én nem törekedtem előre, soha nem tartottam: beszédet. Va­lószínűleg mindössze ennyi a dolog magyarázata. Szóval akárhogy, akármint, de ép­ségbein megúsztam. Volt mun­kám, amelyet elég jól megfi­zettek, volt lakásom, inni nem igen ittam, úgy hogy nyugod­lehetséges, hogy valami baj érte, és mosf segítségemre, jótanácsra lenne szüksége. Miért ne menjek Ostburgiba, ha egyszer lehetőségein van rá? És elutaztam. Az első éj­szakán csaknem hajnalig be­szélgettünk Max-szál. A kö­vetkező napon úgyis a dél­utáni műszakban dolgozott. Másnap este, amikor már megvacsoráztunk, és kényel­mesen fújtuk a füstöt, Max közelebb hajolt hozzám. Hang­ját csendesebbre fogva mondta, hogy be akar avatni egy kü­lönös ügybe. Röviden a következőt mondta el. Az egyik éjjel — három héttel ezelőtt, hogy én szabadságot kaptam — ko­pogtak Max ajtaján. Már aludt. A kopogásra felkelt az ágyból. — Ki az? — kérdezte Max az ajtóhoz lépve. — Nyissa ki. A Gestapo. Max, velem együtt utálja a nácikat. Igaz, nem kom­munista, de becsületes, egye­nes, igazságos. Egyszóval igazi munkás... Amikor meghal­lotta, hogy éjjeli vendégei a Gesíapo-pribékek, hirtelen megbújt az ajtó mögött, Mi­tévő legyen? Megszökni nem szökhetett, hiszen a lakása harmadik emeleti s ráadásul csak egyetlen kijárata von, az, amelyik előtt a Gestapo emberei álltak. Maxnál nem volt odahaza semmi törvény­be ütköző dolog. Ezért úgy döntött, legjobb lesz késede­lem nélkül ajtót nyitni. Ezzel is mutatva, hogy a lakás tu­lajdonosa nem fél sem a le­tartóztatástól, sem a házku­tatástól. mert hiszen tiszta a lelke. Max így is cselekedett. Három fekete egyenruhás 'épeit a lakásba. (Folytatjuk.) 1963. február 17. dőzni! Cseh Béla, a nemrég leváltott KXSZ-titkár csendes, rendes fiú, de nem több an­nál. Hiányzik belőle a len­dület, a kezdeményező kész­ség, középiskolába jár, most fog érettségizni levelezőn, a tanulás lekötötte. Utóbb pe­dig már — apja téeskbeli funkciójának fnőgszűnése ré­vén — személyes sértődöttség is gátolta munkájában. — Mi is hibásak vagyunk — folytatja Kiss, a párttitkár. — A Kossuth Téesz pártszer­vezete a falusi szervezetre várt a gondok megoldásában, holott a KISZ a téeszé. Mi megpróbáltunk segíteni, de a téesz-baliek egyetlen ifjúsági gyűlésen sem vettek részt Az intézkedés elmaradt Ellenérvnek aligha fogadha­tó el az, hogy a falusa párt­szervezet évente kétszer is na­pirendre tűzte a fiatalság helyzetét. A fejlemények bizo­nyítják, haszontalan tárgya­lások voltak ezek. Intézkedésire, gyors beavat­kozásra egyszer sem * került sor. Pedig lett volna rá al­kalom. Elsőnek a KISZ Központi Bizottsága figyelt fel a hely­zetre, s két debreceni egye­temistát küldött ki megerősí­tésre. Rövid ottlétüknek két izzó hangulatú ifjúsági gyűlés volt az eredménye, az utób­bin kicserélték a KlSZ-veze- tőséget, közakarattal Ossán Józsefet választották meg tit­kárinak. Ossánék akarata Ossán József tyukodi, is­meri a falut, akár a tenyerét. Azt mondja, nincsenek ma­gasban szárnyaló tervei az új vezetőségnek, először a becsü­letes fiatalokból ifjúgárdát szerveznek, aztán munkához látnak. Megfogadják az idő­sebbek tanácsát: „Nem vetünk nagy talajt, csak annyit, amennyibe jut mag” Ezt a létszámra értik. Kétszáz fia­tal közül ma még csak hatvan a KISZ-tag. Erre a hatvanra építenek elsősorban. S ha majd újból becsülete, tekintélye lesz a KISZ-nek Tyúkodon, akkor napirendre tűzik a lét­számemelést. Szemben a kultúrházzal áll a fiatalok leendő otthona, egy kétszobás, mellékhelyiséges la­kás. Ahogy nyílik az idő, meg­javítják a villanyvezetéket, kövezik a földes szobát, klu­bot, irodát rendeznek be. Ba­kó Pál, Tóth Pál, Kiss Anna és Tóth Kató máris vállalkoz­tak önkéntes munkára. Gye- ne Zsdgmond pedagógus pedig már készíti a tervet az el­maradt oktatás pótlására, a kulturális élet fellendítésére. Ossának akarata erős, ko­moly. Kell, hegy segítsék őket az idősebbek. De végső soron mégis csalt a fiatalokon mú­lik, hogy ismét tartalmas, gazdag legyen az életük. Bizonyos, hogy az lesz. Angyal Sander Duhaj virtus, vagy tartalmas élet Visszatér válságos útjáról a tyukodi ifjúság Most két éve. Felszedelőzköd- tek a tyukodi kiszesek, átruc­cantak Ókoritófúlpösre, szere­pelni. A kultúrház közönség! nem is sejtet.e, miért késne! a kezdéssel, tapssal sürgettél a függöny széthúzását. A füg göny mögött fojtott veszeke­dés. Harsányi Béla, Sziget József meg Bállá Zsigimonc idő előtt felöntöttek a garat ra, egyikőjüket fel sem lehe tett engedni a színpadra. Elveszítettük a fiatalságot Kiss István tyukodi párttit kár láthatóan szágyanli mind­ezt, de ha már kitudódott nem rejti véka alá a több eseményt sem. — Nem sokkal később ná­lunk tartották a körzeti kul­turális szemlét. Legszíveseb­ben elbújtam volna: csak z mi falunk fiataljai nem lép­tek fel. Sőt! Egynéhány vir- tusikodó részegen állított be a verseny színhelyére, hangos- xodással akarta provokálná z szemlét. 9. I Homannt a következő reg- j geden átszállították a hadosz­tály felderítő parancsnokához. Amikor Homann a helyiség- - be lépett, eev magas, szikár őrnagy állt fel az asztal mel- lőL •— Amint hírlik, valami fon­tosat kíván velünk közölni. Tessék, hallgatom. — Amit mondani akarok, körülbelül egy félórát vesz igénybe, vagy talán még an­nál is többet- — Homann elő­vette a cigarettatárcáját, s kérdően nézett a tisztre.-J Rágyújthat, — adott en­gedélyt az őrnagy. Homann megköszönte, majd kinyitotta cigarettatárcáját és az őrnagy felé nyújtotta. — Nem dohányzom. — Nem kínálni akartam. — Homann a cigarettatárca fede­lét mutatta. — Preparált, ket­tős fedelű. A két fedél között pedig a párttagsági könyvem van. Erpst Thälmann aláírá­sával. Az őrnagy kinyitotta a zseb­kését, s odanyújtotta a né­metnek. — Köszönöm, nem kérem. — rázta a fejét Homann. — Én magam nem merem fel­iontani- Valami igen bonyo- ult módon illesztették össze, rettenetesen szorosra. És már lágyon régen. Kilenc évvel ízelőtt. Legjobb lenne, ha 'takemberhez küldené el. Le­hat akár Moszkvába is. — Miért éppen Moszkvába? — Mert meggyőződésem, hogy miután elmondtam, amit közölni kívánok, ön engem is idaküld. Az őrnagy kiszórta az ász­aira a cigarettatárca tartal­mát, bezárta, egv futó pillan­tást vetett rá, s félretolta. Ho- "nann akkurátusán összeszed­te az asztalra szórt cigarettá­kat, s vászonzubbonyának «ebébe tette. — Nos, hallgatom magát, mondja el, amit kíván, — szólalt meg rövid csend után az őrnagy. Georg Homann elbeszélése Hamburgból származom. Apám a kikötőben dolgozott, villanytargoncás volt. Tizen­három éves voltam, amikor meghalt. Anyám később férj­hez ment mégegyszer. Ebbe én nem tudtam belenyugodni, örökké magam előtt láttam apámat, s igen furcsa, külö­nös érzés volt, hogy más fog­lalta el a helyét. Egyszóval, elmentem hazulról. Kóborol­tam az országban. Néhány évet a Ruhr-vidéken töltöttem, időszaki munkákkal kerestem kenyeret a banyákban. Ott — úgy gondoltam. — mindig le­2 öthajós ■ nagy klímaház is készül másfélezer négyzetmé­ter területtel. Űj burgonya­csiráztatót is létesítenek. A klímaházzal együtt hoznak lére — Szabolcsban elsőként — egy izotóp-laboratóriumot, ahol a kutatók a növényekre gya­korolt radioaktív sugárzást vizsgálhatják. E vizsgálatokat elsősorban az anyagcsere fo­lyamatokra vonatkozóan vég­zik majd. A kutatóintézet ‘ központjá­nak létrehozása 1964 végére várható. E munkálatokkal pár­huzamosan a város belterüle­tén lakásokat építenek a ku­tatók számára. Mezőgazdasági kutatóintézet épül Nyíregyházán Klimaház, izotóp-laboratórium a termelés szolgálatában

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom