Kelet-Magyarország, 1962. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-01 / 204. szám

A kozséjyfej leszí esi pénz

nem csáki szalmája

Nem a senki asztalára tett pénz a községfejlesztési, — mindjobban látják a falusi emberek. Ezért nem restellik önkéntes társadalmi munkával kiegészíteni. A tiszalöki járásban 43 forint értékű társadalmi munka jut egy-egy felnőtt lakosra. Vagyis nagyjából egy évben egynapos ingyenes múnka. Ebben az évben a mátészalkai, nagy- káilói és a fehérgyarmati járásokban is szorgalmazzák az „Egy nap társadalmi munka” név alatt futó mozgalmat. Főként Milotán. Vencsellőn, Gyügyén, ökörifófülpösön, Hermánszegen, — de másutt is, — kézzelfogható a közös munkálkodás eredménye. A megyében egy felnőtt lakosra 23 forint társadalmi munka jut. ám valószínű ennél több, csak számos községben nem tar tanak nyilván mindent.

Teljesen jogos kívánság, sőt követelés, hogy a befizetett

— gyakran külön hozzájárulással megtoldott — pénzekből az épüljön, ami égetően fontos a falunak. Általában nincs ok az aggodalomra: az idei 77 millióból 39-et kommunális feladatokra — út, villany, stb. — 21-et pedig iskolák, napközik, művelődési házak létesítésére költenek. Nem megnyugtató azonban a helyzet — hogy tényleg a leginkább égetően szükségesre mennek a milliók, ha az egves járások, községek elképzeléseit megismerjük.

Mire adjuk? Kultúrház, vagy iskola, orvosi rendelő, vagy fürdő kell inkább? Nem könnyű dönteni, ám megvan a titka, amellyel megnyugtatóan válaszolhatnak a községek vezetői a kérdésekre. Éspedig: megtanácskozni a lakossággal, szinte minden emberrel. A községek zömében nincs is baj. Ellenben egyes helyeken igen. Zsarolyán ban, Uszkán, Nyírteleken egy-két vezető ember: a tanácselnök és a titkár próbálja eldönteni. mi fontos a községnek. Lehet számítani ilyen alapon a társadalmi összefogásra. s egyáltalán arra, hogy tényleg azt találják legfontosabbnak, ami tényleg az? Aligha!

Ajakon izgató gond az orvos, illetve az orvosi rendelő hiánya. Az Ajak—rétközbe- rencsi orvosi körzet 6 ezer lelket számlál. Gondolhat-e ■("alaki másra, mint az egészségre. amikor szavazni kell: mi épüljön a községfejlesziés- ből? Mégis, a község vezetői

— lakóinak egyrésze is — kitartanak amellett: vagy kul- túrházat, vagy semmit. Kellene a művelődési otthon éppen Ajakon? Nagyon! De életbevágóbb, hogy a községben a csecsemőhalandóság, a megbetegedés csökkenjen!

Mi a sürgős, és mi az, ami várhat? Ennek eldöntése józan tárgyilagosságot, alapos hélyzetismeretet kíván. Nemrég Fehérgyarmaton megkezdték a fürdő építését: több mifiié forintra rég majd a kivitelezés. Bár mekésett, de nem késő a figyelmeztetés: Évekre, több millió forinttal leterhelni községeket, még a dicséretes szándék és a jól

megindult társadalmi munka mellett is, nagyon nagyon felelősségteljes dolog. Bár — ahogy nyilván számolgatták — megtérül majd lassacskán a kiadás. De arányban lesz-e a rákölitött milliókkal? Egyáltalán nem kifizetődőbb a mátészalkai fürdőt látogatni a szatmári-beregi • községekből, s a milliókat a kisebb, de fontos létesítményekre fordítani? Még mindig érdemes, sőt kell gondolkodni, mérlegelni! Nem népszerű és nem hálás felfogás, túlbecsülni a lehetőségeket.

Amolyan nagyzási mánia is lázba hoz néhány községet. „Ha a szomszédban csodás kulturházat, sportpályát építettek, mi ráduplázunk, a mienk még különb lesz”. Kiszűrni ebből az egészséges és kívánatos vetélkedést — nem mindig egyszerű, azonban nem lehetetlen. Hasonlóan nem az, megszabadulni attól a gyakorlati nézettől, hogy „csak a nagy dolgokkal foglalkozunk”. Meglehet, az emberek sokkal fontosabbnak tartanák az úgynevezett apróbbakat, az elromlott kút, járda helyreigazítását.

ősz közeledtével mindig

nagy iramot vesz a társadalmi munka. Jó is, hogy így

van! A megyében 80 helyi építmény vár befejezésre, tető alá hozatalra. Nem bízhatják sehol az időjárásra a dolgozók forintjaiból létesülő

építményeket. Most jön el a társadalmi munka hajrája

S ha az együtt jár a munka megbecsülésével, — nem várakoztatják feleslegesen az áldozatkész társadalmi munkásokat rossz szervezéssel, anyaghiány miatt, — nem éri csorba a megye 77 milliós nagy épületót.

Páll Géza

3gij ípiii az iik&La, Jfíiiotáít

Olvasóink kérdezik.

illetékesek válaszolnak

hogy én és a hozzám hasonló háztulajdonosok közvetlen abból vezessék be a vizet lakásukba?

Válaszol: Földesi Mihály, a Városi Tanács VB Építési és Közlekedési Osztályának vezetője:

— Nyíregyháza Kótajból kapja a jövőben a vizet. Ott hét kutat fúrtak s azok összesen 7—8 ezer liter vizet adlak percenként. Még újabb két kutat készítenek s ezek ígyüttesen el tudják látni a /áros vízszükségletét. A csővezetéket már a Sóstóig lefektették. A Vasvári Pál utcán Ipül a vízmű, a Kígyó utcáján a víztorony. Ha ezzel elkészülnek, elsősorban akkor is üzemeket, közülieteket, kapcso- unk be a vízhálózatba, csak “zután kerülhet sor a lakásokra. Azok az utcáik, ahol az üzemekhez" vezető csöveket 'ekteti'k le, természetesen sok- ral hamarabb juthatnak víz- rez, mint a város távolabbi észei.

(angyal—bézi—bogár.)

Sorto** H Ms társas’ráz- épfttfezós 32 OTP tervében

Az Országos Takarépénztár a kormánytól felhatalmazást kapott sorház és kis társasházak építésére és kedvező részletfizetési feltételek mellett történő értékesítésére.

Az Országos Takarékpénztár tervében szerepel Nyíregyházán sorház és kis tórsas- ház-épftkezés. A kedvezményes feltételek mellett épülő lakóházak iránti érdeklődés egyre nagyobb. Mindazok az építeni szándékozók, akik ebben az akcióban részt kívánnak venni; személyesen kell, hogy felvegyék a kapcsolatot szeptember hó 20-ig az OTP megyei fiókjával, ahol az akcióban váló részvételről és egyéb kérdésekről részletes felvilágosítást kaphatóak.

Hogyan osztják szét a szövetkezeti lakásokat?

Kérdez: Kerepesi Ferenc, a Tervező Iroda vezetője:

— Milyen tényezők alapján osztják szét Nyíregyházán a szövetkezeti lakásokat? Több ilyen lakásra tartottunk igényt, kettőt meg is ígértek, végül csak egy garzont kaptunk, holott egy mérnök és egy technikus házaspárnak kellett volna.

Válaszol: Földesi Mihály, a Szövetkezeti Lakásszervező Bizottság elnöke:

— A Nyíregyházán épülő szövetkezeti ■ lakásokat az a héttagú szervező bizottság osztja szét, amelynek jobbára a nagyobb üzemek képviselői a tagjai. Ez a bizottság vizsgálja felül a vállalatok kérvényeit és dönt az épülő lakások elosztásában.

Elsősorban a termelő üzemek igényeit vesszük számba, azok között is a wv bb lét- számúakét. Az a célunk, hogy minél több munkás kerüljön kényelmes otthonba. Miután eldöntöttük, melyik váll:1' d. hány szövetkezed lakást k ~ hat, nyomban értesítjük őket s kérjük, nevezzék meg, azokat a személyeket, akiket jogosnak tartanak a lakásra. Tehát a vállalatnál történik a személyek kijelölése. Amikor kézhez kapjuk a vállalati javaslatokat, a lakáshivatallal együtt újból megnézzük: valóban rászorultak-e a megjelölt személyek, nincs-e közöttük büntetett előéletű, aki — tudvalevőleg — nem lehet a lakásszövetkezet tagja. Végül a családtagok számát, korát és a szociális körülményt is mérlegre ttesszük. Sajnos, az idén, —a víztorony építése és más ismert okok miatt — a tervezettnél tízzel kevesebb lakást kaptak a szövetkezők. Így történt, hogy a már korábban ígért lakást néhány helyen hiányosan kapták meg. Ezt érezte meg a Tervező Iroda is.

— Bár az igény háromszorosa volt a megépített lakásoknak, ennek elienóre sikerült elérni célunkat: a lakások nagy részét a termelő üzemek kapták. Itt jegyzem meg, a jövőre épülő szövetkezeti lakásokra az igényt a vállalatok szakszervezeti bizottságaihoz keil eljuttatni, onnan kerülnek a kérések együttesem a Szövetkezeti Lakásszervező Bizottsághoz. Vállalataink, intézményeink ez év november 30-ig küldik el az 1963-as szövetkezeti lakásalapra az igényüket.

Mit jelent a víztorony a városi lakosságnak ?

Kérdez: Kovács Gyula, az Állami Áruház cipőosztályá- naik előadója:

— Szeretném megtudni, várható-e a városi vízhálózat olyan nagyarányú bővítése;

NYÍRSÉGI UTAZÁS Az orvos tannlsásfa

(Az alanti történet íródott Kardos János nyugdíjas szíjgyártó, Nyíregyházai. Kéz utca 23. sz. alatti lakosnak a Dimitrov utcai Budapest kiskocsmában elmondott emléktöredékei nyomán.)

★

Delet jelzett a szabolcsi község katolikus templomának harangozója. Az érces hangok a rekkenő kánikulában szinte megolvadtak, és lassan lassan ereszkedtek rá a falura.

A postás katonai behívókat vitt, valamint Friss Újságot és Függetlenséget. Az újságok írták, hogy villámgyorsan haladnak dóré a német csapatok, ösz- szeomlóban a szovjet. Menekülnek a bolsevisták.

öregasszony zokogva panaszkodott az orvos háza melletti járdán egy fiatal nőnek. Bajuszos férfi állt meg mellettük. Erélyesen szólt.

— Édes nénémasszony, szégyellheti magát, ha fia miatt sír. Inkább legyen büszke rá!

Kezét a törzse mögött összekulcsolta és lehajolt az öregasszonyhoz. Kedveskedve mmosolygott.

— Te drága magyar anya — mondta öblösen, hogy minél többen hallják — ha majd győztesen hazajön a fiad, örömödben fogsz sírni.

Az orvos jött lassú léptekkel haza. A postással az úton találkozott. Az asszonyt ismerte, a fiát is.

— Én is megyek — mondta az öregasszonynak megnyugtatón — most mindenkinek menni kell.

Az idegen férfi felegyenesedett.

— Áh, ön az orvos, ön is indul a frontra? — Odalépett eléje és energikusan kezét nyújtotta. — Gratulálok ehhez! Kívánok magyar sikert, magyar győzelmet!

— Köszönöm — mondta az orvos, s az órájára pillantott. — Már negyed egy, várnak. — Ügy tett, mintha nem látná a

A lakásban felesége székéről felegyenesedve várta. Hangtalanul folytaik könnyei.

— Ne sírj fiaim — mondta az orvos,

— nem komoly dolog ez a mostani háború. Mire kiérek, már vége lesz

az egésznek.

Honvédorvosként vonult be, de a fronton hamarosan zászlósi pertüi került a zubbonya nyakára. Teljesen felégett, fel perzselt ukrajnai tájon vonultak. Kietlen, halott világ, amelyre légi- bomba, ágyú és lángszóró rajzolt szörnyű áJkomibákomokait.

Szeptember első napján B—n táboroztak. Az orvos az egyik kiégett falusi ház egykori kertjében szinte sértetlen szénaboglyát látott.

— János — szólt a szanitée-szakasz- vezetőnek. — Nézzék már meg, mi az, hogy a fenében nem égett el az a boglya, hiszen körülötte minden fekete.

Szuronyukat a boglya felé meresztve Ujjúkat a csőretöltött puska billentyűjén tartva elindultak néhányan. Az orvos kellemetlen émelygést érzett e gyomrában. Elfordult és gyorsuló léptekkel visszament a század szállására

Puskalövéseket nem hallott, már él is felejtette az ügyet, amikor jó óra múlva jött a szakaszvezető.

— Zászlós úr, alásan — jelenítette a szanitéc — a parancsot végrehajtottam. — Hangját suttogóra fogta.

— Zászlós úr. A boglya alatt pince rész van, sebesültek fekszenek. Katonák, civilek, meg egy magyar munka- szogálatos. Egyedül mentem le. Meg akartak ölni, de a magyar nem engedte. Igazoltam, hogy egészségügyi vagyok. Megeskettak, hogy nem szólok senkinek, hogy ott találtam őket.

Az orvos-zászlósnak kevés kötszere, orvossága volt. Majdnem az egész tartalékot összecsomagolta és sötétedés után a szanitéc kíséretében lemászott ■a pincébe. Egy orosz hadnagy már halott volt. A munkaszolgálatos magyarnak comblövése volt. A többi sebesült: két orosz katona és öt parasztember forma civil, szanaszéjjel feküdt a gennyes, véres szalmacsomókon. Az alvadt vér émelyítő, nehéz bűze töltötte be az ablaktalan odút.

Ahogy tudta, ellátta a sebesülteket. Azután vittek le vödrökben vizet, néhány kenyeret és préselt szilvalekvárt. Két-három napra elegendő lesz.

Másnap valamivel ebéd élőit három német gépkocsi állt) meg a szénaboglya mellett.

Kora délután a fákra akasztva lógtak a sebesültek, mellükön cédula: partizán. A halott hadnagy is köztük volt.

— Nekem az orvosi eskü kötelességemmé teszi — védekezett az orvos a hadbíróság előtt —, högy betegeket, sebesülteket, nemre, fajra, politikai felfogásra való tekintet nélkül és a legszigorúbb titoktartással kezelnem kell. Ha rablógyilkos kopogtat be éjszaka hozzám és én tudom, hogy rablógyilkos, akkor is be kell kötöznöm sebét és üldözőinek ő róla semmiféle felvilágosítást nem adhatok.

— Na elég kérem! — vágott a szavába a hadbíró őrnagy. — Maga arról tudott, hogy ezek partizánok?

— Nem tudtam.

— És ha tudta volna, akkor is kezelte volna őket?

— őrnagy úr alázatosan jelentem, mint már mondottam, nekem, mint orvosnak...

— Nem vagyok kíváncsi magára, mint orvosra!

A védő elmondta, hogy az orvos tiszti iskola elvégzése nélkül került a frontra. Tehát semmiféle tiszti etikai ismerettel nem rendelkezik, még az orvos-tiszti etikával sem. Falusi körülmények között orvos, elmaradott környezetben él, feltételezhetően műveletlen is.

Az első hadsereg akkor még éit. Még előre nyomultak a németek. Még biztosnak látszott a győzelem. Akkor még előfordult az elnézés, s az orvos élve maradt Életben hagyták. Azon a tárgyaláson az úri etikát, az úri tiszti etikát alaposan megtanulta. (S, úgy hírük, máig sem felejtette el.)

Ordas Nándor

Milotán új iskola épül. A tanácsháza egyik helyiségében még falhoz vannak állítva a padok, egymás hegyén, hátán, s még szeptemberben ismét elrendezik, de csak néhány hétig zsibongónak már itt a gyermekek. Mert az új, három tantermes iskola gyorsan szépül.

Nagy Béla, az igazgató érthető büszkeséggel áll meg a palatetős, hosszú épület előtt.

— Ötszázezer forintnyi társadalmi munka van ebben!

Milota a megye végében határmentén fekszik, örec diófák, szilvások között Csöndes falucska; de csak o felületes szemnek. Mozdulatlannak tűnik, pedig ebben az évben is 16 új lakás épült Kik építkeznek?

— Az Űj Élet Termelőszövetkezet — mondja az igazgató. Aztán látva, hogy nem egészen értem, hozzáteszi: — Már mint a tsz építőbrigádja. Ott jön éppen a brigádvezető.

Egyszerű munkásember közeledik. Barnára égett, kissí darabos mozdulatú. Akárcsak a többiek. Tóth Sándornak hívják, kőműves voltaképpen

— Hány tagú a brigád — kérdezem.

— Tizennyolc.

— Tanult-e valami magasabb iskolát?

— Nem — mondja nyugodtan. — De sokat olvasok.

— Miket?

— Hát legutóbb például ®z

építőipari technikum 1.—II.

osztályának anyaoát.

— Mérnök, technikus nincs is itt az építkezésen?

■— De, kijön a műszaki ellenőr a járástól, eleinte gyakrabban, most már ritkábban. Látja, hogy nemigen kell félteni tőlem ezt az iskolát.

Nézem a falat. Olyan egyenes, mint a, tükör.

— Hol tanulta a mesterséget? Hogy ekkora épületet is emel?

Elhárítja a dicséretet, zavartan mosolyog.

— Egy évet apám mellett tanultam, aztán a katonaságnál, laktanyát építettünk, és így tovább.

— Itt született a faluban?

— Itt. Itt is éltem.

Az igazgató közbeszól:

— Ilyen rátermett, ügyes emberekből áll ez a falu. Mind valóságos mester, pedig nem szakmája.

Ha már szakkönyveket olvas, gondolom, miért nem vizsgázik is? Elvégezhetné a technikumot. Meg is mondom. Az igazgató helyesel:

— Csakhogy élőbb a hetedik, nyolcadik általános iskolát kellene elvégeznie.

— Volna kedve hozzá? — kérdem meg.

— Volna — feleli őszintén. — Szeretek tanulni. De... idő, idő! Tessék megnézni ezt az épületet! Van ezen mit csinálni! S hozzá még hátul a kétszobás nevelői lakás! Naponta legalább tíz órát dolgozom, ha nem többet. De inkább többet. Mert van nekem itt dolgom munka \után is, előre gondolni anyagra, mire. S nemcsak ez épül. Ezt heten csinálják. A brigád meg tizennyolc tagú — emlékeztet.

— Jól keresnek?

Óvatosan az igazgatóra néz.

Aztán őszintén felel:

— Nem mondhatnám. Az idei aszály... munkaegység szerint részesedünk, mint a tsz-tagok. a tavaszi szárazság nem kedvezett a búzának, takarmánynak, mikor megjött az eső. az idő fel is húzta a kapásokat, de a csövezésre megint nincs semmi sem.

— Gyerek?

— Vem, négy. Meg a nagyapa. Dehát úgy forgatja magát az ember, ahogyan tudja. A háztáji segít. Van otthon egy szerződéses bikám is, azt február utolján leadom. Kapok érte úgy 6—7 ezer forintot.

Aztán mikor lehet tanítani ebben az iskolában?

Az igazgató válaszol ismét, nagyon büszke az új épületre:

— Terv szerint decemberben kellene átadni. Hát mikor is? — néz rá a brigádvezetőre.

— December! — kiált fel

Tóth Sándor. — Isten ments. Én október 31-ig átadom.

— Van ebből valami forint hasznuk? Hogy előbb készen lesznek?

— Ugyan. Dehogy.

Számítgatni kezdünk «*

igazgatóval. Dehogy nincs! Hiszen ha munkaegységre dolgoznak, közel két hónap megtakarításával újabb munkákat, újabb munkaegységeket szerezhetnek, Tóth Sándor gondolkozik, aztán elismeri. Mosolyog.

— Erre nem is gondoltunk. De jól jön majd.

— Hát akkor — szögezem neki a kérdést, — ha nem a forint vezette magukat, miért siettek mégis az építéssel?

— Miért? — csodálkozik. Neheztelően válaszol: — Hiszen kell a gyermekeknek az iskola. Nincs, egyszerűen nincs, mert iskolaierem az is, ott a tanácson? Dehogy az! Hanem ez!

Es végig, pillant a nyert téglafalon.

— Délután lemeszeljük az egyik tantermet — mutat be az ablakon, — holnap már padlózzák. Akár a jövő héten is megkezdhetnék benne a tanítást, mi azért kívül tudunk dolgozni.

— Bér megengednék! — teszi hozzá az igazgató.

Nézem ezt az egyszerű falusi szakmunkást. A tekintetében ott van a szíve. És ott dobog erős, sokat próbált kezében is. Nyíregyháza messzi- messzí van. Itt csak a nap ugyanaz, őszbehajló, melengető, tiszta fény. És arra az orvosra gondolok, aki azért akarta otthagyni fontos munkahelyét, mert messze van a lakása attól. Pedig gépkocsija van.

— Megépítettem volna én ezt az iskolát akár emeletesre is, — mondja Tóth Sándor, mert ez még kikívánkozik belőle. — Nem ijedek meg a betontól sem. Csinálnék én olyan modern épületet, amilyen csak kell. De... — nézi kritikusan az épületet, — ez se rossz. Nem rossz.

— Segítség is akadt bőven, igaz? — nevet az igazgató.

A nagy ablakokon beszökik a napfény.

Sipkay Barna