Kelet-Magyarország, 1962. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-30 / 229. szám

Életük, munkájuk tükrözze...

Sokat várunk as ifjúságiéi

Az utolsó vacsora

Egy nagykapitalista család egy-egy embernek eszébe erkegyetlen marakodása a vagyonon, amely már nem is az övé, hanem az államosítás révén — a népé, körülbelül így lehetne megfogalmazni a film témáját. A rendező Várkonyi Zoltán, szokatlan eszközökkel vetíti elénk a cselekményt, a film maga szabálytalanul érdekes, idöt-teret játékosan kezel. Ügynevezett formabontó kísérlet ez, amely — mondanivalóját tekintve — sikerült, nek mondható. A cselekményt meg-megszakítja a filmrendező, aki belelép a körbe, visszakérdez és utasításokat ad. Mi veit 1948-ban? Mi jut

röl az esztendőről, az államosításról? — Ezzel a kérdéssel indul a film, s mindjárt tapasztalattal is: nem becsüljük eléggé az elmúlt 17 év kimagasló eseményeit. A rendező elénk állítja és bemutatja a Dánusz család tagjait, a nagykapitalistákat, egy izgalmas bűnügyi történet keretében.

A színészek jól illeszkednek a modern stílus diktálta — kissé egyoldalú — szerepekbe, különösen Páger Antal, aki nagyszerű figurát teremt.

sa ját tagságát, hanem egész ifjúságunkat kell mozgósítania a saociaiizmus építésére, eke a KlSZ-tagokraak élen kell járniuk. Munkájuknak, életűiknek keH tükröznie, hogy odaadó harcosai a ezociateonus- Qűk. Ha a KISZ-tag eredményesen akarja segíteni és közvetíteni a pórt politikáját a tömegekhez, akkor nem csak a gazdasági és kulturális munkában kell élen járnia, hanem példamutatónak kell lennie társadalmi és magánéletiében is. Őszinteségéről, egyszerűségéről, szerénységéről ismerjék lei KISZ-jelvény inélkül is.

Jól tennék KlSZ-aaerveze- ■ iáink, ha kivétel nélkül mindenütt megvitatnák az irányelvekből következő tennivalókat. Sokat vár társadalmunk a legifjabb tagjaitól is.

Gál Béla

Számtalan tényt említhetnénk ennek bizonyítására az iparban, a mezőgazdaságban

dolgozó, az iskolák padjaiban tanuló, vagy a hivatalokban dolgozó fiatalok életéből. Vajon nem a szocializmus eszméit vaj lja-e az az ezer és ezer fiatal, aki a tanév befejezése után ifjúsági építőtáborokban fizikai munkájával is segíti munkánkat? Az ipari üzemekben és a mezőgazdaságban szocialista ifjúsági brigádokban dolgozó KISZ- fíatalok, akik a termelés növelésének, az önképzésnek, a szocialista közösség kialakításának jelszavát tűzték zászlajukra. vajon nem adnak-e elég okot arra, hogy ellenségeink őket féltsék a legjobban? Kénytelenek belátni, hogy rájuk hiába hivatkoznának. Mi azonban támaszkodni akarunk rájuk. Még jobban. mint eddig.

Az irányelvek még több és jobb munkát követetnék a KISZ-tagoktól, minden fiataltól. Legyenek az új módszereknek, kezdeményezéseknek, az új technika alkalmazásának első hívei az iparban és mezőgazdaságban egyaránt. A sürgős mezőgazdasági munkák idején az élvonalban voltak a fiatalok, dolgoztak vasárnap is, ha sürgős volt. Erre a szorgalomra és lelkesedésre ezután is szükség lesz.

Különleges feladata van a fiatalságnak az iskolán kívüli népművelésben is. Az öntevékeny művészeti csoportokban nagyrészt fiatalok varrnak mindenütt. Főkén* ők a kulturális élet fellendí lésének legfőbb részesei. Úgy kell irányítaná a KISZ-nek ezt a munkát, hogy egyse színvonalasabb formában terjesszék a szocialista kultúráit.

Fokozottabb ideológiai munkára van szükség a KISZ- ben is, mert ez nem csak a gazdasága és kulturális munkában érezteti hatását, hanem a szocialista erkölcs kialakításának is legfőbb eszköze. A KISZ-nek nem esek

Kungsgatan, Stockholm

Raggarok; a szakadék szélén

A stockholmi Ritz moziban -jznap a West Side Story-t láttam. A híres zenés-táncos filmet, amely a Romeo és Júlia tragédiáját most egy fehér és egy Puerto Rico-i huligán- csapattal ismételtet] meg. Amikor elsötétült a vászon, S a nézőtéren újra lágyultak a fények, különös érzés volt a hűvös stockholmi estébe lépve szembetalálkozni a svéd főváros huligánutcájával.

A Rite mozi kijárata történetesen a Knsngsgatanra, a Király utcára nyílik, ahol szilveszter esténként már nyolc óra tájban felvonul a lovasrendőrség, csfbész-sizelidítő „díszszemlére”. A New Yorfc-i West Sido, amelyről a Story

Baráth Lajos:

Tíz emeleí mögöfí

Sokáig kopoghatott, míg végre meghallottuk és ajtónyitás után sem lépett beljebb. Kérdeztük is, hogy kit keres, mert idegen volt; valóban, mert akkor láttam először. Elsőnek azt válaszolta: nem is tudja, hogy kit keres. Végül elmondta, azokat a házakat szeretné megtalálni, ahol sokan, szám-láthatatlanul sokan laknak.

Nagyon öreg volt már és nagyon fáradtnak látszott. Szikárságát előre hajlították az évek, — így vannak ezzel az öregek: késői korukban

pontosan, tüzetesen nézik a dolgokat és az eseményeket, tatán azért hajlik váltak a föld felé.

Hanem ő most nem a földet nézte. A mennyezetet vizsgálta, a szennyes falakat, repedéseivel és egyetlen grafikájával.

— Sok háziban laknak itt, majdnem mindegyikben. Ott, az a kettő már üres — és tanácsoltam. hogy pontosan nevezze meg, melyik házat keresi.

— Nem tudom kérem, én már nagyon öreg vagyok — mondta, s rámnézett, arcát felemelve.

Nagyon régen borotválkozhatott, fogait már régebben efhullajtotta. A barna színű bőr két mély ráncba rende[ a címét kapta: sikátornegyed, s az alkotók a látványos, ám egyszer s mind tanulságos és jó szándékú filmmel arra akartak figyelmeztetni, hogy a nyomor és a fajgyűlölet milyen szomorú tragédiákra vezethet. A stockholmi Kungsgatan előkelőbb környék, a svéd főváros egyik legimpozánsabb főútvonala, fényes kirakatokkal, méregdrága áruházakkal, diszkrét és kevésbé diszkrét éjszakai mulatókkal. A helybeli huligánok, akiket az idevalósiak ragga- roknak neveznek, többnyire jól fésült, jól öltözött lányok és fiúk. Mintha csak abból a szociológiai tárgyú cikkből léptek volna ki, amelyet nem sokkal kungsgatani sétám előtt egy amerikai szerző teáiéból olvastam, s amelyben egyebek között ott állt ez a hivatalos adat is: Svédországban a fiatalkorú bűnözők harmada — jó családból való.

Nekem nem volt olyan kínos élményem, mint stockholmi ismerősömnek, aki a látogatásom előtti héten, hazafelé menet, a finom Kungs- ga tanon belekeveredett két „galeri” csetepatéjába, amelynek a rendőrség olyan erély- lyel vetett véget, hogy ismerősöm csak hosszas magyarázkodás után tudta igazolni: békés járókelő, semmi köze az egészhez. Tömegverekedést én szerencsére nem láttam a főutcán; de láttam helyette mást.

Este voít, az úttestem raj- zottak az autók. A legtöbbjükben kamaszok ültek, kettesével, hármasával. Némelyik kocsi örült iramban száguldott: az ifjú úrvezető versenyzett a „haverokkal”. Mások igyekeztek a járdaszegély mellé kerülni, a fiúk leengedték az ablakot: part- nemőre vadásztak. A megszólított lányok — nem prostituáltak! — olyan természetességgel ültek a láthatólag idegen autósok mellé, mint otthon az ebédlőasztalhoz. Később egy már nem fiatal stockholmi asszony, az erkölcsökre panaszkodva, felháborodva mesélte:

— Képzelje, megyek a férjemmel, karonfogva az utcán, ezek. a csűrik meg leszólít- ják, sőt a másik oldalról még belé is csimpaszkodnak. Hát nem hallatlan pimaszság, mondja?...

A raggarok szórakozása változatos. Van, hogy egész autófalkák köröznek szinte tébolyultam egyetlen háztömb körül, s ha valakinek eszébe jutna megkérdezni őket, miért csinálják, azt válaszolnák: „Csak”. A kungsgatani leányvadászat ís ilyen „csak”, és a szakadékverseny is. Ki áll meg a kocsijával kijjebb a szakadék szélén: ebben versenyeznek; aki lezuhan — mert ez is megtörtént már —, annak „pechje van’” Miért csinálják? „Csők”. Ezt mondták azok a suhancok is, akik a trelleborgi strandon hosszú perceken át rettegésben tartották a fürdőzőket képtelen produkciójukkal: a víz

alaitt rendeztek két huligánbanda „válogatottja” között késes-táros leszámolást.

Ha svédekkel beszél az ember ezekről az esetekről, rendszerint legyintenek. Ugyan kérem, rendőri ügy. Hogy a huliganizmus társadalmi baj lenne, erre nemigen gondolnak. Még a kkor sem. ha — mint legutóbb — egy konkrét eset kapcsán, nagyon is nyilvánvaló vészjeleket kapnak.

Az történt ugyanis, hogy egy 14 éves fiú szabályosan kivégezte hasonló korú barátját, majd a rendőrségen bevallotta, hogy az ötletet és a kivitelezés technikáját a svéd televízió egyik legnépszerűbb filmsorozatából, a Cartwright- családból tanulta.

Persze, igazságtalan dolog lenne mindenért a tv-t okolni. Ott a mozi is, és ott vannak az utcai könyvárusok is.

Csak rendőri ügy a raggar- kérdés? Nem, nem az. A kórokozó nemcsak a nyomornegyedek levegőjét fertőzi, haf- nem jelen van mindenütt, ahol az üzleti érdek kondicionálja egy társadalom erkölcsi életének atmoszféráját.

Serény Péter

őszi könvvhét Nagvkállóban

J Dj

Reggel 9 órai kezdettel, egiés2inapo6 ünnepség keretében nyitják meg a megyei őszi könyvhetet Nagykálló- ban. Az egész napos programban családlátogatások, a gyermekeknek mesedélelőtt, mezőgazdasági szakjellegű előadás, irodalmi est, irodalmi vetélkedő és könyvbál szerepel.

Az irodalmi estein Csák Gyula, Jobbágy Károly, Mar- gócsy József, Ratkó József, Sipkay Barna és Tímár Máté vesznek részt. Megnyitót Bodor Sándor mond.

A MÉSZÖV igazgatósága könyvajándékot ad át az újonnan megalakuló ifjúsági könyvtárnak. A földmüvesszö- vetkezet egész napos könyvkiállítást és árusítást tart

Pártunk kongresszusi irányelvei egységesen szabják meg mindnyájunk számára gazdasági és kulturális építő munkánk legfontosabb feladatait. Miért kell mégis külön a KISZ, az ifjúság szerepéről szólnunk?

Közismert, hogy ellenségeink leginkább ifjúságunkat „féltik”. Tegyük is hozzá mindjárt, hogy ez a féltés teljesen indokolt a részűkről, mert a fiatalok többsége a szocializmus eszméit Valija. És ebben a Kommunista Ifjúsága Szövetséginek jelentős szerepe van.

Az idén: 304 irodaümi előadás

Ülést tartott a TIT nyelvi és irodalmi szakosztályának vezetősége. Megállapították, hogy a múlt év második felében 280, az idei első léi évben 304 előadást tartottak. Az előadások színvonalával azonban már nem annyira elégedett a szakmai vezetőség, mint a számszerű eredményekkel. A vezetőségnek kevés alkalma volt ar ra, hogy az előadások alkalmával ellenőrzést végezzen vidéken.

Éppen ezért a szakmai vezetőség az ellenőrző segítség- adásban és a színvonal további emelésében látja legfontosabb feladatát az új évadban.

A decemberi József Attila évforduló megünneplésével kapcsolatban szóba került egy középiskolai szavaló verseny megrendezése.

JEVGENYIJ JEVTUSENKO:

Eltávoznak az anyák

Eltávoznak az anyák rendre mind, eltávoznak tőlünk halkan,

lábnfjhegyen,,

mi pedig alszunk,

ydia kottán, gondtmkm,

mikor nekik a szörnyű óra int.

És az anyák nem hirtele nül mennek dl — csak nekünk tűnik úgy a távozásuk.

Különösen távoznak s lassú lábbal, idő-lépcsőn járók apró lépteivel.

Van úgy: idegünk értük megremeg, zajos születésnapot rende zünk, de ezekkel már későn ér kezünk, ez őket

s lelkünket *em menüi meg.

S ők mennek mind egymás után és egyre távolabb.

Nyúlnánk utánuk,

ha felrezsenünk,

de két kezünk csupán a levegőbe kap — üvegfala nőtt s ahhoz ér kezünk;

Elkéstünk, el.

A szörnyű óra üst.

Szemünkből könnyek fakadnak titokban, s nézzük: csendes és szigorú sorokban ?

hogy távoznak az anyák rendre mind.

(Aprily Lajos fordítása).

Nem tudom, ingért is mondja ezt. Egyáltalán miinek mondja szüntelen, hogy milyen öreg már. Nchcatertcm ezért az öregemberre.

— A tízemeletes. - — próbálkoztam, de ő nem figyelt rám.

— Menjünk — lóért ugyanolyan halikan, mán* ahogyan véletlenül bekopogott hozzám.

Kubikusok kört aAudt két éjszaka. Egy alacsony, .svájcisapkás férfi pénzt gyűjtött az öregnek: vwrwrtköltaégre és egy kabátra, hogy az ünneplő nadrágnak hasznát vegye még egyszer. Elkísértük az állomásra, s ami kor indultunk, arat mondta:

— Ha engedik, telkerccctn magukat egyszer.

A svájcisapkás férfi erre azt válaszolta:

—- Látogasson haza, mindenkor szívesen látjuk.

Műre a belvárosba értünk, úgy látszott, álamba ringatta a villamos. Lehet, hogy csak az olajos padlót nézte, az is lehet, hogy sírt.

Senkászsenúét nettünk neki as útra, bért nem fogadott el, a snapszot szerette. Ivott velőnk, és örült az új kabátjának és örökösen a belső zsebét tapogatta, hogy meg- van-e még a beutalója az öregek házába. Harmadik hete őrizgette már akkor, aznap kellett jelentkeznie. A papír piszkos volt már, címzéséből csak annyit tudtam kiolvasni, hogy a hetedik emelet négyes ajtajához ajánlották kézbesíteni.

Fél órával előbb száMt fel a vonatna és megígérte, hogy másnap levelet irat a címűnkre; akad jó ember, aki megteszi, mert neki nagyon reszket a kese az öregségtől és a szeme, is eftáradt már.

méWi szavait, lehet azonban, :

hogy a sok bajából csak az öregségre szakadt ki belőle ‘ egy darabka panasz. De a kis csomag karján a jobbik nadrág és hogy éjszakára szállás kell, mert mifelénk hidegek 1 a napfordulók, és a teste is 1 ágyat kíván... Segíteni sae- 1 nettem volna rajta, ö rám- < nézett és még arzt mondta:

— Megígérte, hogy megmn. ’ tatja azokat a házakat...

Sokáig mentünk, nagyon lassan, kerülgetve a göröngyöket és az árkokat, s áss embereknek is kitértünk, mert minek nézzék bajunkat. Amikor a sarki Gomfoáhoe értünk, kérdeztem, sört kér-e, c vagy bort. Snapszott ivott és így köszöntött:

— Én öreg vagyok, maga *

meg fiatal és otthona is van... A szegénységet meg ne szégyeldje, — s mondta, hogy ezt a telepet egyszer * igazán le kellene bontani. * Értettem a kívánságát is, s 1 azt is, amit a szegénységről í mondott 3

Lassan ivott, fdvánósan, ha- ? talmas ádámcsutkája idegle- ; sen ugrált a petyhüdt, erezett j bőr alatt.

— _ A fiam, aki arra la- <

kik, a tízemeletesben, gazdag 1 ember lett. Nem én taníttat- 1 taim, — köhögött s én kínál- 1 tam öt. Ételt is szívesen elfogadott, jó fokhagymás fa- j s hozottat ettünk, egyet-egyet. i

— Az állaim taníttatta a fia- i mat — egészítette ki magát. í

— Mert én nagyon öreg vn- : gyök már, és nem bírtam. <

ződött szája mögé, s míg makacs kitartással nézett, a szürkére fakult szemében haragot és keserűséget láttam. Sok ránc volt az arcán, valamennyi mély, mint a barázda.

Megsajnáltam.

— Talán itt lakott, s régen járt erre?

— Nem tudom, mondom- • ■ — és türelmetlenül ismételte, hogy már nagyon öreg.

— Talán ismerőst keres?

Ingatta a fejét, hogy „Nem,

nem keresek ismerőst”.

Tanácstalanok voltunk. Ö beljebb jött egy pár lépéssel és a széket nézte, de akkor még nem ül* le.

Ki ez az ember? És hogyan kerül ide? Kis csomagot szorongatott kezében, karján pedig egy fekete, csíkos — ünnepekre szánt — nadrágot. Egy ember jutott eszembe róla, akiről novellát írtam, s amikor vittem volna neki megmutatni az írást, már halott volt. El is temettük és meg is sirattuk szívből. És most itt áH ajtóm előtt kis csomaggal kezében, cipője fűzeden, arca borotválatlan, a tekintetében harag. Ö az, bár hosszabb és csontosabb, arca törődöttebb, de ugyanolyan fáradt és haragos, mint Morgós volt. Talán csak én temettem el azt az életre haragudó, megfáradt embert?

— Hozzátartozói? — kérdeztem, amikor helyet foglalt.

— Nincs nekem kérem, öreg vagyok nagyon.

Táján észrevette, hogy is-