Kelet-Magyarország, 1962. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-04 / 206. szám

Az ország mezőgazdaságának legszebb, legjobb eredményei egy helyen J egyset as Országos Mezőgazdasági Kiállításról lehetőség van’ az öntözésre, de nagyon bátortalanul hala­dunk a szántóföldi öntözés­ben előre. Az első aranyérmes A minőségi állattenyésztés­ben megyénk nincs az elsők között, a felvitt állatok azon­ban jól szerepeltek. Különö­sen nagy érdeme van ebben az Öpályi Tangazdaságnak. A borzderes növendékek el­hozták a 'szarvasmarha-te­nyésztési nagydíjat, két első, két második és egy harmadik dijat. A juhászatuk is arany­érmet nyert. Ez a kiállítás is hozzásegítette a termelő­Akr a mezőgazdasági kiállí­tásra elindul, jó kényelmes cipőt húzzon, és legalább há­rom napra vegyen búcsút a családjától. Azért is, mert 20 ezer négyzetméterrel na­gyobb lett a kiállítás terüle­te, de inkább azért, mert eny- nyi látnivaló még soha nem volt. Háromnapi látnivalót nehéz lenne egy tudósításban megírni, néhány szót azonban kalauzként szükségesnek tar­tok leírni. A gyümölcs-és burgonyapavilon Tudom, hogy minden ér­dekli a szabolcsi látogatókat, mégis legközelebb áll szí­vünkhöz a gyümölcs és bur­gonya. A főpavilonból a gé­pesítés bemutatóján keresz­tül vezet az út a gyümölcs­pavilonhoz. Mielőtt oda be­lépnének. egy gépnél minden­képpen álljanak meg, ez a D—4K jelű univerzális trak­tor. Az első mintapéldányai néhány gépállomáson, állami gazdaságban már megyénkben is megtalálhatók. Minden ta­lajon kiválóan dolgozott ez a nagyszerű gép, mégis elsősor­ban a homok művelésének a megoldója. Ahol a lánctalpat elmarják a kvarcszemcsék, ahol a dombokon hanyatránt- ja a Zetort az eke. vetőgép, vagy a pótkocsi, a 64 lóerős »tégy kerékmeghajtású gép még vidáman fut. Ezt a gépet jól lehet hasznosítani a gyü­mölcs- és szőlőtelepítéseknél is. Büszkék lehetnek a szabolcsiak Szóval a gépek után az er­dészet mellett van a legjobb gyümölcstermelők országos randevúja. A szabolcsi em­berek ebben a pavilonban büszkék lehetnek, különösen a jonatánra, de ne feledkez­zenek meg szétnézni más me­gyék eredményei között sem? mert a Bács, Pest és Heves megyei eredmények sem le­becsülendők. Gyümölccsel nemcsak ebben az egy pavi­lonban találkozhatnak, hiszen a halászat és a dísznövény szomszédságában élő gyü­mölcsfák és szőlőtőkék sora­koznak. A prémes állatok mellett pedig faiskola hirdeti a magyar kertészek sikereit. Néhány év múlva sok száz vagon zöldségfélére lesz szük­sége a Nyíregyházi Konzerv­gyárnak. A vízgazdálkodás és a halászat megtekintése után szemet, szívet gyönyörködtető kertészetet talál a látogató. Ennek szomszédságában pe­dig a szántóföldi öntözést ta­nulmányozhatják a termelő­szövetkezeti tagok. Nagy he­lyet kap az öntözéses taKar- mánytermesztés. Itt bizony érdemes elővenni a szövet­kezetek elnökeinek a kis no­teszt, megyénkben igen sok felülhet a kiállításon először közlekedő mikrobúszra és ül­ve tekintheti át a hatalmas területet. Sok ezer ülőhellyel várja a kiállítás látogatóit a mindennapos állatbemutató és a nemzetközi lóverseny. Azokról sem feledkeztek meg, akik azt akarják látni, hogy jövőre milyen ruhában já­runk. A nagyvendéglő szom­szédságában hatalmas szabad­téri színpadon rendszeres di­vatbemutatót tartanak. Úgy hiszem az írásom elejét már módosítani kellene, mert a javasolt három nap sem lesz elegendő, hogy mindent tüze­tesen megnézzenek, aki tehe­ti töltsön ott többet, de aki­nek csak két nap jut rá az is sóikat tanulhat. Cs. B. Egy tsz ellenőrző bizottság naplójából Megvan-e a szeg? — Váratlan ellenőrzés Áthúzott munkaegységek — A vezetés segítése 328 család érdekében... Tekintélye van az ellenőr­ző bizottságnak a tiszabezdé- di Kossuth-ban. Miért? A fa­luban egyöntetű a vélemény: a bizottság ismeri és jól gya­korolja feladatát. Különösen elnökéről, Lesku Jánosnéról — aki egyébként baromfigon­dozó, — szól sok elismerés. Igen, asszony áll az öttagú bi­zottság élén. Egy ötvenkét éves családos anya. „Nézzük a ra!?fár«iöpvvet“ Pár hete Lesku Jánosné Márkus József bizottsági tag kíséretében az üzemanyagrak­tárba érkezett. — Nézzük a raktárkönyvet — mondta Les­kuné a raktárosnak. Az érde­kelte őket: mennyi és milyen fajta permetezőszerek érkez­tek az utóbbi időben a tsz-nek. Mennyi abból a felhasználás és a készlet megvan-e a rak­tárban. A kiadási bizonylatok, rak­tárkönyvi beírások rendben voltak. Hiánytalannak ta­lálták a készletet is. De ezzel még nem ért véget a látogatás. Építkezé­sekhez, különböző javításokhoz nagyobb mennyiségű szeget vásárolt a szövetkezet. Téte­lenként mérték le a különböző nagyságú szegeket. Ez is rend­Címsett: a ^Tjiizaüaiaári Regalt6 más Lengeti a szél a részvevő baráti nemzetek zászlóit. Sági István szövetkezeteket, hogy jövőre már több szabolcsi táblával találkozzunk az istállókban. Felsorolni is sóik, hogy meny­nyi minden tanulmányozni való van az állattenyésztés­ben a naposcsibétől a pecse­nye kacsáig, a szopós borjú­tól az ötszáz kilós hízóig minden megtalálható, de nem úgy mint régen, hogy csak gyönyörködni lehetett benne. Az építészetet, kemizá- lást. vetömagtenrnelést, a me­zőgazdasági, főként a kerté­szeti termelvén vek csomago­lását, piacra való előkészíté­sét és még sok mindent ta­nulmányozhatnak a látoga­tók. Ez csak a magyar része a kiállításnak, ezután követ­kezik a hat baráti állam pa­vilonja. Erről valamennyiről külön cikksorozatot kellene írni. Szemet gyönyörködtető látvány Aki fáradt a sok gyalogolástól, de látni még kedve van — Nagy jelentősége van, hogy a termelőszövetkezetek időben és jó minőségű takarmányala­pot halmozzanak fel a kite­lel tetőshez. Egyik lehetősége en­nek a silózás. Minden ok meg­van tehát arra, hogy a közös gazdaságok vezetői elvárják a gépállomás! segítséget és szá­mítanak arra. Az alábbi eset azonban igen furcsálható. Augusztus 24-én, a Tiszavas- vári Gépállomás egyik agro- nómusa, A. Kovács Sándor megjelent a tiszavasvári Pe­tőfi Termelőszövetkezet köz­pontjában és pecsétes írást kért Kovács László tsz-agro- nómustól, hogy a szövetkezet mikor akarja megkezdeni a silózás. A tsz. agronómusa 27-ét jelölte meg az igénylé­sen. És mi történt? Amikor a kérdéses nap reggelén a szövetkezeti agronómus tü­relmet lenikedve elment a gép­állomásra, A. Kovács Sándor azzal fogadta, hogy megfeled­kezett a dologról. S ami te­tézte a bonyodalmat: a siló­zásra kért kombájn nem volt üzemképes állapotban. Csak déltájban tudtak vele munká­hoz kezdeni. 27-én tehát úgy, ahogy, dél­után beindult a silózás, de a délelőtti nap a tsz. számára hasztalan telt el. Nyolc férfi, akik a silózáshoz lettek ál­lítva, tétlenü bosszankodtak. Na mindegy, majd pótolják...! Igen ám, csakhogy másnap megint „beteget jelentett’’ a gép. Be kellett vinni a gépál­lomásra, s egész nap javítot­ták. Ennek ellenére szerdán is csak fél napot üzemelt — me­gint gyógyításra szorult. Csü­törtökön négy óra hosszat töl­tött a gépállomáson, és per­sze, hogy javítás miatt. Minden további szószaporí­tást kerülve, elég az hozzá, hogy hétfőtől péntek délig mindössze egy 100 -köbméteres silógödröt tudott csak megtöl­teni a szövetkezet. Gépek, em­berek tétlenkedtek — kevés eredménnyel. Mert ez bizony nagyon is kevés, majdnem egy teljes hétre! Kért a tsz. agronómusa jár­va szecskázót is, hogy gyor­sabban haladjon a munka. Azt a választ kapta: a járva szecskázó nincs kijavítva. (No bizony, a kombájn aztán de­rékül ki volt!) A fővetésű silókukoricából 500 köbméter silót számít ké­szíteni a szövetkezet. De mint mondják, ha így haladnak, he­tekig fog eltartani. A tervben 8 napot irányoztak erre a munkára. Sok jó, dicséretes ered­ményei voltak már a Tisza­vasvári Gépállomásnak. Ez a panasz azonban neon hallgat­ható el. Erről beszélnek most legtöbbet a panaszos szövetke­zetben. És ezt a hiányosságot igyekezzenek mielőbb pótolni, mert sürget az idő. Itt a beta­karítás, az őszi 6zántás-vetés ideje, és a silózással nem le­het csak egy szövetkezetben is hetekig tétlenkedni! — A. B.— Tisztítják a kombájn búzát a Csengeri Állami Gazdaságban. (Foto: Hammel.) ben. A váratlan ellenőrzés nem talált hiányosságot. 60 forint megfizetése A pénztár a rendszeres el­lenőrzések közé tartozik. Nincs előre meghatározott időpontja, de minden hónapban sor ke­rül rá. Ilyenkor Leskunéval két-három bizottsági tag is részt vesz az ellenőrzésben. A bizonylatokat sorba vizsgál­ják. Legjobban a személyes kifizetéseket (utazások, napidi­jak, készpénzes vásárlások stb.) figyelik. Észrevételüket közük az elnökkel, főkönyvelő­vel és a mulasztás jóvátételé­re azonnal intézkedést kér­nek. Egyik ilyen, közelmúltban tartott ellenőrzés a pénztár­nál 60 forint hiányt állapított meg. Drabik Balázs pénztáros a nagy tumultusban lezajlott előlegosztásra hivatkozott. Vé­letlenül akkor fizette el ma­gát. Lehetséges, hogy így történt, a hiány azonban két­ségtelenül fennállt. A pénztá­rosnak bekellett fizetnie a 60 forintot. JegvziMny» a járásnak Sajnos megtörténik még, hogy egyes tagok az elvégzett • munka után járó egységtől többet akarnak. S bár nem ki­rívó mértékben történik ilyes­mi, az ellenőrző bizottságnak azonban az a szándéka, hogy ne lehessenek kis hibákból nagyok. A júliusi munkaegy­ség-felhasználást vizsgálva ki­derült: 23 jogtalan beírás tör­tént. Még a hamis tizedeket is felfedte az alapos ellenőr­zés. Természetesen, a meg nem érdemelt munkaegységek a vezetőség és az érdekelt ta­gok tudtával áthúzásra kerül­tek. A jegyzőkönyv pedig, mint minden vizsgálat után, most is elkészült. Egy példá­nyát megkapta a járási ta­nács. A vezetőség felhívta a bri­gád és munkacsapat-vezetők figyelmét, nagyobb gonddal írják be az egységeket. Nem­csak az elvégzett munkáért, hanem a munkaegység nyil­vántartásért is felelősséggel tartoznak. Nincs lényegtelen ügy A bizottság munkájában nincs nagy és kicsi, lényeg­telen ; ügy. Amellett, hogy sa­ját beosztásukban becsülettel állják meg helyüket, igyekez­nek a tagság bizalmának is lelkiismeretesen eleget tenni. Ismerik szövetkezetük fonto­sabb terveit, figyelemmel kí­sérik azok alakulását. Észrevé­ónodvári Miklós A SARGA DOSSZIÉ «iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiriiiiiin Drv. A korláton egy szabadnapos autóbuszkalauz könyökölt. Már félórája nézte a parton- ülö lányt. Mozdulatlanságából mintha kiolvasta volna szán­dékát, A Duna közepén vontató hajó úszott. A híd előtt du­dált és lassan leeresztette ké­ményét. A kalauz odafigyelt, aztán... mire visszapillantott, a lány már nem volt ott. ★ Zsuzsa végső erőfeszítéssel emelkedett fel a kőrőL Bor­1962. szeptember 4. zongva fordult el a víztől és elindult a part martén. Fu­tólag látta a kalauzt, látta, hogy tekintetével őt keresi. A szemük összevillant és most már meggyorsítva lép­teit, futásnak eredt. A ka­lauzban mintha... a lágerbeli, diósgyőri lakatos fiút ismer­te volna fel. Vagy csak ösz- szekuszált idegei űznek tréfát vele? Haladt a part mentén, ma­ga sem tudta, merre tart: csak él, minél messzebb a víztől! Az imént, ahogy a kő­höz csapódó hullámokat néz­te, úgy érezte, mintha húz­ná, vonzaná a folyó. Ha ott marad, nem sokáig bírja, el- gyengülten beleszédül a víz­be. Messzire haladt már, s amint távolodott, nem érez­te annyira ezt a szeszélyes érzést, nem vonzotta a fo­lyó. Félig öntudatlan álla­potban rohant, nem nézte, merre tart; hogy ugyanoda ér vissza, ahonnan elsietett: a tárgyalás színhelyére. Nem voltak gondolatai, tompán zúgott a feje, mintha malom­kerekek őröltek volna ben­ne. Az ösztön tartotta benne a léiket és áradt szét benne, hogy élnie kell! Félt önmagá­tól, a benne dúló érzésektől is. Milyen jó lett volna ezek­től megszabadulni! Lelépett a járdáról, egy autó suhant el mellette, a má­siknak sikoltottak fékjei, s ugyanakkor a nevét kiáltotta valaki; — Zsuzsa! Még mindig nem tudta, mi történik vele. Ködbe borult előtte minden elmosódtak az alakok, mozdulatlanul állt az út közejtén, érezte, hogy va­laki megfogja kezét és elve­zeti. — Zsuzsa, te... te! Félórája kereslek!... Boldog remegés futott át rajta. Könnyezve simult Já­noshoz, s egyre csak hajto­gatta: — Élni akarok, élni akarok! — Élned kell! Üveges őrnagy valamivel távolabb állt. Egy darabig nézte őket, aztán megfordult és autójához sietett. Befejezés Kömer ezredes komoran bá­mult maga elé. Az imént jött ki Mr. Roggertől. Az ügyosztály főnöke fel­dúlt arccal fogadta. Izgatot­tan rohangált a szobában. — Mit szól ehhez, ezredes? Nem tudott azonnal vála­szolni. Valami kibúvót kere­sett. Néhány perces szünetet, hogy rendezhesse gondolatait. — Hallotta? — ordította Mr. Rogger —, magát kér­deztem! Mit szól ehhez? Ma­gyarázza meg! — Sajnálom... Mr. Rogger toporzékolt dü­hében. — Sajnálja? Meghiszem! Rosehan a legügyesebb kém­nőnket veszítettük el. Sajnál­hatja! Sajátmagát is!... Az ügyosztály felett újabb vizs­gálatot rendeltek el. Hallat­lan. Minden összeesküdött el­lenünk. Ezredes, máris jobb, ha pakolunk. Ezt nem ússzuk meg szárazon. Hányszor kér­deztem. .. de hányszor, hogy megbízható-e az orvos? A vizsgálatot Mac Combi tartja. Holnapután itt lesz az a vad­állat. Sokáig állt mozdulatlanul íróasztala mellett. Előtte ott hevert a sárga dosszié. Hor­váth Károly adatai, a pat­kányakcióra vonatkozó utasí­tások a titkos táviratváltások másolatai. A naptárra siklott tekinte­te. Keserű lett a szája íze. Ma kellett volna visszaérkez­nie. .. Ezzel szemben hol­napután itt lesz Mac Combi... Sóhajtott. Aztán csöndesen a páncél­szekrény legalsó fiókjába he­lyezte a sárga dossziét. A többi mellé... (Vége.) teleikkel, javaslataikkal sok segítséget adnak a vezetőség­nek. — Kilencmilliót kitevő össz­vagyonról, az abban való munkálkodás és érdemszerinti kereset rendjéről van szó. 328 család egységes érdekét néz­zük. Azzal a hittel, hogy mun­kája, becsülete után minden­ki boldoguljon — mondja Les­ku Jánosné. És ez a hit mindjobban erősödik Tiszabezdéden. Asztalos Bálint Külföldi vadászok a Hortobágy on Beköszöntött a vadászati idény a hortobágyi vadrezer­vátum területén is. Dörögnek a puskák a puszta egyetlen erdejében, az ohati őstölgyes­ben és a több ezer holdas ha­lastavak környékén. A pusz­tára érkezett külföldi vadá­szok vadkacsákra és foglyok­ra lőnek. Az osztrákok vol­tak az első külföldi vendégek az új vadászati idényben, őket franciák és olaszok kö­vették. Szeptember végéig na­ponta 5—6 külföldi vadász­vendége lesz a Hortobágynalfc 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom