Kelet-Magyarország, 1962. augusztus (22. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-19 / 194. szám
HARC A HOMOKKAL Eredmények, tervek Nyírgyulajban — a mezőgazdász? Nincs bent. A határban van. Azonnal utána nézek — mondja a főkönyvelő, s nyúl a telefonhoz. Feltárcsázza mindhárom üzemegységet, azonban nincs szerencsénk— — Pedig én is szerettem volna vele beszélni — magyarázza Nagy Sándor. — ötven-hatvan dolgozó készül este megnézni Nyírbátorban a „Szófia Cirkusz” műsorát, s járművet akarok biztosítani számukra. Nem gyalogolhatnak a napi munka után tíz-tizenkét kilométert. Telefon az üzemegységekben A fentiek nem valamelyik állami gazdaságban, hanem a nyírgyulaji Petőfi Tsz-ben hangzottak el. „Telefon az üzemegységekben, ez igen” — mondtam ki hangosan gondolatomat. — Nem olyan nagy dolog ez. Különben is nagy szükség van erre egy négyezer holdat meghaladó gazdaságban — válaszolta a főkönyvelő. — A fejlődéssel kapcsolatban vannak ennél érdekesebb dolgok is — kapcsolódik a beszélgetésbe Orosz István tanácselnök. — Négy év óta 235 rádió van a községben. Ekkor kötötték be a községet az áramszolgáltatásba. Félezer újságot, folyóiratot hord szét a postás a lakosságnak. Ma már valameny- nyi iskolaköteles gyerek1 elvégzi a nyolc általánost. — Mennyi a fiatal szakmunkás- tanuló most nálatok? — kérdezi a főkönyvelőtől. Utánpótlás A főkönyvelő számol. Kiderül, hogy tizenhárom gépész, kovács, baromfinevelő és kertész tanulójuk van. — Csak az a baj, hogy nincs középkáderük a termelés irányításában — mondja Nagy Sándor. — Erre pedig olyan szükség lenne, mint egy falat kenyérre. Ebben mindketten egyetértenek. A nagy gazdaságnak egy akadémiát végzett mezőgazdásza és egy állattenyésztő technikusa van. Az üzemegységvezetői posztokon is csak a gyakorlottabb tagok állnak. Ösztöndíjas egyetemet, főiskolát végző fiatalokra lenne szükség. Azonban ezen a téren eddig a tagok ellenállásába ütköztek. A vezetőségi tagok körében is volt el- zárkózottság, de most már belátják; a jelenlegi feladatok, és különösen a fejlődés iránya megkívánják a mind több és mind képzettebb szakembert. 3 millió dohányból A termelőszövetkezet, mint homoki gazdaság elég eredményesen verekedte át magát az elmúlt három éven. Már a tsz-községgé válás évében igyekeztek megtalálni a sajátságos viszonyoknak megfelelően a termelés irányát. Fő jövedelemforrásuk a dohány, burgonya és a sertés. Dohányt az idén kétszáz holdon termelnek, amelyből hárommillió forint bevételt várnak — 300 000-rel többet, mint terveztek, mert a premizálás növelte a termelésben való érdekeltséget, a terméshozamot. Sertésből hízó- és tenyészállatként 780 darabot adnak el. A premizálásnak különben komoly köze van ahhoz, hogy jövedelmezőségi tervük nem marad el a megállapított mögött. Egy munkaegység értékét 29 forintra tervezték — prémiummal együtt. Mint minden homokon gazdálkodó szövetkezetnek, a nyírgyulaji Petőfi Tsz-nek is komoly kibontakozási lehetőségei, tervei vannak, s ezeket részben már meg is valósították. Dohányból — ha lesz szárítóhelyük —, háromszáz holdon is termelhetnek. Néhány hold termőre fordult gyümölcsösük megmutatta: a homok másik feltáratlan kincse a gyümölcsös. Eddig már 180 hold új telepítésük van, s az ötéves tervben még 280 hold fiatalost ültetnek. A perspektíva Az Intenzív búza termésátlagával elégedettek. Tizenhat mázsás átlaga hat-hét mázsával múlja felül a hazai fajta eredményét. Búzájuk négyötödét ezen az őszön már az intenzív fajta teszi ki, ezért csökkenthetik a rozs vetésterületet, s így növelhetik a csillagfürt, a dohány, a burgonya és őszi árpa arányát. A szöszösbükkönv termelése helyett a homoki lucerna lép előtérbe, amelyből ezen az őszön már 160 holdat ér el a telepítés. A jövő évre szóló elgondolásaik nemsokára a készülő gazdálkodási tervbe kerülnek, hogy majd megvalósításukkal újabb győzelmet arassanak a homokon. SAMU ANDRÁS HAMMEL JÓZSEF FELV, A kicsi csikós nagyon elfáradt és leült pihenni. Egyszer csak habzószájú ló állt meg előtte, nyergében a grófi tanya segédtisztjével. Az úr szája gúnyos vigyorra torzult, csizmaszárából előrántotta a tengernád pálcát. — Ide hozzám, te lusta golyhó! A gyermek félve ugrott fel. Tekintetéiben rimánkodás reszketett. — Csirkefogó! Te... te naplopó! Ülni mersz?! Még a fenekeden a tojáshaj, máris azt csinálod mint valahány csavargó fajtád?! — ordította a segédtiszt s pálcát ütésre emelte. A kicsi csikósbojtár mesz- telen hátán ujjnyi széles, lángpiros csikókat hagyott a verés. Az augusztusi melegben mesztelen felsőtesttel szolgált háromnegyed kom- mencióért; csupán tenyérnyi gatya libegett soványka testén. Mikor kevélyen ellovagolt az úr, akkor.mert felnézni a kis szolga. Az ütések helyei kegyetlenül fájtak, de még attól is jobban égette, marta annak döbbeneté, hogy számára a szüleitől egy nagyon távol álló, vadidegen ember tette rá bántóan a kezét. 1940. nyarán, tizenhárom éves gyengeségéve] nyírcsászáriból se^ Asztalos Bálint: £ejg dcwak életút hova, senkihez nem mehetett panaszra. Keservesen sírt. Este a cselédháiban édesanyja megcsókolgatta csikós- bojtár gyermekének csúfított hátát. Hidegvízes ruhát is tett rá. — Feküdj hason, kicsi csillagom — suttogta nagy szeretettel anyja. — Nem vagyunk mi semmik, senkik. Csak azért imádkozzunk, hogy leéljük életünket, amennyit kiszabott isten. Apja komor, elborult tekintettel nézite egy ideig. Majd éktelen káromkodásba kézdet.t. Még két év sem telt egészen, amikor még nagyofb baj zúdult rájuk. Húsvét első napja volt és apja tartott soros szolgálatot a lóistállóban. Délfelé kegyetlen éhséget érzett és gyorsan tette meg azt az ötven lépésnyi utat az istálló és a cselédház között, hogy harapjon valamit. Így történt, hogy az intéző nem találta helyén az ügyeletes bérest. Éktelen lármába kezdett. Mikor az éhes béres apa lélekszakadva vissza szaladt, meghallhatta a rögtöni ítéletet: két napon belül el kellett hagyniuk a tanyát. A többi cselédek sajnálkoztak és tovább hallgattak. Mindannyian nagyon jól ismerték az ilyesmit. Legtöbbjük hírtelenében meg se tudta volna számolni, hányadik úrát szolgálja. Ma ezzel történik meg, holnap mással, hogy tovább kell állnia. Ilyenkor még reménysugár i® lobbant az elűtottekben: hátha jobb lesz az új helyen? De rendszerint fordítva történt. 1962 augusztusa. Darabánt Jánossal, a Hodászi Állami Gazdaság kertészeti brigádvezetőjével ülök szemben a szőnyeges, tiszta irodában. A barna fiatalember sóhajt és úgy dörzsöli meg homlokát, hogy karikagyűrűs kezével szemét is eltakarja. Mint aki bántóan sötét, rossz emlékű képeket kénytelen nézegetni. — így volt — mondja kis szünet után. — Tizenhárom éves koromban cselédnek kellett lennem. — És hogy volt tovább? — Ezen a hodászi tanyán szolgált a családunk, mikor eljött a nagy változás. Hét holdat kaptak a volt űri birtokból. Négy évig az egyéni érvényesülést próbálgatták. — Ügy lenne jobb, ahogy a kommunisták akarják. Álljunk közéjük, fiam, mondta apám. Soha nem is felejtem el a pillanatot, amikor negyvennyolc januárjában apámmal együtt a kommunisták elé álltunk itt a faluban, hogy vegyenek fel minket is soraikba. Mint megvallja, nem olcsó* utólagos kacérkodásból említi ezt Darabánt János. De szól róla, mert az ügyhöz, élete legfontosabb sorsfordulóihoz tartozik. Hite szerint a tett, cselekedet beszél valaki mellett vagy ellen, nem á látványos mellveregetés. Most már sűrűén következtek sorsában az új élet új állomásai. S ami jelt adott a továbbindulásra, ami mindig előrébb segítette — a tanulás volt. A múlt világ már gyermekségében Szolgaságra kényszerítette. ez a másik segítette. hogy munkája közben tanulhasson és gondolkozzon. A hosszabb-rövidebb ideig tartó tanfolyamok egész sorát végezte el. 1950-ben már egyik legjobb tanulója volt Tatán az egyéves mezőgazda- sági szakiskolának. Volt községi párttitkár, dolgozott az állami gazdaságok megyei Ónodvári Miklós w M*. DOSGZSE uiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiitiimiiimiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiimir 11111111 XLin. István egyszeribe kijózanodott. Csodálkozó tisztelettel nézte az előtte álló embert, a képügynök nagyra nőtt a szemében. — Most megkérdezhetnéd, hogy téged miért avatlak be a titokba? — mondta Horváth és választ sem várva folytatta: — Azért, mert szükségem van rád és ha megígéred, hogy segítesz és amíg nem vagyunk bizonyosak a sikerben, nem szólsz erről senkinek, híres emberré és téged is gazdaggá teszlek. A találmányt, amelynek nevében a te neved kezdőbetűi is benne lesznek, az egész világon ismerni fogják, mindenütt bevezetik és te akkor Is jól élsz, ha csak eszel- iszol és a lábadat lóbálod egész életedben... A fiúval forogni kezdett a szoba. Álomszerűnek, hihetetlennek tűnt mindez. Mesebeli alakká változott az előtte álló férfi, aki máris milliókat csörget a zsebében... — Elárulom, hogy unokaöcsémet is ezért kerestem. Azt hiszem. .. nem találjuk meg, pedig az idő pénz, s veszedelmesen múlik. Minden nappal, amelyet tétlenül el- szalasztunk, meszebb kerülünk a megoldástól, s a pénztől, amely itt van a közelünkben, csak nem tudjuk felemelni, mert közben van az akadály: nincs ki kísérletezve a találmány, nem tudunk vele a szakemberek elé állni... Sokat gondolkodtam rajtad. Tetszel nekem: értelmes, ügyes fiúnak tartalak és tegnap óta úgy határoztam, hogy beszélek veled erről. Akarsz sok pénzt keresni? Tízezret, húszezret!?.. . — Akarok! — kiáltotta lelkesedve István. — De feltétlen titoktartást kérek. — ígérem. Mit kell tennem? Horváth rágyújtott. Oldalvást figyelmesen vizsgálta a fiú arcát. — Azt mondod, hogy te kohókőműves vagy. Tehát ott dolgozol a nagykohónál. — Igen. — Most javításra álltak le... — A jövő héten. — Ez éppen alkalmas nekünk. Magammal hoztam az előállított műanyag kísérleti példányát. Az a tervem, hogy titokban beépítjük a kohó falába és otthagyjuk a következő javításig. Ezáltal gyakorlatilag kísérleteznénk ki, hogy sikerült-e a mű? Meg tudnád ezt csinálni? — A kohó falába kell beépíteni? — Igen. Horváth felnyitotta az egyik bőröndöt, s az asztalra helyezte a gondosan becsomagolt pokolgépet. — Mindössze erről van szó. Kis helyen elfér. Beviheted az aktatáskádban. Persze, nem mindegy, hogy hol helyezzük el. Éppen ezért szükségem volna előbb a kohó vázlatos rajzára. Ha meg tudnád szerezni... — Ez lehetetlen! — mondta a fiú és elpirult — Nem tudom megszerezni. Horváth csalódott arcot vágott. I — Azt hittem, jobban lelkesedsz! Visszariadsz az első I nehézségtől. Mit szólnál, ha húsz éven át kellene harcolni, küzdeni... Visszarakta a bőröndbe a kis csomagot. István hamar meggondolta a dolgot, megijedt, hogy a képügynök visz- szavopja az ajánlatot — Megpróbálom!... S ha én rajzolnám le? — Értesz a műszaki rajzhoz? — Keveset. — Az semmit sem ér. A rajzra van szükségem, azt kell megszerezned! — Hogyan tudnám én azt megszerezni? — Ez a te dolgod. Eszelj ki valamit. Mondjuk... mondjuk... ellopod! A fiúnak hirtelen melege lett. Vonakodott. — Ha megtudják... ha elkapnak. .. börtönbe kerülök. Nem, ezt nem csinálhatom! Horváthot elfutotta a méreg. Ellenállásra nem számított. A szoba sarkában állt Hirtelen a fiúhoz lépett — Akkor én juttatlak bör- I tön be! István felpattant a székről. de Horváth megragadta a vállát és visszaültette. — Segítened kell, megértetted! Az életünk múlik { ezen. Az én életem, meg a tiéd is. És segíteni is fogsz! Kényszerítelek. — Hogyan? — így! Indulatosan, hirtelen' az asztalra tette és bekapcsolta a kis magnetofont. István reszketve ismerte fel saját hangját — Te magad vagy az oka, hogy így bánok veled! Mit gondolsz, ezért... ezért.. nem csuknak börtönbe?!... A fiú arcán és homlokán izzadságcseppek gyöngyöztek. Felismerte, hogy kelepcébe esett. Rémültem, bugyborékolva törtek elő belőle a szavak: — Hát ezért... erre kellettem? — Igen! Arra. hogy segíts nekem. Mit gondolsz, te szamár, miért pénzeltelek, miért fizettelek? A pénzem kellett? Már ezer forinttal tartozol, napokon át rádköltöttem másik ezret. Azt hitted, hogy szenvedélyből, vagy szórakozásból tettem? Akkor jó voltam neked? Most, amikor én kérek tőled, megtagadod? Ez a becsület?... István elpirult. A torkát szorongatta a félelem és a szégyenkezés. Rájött, hogy kiszolgáltatta magát, meg kell alázkodnia, ha szabadulni akar és ez majdnem köny- nyeket csalt szemébe. — Megpróbálom. .. esetleg... Meddig maradsz még Erdőslakon? — Nem sokáig. Hamarosan el kell utaznom. — Dehát ez... veszedelmes. — Veszedelmes! Mitől félsz? Amikor a toronyba felmentéi és legéppisztolyoztál egy orosz katonát, az nem volt veszedelmes? — Nem mondtam komolyan. (Folytatjuk.) igazgatóságán, aztán Apa gvon, Mátészalkán, s végül az állami gazdaságok minisztériumában. 1954 tavaszán saját kérésére került vissza Hodászra. — Közvetlen a termelő munkában akartam ismét dolgozni. Húzott a honvágy arra a helyre, ahol szüleim^ testvéreim is végképp megtelepedtek. Itt kértem és kaptam munkát a gazdaságban. Előbb beosztott kertész voltam. ötvennyolctól vagyok brigádvezető ■— magyarázza. — Család? — Van. Hogyne volna — feleli nevetve. — Egy kilencéves legény, meg egy hároméves kislány. — Keresete? — Havi fizetésem ezerhét- száz. Ahogy érdemeljük, célprémium is jön. Például múlt évi munkám után ötezer forint jövedelemrészesedést kaptam. Van ezer öl háztáji föld is. Két szoba összkomfortos házban lakik a negyvenes évek egyik csikósbojtárja és családja. Házában villany űzi a homályt, óriás rádió szórakoztat, mosógép könnyíti hitvese dolgát. Most televízióra gyűl a pénz. Üjságolja: pár hónap múlva az is meglesz. Megjegyzi, hogy szép, saját házban laknak szülei és testvérei is. Ők termelőszövetkezetekben dolgoznak. — Még mindig tanul? — Igen. Tanulok, mert *a- nulhatok. A nyíregyházi kertészeti technikum levelező tagozatára járok. Igazi mestere akarok lenni a szakmámnak... Asztalos Bálin! 2
