Kelet-Magyarország, 1962. augusztus (22. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-26 / 199. szám

Endes-pusztát régen pász­toremberek lakták. Egyszer Kecskés Balázs bácsi verem­ásás közben régi sírra buk­kant. Az elhunyt mellett ka­rimás pásztorkalapot és egy korsó bort talált. Fogadjunk, nem mered megkóstolni” — nógatták a szomszédok. De Kecskés Ba­lázs nem azért állott tréfa­mester hírében, hogy ne íz­lelte volna meg a kocsonyás­sá sűrűsödött nedűt. Előkerült szerszámok, kar­dok, s az ősrégi temető bi­zonyság rá: előbb megtelepül­tek itt emberek, mint a szom­szédos anyaközségben, Mező- ladányban. Endes-puszta Mezőladány- hoz tartozik közigazgatásilag. Harminc család lakja a Benk és Mezőladány közé ékelt te­lepülést. Az egyik ájarci házban la­kik Stefán József. Lenszőke, barátságos szavú pusztai em­ber. Azaz, hogy csak volt, mert néhány éve átjár az öt kilométerre lévő Mándokra, mázsaló a malomban, Napjá­ban hétszáz mázsa kenyér megy át a kezén. Alig futja ki a nyolc órából. Még a va­sárnapi mázsálás sem ritka­ság most, az új kenyér őrlé­sekor. Bennszülött Endes-pusztai, ráadásul a település tanács­tagja Stefán József. Otthono­san rakosgatja egymás mellé az endesi emberek hétköz­napjait. — Mióta villany ég a mé­nesek helyett, szinte megfor­dult a világ Endesen — em­lékezik a fény bevezetésére. Még 1948-ban kihúzták az áramot vezető drótokat a vil­lanyszerelők. A pusztaiak mé­cseshez szokott szeme nehe­zen barátkozott meg a villany fényével. Tóth Ignác és Lip­csei János házába évekig be volt kötve a vezeték, de a villanykörte, izzószála sötét maradt. Nem kapcsolták be a villanyt. — Lehet, hogy az tartotta vissza őket, — magyarázza — hogy sokba fog kerülni. Már a hálózat építésébe se akar­tak belemenni. Attól tartot­tak, hátha egész életre nyög­niük kell a sok-sok költséget. Nem így lett. Az állam pén­zén árasztotta el a fény a pusztát. — Most már, — vág át i mába az Endes-pusztai ta­nácstag — csak két családnak nincs villanya, mivelhogy az­óta építettek, * nem ér el hozzájuk a vezeték. Állan­dóan rágják a fejem: intéz­zem már el, hogy náluk is legyen. Az eldugott pusztán minden háznál van rádió, egy helyen televízió, négy családnál pe­dig mosógép. Ki gondolt er­re ezelőtt néhány évvel is? Csak a föld érdekelte a pa­rasztembereket, látástól vaku- lásig, aztán nem jutott ideje, ereje szórakozásra. Most csapatostól járnak La- dányba, — egy-egy előadást megnézni. Még az esős, zi- mankós időben is. Pedig az út latyakos. — Meg fogjuk próbálni, ha sikerül, — foly­tatja — közakaraton rendbe­hozzuk a gyalogösvényt. Mert nem lenne itt nagy baj, nem esne olyan távol a puszta a községtől, ha rendes utunk lenne. — Nemrég elvezettük a puszta kellős közepéről a nagy tócsát — tér vissza az előbbi gondolathoz. — Társa­dalmi munkában minden csa­lád odaállt ásni a harminc méteres csatornát. A közös mozgolódás, a „fogjuk meg és csináljuk?, kedvet hozott a pusztai embereknek. Innen az elgondolás, hogy ősz tájá­ra rendbe tudnák hozni együttesen a faluba vezető utat is. — Mivel nincs telefon, mo­toron, biciklin, gyalog futunk, ha baj van, mentő kell, vagy tűz üt ki... — erősítgeti a községbe vezető út nagy-nagy hasznát. Lassan mind kevesebb-ke­vesebb a távolság a puszta és a község között. Nem kis részben az endesi tanácsta­gok közbenjárására, a közeli években a pusztára néző fa­luvégi házban nyitották meg a szövetkezeti boltot. Hogy ne kelljen a falu túlsó szé­lére gyalogolni az endesiek- nek. — Másik bajunk, ami még nem oldódott meg, — mond­ja tovább — hogy nem áü meg a pusztán az autóbusz. Ezelőtt vagy öt esztendővel létesítettek egy feltételes megállót, de ki tudja miért, meg is szűntették. Most eb­ben járunk újra. Endes-pusztán — az egy­kori páSztortelepen — mo­sógépek duruzsolnak, nemso­kára pedig a nagyvilág képét vetíti a képernyőre a televí­zió. Az endesiek az utóbbi években találtak igazán egy­másra. S ha panasz, vagy in­kább kérésként megemlítik; jó lenne, ha meglátogatná őket a vándormozi, s elkelne náluk is egy kis könyvtár, azért teszik, mert nem érzik, már, hogy pusztán élnek. És mindinkább nem akarják érezni. I Páll Géza Egy özem nem húzza le a „rollót“ Sürgetően szükséges a segítség a Nyírbátori Vegyesipari Vállalatnál Múlt év végén a Nyírbátori Vegyesipari Vállalatnál so­kan már azt jósolgatták, nem bírja ki ez a kis „kóceráj” a gondok hullámverését. Bűnvá­di eljárás indult az igazgató ellen, elbocsátották. Öt a mű­szaki vezető követte, aki kép­telen volt ellátni feladatát. Közben állt, vagy akadozott a termelés: elterjedt a lógás, az italozás, egyetlen építési ha­táridőt sem tudtak megtarta­ni. Eredmény 125 ezer fariint deficit egy év alatt. Nekilendülés tettek nélkül Látták ezt a felettes szervek is, gyorsain meghozták a dön­tést: talpra kell állítani a vál­lalatot, amely 128 embernek, családnak ad kereseti lehető­séget és készítményei — első­sorban a csikótűzhelyek —ma még nélkülözhetetlenek a ke­reskedelemben, míg az építők, a javítást-szolgál tatást végzők is nagy segítségére vannak a környékbeli lakosságnak. Ám a nagy nekilendülést nem követték a tettek. Döcö­gőssel indult 1962. is: nem volt elég anyag, késett az új igaz­gató, hiányzott a műszála ve­zető, minden a vasipariak fő­nöke, Kovács Pál nyakába szakadt. A Kosuth utcai te­lep hangyabolyhoz hasonlított: egymás hegyén-hátán dolgoz­tak a munkások, egészségtelen, 1 kérdés — 5 válasz: Ki, miért Világító ablakok az éjsza­kában. Mögöttük, —. a hosz- szúra nyúlt őszi-téli estéken — emberek tanulnak köny­veik fölé hajolva. Hogy há­nyán teszik ezt nap-nap után? Nagyon sokan, s a ko­ruk is igen különböző. Miért teszik? Erre a kér­désre az általánosító válaszát már szinte közhellyé koptat­ták. Nem lenne szükséges, de... — A beosztásomhoz még nem lenne szükséges, hogy elvégezzem a mérlegképes könyvelői tanfolyamot. Ahhoz elegendő a képesített könyve­lői oklevelem. De nem régen vagyok vállalati belső ellen­őr, és nem lehet tudni, hogy két év múlva nem lesz-e szükségem erre a képesítésre — mondja Fazekas Zoltán, a megyei gyógyszertári központ dolgozója. — Az öt félévből egyet már elvégeztem. Hozzá kell ten­nem, nem volt könnyű. A munkám mellett egyéb él­foglaltságom is van. A gyógy­szertári asszisztens-képző tan­folyam ideológiai előadásait én tartom, ezekre is rendsze­resen készülnöm kellett. Ezenkívül társadalmi munkát is végzek. Családom is van... két gyerek... a feleségem dol­gozik. Néha úgy éreztem, fá­radt vagyok, abbahagyom! De aztán mégis elhatároztam, ha elkezdtem, be kell fejez­nem. Nagyobb felkészültség Veres László, a dohányfer­mentáló fiatal műszerésze na­pok óta izgul; még nem ka­pott értesítést a felvételi vizsga időpontjáról, — A postán kallódhatott el. Együtt adtuk be a felvételi kérelmet barátommal. Bogár Jánossal. Öt már értesítették. Hogy én miért nem kaptam még meg? Két hónapja ké­szülők a felvételire. Ügy ér­zem, menne is a dolog — bár most zúg a fejem a sok ma­tematika példától. Hogy ju­tott eszünkbe éppen a gép­ipari technikum? Megkezdték a gyár automatizálását, na­gyobb szakmai felkészültség­re lesz szükségünk. Külön­ben is, ma már az a legke­vesebb, hogy érettségije le­gyen egy fi tál szakmunkás­nak. Egy műszerész társunk már egyetemre jelentkezett. Nekünk pedig éppen jól jött, a Debreceni Gépipari Techni­kum az új tanévben két osz­tállyal kezd oktatást itt Nyír­egyházán! „Szeretek rajzolni“ A mezőgazdasági gépész technikum tanműhelyében ta­nít Varga Lajos technikus. Harmadéves levelező hallga­tója az Agrártudományi Egye­tem Gépészmérnöki Karának. — Szép a gyakorlati munka is, de az elmélet...?! Az az igazi! Azt szeretném taníta­ni. Ezért tanulok, bár hat év nem kis idő, a követélmény KRÓNIKA Fidi karrierje Fidit, Viza bácsi fedezte fel. Műszak után hazafelé hajtott a kerékpárján, mikor egyik bokor alól panaszos, keser­ves nyöszörgés hullámzott feléje. Mi­kor széthajtotta a bokor ágait, egy öklömnyi kutya bukkant szeme elé. Az vinnyogott. Felvette, megsimogatta, az hozzábújt, a kezét nyalogatta, és ez­zel, a kölcsönös rokonszenv lezártnak is tekinthető. A kis útonálló — mint később Vízi bácsi emlegette — ottho­nosan érezte magát az aktatáskában, amelyben utazott új otthona, a Vízi porta felé. S a lakásban is megtalálta a helyét, a kellemes és kihasználatlan sarkok egyikét választva, állandó la­kóhelyül. Az idehelyezett párnán egé­szen addig jól érezte magát, míg Vízi néni enyhébb, majd szigorúbb meg­jegyzései nem következtek, a szoba- tisztaságról... Sajnos ez nem ment se­hogyan sem, s így Fidinek kellett mennie. S hová is lehetne egy kölyök kutyát kilakoltatni? Nehéz kérdés. Vizi bácsi is napokig vívódott, tanakodott nem­csak gyerekeivel, de unokáival is meg­vitatva a fontos kérdést. Próbálta előbb védeni, és a biztos maradást elősegí­teni, ám úgy a gyerekei, mint az unokái, a nagymama befolyása alatt voltak, s így Fidi, távozása mellett dön­töttek. <y pedig úgy, hogy bokorban találta, és bokorban hagyja a derék négylá­bút. E végből ismét elhelyezte az ak­tatáskában a vinnyogó kiskutyát, és elindult vele a gyárba. Éppen éjszakás volt, s úgy gondolta nem adódiifc kü­lönösebb nehézség a kutya elhelyezé­sét illetően. Fidi ugyanis álmos volt. Az aktatáskából a földre került, az öreg Vizi összehajtotta felette a bokor ágait, és nagy megnyugvással kariiká- zott tovább az üzem felé, amely alig egy kilométernyire lehetett Kicsit bántotta a lelkiismeret, az első órákban, látta Fidi szemrehányó tekin­tetét, aztán elfoglalták a gépek, a szer­számok, a csavarok, elterelték figyel­mét a motorok, hiszen annyi munka adódott hirtelen.» Hajnal felé fáradtan nyúlt a cigaret­ta után. Lobbant a gyufa, és ekkor hir­telen különös zajra lett figyelmes. Egerek motoznak ilyen óvatosan a teli éléskamrában... Kapargál valaki, azaz, valami... S a szerelő csarnok kitárt ajtajában ott kuporgott Fidi... Álmosan hunyorgott, pislogott a fényben, s mintha szemrehányó lett volna a te­kintete, egyenesen az öreg Vízihez tar­tott. — Fidi, hát te hogy kerülsz ide? — korholta az öreg csöndesen... s a töb­biek köréje csoportosultak. Szemlélték a fejleményeket. Ez, csupán annyiból állott, hogy az öreg egy darabka sza­lonnát és kenyeret vett elő táskájából, és a kutya megette a tenyeréből... — Aranyos kis jószág, — mondta az üzemvezető. — Élelmes és életrevaló — mondta a brigádvezető. Így kezdődött Fidi karrierje. Belop­ta magát az emberek szivébe. S úgy folytatódott, hogy a garázs szomszédságában egy csinos kis házi­kót építettek neki, természetesen tár­sadalmi munkában. Ennek a házikó­nak az előterét mindjárt első nap dél­utánján, két szépen meghízott pat­kánnyal dekorálta Fidi. — De hiszen ez egy patkányozó ku­tya, ez egy valóságos kincs, — lelken­dezett Sebes bácsi és a konyháról fél vödörre való ebédimaradékot cipelt fed Fidinek. Fidi hízott, a patkányok fogytak, s immár az egész gyár szerető gondosko­dással figyelte Fidi sorsának alakulá­sát. Ő pedig igyekezett meghálálni ezt a gondoskodást. Irtotta a patkányokat, sőt md több, később egyébre is vete­medett. A lezárt garázsba hívatlanul tévedőket éjszaka megkergette, sőt a benzineshordók várnaiéit közelebb­ről is boldogította, azaz megtépázta, így aztán nemcsak kedvelőinek, de el­lenlábasainak tábora is gyarapodott. S így történt, hogy a sötét éjszaka leple alatt valaki patkányméreggel _ bekent falatokat csempészett Fidi háza elé, amelyett a reggel éhesen ébredő, és mohó jószág szépen el is Költött. Ver­gődött, kínlódott s már páráját kiadni készült, mikor hűséges pártfogója Vizi bácsi megjelent a színen. Rögtön látta, hogy itt nem tréfadologról van szó, hogy ez a helyzet nem kíván magyarázko­dást, csak segítséget... Az elsősegély nem késett soká, Fidi túlvészelte a mérgezést, amelyet csak azok követ­hettek el, akik az éjjel kiloptak a rak­tárból 15 ezer forint értékű alkatrészt... Fidi azóta rendbejött, étvágya a régi, vadászik a patkányokra és a tolvajokra egyaránt. S nemcsak az ételmaradékot, dé a legjobb falatokat is megosztják vele. Mert Fidi immár nemcsak játék­szer, nemcsak szórakoztató, hanem se­gítőtárs, munkatárs, őrzője és védelme­zője éjjel és nappal a közös vagyon­nak, a társadalmi tulajdonnak a Hajdú­sági Iparművekben.» Pataky Rózsa pedig nagy. A legtöbb baj a rajzokkal van. Én kivételesén nagyon szeretek rajzolni. De sok éjszakát átvirrasztok miattuk! Szórakozni, moziba, színházba járni? Erre ritkán jut idő. Fiatal házas vagyok, az a szerencsém, hogy a fele­ségem is tanul. A felsőfokú óvónőképzőt végzi levelező tagozaton. Mindkettőnknek a szórakozása — a tanulás. Néha akad probléma is. Parányi szoba-konyhás albérletben la­kunk, a feleségem pedig csak hangosan tud tanulni... A háziasszony segítsége Balogh Sándorné hivatása: édesanya, feleség. — Ügy érzem, azért, mert „csak” háziasszony vagyok, nekem is jogom van a tanu­láshoz. Az egész családom ta­nul, a két lányom, a férjem. Igaz, még csak most megyek a nyolcadikba. De sok min­dent máris jobban, másként látok, mint azelőtt. És az is jó érzés, hogy tudok segíteni a legkisebbik lányomnak. A nagyobbik meg nekem. A fér­jemre egyenesen büszke va­gyok. Olyan ember, aki nem tartja , méltóságán alulinak”, hogy segítsen nekem a ház­tartásban. Természetesen, csak azokon a napokon kérem er­re, amikor iskolában vagyok, vagy vizsgára készülők. Szí­vesen segít, megérti, milyen öröm nekem a tanulás. Higy- gye el, igazán nem én tehet­tem róla, hogy gyermekko­romban csak hat’ elemit tud­tam elvégezni. Az is régen volt, huszonhárom éve. Bi­zony, nagyon kell igyekez­nem, hogy lépést tudjak tar­tani. A politikai tisztánlátásért Dr. Palozsa Béla nyíregy­házi járásbíró jogászhoz mél­tóan, pontosan, rövidén fo­galmazta meg a választ a kérdésre, hogy miért jár a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemre. — Nemcsak mint bírónak, hanem mint fiatalembernek is szükségem van magasfokú politikai képzettségre. Nálunk különösen fontos a politikai tisztánlátás. ★ Néhány nap múlva ismét megkezdik a tanulást. Az újonnan szerzett ismeretek, a tudás öröme az övék. Haszna mindnyájunké ist Kádár Edit zsúfolt helyiségben. Néhányat! türelemre intettek: megépül az új csarnok, akikor már jobb lesz. De kedvüket veszítették a legáldozatkészebb dolgozók is: menthetetlenek vagyunk, le kell húzni a roúót. Sorompó a pepecselésnek Az április pálfordulásánafc két fontos mozzanata volt: be­költöztek a vasasoK a vágóhíd környékén épült új műhely­csarnokba s Dobos Józseíet nevezték ki igazgatónak. Ek­kor tűnt ki érezhetően, mit je­lentett a felettes szervek évti­zedes mulasztása a helyiség­ügyben. Az új csarnokban cél­szerűbben tudták egybehan­golni a munkamozzanatokat, fel tudták számolni a lendüle­tet megtörő pepecseléseket, itt már ki lehetett alakítani a szalagszerű termelést, áttekint­hetőbbé vált az anyag útja. Pontosabban lehetett elemezni az időt, ahhoz igazítani a nor­mákat. Ami azelőtt természe­tes volt, itt hibaként ütközött ki: sok a felesleges mozgás a félkész termékkel, egyes ré­szek tempója gyorsabb, má­soké lassúbb. Át kellett állniok a gyári, üzemi körülményekre. Sike­rült Júliusban már mérhető volt a változás: a tervezett 505 ezer helyet4 638 ezer forint értékű tűzhelyet készítettéit. Rapszodikus változások Sokan azt mondj ált, az új igazgatónak köszönhető a vál­tozás. Bár kétségtelen, Do­bos hozzáértő, erőskezű vezető, nem tűri a legKisebb fegyel­mezetlenségeket sem — az eredmények elsősorban a mű­szaki fejlesztésből fakadnak. A jobb körülmények megte­remtése nem független a ter­melékenység 1 százalékos emelkedésétől. Igaz az, hogy most már csak a 3 százalékos adósággal lépték át a fél év küszöbét s hogy a félévi mér­leg 113 ezer forintos ered­ményjavulást mutat, — sok még a tennivaló. Hat hónap alatt 63 ezer forinttal emelke­dett a fuvarköltség a terve­zetthez képest, kamatra, köt­bérre is szép összeg úszott el, időközben 97 napig álltaik sor­ba a banknál. Amit megnyer­tek egyik helyen, elveszítették másutt. Most Nell a segítség! Sok igazítandvaló van tehát még a bátori vegyesipari vál­lalat munkáján, hogy a szor­galom és a kézügyesség csengő forintokkal gazdagítsa az üze­met. Nem lehet még nyugod­tan állítani, hogy a termelé­kenység fokozása „hozta fel’' a mélyből a jelenlegi szintre az üzemet. Bár valamilyen formában történtok felajánlá­sok jobb munkavégzésre, itt még ismeretlen fogalom a munkaverseny. A „konzerves- dobozban” nevetséges lett volna versenyről szólni: meg kellett teremteni a feltételt Megvan, szép, tágas műhely- csarnok. Most itt az alkalom rendes mederbe terelni a bá­tori vegyesipari vállalat dol­gait Szeptemberben — állítólag — megérkezik a műszaki ve­zető, de a Kocsán helye to­vábbra is betöltetlen. Sürgő­sen meg kell vizsgálni a ki­alakult helyzetet a helyi és a megyei felettes szerveknek: csonka vezetéssel nem lehet korszerű technológiát megho­nosítani, időt elemezni, ver­senyt szervezni. Angyal Sándor Átadták Nyfrgyulaj község új iskoláját, a 2 tantermes) félmillió forintot érő új létesítményt

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom