Kelet-Magyarország, 1962. június (22. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-03 / 127. szám

Pablo Nerudas Közép-Amerika Téré» puskát as a hold, korbácsot fon a baja lombozat és fény zúdul kegyetlen egekből, szemet vakítón. Némán szenvedsz, mozdulatlanul, • kerékbe tört nyomorúságod határtalan. A közép forró délköre ez, a könyörtelen gyötrelmek paradicsoma. Mártírokat látok cjjcl-nappal, bilincsbe vert embereket, fehérek, négerek, bennszülöttek, amint veréstől duzzadt, foszforszínű kezekkel róják a betűt az éjszaka irdatlan falára. BOLDOG BALÁZS fordítása. Kulturális Szemle, 1962 Sárospataki Diáknapok Bodrog partján vau egy varos, én is laktam ben­ne. .. — így kezdődik a pataki diákok búcsúzó dala. A nagy- napok után sokan emlékeznek vissza így erre a helyre. A KISZ Központi Bizottságának rendezésében itt zajlott le há­rom megye — Borsod, Hajdú és Szabolcs megye középiskolás KiSZ-szervezeleinek találkozó­ja és kulturális vetélkedője, .Színes, változatos három nap volt, mindannyian ugyanezt éreztük; jó, hogy itt vagyunk, jó. hogy együtt lehetünk, büsz­kék vagyunk, hogy adhatunk mi is valamit az ünnepségek gondo­latához, a béke és barátság jel­szavához. Pataki diáknak lenni fogalom, 4 most 1400 fiatal érezte magát annak, köztük megyénk ifjúsága is. Jogos büszkeséggel és öntu­dattal érezhették ezt, mert a pataki iskola régi hagyományá­nak folytatását, a legszebb, a legjobb új hajtásait vitték oda. Lóból adódott, hogy nem a régi emlékeken merengtünk, hanem előre néztünk, ahogyan a Mun­ka Vörös Zászló érdemrendjével kitüntetett iskola is teszi. 25-én este lampionos felvonu­lással özönlötte el a diákvárost a sok diák, és vidám énekhang­juk gyorsan megnyerte a nyitott ablakokban integető és tapsoló patakiak szivét. Az ünnepi har­sona a vár udvarán jelezte a megnyitás perceit, majd üdvöz­lések, műsorszámok lopták be mindannyiunk szívét e napok forró és izgalmas hangulatát. És amikor szálláshelyünkre indul­tunk, megszólalt a vár faláról a -égi idők emlékeztető tárogatója. a Sárospataki Rákóczi Gimná­zium, nyerte. Megyénkből aranyfo­kozatot értek el népi tánc­ban: a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Leánygimnázium és a Kossuth Lajos Fiúgimnázium csoportjai; ének-zene szólóban: Sibak Annamária és Káilay Ma­rian, a Kölcsey Leánygimná­zium, Fekete Ferenc a Kossuth Lajos Gimnázium diákjai. Kó- rushangversenyoen: a Nyírbáto­ri Gimnázium. Ezüstfokozatot nyertek: Tihanyi Ferenc és Ke­rekes Lajos, a Kossuth Gimná­zium tanulói, Bodolótzky Mária és Rózsa Valéria a Kölcsey Gimnázium tanulói, Tóth István a Vasvári Gimnázium tanulója. A versenyek szivonala ma­gas volt, az értékelés szerint a legtöbb ágban művészi. Nagy öröm számunkra, hogy Szabolcs megye, Nyíregyháza diákjai eb­ben a környezetben is megálltak helyüket. Ebből adódik e ta­lálkozó jelentősége is: a közép- iskolás ifjúság újabb bizonysá­gát adta nagyszerű erejének és tudásának. Bebizonyította, hogy választott műsorszámainak esz­meiségével népünk haladó ha­gyományait folytatja, a béke és barátság gondolatát vallja és hirdeti. Csorba Sándor AZ IZLANDIAK KÖNYVSZERETETE „Inkább mezítláb, mint könyv nélkül” — így szól egy régi iz­landi szólásmondás. Izland 180 000 lakosa olvas a legtöbbet a világon. Minden család évente átlag 15 könyvet vásárol. Miután a szigetnek kevés a lakása, az izlandi szerzők könyveit legfel­jebb 1800 példányban adják ki. Kivételt képez Haldor Haxness Nobcl-díjas író, akinek müvei általában hatezres pcldányszám- ban jelennek meg. MENDELSSOHN DALMŰ ŐSBEMUTATÓJA A berlini Zeneművészti Főis­kola növendékei a Komische Oper színpadán nyilvános hang­versenyt rendeztek. Az est fény­pontja Felix Mendelssohn—Bar- tholdy „A két pedagógus” című ismeretlen dalműve volt, melyet a zeneköllö közel 150 évvel ez­előtt 12 esztendős csodagyermek korában írt egy berlini törvény- széki orvos szövegkönyvére. A hosszú ideig elveszettnek hitt művet nemrég Oxíordban talál­ták meg. BORT ZSOLT: Lajoska kincsei JÓ PÁR ÉVE, hogy Lajoska, rendes nevén Lidak Miklós, a pad tetejére ürítette zsebei tar­talmát. Zokszó nélkül csinálta, pedig nem nagyon volt ínyére az utasítás. Ötödikbe jártak a gyerekek, ta- vaszodott éppen, nem csoda, ha szenvedtek a padban. Ki-bejárt a kezük a zsebbe, táskába: koto­rászott, ráncigáit és döfködött is néha, mint két kis élőlény. Ám egy eldugott alma vagy egy ro­bajló tolltartó, s az osztályfőnök­nek nem kellett több. Most is felkiáltott: — Rakjatok ki mindent a zse­betekből! Azonnal! Könyörtelenül nézte ahogy las­san előhuzigálnak mindent, amit egy gyerek okkal, ok nélkül a zsebében cipel. Pedig tanáruk nem szerette, ha teletömködték a kabátjukat, ö csak egy zseb­kendőt meg egy tárcát hordott magánál. Meg is mutatta mindig'. Csakhogy neki könnyű volt, hi­szen a többit a fejében tartotta, de a fiúknak valamennyi kincsük a zsebükben fészkelt. Néha egy- egy holmi felküldte bizalmas üzenetét a zseb homályából, ilyenkor kivették óvatosan, ha kereke volt, meggurították egy picit, ha meg éppen brekegett, hát megbrekegtették halkan. Magasodott már a csecsebecse a pádon, moccanás nélkül várt az osztály, mikor a tanár felfi­gyelt. — Mi az? Ki szöszmötöl ott még mindig? Odanéztek. Lajoska rakodott rendületlenül. JAJ, LAJOSKA nagyon jó­pofa gyerek volt! Tulajdonkép­pen Miklósnak hívták, a bátyja volt Lajos, de osztályfőnökük az egyszerűség kedvéért a nagyobbik gyerek nevén szokta szólítani az öccsüket is, legfeljebb becézve. Lajoskáék többen voltak fivérek, így nevük sokáig divatazott az iskolában. Lajoska különben is rászolgált a népszerűségre, mert ő volt az osztály örök mókames- tere. Most is valami mulatságos egykedvűséggel bányászott ki a zsebéből mindent, már egy hegy púposodott előtte. Öt figyelték mindnyájan, még a tanár is el­képedt. Lajoska. ahogy mondani szok­ták, a helyzet magaslatán állt. Valóban állt, mert ülve nem tudta volna kifordítani tömött nadrágzsebeit. Ha néhány spár­gának elkapta a végét, az mint egy elevátor, hozta fel magával a tárgyak áradatát. Az osztály- főnöki intézkedés elvesztette ere­deti célját, ez volt az új cél, Lajoska tűzte eléjük: megtudni, kivárni, hogy mi minden kerül elő a zsebéből. A fiú módszeresen dolgozott. Hol a nadrágból, hol a kabátból kotort elő valamit, hol a bal zsebből, hol a jobb zseb­ből, mintha attól félt volna, hogy egyensúlyát veszti. Bogár- szeme tüzet szórt, széles fogai vidáman világítottak, ö volt a nap hőse. A tanár szigorú arca megenyhült, mintha titokban ő is azt kívánta volna: ó, még ne legyen vége, nyúlj csak bele, szedd csak ki, van ott még! A felfedezés izgalmát, a végte­lenség áhítatát érezték. Elsőnek az osztályfőnök ocsú­dott föl. Ceruzát, papírt rendelt, asztalra hányatta a kosárnyi cók- mókot, és leltározni kezdett. Ta­nári pályáján aligha találkozott ilyen zsebbeli gazdagsággal, ki tudja, lesz-e még alkalom, nem kockáztatott semmit. Megtapo­gatta Lajoska zsebeit, nem gya­nakvásból, inkább kíváncsi volt e ruha irdatlan öbleire, kabát­bélésben folytatódó útvesztőire. Lajoskának jólesett az érdeklő­dés, viszonzásul kihalászott a szivarzsebéből egy ottrekedt töl­tényhüvelyt. Es mosolygott, mo­solygott, az olyan gyerekek nyu­galmával, akiknek legfeljebb a zsebükben van ennyi hordalék, szívük medre azonban tiszta. — Egy darab rózsaszínű ruha-1 szárító csipesz! — becsülte föl az osztályfőnök az első szemébe virító alkalmatosságot. — Egy darab nyeletlen kony­hakés! — folytatta. A fiúkat csak a csíptető érde­kelte. Kuncogtak. Mire kellett Lajosnak? Talán mert csípni le­het vele, vagy mert rózsaszínű, ki tudja? Lajoska megbékélten állt az asztal mellett, olykor se­gített a szétgubancolásban, vagy szemérmesen magyarázta egy- egy jószág eredetét. — Két darab új kárpitosszeg! — Egy darab gumiabroncs já­téktraktorról ! — Egy darab kerékpárcsengő­ből való billentyű! — Két darab rettentően pisz­kos női zsebkendő! — Egy darab vedlett méteres zsineg! — Egy darab töltötollcsonk! — Még égj' töltőtollkupak! MEGÁLLTAK. így sohasem lesz vége. Leg­alább az egyfajta apróságot kei- lene summásan felírni, külön az írószert, külön a textilneműt, s megint külön a vas- és edény­árut. Ment is minden, mint a karikacsapás. — Hat darab írószer, rágott, repedt, égett mind! — Kile'nc darab szeg, tu, zsi­lett törmelék, görbék, eielleneeí — Tizenegy darab gomb, főleg alsoneműről és női kabátról' — Egy műanyag zacskó, ben­ne krétadarab, ceruzavédő, hal­kés, parittya, befőttkötözo gumi, koszos fésű, ragasztópapír! Hohó, ez már meghátrálás volt a kacatok tömkelegé elől! Itt az össze nem tartozó dolgok méltatlanul egy kalap alá kerül­tek. Dehát nem volt más megol­dás. A többi kincset sem lehetett csoportosítani, hatalmas derült­ség közben egyenként vették őket szemügyre. — Egy darab legalább negy- vendekás vaskolonc! (Senki sem tudta, micsoda, honnan, minek.) — Egy darab tapló! (Tüzet gyújtani — vallotta be Lajoska. Nem bízott a civilizáció tartós diadalában.) — Egy karácsonyi gyertyaiarto! (Ilyenkor húsvét táján elgondol­koztató volt a lelet.) — Gyuíásdoboz orrszarvú bo­gárral! (Orrszarvú már sehol). — Egy darab háztartási vas­porrá d! EGÉSZSÉGES KÖHLJ rázta az osztályt. Ez már igen! Kitalálni sem lehetett volna jobbat. Lajoskát is elhagyta méltósá- gos nyugalma, kiböffent belőle a nevetés. Nem árulta el, hogy mire tartogatta magánál a vas­port, de sejteni lehetett, hogy az utolsó leltári tételhez volt köze. Utoljára ugyanis egy papírszele­tet találtak, színessel díszített írás állt rajta. Másnap reggel öt művé­szeti ágban indult meg a ver­seny: népi tánc, versmondás, irodalmi színpad, ének-zene szó­ló és kórushangverseny. Egész nap folyt a harc a jobb helye­zésekért, hogy aztan estére ér­ve a nap legjobban sikerült szá­maiban gyönyörködhessék a kö­zönség Ezt követte a búcsúbál. Ösz- rzetartozónak .érezte ott magát mindenki. A színes forgatagban eggyéolvadt a sokfele szín. s va­lamennyien büszkén, kipirult arccal viseltük a fesztivál jel­vényét. A harmadik nap délutánja volt a pihenés, de ekkor már min­denki az eredményeket latol­gatta. Az este aztán eldöntötte a végső sorrendet. Az iskolák KISZ-szervezetei közötti verseny vándorseriegét MEGHÍVÓ Lidak Miklós eirkuszmestes előadására. Aztán a műsor következett, maga a cirkuszmester adott elő minden számot. Meglehet, hogy a vaspor az egyetlen szereplő művészi kiíestésére szolgált vol­na. Közben a gyerekek összeszede- lőzködtek, elindultak. Lajoska is ott libegett köztük, könnyedén, mint egy lepke. Zsebei kifosztva csüngtek, siratták több mint félszáz portékájukat. A cirkuszmester clóadasa — technikai okokból — elmaradt. Az ötödikesek azóta már meg­nőttek, Lajoska is megkomolyo- dott, a zsebe sincs annyira tele, mint végen, de bogarszeme most is tüzet szór, széles fogai most is vidáman világítanak. Az ifjúság kertje A budai vár legfestőibb részén, az Vbl Bazar felett építi az „ifjúság kertje”, amely a főváros egyik legroinalitiku - sabb szórakozóhelye lesz. A tervek szerint a parkot és * vendéglátóipari részt június lO-reT készítik «ű.

Next

/
Oldalképek
Tartalom