Kelet-Magyarország, 1962. június (22. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-28 / 149. szám
Yttág proletárjai, egyesüljetek! XIX, ÉVFOLYAM. 149. SZÁM Ara: 50 fillér im. JC'NIUS 2«, CSÜTÖRTÖK Bolgár pártmunkás delegáció megyénkben Penko Kristev elvtársnak, a küldöttség vezetőjének nyilatkozata Jó lesz a termés Az MSZMP Központi Bizottságának vendegeként hazánkban tartózkodó bolgár pártmunkás küldöttség kedden Penko Kris- tevnek, a mihajlovgrádi megyei pártbizottság első titkárának veretesével megyénkbe érkezeti. A delegáció látogatásának legtöbb célja. hogy megismerkedjenek Szabolcs-Szatmár mezőgazdaságával. elsősorban a gyümölcstermesztéssel. az új telepítési és kezelési módszerekkel. A küldöttség tagjai kedden és szerdán ellátogattak a Gyulata- nyai Kísérleti Gazdaságba. a Balkányi és Nyírlugosi Állami Gazdaságokba, megtekintették az épülő aimatárolót és közvetlen, ÁRTOTT? Nem tudni, hányán nézték meg a diákok megyei politechnikai kiállítását. Egy biztos: aki elment, kicsit megfiatalodott. s kicsit érettebbeknek látja eztán a fiatalokat. Két-három éve leveleket kaptunk a szülőktől, sokan panaszolták akkoriban közülük. hogy olajos lett a nadrág, gyűrött a szépen vasalt blúz és ing — s szóvátették. ugyan mi szüksége van egy gimnazistának a motorszerelésre, a diáklánynak a palántázásra? Aki akarja, úgyis megismerheti később, ha pályát, szakmát választ érettségi után. vagy főiskolára, egyetemre, jelentkezik. Nos. lehetetlen ezeket a sorokat nem felidézni, amikor a Kölcsey lánygimnázium első emeletét járja az ember. Jó, kell-e tanulóifjúságunknak a gyakorlat, mit használnak és mit ártanak a munkával eltöltött napok? Hövidnadrágos fiúk, kipirult arcú lánykák. magyarázzák révvel: ...ezen a 25 ezer forint értékű trafótekercse'ön annyit dolgoztunk. hogy senki sem iitte, mégis elkészülünk vele. Csak a tanárunk és mi ......Úgy megszerettük a mezőgazdasági munkát, hogy a játékbabánkat se jobban... Művészettörténet, divat, ag- .ronómia, műszerész és lakatosszakmák mutatkoznak itt be — s a mamák, apák alig hisznek a szemüknek, amikor megismerik a gyerek munkájának eredményeit. Érdemes? Ma már elismerik: feltétlenül! Még akkor Is. ha a diák orvosnak. pedagógusnak, jogásznak készül. Art, ha ért a rádióhoz. a növényekhez, az autóhoz, motorhoz? Aligha. Edzett, a munkát, az életet ismerő és szerető fiatalok nőnek fel a politechnikával. A kiállítás azt mutatja. hogy nagyon sokan és nagyon hasznosan élnek a lohe!ősegekkel. Munkájuk — s ami szintén igen fontos — gondolkodásuk is felveszi a versenyt sokszor a szakemberekével. S ezt már nem lehet csak diákos lelkesedéssel magyarázni (Kopka) baráti beszélgetésen ismerkedtek meg a nyíregyházi Sagvari Termelőszövetkezet tagjaival. A delegációt kétnapos útján elkísérte Benkei András elVtárs. az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Fekszi István elvtárs, a megyei tanács vb. elnöke, Baráth István és Juhász József elvtársak, a megyei pártbizottság osztályvezetői A látogatás tapasztalatairól Penko Kristev elvtárs nyilatkozott lapunk munkatársának. Az Önök megyéjében eltöltött rövid idő kitűnő benyomásokat tett ránk. Elsősorban rz lepett meg bennünket, hogy viszonylag rövid idő alatt megoldották a legnehezebb feladatot, a mezőgazdaság szocialista átszervezését sikeresen alakították lei a nagyüzemeket. Gyorsan jelentkeztek ennek eredményei is, hisz mezőgazdasági kiilturájuk máris magas mind a gyümölcsösökben, szőlőkben, zöldségtermesztésben, mind az állattenyésztésben. — Magyarországi tartózkodásunk elsőrendű célja, hogy tapasztalatokat gyűitsünk a gyümölcstermelésről. főként a törpe gyümölcsösök kialakításáról és kezeléséről, ugyanígy a szőlőtermesztésről és feldolgozásról, hiszen kétségtelen, hogy hazájukban mindkét művelési ág világ- viszonylatban is előkelő helyet foglal el. — Nagy hatással volt ránk: annak 'ellenére, hogy megyéjükben igen nehezek a talajviszonyok. az eredmények mégis jók. Láttuk, hogy a megye párt- és tanácsi vezetői milyen különleges figyelmet szentelnek a gyümölcstermelésnek, a legjobb módszerek elterjesztésének, a technikai bázis létrehozásának, a védekezésnek . Világosan látják a célokat, s komoly erőfeszítéseket tesznek azokért. Igen hasznosnak tartom például, hogy megyéjük kísérleti intézete, annak osztályai a megye sajátos nroblémái- nak megoldását segítik tudományos módszerekkel. Sok haszonnal jár ez a kukorica- termesztésben. a gyümölcstermesztésben egyaránt. — Ahol jártunk. mindenütt nagy szeretettel fogadták küldöttségünket. készségesen és őszintén válaszoltak kérdéseinkre, hogy okuljunk a hibákból is. Éppen ezert tanulhattunk sokat I például a gyümölcsösítés új irányáról, ami számunkra nagyon ér- tékes, hiszen hazánkban ez még! kezdeti stádiumban van. Látjuk i viszont: a módszer nemcsak jó. 1 azt meg is lehet, valósítani. Kristev elvtárs elmondotta, hogy a pártmunkás küldöttség minden tagja őszinte érdeklődéssel, s a tapasztalatszerzés szenvedélyességével járta a megyét, majd így folytatta: — Túl a hivatalos ügyeken: nagyon tetszett, hogy országukban mindenütt, megyéjükben különösen vidámak, jókedvűek. bizakodóak az emberek és sok az építkezés. Községekben szépak. tiszták az utcák és a házak: üzleteik gazdagok. ízlésesek. Engedjék meg. hogy ezúton is megköszönjem az irántunk — s mi úgy érezzük, elsősorban népünk iránt — tanúsított nagyfokú kedvességet, a szívélyes fogadtatást mindenütt, ahol jártunk. Sokáig emlékezetünkben marad megyéjük vehetőinek. a meglátogatott mezőgazdasági üzemek intézmények dolgozóinak baráti vendégszeretete. A bolgár pártmunkás küldöttség tagjai ma reggel megyénkből visszautaztak a fővárosba. (kj) Hammel József tanulmányképe Jelentés a toledói bírkozó-világbajnokságról Felkészült az aratásra az RGROKER Nyíre«Vházi szélhámos útja a börtönig Esős idő túrható Megyei bizottság alakult az alkoholizmus \ elleni küzdelem irányítására 4 l«((foii(umibh: a mcjjel«*és — A munkahelyi párt* es liI$Z«sieerve*etek, a pedagógusok szerepe Szerdán tartott« alakuló ülését a Megyei Aikoholellenes küzdelem Társadalmi Bizottság«. Az alakuló ülésen részt vett Kokas Ferenc, a Hazafias Népfront megyei enökségének elnöke, Kovács Károlyné a megyei Nőtanács titkára, Fodor Andor a megyei tanács vb, kereskedelmi osztályvezetője, valamint, a társadalmi és közegészségügyi szervek több képviselője. Az ülést dr. Moskovits Karoiy megyei főorvos beszámolója nyitotta meg. Ismertette a társadalmi bizottság létrehozásának szükségességét beszélt az alkohol okozta gazdasági és erkölcsi károkról. Elmondta. Több amerikai technikus megsebesült a sikertelen magaslégköri nukleáris kísérlet alkalmával Honolulu, (MTI): A csenres-óceáni Johnston-szi- geten az amerikai hadsereg röplapokon szólítja fel a műszaki személyzetet, hogy' ne nyúljon a szerteszét heverő rakétaroncsokhoz. Az Egyesült Államok június 19-i magaslégköri nukleáris kísérlete során ugyanis az at.om- töltetet szállító rakéta felmondta a szolgálatot, és a kilövőhely fölött viszonylag egészen kis magasságban fel kellett robbantani. Szemtanúk elmondották a UPI amerikai hírügynökség tudósítójának, hogy a sikertelen kísérlet után hosszú ideig záporoztak az 50 kilogrammot is meghaladó roncsok és repeszdarabok, s az ott tevékenykedő műszaki személyzet több tagját megsebesítették. Az amerikai parancsnokság tudvalevőleg azt állította, hogy nem történt sebesülés. Feltehető, hogy a szigeten heverő roncsok és repeszdarabok rádioaktivak, és a sugárzási veszély nagy. a megyében — bár évről évre csökkent — igen maga», az alkoholfogyasztás, — főleg a pálinkafogyasztás. Felhívta az értekezlet részt vevőit. hogy a legmesszebbmenőkig segítsék a bizottság munkáját. Elmondta, az alkohol hatására több baleset és bűnügy történt az elmúlt évben megyénkben. A kereskedelemnek igen sok tennivalója van az alkoholizmus elleni küzdelemben Megengedhetetlen az. hogy a szeszes italt reklámozzák más üdítő italok rovására. Javasolta, az édesség-hónapok mintájára rendezzenek gyümölcslé- ó* üdítő italkóstolókat a megye és a járások székhelyein. Kitért az egészségügyi szervek el'kolholizmus elleni munkájára: Nagykállóban eddig tíz ággyal működött alkoholelvonó i eszi eg. ezt ez évben felemeltek húsz ágyra. Az alkoholellenes küzde lemben nagy szerepe van a mun kahelvi párt- és KISZ szerveze teknek. Feladatuk, hogy nevelő munkával próbálják megszüntetni az iszákosságol, részegeskedést. A beszámolót vita követte. Nyíri Károly, a megye,! Vörös- kereszt titkárságának képviselője, a felvilágosító munka fontosságát tűzte ki fő céljául a bizottságnak Kokas Ferenc eivtárs. a Hazafias Népfront megyei elnöke javasolta, hogy' a megelőző és felvilágosító munkát terjesszék ki vidékre is, Dr. Lengyel István, a megyei bíróság képviselője ismertette hogyan harcol az új büntető törvénykönyv a részeg mámorban elkövetett bűncselekmények ellen. Ezenkívül még számos jó javaslat, hozzászólás hangzott el, Dr. Moskovits Károly foglalta össze a társadalmi bizottság feladatait A bizottság első megvédévse működése során -a felvilágosító munkát tekinti fő feladatának. Ez kétirányú lesz: általános és helyi. Megkérték a kereskedelem képviselőit: tüntessék el a kirakatokból a dekorációt képező szeszes italokat. Korszerűsítésekkel szorítsák ki a fogyasztásból, a forgalomból az úgynevezett „le- bu jókat”. , Nagy szerepük van az alkoholellenes küzdelemben a pedagógusoknak. Meg kell akadályozniuk. hogy a fiatalok hozzászokjanak az. italhoz. Beszélt a gondozói munka szükségességéről az elvonó kúrák után. Hasonló feladatok várnak a helyi, üzemi, társadalmi .szervekre. rr. E»