Kelet-Magyarország, 1962. április (22. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-15 / 88. szám
Mindenki fői jár Jövedelmező a baromfi- tenyésztés Gacsályban múlt évben kilencezer ba- t neveltek a gacsályi Dó- Tsz-ben. Bármennyire szakén etették és gondozták a két, 27 százaléka elhullott, igyarányú pusztulás miatt a az évben már csak hatdarab csibe nevelését és esítését vállalták. Jelenleg mezer csibe van a közösben, múlt három hete, hogy ne- a csibéket, s máris átlag- 30 dekásak. Az elhullást a malisra csökkentették: a évi 27 százalékos veszteségszemben csupán 2 százalék .tűit el. Hozzájárult gyors désükhöz és a veszteségnél- felnevelésükhöz, hogy az már csibetápo. etetnek vecsi békét 6—8 hetes korban kesítik, darabonként egy kiátlagban. A napokban számvetést tettek a szövetkezei ben: kifizető-e, jövedelmező-e a csirkén evelós? A most növekedő 3 ezer darabért 10 ezer 50 forintot fizettek. A 3 ezer darab részére mimegy 30 ezer forint értékben vásároltak csibetápot. Összes kiadásukat mintegy 40 ezer forintra becsülik, s a rán- tanivaló csirke kilóját 27 forintért értékesítik. így bevételük meghaladja majd a 80 ezer forintot, tehát 40 ezer forint tiszta jövedelemre számítanak. Az idén 500 darab törzs baromfit is nevelnek, s mivel a esi bei áp és a szakszerű gondozás meghozta a várt eredményt, hatezer darabos csibenevelési és értékesítési tervüket jóval túl szeretnék teljesíteni. így jól jár a tsz is, s a fogyásai ók is, mert több csirkehús kerül az asztal- I ra. A mellékalkaloida üzemében a szocialista brigád két tagja: Zsoldos János és Sza jó László, egy újítási folyamaton dolgoznak, amely gazdaságosabbá teszi a gyógyszer gyártását. A jó idő tavaszi munkakedvet váltott ki a nyíregyházi Ságvárí Termelőszövetkezet tagjai között is. A munka ünnepének tiszteletére brigádokat alakítottak, amelyek a jövőben a szocialista brigád cím elnyerését vállalták. A szarvasmarha-tenyésztésben dolgozók 10, a sertéstenyésztők pedig háromfős brigádot alakítottak. A növénytermelési brigádnak 23 fiatal a tagja. Egy nagysikerű tavaszi újítás is segíti a tsz-ben a munkafegyeHarmi nckettedszer Blanyár György, a Nagykállói Járási Tanács dolgozója 1930-tól vesz részt a munkásmozgalomban. — A harmincas években — emlékezik — május elsején tízezrével vonultak ki az emberek a budai hegyekbe, fiatalok, öregek egyaránt. Ha „tiszta” volt a levegő, még a vörös zászlók is kikerültek a háromszögelési pontokra. Megjöttek az egyetemisták, haladó értelmiségiek, akik előadásokat tartottak és ilyenkor a békés kiránduló tömeg átalakult forradalmi gyűléssé. Ha szimatolt a rendőrség, az őrök jelezték, a gyűlés egy pillanat alatt ismét majálissá vált. Akkor még nagyon kevesen tudták, hogy ezeket a kirándulásokat a szakszervezeteken belül a párt ! irányította. És most? — A járási pártbizottság egy operativ csoportot alakított. Feladatuk, hogy előkészítsék es megszervezzék az ünnepséget. Impozáns dekoráció, gazdag kultúrműsor teszi majd emlékezetessé a nevezetes ünnepet. Bogár Ferenc lem, s az eredmények javulását. Év elejétől kezdve vezetik az élenjáró tsz-tagok névsorát. A névsorba csak annak a neve kerülhet, akinek munkája, magatartása ellen kifogás nem merült fel. Jelenleg 130 név sorakozik a táblán. Év végén a névsorban szereplők külön jutalmat kapnak. S a tsz-ről egy hamisítatlan tavaszi hír: A napokban adtak át nyíregyházi értékesítésre 1000 csomó zöldhagymát. Szorgalmasan munkálkodnak a földeken, s ígérik, hogy május első felében megkönnyítik a nyíregyházi háziasz- szonyok zöldség gondjait. Ilyen munka után nem lehet csodálni, hogy május elsején a tagság vidám ünnepséggel, sörrel fokozza tovább a kedvet. Bézi László 138 ezer hold őszi vetési pétisóztaK Az időjárás javulásával a múEt héten minden járásban megkezdték a vetést, az ősziek ápolását és a szántást. Igen jó eredmények születtek a gabonafélék fejtrágyázásában, eddig 138 ezer holdon történt pétisózás. A tavaszi vetésű növények alá 30 ezer holdra vittek ki istállótrágyát a szövetkezetek. Legnagyobb ütemben a burgonya és a csillagfürt vetése indult meg, az előbbiből hatezer, az utóbbiból 6850 holdat vetettek:. Megyeszerte vetik a cukorrépáig napraforgót, lucernát és a vörös- heréft is. Vörösheréből már több, mint hatezer hold íelülve- tés történt. Az elsődleges munkák közé tartozik továbbra is a víztelenítés. Még mindig 17 ezer hold van víz alatt megyénkben. A szántás meggyorsítása végett döntő a kettős műszak szervezése és az, hogy a gépállomási traktorok mellett a szövetkezeti gépek is talajmunkát végezzenek. Törlesztés Ha sikerül megvalósítani elképzelésünket. valóban a munkát ünnepeljük május elsején — válaszol érdeklődésünkre a Vörös Uktóber Férfi Ruhagyár nyíregyházi üzemének vezetője. Idén kezdték gyártani a férfi nadrágokat, az indulás nehéz volt, az első negyedévben 1200 darabbal maradtak adósak. Itt a nagy alkalom a törlesztésre: míg januárban 150 darab nadrág került ki az üzemből naponta, addig ma már a kilencszázat közelítik. ; A dolgozók sürgetik a május 1 : előtti egyhetes ünnepi műszakot: ' kicsit ráhúznak, j nem kell tovább pironkodni a tartozásért. Kedvben nincs hiány, kiváltképp mióta a teliszter nadrágokat készítik. Ez csinál csak hírnevet a nyiregyháziaknak: tíz mosás, tisztítás alatt — 2 évig — tartja a vasalást, s az ára ts csábító: 3—400 forint. Tízezret készítenek belőle ebben a negyedévben. De a májusvárást nemcsak es teszi izgalmassá. AZ egymást váltó műszakok házi spartakta- dokon mérik össze erejüket több sportágban. Utána nyárson sütik a szalonnát és friss sörrel tetézik a lakomát. Angyal Sándor Szép, virágos parkok a városban 150 000 virágpalánta — Parkrózsák a Széchenyi utcán — Fásítás — A petóniától az árvácskáig... mm Látogatás Tisza- { vasváriban j Alvói aranyat érő > gyógyszere» Készül- < ne« mákgubóból } Nem messze Nyíregyházától, a riszavasvári Alkaloida Vegjv . lyárban nem azon törik a fejüket, logy aranyat állítsanak elő kémiai tton, s még a bölcsek kövét sem lívják segítségül. Tudásukat az iránynál is értékesebb, drágább anyátok készítésére használják: gyógyszerek készítéséhez szükséges alap- tnyagokat állítanak elő. Egy kicsit csodálatos világban ioigoznak. Az üzemben becsöppent degen tisztelettel nézi a sistergő üstöket, lombikokat, csattogó gépeket és nem könnyű megfejteni, hogyan állítják elő a mákgubóból a gyógyszeripar számára nélkülözhetetlen anyagokat. Az üzem dolgozói pedig szocialista brigádokat alakítva azon iparkodnak, hogy minél többet és gazdaságosabban morfiumot, codeint, thetoaint, aarkotmt állítsanak elő. Sarkadi Ilona a japánakáe bimbójából nyert fontos gyógyszeralapanyagot, a u mi szári Végre beköszöntött a várva1 várt tavasz, amikor az utcák, terek is levethetik téli öltözékeiket. A formás kiskosztümök, mintás tavasza holmik mellé már virág is kell. Igaz, a hóvirág után megjelentek az illatos ibolyacsokrok, de a parkok, terek még kopárak. Az ügyes, szakavatott kezek most végzik rajituk az első tavasza simításokat. Felújított parkok a varosban A Nyíregyházi Kertészeti Vállalat dolgozói 249 000 négyzetméter parkfelületet tartanak karban Nyíregyházán és Sóslón. Idén 43 968 négyzetméter parkterület kerül felújításra. Modern, új, egyöntetű pázsitot, színes virágsaegélyeket, futó szalagágyakat kap a Kálvin tér, Bessenyei tér, Benczúr tér. a Zsdánov utca, a Széchenyi utca, a Dózsa György utca. A Széchenyi utcán egyébként 4000 gyönyörű parkrózsa is virít majd. A Kossuth téri szobor környékére idén nagy. élénk színfoltok' kerülnek virágokból A Szabolcs-szálló előtti térre új, nagy virágágyat készítettek, s beültették tulipánnal, árvácskával. A Benczúr téri szobor környéke is nagyobb virágagyat kap a 'avAtfUMil. 150 000 virágpaiántát ültetnek a nyíregyházi parkokba, túlnyomórészt egynyáriakat: petúniát, verbénát, agetest, agerátumok celóziát, begóniát. 2080 facsemete, 27 550 díszcserje Tavasszal és az ősszel — 2S8Ö facsemetét is kapnak a nyíregyházi utcák, köztük hársat, juhar!, japán akácot, djszgalagjonyát, gömbjuhart. 27 550 díszcserjében is gyönyörködhetnek az idén, ősszel pedig további 4000 rózsa illatozik majd a város parkjaiban. Évelő virágokból sem lesz hiány: 20—25 fajta — az írisztől a sarkantyúig —• kerül parkjainkba. Sóstón is nagyobb virágterületeket létesítenek a kertészek, a tavalyinál is színesebbek lesznek virágaink a belső parkokban, a szálloda és fürdő körül, a (.tóparton. Már befejezés alatt áll a Dózsa utca parkosítása, kész á Marx téri, Lenin téri, Beloianniss: téri és Kossuth téri park, s a további munkákat is folyamatot; san végzik. Nyíregyháza minden eddiginél szebb, divatosabb tavaszi ruhást ölt. Reméljük tetszem fog... Győri ülés Gyöngy 5 KELET-MAGYAROiUWSG A Ságvári Tsz-ben Itt a tavasz, a rügyfakadás. Azt számolgatjuk, hányat kell még aludnunk májusig. Nem sokat, — s ezt a napok múlásán kívül a készülődés sejteti a legjobban. Városon és falun tervezgetik a munka ünnepének programját. (Hlpwteptiíik a májusi elé kés zíiletekről Jó hiragulnl, verseny, üniieps/errezés