Kelet-Magyarország, 1962. március (22. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-04 / 53. szám

Ügrá-ss-ígfű«^ nőtt a betétállomány.- 1 millió 300 ezer forint az üzemi takarékosság havi eredménye — Hogy lehet kölcsönt kapni házépítéshez ? — 103 szövetkezeti lakás, 58 emel e t rá ét>l t é s 1962-ben Saitótáiéhozfató az OTP megüti fiókjában az építési kölcsönösszeg határát, igv Nyíregyházán és Kisvárdan egy magánházépítő 70 ezer. más községekben pedig 50 ezer forin- lot kaphat, ha 25 százalék saját erővel rendelkezik. Az OTP a kölcsönöket 25 év­re adja, mindössze 2 százalé­kos , kamattal és a jelépített ház ul 15 évig nem kell adót fizetni. A nagyfokú se­gítség eredményeként az el­múlt évben 765 családi ház építését fejezték be. Újdonság Nyíregyházán a .tár­sasház akció, amelyhez 20 száza­lékos saját erőre van szükség, a kölcsönösszeg felső határa viszont 120 ezer forint is lehet. A más megyékben már jól bevált társas­ház akcióban, üzemek, vállalatok dolgozói fognak össze és négy családtól már építhetnek társas­házakat. így van arra mód. hogy ön­állóan, szakirányítással és társadalmi munkával egészen nagy megtakarítást érjenek el, és egy kétszobás össz­komfortos lakást 90 ezer fo­rintért építenek fel. Nyíregyházán most folyik egy ilyen társasház akció tervezése. A rendelkezések alapján ez evben a városban '58 lakás kiala­kítását végzi el. emeletráépítéssel. 12 új lakást nyernek így a Sza­badság tér 9. szám alatt. 46 la­kás viszont a Guszev lakótelepen. Ezeket a lakásokat állami válla­latok dolgozói kapják, meg. ha igényüket eljuttatják a városi ta­nács igazgatási osztályához. 15 ezer forintot kell befizet­ni az OTP-nek, majd 15 évig havi 250 forint részletet kell fizetni, — ez tulajdonképpen lakbérnek felel meg. 1962-bem 103 szövetkezeti lakást adnak át a Kölcsey utcán, Inczé- di soron és Toldi utcán. Még eb­ben az évben újabb 168 szövetke­Bojtos István, az Országos Ta- 1 karékpénztár megyei fiókjának a j vezetője a napokban tájékoztatta \ a sajtó és a rádió munkatársait j az OTP munkájával, feladataival j kapcsolatos kérdésekről. A tájé­koztató során kitűnt, hogy a ta-; karékpénztár a lakosság betétál-1 lományának kezelése melleit szá- j mos feladatot lát el. így például j házépítési kölcsönöket biztosít, \ kislakások építkezését végzi és segíti a lakosság tartós fogyasz­tási cikkekkel való ellátását is. — áruvásárlási hitel útján. A lakosság bizalma abban is, megnyilvánul, hogy a megye OTP fiókjai 1962 első két hónapjában már 240 | százalékra teljesítették idei j összbetét-állomány tervüket. A nyereségrészesedések, különbé, j zó osztalékok kifizetése után ez a szóm természetesen már a kö- j zeljövőben meghatványozódik. Nagy jelentőseget tulajdonít ál­lamunk a Kölcsönös Segítő Ta­karékpénztárnak, amelyek az üze­mek. vállalatok, intézmények dol­gozóinak népszerű takarékossági intézményed lettek. Megyénkben az elmúlt évben 123 KST működött 11 800 taggal. Jelen­leg 138 KST van 14 166 tag­gal. Jelentősek a dohanyfer- mentálógyár. a posta. a MÁV. a Fiiszért, a vendéglátó- ipar dolgozóinak KST betétjei. Az üzemi takarékosság eredmé- j öveként havonta 985 ezer forin- j t-ot helyeztek el a dolgozók a KST-ben 1961-ben, idén viszont ez a szám 1 millió 300 ezer ío- ! lantra emelkedett. Államunk fokozottan támogat­ja a magán erőből történő családi i ház építkezést. Megyénkben erre a célra az elmúlt évi 32 és félmillió forinttal szem­ben. idén 42 millió forintos .hitelkeretet biztosítanak. A kormány ismételten felemelte zeti lakás építkezéséi kezdik meg a MÁV állomás előtti téren. A/ lakások építéséhez az OTP ad( kölcsönt. Előre a vételár 15 száza-? lékát kell kifizetni, amelyből az*í eltartottak számától függően maximálisan 10 ezer forintig ked­vezményt ad az állam. Egy kétszoba összkomfortos szövetkezeti lakás mintegy 120, egyszoba összkomfor­tos mintegy 85 ezer forint­ba kerül. A kölcsönt 30 év alatt kamatmentesen kell visszafizetni A takarékpénztár végzi az ál­lami tulajdonban lévő kislakások értékesítését. A megyében eddig 420 bérleményt értékes.« atisk. amelyhez 6‘ millió forint hitelt nyújtottak. Jelenleg még 450 bérlemény értékesítésére van le­hetőség. A lakások, házak elővá­sárlási joga a bérlőké. Az eladá­si ár 10 százalékát fizeti előre a bérlő, azután 25 évig törleszti a vásárlásra kapott kölcsönt Az OTP az így vásárolt la­kások helyreállítására újabb kölcsönt adhat és az egész összeg egyszerre való kifize­tése alapján 25 százalékos engedmény jár. ltoo telket értékesítettek ed­dig és még mintegy 3300 telket adnak el. A telkek nagyrésze vi­déken van, de ez év végén már Nyíregyházán is árusítanak Hímes környéki házhelyeket.. Az OTP nagy üzletága, a Toto- Lotto. nem kis mértékben hozott eddig szerencsét megyénknek. 1961-ben több mint 6 millió szel­vényt adtak el Szabolcs-Szatmár- ; ban. ahol hetenkint átlag 120 | ezer szelvényt vásárolnak meg. ‘ Az elmúlt évben ugyanakkor 43 négytalálatos nyereményre közel ötmillió forintot fizettek vissza. Ebben az évben négyes ta­lálatokra és toto 12-re eddig már egymillió forintot fizet­tek ki. Ezenkívül számos tárgynyeremény jutott több­millió forint értékben a játé­kosoknak, s 3 vidéki — nyír­bátori, lányai és újfehértói — fogadó öröklakást, házat is nyert. 1961-ben 5 ezer dolgozó vett igénybe áruvásárlási kölcsönt iá­déi, televízió, háztartási gépek stb. vásárlására. Ez évben az áruvá­sárlási költség sok bútorfélére is kiterjed, s az OTP 6—18 hónapig biztosítja a kölcsön összegéi. Az OTP szolgáltatásai — mint a lentikéből látható — egyre szé­lesednek. A megye lakossága szí­vesen fordul a Takarékpénztár­hoz betét és kölcsön ügyekben egyaránt. (k. j.) Nemzetközi játékkiállítás Lyonban. A képen: egy óriási plüssmackó: magassága 120 cm. súlya 12 kiló. (MIT Külföldi Képszolgálat) A Vízmű és Kútépítő Vállalat munkahelyeinek szétszórtsága miatt sokáig' vajúdott az üzemi KISZ-szervezet megalakulása. Ez év elején aztán sikerrel megoldó­dott a probléma. Harminckét tag­gal megalakítottak a KlSZ-szer- vezetel. Az öt tagú vezetőség élén Zilahi Lajos kőműves áll. aki ebben az évben fejezi be érettsé­gi vizsgáit és tovább akar tanul­ni a Műszaki Egyetemen. Úgy be­szélnek róla, mint a vállalat leg­képzettebb ifjúmunkásáról. Kél hónapi tevékenység után még nem lenne reális gyökeres változásokat remélni az új KISZ- szervezet munkájától, de a kez­deti eredmények máris biztatóak. A legjelentősebb eredménynek könyvelik el a vállalatnál, hogy megalakult az első KISZ-bngád, A Kónya László fúrómester veze­tése aiatt álló négy tagú fúró­brigád jelenleg Máriapócson dol­gozik. Egy új kút túrásánál még az idősebb fúrómestereknél is ki­emelkedőbb eredményt jelentő teljesítményt értek el. Legutóbb például — kézi fúrással — három nap alatt 45 métert fúrtak. Meg­történt már. hogy ilyen teljesít­ményhez másfél hét is kellett., A KISZ-szervezet megalakulá­sa óta első ízben szombat délután tartottak taggyűlést. Már az első összejövetel után megrendezték a szellemi öttusa versenyt. Ezt airs is felhasználják, hogy felmérjék a fiatalok képességeit a továbbta. nuláshoz. Jól zárt a csenjjeri járás legrégibb terírielőszövetkezele Az elmúlt évben nádhiány i miatt be kellett szüntetni a nád palló gyártását a Kelet-Ma­gyarországi Faipari Vállalatnál. A termelés megszűnése nemcsak a vállalat életében okozott nehéz­ségeket. hanem a családi házak építői sem tudták beszerezni az építkezéshez annyira fontos anyagot. A sok huza-yona és utána való járás után ez évben mai- kapott a vállalat annyi nyers­anyagot. hogy januar elején megkezdhették a nádpalló készi­JelenfLezés a Debreceui > Mezőgazdasági < Akadémiára A Debreceni Mezőgazdasagi Aka­démia .nappali tagozatara a középis-J kólák utolsó * éves tanulói és a 30 evőket be nem töltött, érettségizett1 dolgozók kérhetik, felvételüket. Az< utolsó évesek és a három éven bellid érettségizettek középiskolájuk igazga-i tójánál április ‘-ígt a régebben érettsé-i gizettek a Debreceni Mezőgazdaságii Akadémia igazgatóságához (Böszormé-j nyi út 104.) május 15-ig nyújt, hatják be kérelmüket A ké-, i elmekhez az f érettségi bizonyít-, ványt, a munkaadó javaslatát, élet-, rajzot, orvosi és vagyoni bizonyít^ ványt kell csatolni. A jelentkezők július első felében, felvételi vizsgát .tesznek. Tárgyai:, biológia (írás- és szóbeli), matema­tika. kémia (szóbeli). Eredményes1 vizsga esetén előnyben részesülnek1 azok, akik érettségi' után több évig' dolgoztak, társadalmi ösztöndíja: kitűnő,5 jeles, vagy jó eredménnyel érettségiztek. Az 'országos tanulmá­nyi verseny döntőjében részt vett. -- valamelyik jelvételi tárgyból —1 I.. IK, III. helyezést elért tanu­lók a verseny évében vizsga nélkül nyerhetnek felvételt. A akadémia^ egyetemi rangú in­tézmény; mezőgazdasági mérnöki ok-, levelet ad. A mérnöki oklevéllel ren­delkezők különleges szakosított, kép-, zettséget szerezhetnek nappali, vagy levelező tagozatón, V. évfolyam kere­tében. A szakosított képesítéssel ren­delkező mezogazdasagi mérnökök öt' helyett. három év múlva jelentkez­hetnek doktori szigorlatra. Debreceni Mezőgazdasági Akadémia igazgatósága gunkat. amelyet kap­tunk es kivívtunk. Jó szokás mar nálunk, hogy elsősorban a mun­kapadoknál. a löldeken elért szép eredmények­kel ünnepeljük ezt a napot. Ilyenkor gyako­ribbak a röpgy ülések, a kihívások és az ígé­retek a jobb munkára. MÁR TUDJUK, így jo ez. Így szép és hasz­nos az igyekezetünk. Csak az a fontos, hogy mindenhol a legmegfe­lelőbb modot válasz- szuk a vetélkedésre. Hogy ne legyen érdek­telen. egyhangú és unalmas a vetélkedés, a versengés. A Vörös Október Ruházati Gyár nyíregyházi üzemében —;■ a jelek saerint — ÍGY JÓ nem les/, az. Nemreg a verseny színesítéseié olyan modot találtak, amely felér egy játék­kal, értékes szórakozás­sal. Minden szalag' ka­pott egy zászlót. Ezek a zászlócskák reggel a dolgozókkal együtt ..raj­tolnak". Valamennyi részleg tudja, hogy bi­zonyos idő alatt hány terméket kell elkészíte­nie: ha végeztek. a zászló tovább ..lép", a következő munkafolya­maton dolgozókhoz. A nap bármelyik órájá­ban. perceben látni így: kik az ügyesek és mely- részlegek a kényelme­sebbek. Műszak végén a zászlócskák a készter­mékkel együtt- fejezik be napi ütjukaL tését. A vállalat rendelkezésére álló készlet, megengedi, hogy a második negyedévben már teljes ütemben megkezdődjön a terme­lés. Eddig már háromezer négy­zetméter nádpallót készítettek el. de a termelés fokozásával elérik, hogy ez az áru sem lesz már hiánycikk. Az idén nem lesz már hiány­cikk a nyílászáró szerkezet sem. mert a TÜZÉP telepei nagy mennyiségű raktarkeszlete elle­nére is készít ajtókat és ablako­kat a faipari vállalat. Újra megkezdték a nádpalló gyártását a Kelet-Magyarországi Faipari Vállalatnál |^assan belátható közelségbe, a szó- járás szerint a ..kertek alá ér” egyik legked­vesebb ünnepünk, áp­rilis negyediké. Üjra örülünk a tavasz nyí­lásának, emlékeinkben élesebbek lesznek a 17 év előtti tavasz ese­ményei. melyek sodrá­ból szabad hazaként került ki Magyarország. Jön a szabadulás nap­jának évfordulója. s túlzás nélkül mondhat­juk. hogy kellő fogad­tatást készítünk elő. Most jött a hír a nyíregyházi ruhaüzem­ből, hogy ünnepi mun- kaversenybe kezdtek, megvan a vetélytárs is Angyalföldön. Már ..mozgolódnak" másutt is: a gyárakban, a ter­melőszövetkezetekben, az állami gazdaságok­ban és a gépállomáso- | kon. A cél közös: ápri- i lis négyre bizonyíték i kell, — bizonyság, hogy ’ megbecsüljük szabadsá­L' RTHETÖEN nagy] , J sikerük van ezek-< nek a zászlóknak a ru~* hu üzemben: megkedvel-] ték a dolgozók, ha nem ( volnának, hiányolnák. Sí közben észrevehetően' javult a munka, ered-] ményesebb a termelés,< fontos versenykövetel-l ményeknek tettek ele-' get. Nem akarunk hírve-< rést ennek az újítás-' nak. A ruházatiaknáli bevált, másutt talán* nem sikerülne. De azl| mondjuk: ahol új színt,' egy kis meglepetést* visznek a versenybe, ahol állandóan fi gye-« lemmel kísérik a hely-! zet alakulását, vállozá-* sát. a brigádok pillanat-] nyi helyezését is, otti nem szürkül el. nemi fakul meg a röpgyűlé-' sen. munkaértekezleten' ólv nagy lelkesedéssel« elindított munkaver-1 seny. Ellenkezőleg: tar-1 talmasabb lesz' . Angyal Sándor i Szafnostatarfalván alakult meg I a .járásban először a termelőszö- í f el kezet . Ez a község lett elő­ször termelőszövetkezeti község, j A sok évi tapasztalatok és a «tag­ság munkakedve es fegyelme jé eredményt hozott az 1961-es gaz­dasági évben. Az Ady Termelő­szövetkezetben záráskor i millió 553 ezer forintot osztottak ki a tagoknak. Maradt bőven tartalék 'is. 500 ezer forinttal gyarapodott [a közös vagyon. Égy munkaegy- iség értéke prémiummal 55 forint. i A tagok átlagos keresője 41 ezer '502 forint. i Ezt az összegei a holdanként! 114 mázsás májusi morzsolt, a 15 'mázsas őszi árpa és 178 holdas ’ tei mő gyümölcsös eredményezte, i A gyümölcsösben az összes ter- »més meghaladta a 21 ezer mázsát ' is. Az allattenyésztesben is jé eredményekkel dicsekedhetnek. 1270 szarvasmarha van, ebből 64 ) tehén. Az év folyamán 51 ezer 'liter tejet fejtek ki. amelyből ál- ] lami szerveknek 36 ezer litert ad- , tak el. 70 szarvasmarhát adtak el iaz állatiorgalminak, 370 mázsa 'súlyban. ' Jelenleg 283 darab secíesük [van. ebből 43 anyakoca. A sertés- l hizlalúsi tervüket is teljesítették. )241 hízó került a piacra. Sikerült 'jó törzsbaromfiállományt kialakí. tan. es a 621 törzsbaromíi után >14 ezer tojást adtak el. > A felsorolt számok és adatok • mögött az Ady tagjainak jó mun- [kája és lelkiismeretes hozzáállá- [sa van A termelőszövetkezet I nem reg egyesült a szamosangya- ílosi ísz-el. Jelenleg 276 tag cktf- ' gozik 1322 holdon. ! A KISZ-szervezet megalakulása után a Vízmű és Kútépitő Vállalatnál

Next

/
Oldalképek
Tartalom