Kelet-Magyarország, 1961. október (21. évfolyam, 231-256. szám)

1961-10-22 / 249. szám

XVm. ÉVFOLYAM, 349. SZÁM Ára 70 fillér 1961. OKTOBER 23, VASÄRNAP LAPUNK TARTALMÁBÓL Kulturális életünkből Családi vasárnap Folytatta munkáját a kommunizmus építőinek kongresszusa Lelkes egyetértés a három napirendi pont vitájában Antonin Novotny: Már Csehszlovákia mai nemzedéke is • kommunizmusban fog élni Antonin Novotny, a Csehszlo­vák Kommunista Párt küldött­ségének vezetője hangsúlyozta: — Az SZKP új programja meg­szilárdította azon meggyőződé­sünket, hogy már Csehszlovákia mai nemzedéke is a kommuniz­musban fog élni és erőt adott nekünk e feladat teljesítéséhez. A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának el­ső titkára kijelentette, hogy az SZKP programja a szocializmus­nak a kapitalizmussal vívott bé­kés versenyében újabb, eddig még nem látott győzelmeket fog biztosítani. — Az SZKP programjának a nemzetköz! fejleményekre gyakorolt hatása már ma is érezhető — jelentette ki An­tonin Novotny, s hozzátette, Balis Ovezov: hogy a program nagy hatást gyakorolt az imperializmus ellen, a békéért harcoló ösz- szes erőkre. — E történelmi napokban új­ból felismerjük — jelentette ki Novotny, — milyen szerepet töl­tött és tölt be az SZKP XX. kongresszusa, amely az egész emberiség számára megmutatta a béke és a haladás biztosításá­nak széles útját. Novotny elítélte a jelenlegi al­bán vezetőknek a leninizmus el­len irányuló szakadár akcióit. A küldöttség vezetője átnyúj­totta Nyikita Hruscsovnak azt az üdvözlő üzenetet, amelyet a Csehszlovák Kommunista Párt és az egész csehszlovák nép a kongresszushoz intézett. Turkméniában két és félszeresére növelik « íjyapolternielést Balis Ovezov, a Turkmén Kom­munista Párt Központi Bizottsá­gának első titkára hangsúlyozta, hogy Turkménia, hála a lenini nemzetiségi politikának, a szov­jet hatalom éveiben gyorsan fej­lesztette iparát és mezőgazdasá­gát. A felszólaló adatokkal jelle­mezte a közoktatás és a kultúra nagymérvű fejlődését Turkméniá­ban. A köztársaságban ma már mindenki tud írni és olvasni. Turkménia a tízezer lakosra eső diákok száma tekintetében meg­előzött sok fejlett tőkés orszá­got, köztük az Egyesült Államo­kat. A felszólaló közölte, hogy a köztársaságban két évtizeden be­lül több, mint 2,5-szeresére nö­vekszik a gyapottermeiés és el­érj majd az 1 100 000 tonnát. Ezt úgy valósítják meg, hogy új föl­deket hasznosítanak az épülő Karakum csatorna övezetében. A tervek szerint itt 600 000 hektár új földön vetnek majd vékonyszálú gyapotfaj­tákat. — Az SZKP új programja — mondotta Ovezov —, figyelembe veszd a Szovjetunió valamennyi köztársaságának és népének ér­dekeit. Elmélyíti a nemzetiségi kapcsolatokról szóló lenini tételt. Az új program végrehajtása hoz­zá fog járulni a nemzetek még nagyobb mérvű közeledéséhez és a népek barátságának erősödé­séhez. Anasztasz Mikojan: A párt ezen a kongresszuson egységesebb, összeforrotfabb, mini valaha A kongresszus küldöttei és a vendégek nagy figyelemmel hall­gatták Anasztasz Mikojan beszé­dét, amelyben részletesen ele­meste Molotov és a többi frak- ciós pártellenes nézeteit. Miko­jan rámutatott, hogy a pártel­lenes csoport elkeseredetten szembehelyezkedett a pártélet lenini szabályainak visszaállítá­sával, ellenezte az iparigazgatás átszervezését, a szűzföldek műve­lésbe vételét. Anasztasz Mikojan elmondot­ta, hogyan akadályozták a frak­ciósok konzervatív és dogmatikus nézeteikből kiindulva a pártot és a népet az új intézkedések végrehajtásában. Az SZKP Köz­ponti Bizottságának 1957 júniusi plénuma ideológiailag és szerve­zetileg egyaránt szétzúzta a párt-1 ellenes csoportot. Győzött a lenini újító szel­lem, győztek a lenini elvek, a lenini irányvonal, győzött a lenini Központi Bizottság, élén Nyikita Hruscsovval. A párt ezen a kongresszuson egységesebb és összeforrottabb, mint valaha — hangsúlyozta Mi­ko j an. Anasztasz Mikojan ezt követően elemezte az SZKP programter­vezetének néhány tételét. Egye­bek között rámutatott, hogy a kommunizmus anyagi és tech­nikai bázisának létrehozása a párt általános irányvonalának lé­nyege és ezt az irányvonalat kö­vetkezetesen végre fogják hajta­ni. Megjegyezte, hogy a lenini ál­lamelméletet továbbfejleszti az új program. Az új programban a prole­tariátus diktatúrájának kér­dése —• jelentős gyarapítása a marxizmus-leninizmus el­méletének. A Szovjetunióban a proletariátus diktatúrája megoldotta az összes eléje tűzött feladatokat. A prole­tárdiktatúra állama népi ál- . Iámmá vált. Anasztasz Mikojan beszédében elemezte a nemzeti felszabadító mozgalmat és a neokolonializ- must. Megjegyezte továbbá, hogy az Albán Munkapárt vezetői letér­nek az internacionalista állás­pontról és ezt nacionalista állás­ponttal váltják fel. Külpolitikai problémákat érint­ve Mikojan kijelentette, hogy — számunkra a legfőbb — békés feltételeket biztosítani a kom­munizmus felépítéséhez. Emlékeztetve a szovjet kor­mánynak a német békeszerződés megkötését célzó erőfeszítéseire, Mikojan ezt mondta: — Nincs olyan erő, amely megakadályozhatna bennün­ket e létfontosságú békeren­dezés megvalósításában. — Szerencséje Európáinak. —■ jelentette ki Mikojan — hogy Németországban olyan állam ala­kult, mint a Német Demokrati­kus Köztársaság, amely a béke és a barátság jobbját nyújtja az egész világnak. Mikojan felszólalásának utolsó szavait: — a történelem irány­tűje a kommunizmus felé mu­tat, — viharos taps fogadta. /von Kebin: Észtországnak már egy év előnye vai a hétéves terv megvalósításában — Az elkövetkező húsz esz­tendő távlatai valóban maguk­kal ragadnak. Senki sem kétel­kedhet abban, hogy sikeresen megvalósul az a nagyszerű prog­ram, amelyet az SZKP XXII, kongresszusa elfogad — jelentet­te ki Ivan Kebin, az Észt Kommu­nista Párt Központi Bizottságá­nak első titkára. Hangsúlyozta, hogy Észtország ipara a hétéves terv feladatai­nak végrehajtása során már egy­éves előnyre tett szert. Észtország jövőjében nagy sze­repet játszik nemcsak az ipar, hanem a mezőgazdaság fejleszté­se is. Walter Ulbricht: — Az Észtország fejlesztésé­ben elért hatalmas sikereket — mondotta Kebin — az tette le­hetővé, hogy a szovjet népek testvéri családjában élünk. A né­pek barátsága és a proletár nem­zetköziség az alapja az összes szovjet köztársaságok életének. Miután rámutatott arra, hogy a szocializmus az élet minden területén bebizonyítja fölényét a kapitalizmussal szemben, Ivan Kebin kijelentette: ez a fölény még szembetűnőbb lesz az SZKP programjának megvalósítása eredményeként. Ma Nyugal-Némeiomágból indul ki a fő háborús vészélv Walter Ulbricht, a Német Szo­cialista Egységpárt Központi Bi­zottságának első titkára kijelen­tette, hogy az SZKP XXII. kong­resszusa új fejezetet nyit meg a Szovjetunió, a nemzetközi kom­munista és munkásmozgalom, az egész emberiség történelmében. Ez a kongresszus kijelöli a kom­munizmus építésének lelkesítő, megalapozott programját, amely a népek iránytűje lesz. Ulbricht a továbbiakban kije­lentette, hogy az SZKP új prog­ramja a marxizmus—leninizmus alkotó szellemű továbbfejleszté­sének igazi diadala. Ez a prog­ram egyre újabb és újabb né­peket nyer meg a békéért és a szocializmusért folytatott harc­nak. — Teljesen egyetértünk az­zal az értékeléssel — foly­tatta a továbbiakban Wal­ter Ulbricht —, amelyet az SZKP Központi Bizottságá­nak beszámolója nyújtott az albán vezető személyiségek tevékenységéről. Az albán vezetők durván meg­sértették azokat az elveket, ame­lyeket a kommunista- és mun­káspártok képviselőinek tanács­kozásáról kiadott nyilatkozat tar­talmaz; továbbá a varsói szer­ződésben résztvevő államok együttes határozatait. Az albán vezetők ezzel Albánia kárára járnak el. A nemzetközi helyzetről szólva Walter Ulbricht megállapította, hogy ma Nyugat-Németországból indul ki a fő háborús veszély. Nyugat-Berlin második Szaraje­vóvá válhat. — Ezért az NDK, az egész szocialista tábor az előtt a tör­ténelmi feladat előtt áll, hogy meg kell szüntetni a nyugatné­met militaristák és revansvágyók agresszív cselekményeit. Ennek alapján a német bé­keszerződés megkötése ha­laszthatatlan feladat. E szer­ződés megkötné a nyugat­német revansvágyók kezét, elvenné kedvüket a kalan­doktól. Walter Ulbricht kijelentette, hogy a nyugati hatalmaknak haj­landóságot kell mutatniok a német kérdés rendezésére, tisz­telniük kell a Német Demokra­tikus Köztársaság szuverenitását ugyanúgy, mint más szuverén ál­lamokét is az ENSZ alapokmá­nyának megfelelően. Ulbricht hangsúlyozta, az NDK kész egyezményt kötni arról, hogy egyik német állam se kap­hasson és állíthasson elő atom­fegyvert. — Mi az általános és teljes le­szerelés hívei vagyunk, azt kí­vánjuk, hogy a NATO tagálla­mai és a varsói szerződéshez tartozó országok között jöjjön létre meg nem támadási szer­ződés, mindkét német államot ve­gyék fel az ENSZ-be. Ulbricht kijelentette, hogy a Szovjetunióval fennálló ba­rátság és szövetség megbíz­hatóan oltalmazza a Német Demokratikus Köztársaságot (Folytatás a 3. oltómí-

Next

/
Oldalképek
Tartalom