Kelet-Magyarország, 1961. október (21. évfolyam, 231-256. szám)
1961-10-22 / 249. szám
Lelkes egyetértés a három napirendi pont vitájában (PatjrMfea se X. oldalról.) M imperialisták merényletei* vei szemben. Az NDK, mint a varsói szerződés tagállama, fogja teljesíteni e saerzódésből fakadó kötelezettségeit. — A XXIX. kongresszus hatalmas ösztönző erő az NDK dolgozói számára a szocializmus diadaláért kifejtett erőfeszítéseikben — hangsúlyozta Walter Ulbricht, majd a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának üdvözletét tolmácsolta a kongresszus elnökségének. PaJmiro Togliatti: 4 bommuuiznius napjaink élő valóságára válik A kongresszus küldöttei és vendegei lelkesen megtapsolták Pal- miro Togliattit, az Olasz Kommunista Párt főtitkárát, aki orosz nyelven mondott üdvözlő beszédet. Hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa a nemzetközi ivommunista mozgalom és az Olasz Kommunista Párt szálnyid épp olyan nagy jelentőségű volt, mint az SZKP számára. Togliatti a továbbiakban kijelentette: az Olasz Kommunista Párt teljes mértékben egyetért azzal a bírálattal, amelyet az Albán Munkapártnak az internacionalizmus elveitől eltávolodó vezetősége kapott. Az Olasz Kommunista Fárt küldöttségének vezetője a marxista gondolkodás alapvető dokumentumának nevezte az SZKP új programját. Togliatti hangsúlyozta, hogy a kommunizmus napjaink élő valóságává válik. — Űj programjukban már felfedezzük az új társadalon kitapintható vonásait — mondotta. — Kifejezte azt a meggyőződését, hogy megvalósul az a cél, amelyet a szovjet nép tűz maga elé. — Ez azt jelenti — fűzte hozzá Togliatti —, hogy nemcsak a szovjet emberek most élő nemzedékére, hanem a világ mai munkás—paraszt nemzedékére is ragyogó jövő vár. Minden haladó erő. minden szabadságszerető és békeszerető nép szolidaritást fog vállalni önökkel — mondotta Togliatti a kongresszusi küldöttekhez intézve szavait. Gheorghiu-Dej: A* SZKP minden nép számára új utat rak le G-heorghe Gheorghiu-Dej, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a XXII. kongresszus román pártküldöttségének vezetője üdvözlő beszédében kijelentette, hogy „a Szovjetunió Kommunista Pártja új utakat rak le, s minden nép ezeken az utakon halad majd”. ^ Gheorghiu-Dej beszámolt a Román Népköztársaság szocialista gazdaságának sikereiről, s Románia népjóléti eredményeiről. Hangoztatta, hogy a szocialista tábort egysége teszi erőssé és Viktor Grisin: sajnálkozva jegyezte meg, hogy az Albán Munkapárt vezetőinek álláspontja kárára van a szocialista országok testvéri együttműködésének, kárt okoz az albán népnek. +— A földkerekség minden népe teljes joggal a békeharc zászlóvivőjének és fő erejének tekinti a Szovjetuniót, — mondotta. — Országunk, — jelentette ki a román küldöttség vezetője — a Szovjetunióval együtt továbbra is állhatatosan a béke védelmének politikáját folytatja majd. Több, mint 20 millió dolgozó van versenyben — Az SZKP XX. kongresszusát követő időszaknak az volt a legfontosabb eredménye, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának általános irányvonala diadalmaskodott — jelentette ki Viktor Grisin. a Szovjet Szak- szervezetek Központi Tanácsának elnöke. Grisin hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek eseményei igazolták a párt azon külpolitikai irányvonalának helyességét, amely a szocialista országok egységének megszilárdítására, a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élését szolgáló elvek biztosítására, az egyetemes béke biztosítására irányul. Ax SZKP új programja kifeje- Usre juttatja a párt kollekAlexandr Gitalov: tív bölcsességét, — folyiáita Viktor Grisin. — Ennek az okmánynak minden sorát áthatja a nép boldogságáról és javáról való gondoskodás. Viktor Grisin közölte, hogy a szovjet vállalatokban a kommunista munkáért indult versenyben a résztvevők száma több mint húszmillió. Nyolcszáz vállalat már elnyerte a kommunista munka kollektívája megtisztelő címet. Több, mint hárommillió munkás, mérnök és technikus a kommunista munka élenjárója lett. Viktor Grisin a továbbiakban beszámolt a szovjet szakszervezetek nemzetközi kapcsolatairól. Hektáronként 75 mázstt szentesi* u Uorlca Ismétlődő taps közepette szólalt fel Alekszandr Gitalov, az «»krajnai „XX. Pártkongresszus” kolhoz traktoros brigádvezetője. Brigádja már rég megvalósította az ipari növények művelésének komplex gépesítését. A brigád idén hektáronként »5 mázsa szemeskukoricát takarított be. Gitalov megemlítette, bqgy Garst amerikai farmer, akinek 1358-ban vendege volt, s nála tanulmányozta a kukoricatermelés tapasztalatait, csupán 60 mázsás hektárhozamot ért el. A traktoros brigádvezető közölte, hogy a „XX. Pártkongresz- szus” kolhoz sikeresen fejezi be a hétéves ten' 3. évét, a tagság teljesítette az SZKP XXII. kongresszusának tiszteletére tett vállalásait. A kolhozban 27,5 mázsa volt a szemestermények (a kukoricát nem számítva) hektárhozama. Mihail Szuszlov: 4z albán vezetők minden eszközzel táplálják a személyi kultuszt Mihail Szuszlov, az SZKP! Központi Bizottságának titkára rámutatott, hogy a XXII. párt- kongresszus kimagasló eseményként kerül be a történelembe. A' párt — mondotta — most erősebb és megingathatatlanabb, mint valaha, még közelebb került a szovjet néphez, szilárd egységben áll a nagyszerű leninista, Nyikita Hruscsov vezette Központi Bizottság körül. Szuszlov emlékeztetett arra, hogy a XX. kongresszust követő első években a párt elvi harcot folytatott a párteilenes csoport elkeseredett ellenállásával szemben. Ez a csoport megkísérelte letéríteni a pártot a lenini útról, visszataszítani a személyi kultusz időszakába. Külpolitikai vonalon a pártellenes csoport, különösen Molotov, minden eszközzel ellenezte a békés együttélés irányvonalának megvalósítását. A párt szétzúzta és félrevetett* a nyomorúságos frakciósokat — mondotta Szuszlov. Mihail Szuszlov hangsúlyozta, hogy az SZKP új programjának tervezete korunk nagy politikai és elméleti okmánya. Az új program világjelentősége abban áll, hogy kidolgozza a kommunista társadalom felépítésének tervét, meghatározza a kommunista társadalom felépítésének útjait és eszközeit. — Amikor az egész világ dolgozói lelkesen helyeslik pártunk programjának tervezetét, — folytatta Mihail Szuszlov — felkelti a figyelmet az a tény, hogy Albániában megnyirbálva és eltorzítva közölték a program-tervezetet. Az albán vezetők e barátságtalan eljárása nem véletlen. Az albán vezetők, akik minden eszközzel táplálják a személyi kultuszt és sárba tiporják a pártélet normáit, nem akarnak belenyugodni a pártélet lenini elveinek visszaállításába, a személyi kultusz bírálatába. Szuszlov hangsúlyozta, hogy az albán vezetők magatartása kárt okoz Albánia szocialista építésének. Az SZKP programtervezetének az imperialista világban és a szociáldemokraták táborában kiváltott hatását érintve, Szuszlov kijelentette: „Bármilyen terveket szőjenek is a kommunizmus ellenségei, semmi sem tudja megakadályozni a kommunizmus győzelmes eszméinek előretörését.” — Amikor bíráljuk a jobboldali szociáldemokratákat — mondotta Szuszlov —, az a célunk, hogy segítsük az egészséges erők konszolidálódását a szociáldemokrata pártokban, s rávezessük ezeket az erőket a helyes útra. Mihail Szuszlov kitért elméleti kérdésekre is, többek között arra, hogy mi az állam szerepe a kommunizmus általánosan kibontakozó építésének időszakában. Antimarxistának nevezte a jugoszláv revizionistáknak az állam kérdésében vallott nézeteit. Az SZKP Központi Bizottságának titkára a továbbiakban részletezte az ideológiai munka feladatait. Munkafelalánlások a XXII. kongresszus tiszteletére A nyíregyházi MÁV állomás dolgozóinak felhívása: .(Közös erővel dolgozzunk nagyszerű céljaink megvalósításáért!“ A nyíregyházi MÁV állomás dolgozói a XXII. kongresszussal egyidőben tartották meg a termelési tanácskozásokat. Az ösz- szesen négy esetben megtartott értekezleten a dolgozók foglalkoztak az SZKP XXII. kongresz- szusán elhangzottakkal, s azt máris hasznosítják saját munka- területükön. A munka sikere érdekében például vállalták a vasárnapi rakodást, hogy ezzel 'is elősegítsék az őszi forgalom sikerét. Ugyanakkor felhívták a vállalatok figyelmét, hogy használják ki ezt a lehetőséget. Vegyék igénybe ezt a kezdeményezést, s közös erővel dolgozzanak együtt a nagyszerű célok megvalósításáért. Az állomás dolgozói kimagasló eredményekkel köszöntötték a kommunizmus építőinek kong resszusát. A negyedik negyedév első tíz napjában a tervet máris 110 és fél százalékra teljesítették s ezen belül is a kocsik terhelésében és a kocsitartózkodási idő kiteljesítésében értek el a legszebb eredményt. Hasonló eredmények várhatók a negyedév második dekádjában is. A termelési tanácskozásokon újabb vállalások is születtek, melyeknek fő célja a koesitar- tózkodási egységidő további csökkentése, hogy a felszabaduló vagonok minél nagyobb mértékben vehessenek részt az árutovábbí- / tásban. „Az SZKP XXII. kongresszusónak tiszteletére» az Októberi Szocialista Forradalom évfordulósára» november 7-re befejezzük éves tervünket" A Tiszaszalkai Gépállomás traktorosai az elmúlt tíz nap alatt — a vasárnapi munkát is beleértve — békeműszakot tartottak. Ennek eredménye, hogy éves tervünket, amely 88 százalék volt a dekád elején, 93 százalékra teljesítettük. A mélyszántásnál 123, a vetésnél 122 százalékra teljesítettük tervünket. A gépállomás dolgozói október 20-án gyűlésen foglalkoztak az SZKP XXII. kongresszusán elhangzott beszámolókkal. A műszaki dolgozók — kommunisták és parton - kívülick — elhatározták, hogy a kongresszus tiszteletére — társadalmi munkában — nyújtott műszakban dolgoznak, hogy az elkövetkező napokban valamennyi erőgép állandóan üzemképes állapotban legyen. A vasárnapi műszak zavartalanságát a szerelők két alkatrész- és ekevasszállító, és egy üzemanyagszállító kocsival segítik. A műhelyben az ekevasakat három műszakban élezik. A traktorosok vállalták, hogy az SZKP XXII. kongresz- szusának tiszteletére, az Októberi Szocialista Forradalom évfordulójáig, november 7-ig teljesítik a gépállomás éves tervét. Ma, vasárnap, 151 erőgép dolgozik a termelőszövetkezetek földjein. KOROKNAI AMBRUS HALASZ ZOLTÁN igazgató. párttitkár. Rüpgyűléseh, verseny felhívás a dohányfermentálóban , A nyíregyházi dohányícrmen- itálóban a dolgozók röpgyűlése- 'ken fejezték ki együttérzésüket 'az SZKP XXII. kongresszusával. ,Az üzem dolgozóit megnyugvással töltötte el Hruscsov elvtárs beszámolója, a Szovjetunió ereje és békeakarata. Egyetértenek a kongresszuson elhangzottakkal, iS úgy vélik, maguk sem ülhet- inck ölhetett kezekkel akkor, amikor a szocialista tábor védelmére minden erőt mozgósítanak. A dohányfermentáló mechanikai üzeme a másik hét üzemet munkaversenyre hívta ki. A verseny kezdeményezéséhez a kongresszus adta a lendületet, s ezzel a versennyel egyben a dolgozók a Nagy Októberi Szocialista Forradalom emlékének is adóznak. Kongresssusi műszakban dolgosnak Tóth Károly kombájnos lett a napraforgó• betakarítási verseny győztese a Fehérgyarmati Gépállomáson A Fehérgyarmati Gépállomás körzetében a napraforgó kombájnnal való betakarítása befejeződött. Kombájnosaink 1741 hold napraforgó gépi betakarításával segítették a termelőszövetkezeteket az őszi nagy munkák végzésében. A kombájnosok versenyében — akik az utóbbi napokban kongresszusi műszakban dolgoznak — az első helyezést Tóth Károly érte el, aki 250 hold napraforgót takarított be. Szorosan felzárkózott hozzá a második és harmadik helyezett is: Balogh Károly- nak 246,5, a húszéves, ifjútraktoros, kiszista Szilágyi Lászlónak 242,5 hold az eredménye. A napraforgó-betakarítási verseny első három helyezettje hét- száz, hatszáz, illetve négyszáz forint céljutalomban részesült. Fábián Bertalan Egy hónappal a batáridő előtt A Nyíregyházi Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat műszaki dolgozói az SZKP XXII. kongresz- szusa tiszteletére vállalták, hogy Jidei exporttervüket határidő »előtt egy hónappal előbb befejezik. Az anyagok előkészítésévé!, a munka jobb megszervezésével elősegítik, hogy a külföldre szánt gyümölcsosztályozó gépeket december 30. helyett már november végére elkészítik. %