Kelet-Magyarország, 1961. augusztus (21. évfolyam, 177-204. szám)
1961-08-20 / 195. szám
cJt mi ideánk A mi utcánkban húsz évvel ^ ezelőtt nagyobb volt a gyerekzsivaj mint most. Talán több gyerek rúgta a port? — gondoltam rá, nézegetve a házak előtti virágos ágyakat. Lássuk csak. A szomszédban volt három, most kettő. A következő piros házban nem volt, most hét gyerek él. Azután három, most négy, szemben a másik oldalon összesen hat gyereket ismertem, most... legalább a dupláját látom Iskolából, vagy óvodából hazatérni. Persze, húsz évvel ezelőtt még nem volt virágágy a házak előtt, sok házon kerítés sem, és a gyermekek főhadiszállása a bokros, dudvás utcavégen, ahol titokban cigarettáztunk és a cowboly- filmek mintájára rablóbandákat szerveztünk a másik utcabeli gyermeksereg ellen. A mi utcánkban, sötétkékre mázolt, örökkön dobló kicsi házban lakott egy géplakatos, négy gyerekkel. Közülük három fiú volt, s ha nem velünk voltak a búvóhelyen, akkor zsákkal járták az erdőt, gallyat 6zednl, vagy a strekket, a vasútvonalat, a mozdonyokról lehullott szenet összegyűjteni, télére. Állandóan éhesek voltak, és bujkállak az anyjuk elől, aki rlmánkodott nekik, hogy menjenek csomagot horda- iá, vagy füvet szedni a szomszédnak, amjért kenyeret kaptak, vagy tejet, a kecskétől. J-J árom fiú közül még az egyik itt lakik, ugyancsak géplakatos, de gyárban dolgozik, és most vett televíziót A másik kettő valahol Pesten, mint tanár és boltvezető. Azt elhiszem, hogy a fiúk talán éppen most titokban cigarettázik, de azt nein, hogy füvet szedni kergetik, mert abból lesz délre a kenyerük. Bizony, nem az az utcánk mér, mint ami volt régen, húsz évvel ezelőtt. Aztán ott lakott az egyik barátom, a szüleivel, egy udvari lakásban. Elől, öt szobában valami egészségügyi tanácsos, aki naponta két órát sétált, és gyermekük nem volt, csak egy cselédjük, a barátomék pedig hátul, egy ablakos szobában, valami nyolcán. a nagyszülőkkel együtt. A barátom legnagyobb sérelmére még ma is emlékezem: nagyon szeretett olvasni, az iskolából hordta ki a kölcsönkönyveket, három havonként élőről kezdte, aztán egyik borítólapja megégett, és többet nem kapott könyvet. Még ma is látom, ahogy ténfergetl, céltalanul, és örökkön a könyvekről álmodott. Most Kőműves, vidékre jár, és otthon külön katalógus szerinti könyvtára van, de a város másik végen lakik. Jóska, akiről senki se hitte volna, mert ingjijjban csuszkáit a jégen, és félmázsás csomagokat, ládákat szortírozott a nagy- kereskedő raktárában, meghalt tüdóbajban. Még negyvenkettőben. Nem volt télikabátja, s egyszer megfázott. A sírja még tavaly virágot kapott, de az idén elköltözött a család. Bérházi lakásba, ahol vízvezeték van. Es villanykályha. A kis szőke Ágnes tanárnő lett, mindig elegáns és ha eléje tenném az akkori fényképét, nem ismerne magára. Az apja vasúias volt, gyulladt szemű, sovány és beteg, az anyja mosott, mindig másnak, és Ágnest cselédnek akarta adni. Csakhogy akkor még túlfiata! lett volna ahhoz, kilenc éves. Egy időben a húsz esztendős K. Feri is hozzánk csatlakozott, mert hónapokig semmi munkát nem talált. Tőlünk legalább cigarettát zsebelt, igaz, hogy mi Is csak loptuk, apánktól, meg ahol lehetett. Pedig becsületes szakmája volt Ferinek, szabósegéd volt, s ügyes kezű. Ma részleg- vezető, a fia most készül egyetemre. Kár, hogy jampi, pedig az apja sokat mérgelődik vele. Házat építettek a szomszéd utcában, érdekes, a mi utcánkbe- liek szeretik ezt a környéket. Nehezen válnak meg tőle. Az utca végén a bozótos helyett új házak épültek. Nincs hol megbújni a gyerekeknek. De nem Is igen bújnának, mert min- deniknek van valami más szórakozása. Sok a kerékpár, rádió. Televízió is akad, némelyikük még könyvet is kölcsönöz, rádiót épít, fest, hegedül. Látom, hallom, Nekem is van gyermekem. S neki barátai. M •LT* ás mái- a mi utcánk. Nem a régi. De egy kicsit másként más, kedves P. néni, mint ahogyan ön mondotta, mint amilyen hangsúllyal ön mondotta. ön ugyanis ezt mondta: Ehe, nem a régi már ez az utca sem. Bizony nem. De nem ám! És az kimondhatatlanul jó. Több, mint büszkeség. Nézze csak: milyen emelt fejjel járnak ma a ml utcánk lakói! És vegye csak sorra: G.-ék külföldön üdültek, D.-ék színházbérletet vesznek az idén is, D. K.-ék, a piros házban oldalkocsis motorkerékpárral járták kirándulni, N.-ék háztetőjén j televíziós antenna, a következő házban új kombinált szoba, a fia- : taloknak, az án új ház, szinten a fiataloknak, és sehol egy kecs- j ke, és sehol egy gyermek, akinek füvet kellene tépni! És látta vasárnap délután a vasutasékat, amint látogatóba mentek? Űj nylon ruhákban a kislányok. És a gépkocsiveze.öék új virágokat ültettek ki a há< eiőtti virágágyba. r ■< s a szomszéd, amikor fellocsolta a háza elöt.i járdát, egy kanna vizet vitt az új virú gokra is. S.— KÓPIÁS SÁNDOR: Gondolatok a pártról Az Izgalom pörölycsapásai hajlítják, formálják lelkünket. Mérhetetlen energiák küzdőtere vagyok A forradalom forró tégláiból frissen felhúzzuk rendünk falait, s nőnek a képzelet felhőkarcolói. Sorakoznak a láz seregei, s menetelnek az ütőerekben. Áz cgyszerrc-lépés korszaka ez. Ml gyújtjuk meg a Jövő kanócát, s a felszántott földbe békét mi vetünk. A lét medrét szétfeszíti vágyunk, — hömpőlygésünk fékezhetetlcn. (A tűz és a víz örök törvényei egyensúlyra találnak bennünk.) ...Egyengetjük a kikelet útját, s a virágzás győzelmét megjósoljuk. ... Kitépjük magunkat a hulla-mercv múlt szorításából, s erőnket zászlóként mcglobogtatjuk. Lelkesedést to borzunk. s a gyűlölet keresztjére feszitjük a szívekre vadászó orvlövészeket. (Az élet sorsdöntő percei nem tűrnek megalkuvást.) Boncasztalunkon fekszik kiterítve az elemezhető, konkrét történelem. Nagy hatósugarú tanulság ez nekünk. Lehullik a titok bilincse a felismeri világ lényegéről, s a tudatos boldogság útjai szerteágaznak mindenkiben. A félelem sziklapartjait nicgőrli jelenünk hullámverése, (Villámainkban továbbfolytatódnak a félbemaradt, elvetélt viharok.) Mi vagyunk a részecskék közötti vonzás, a tartalom s a forma dialektikája, s az alkotás öröme a legszebb emberi cselekedetekben. (Akaratunkon a halál sem ejthet karcolást.) ... Türelmetlenül elünk, s roppant arányokból faragjuk ki győzelmünk emlékművét: e századot. MESTER ATTILA: Kövek, fák, hazak, utcák és terek, Uúslombú fák, tárt ablakok, meleg Homok szellőző talpaim alatt, Árnyék, a hús, az ismerős falak, A kert, mi egykor még bejárhatatlan Vad rengeteg volt, a mesebeli Erdők ezer szép titkával teli, (Hol málna bujt, és égig nőtt a fa, S éjjel a negyven rablóval maga Ali Baba járt benne lopva halkan,.. Ü hogy csikorgóit, még hallom ma is Lábuk alatt a holdsütött kavics.) Kövek, fák, házak, utcák, és terek, Az ismerős, rámvillanó szemek, S arcok, mik még a távolság ködeben Megformálatlanul derengenek, Es mennyi más, — élő, vagy mozdulatlan Érzés csupán, mi titkon felremeg, Mint messzi percek boldog híradása, Mint sürgető, gyors Morse-jelei A mindenségnek, — utcák, és terek Tárt ablakok, fák, házak, emberek, Öröm, h ’njjÉjd... Z. SZALAI PÁL: Olvasó asszony j.item a jelt, ■üzeneteteket, S mint egy türelmes, pontos szerkezet Bontja agyam a hullámhosszakat, S e bűvöletben úgy dörren belém Mint annyiszor az örök visszatérő Egy gondolat: a ház az megmarad Nem tépik szét a bombák, cs a kert is, — Gyermekkorom varázsos erdeje, S az élet, melynek egy darabja lett em, Elbonthatatlan lánccal, és erős Vágyakkal magam hozzákötöttem, S a félelemmel is, mint annyi más, Kit hívna még kedv, öröm, és ígéret, S kit tántorít sok céltalan halál. Az élet megmarad, — tudom, sőt elhiszem, Tudom nem hull ezer darabra földem, S e nyár sem, ami úgy ring most köröttem, Mint egy teremtő boldog szerelem. IRODA LOM (Tolira jz) Sajátosan gyakran találkozunk azzal a megállapítással, hogy a magyar irodalomnak talán az az egyik legjellemzőbb vonása, hogy remekművei, legnagyobb írói mindenkor szoros kapcsolatban állottak a közélet problémáival, s így közvetve és közvetlenül ts szolgálták a nemzet politikai kérdéseinek eredményesebb megoldását. Hosszú sora van ennek: Eulassi Bálint és Zrínyi Miklós munkássága éppúgy példa erre, mint a kuruckori költészet; hasonló a helyzet a XVIII. században éppúgy, mint a kibontakozó munkásmozgalom hazai eredményeinek kezdetén, a XX. század első évtizedeiben is. Csak természetes, hogy a XIX. században, amikor íróink nagyrészt aktív politikusok is, ez a hatás, ez a szerep különösen nagy és felelősségteljes. Ugyanakkor azonban eléggé elhanyagolt kutatási terület annak megvilágítása, hogy a vezelő politikusok, akik maguk nem írók, vagy legalábbis és politika nem a szépirodalmat művelik — a szó szorosabb értelmében —, milyen kapcsolatbaji vannak az írókkal a szépirodalommal. Ez a kapcsolat kétféle lehet: menynyit használnak fel a kor vagy a hagyomány szépírói terméséből saját agitációs munkájukban, másrészt: milyen megtermékenyítő halassal van a politikus egyénisége és munkássága magukra a költőkre, hogyan tudja az írókat mozgósítani a nagy nemzeti feladatok végrehajtásában való közreműködésre. Már a polgári irodalomtörténet is foglalkozott ezzel a kérdéssel: sajátságosán elmélyült vizsgálatok eredményeit figyelhettük meg egy-egy olyan politikus személyével kapcsolatban, mint például Napóleon, Nagy Frigyes, Garibaldi. Az utóbbi évek pedig nyilvánosságra hozták azt a rendkívül jelentős szerepet, amelyet például Lenin tulajdonított az irodalomnak és amelyet, mint hatást, Lenin saját magáról is Ewnrmms mwmimmi 6
