Kelet-Magyarország, 1961. június (21. évfolyam, 126-151. szám)
1961-06-23 / 145. szám
A szabadtéri színpad ■Szombaton, június 24-én este fel kilenckor Kodály: Háry János című dal játékát mutatja be az Állami Déryné Színház a szabadtéri színpadon. Főszerepekben: Vereczkey Zoltán és Céh Gitta Jászai-díjas. Rendező: Szécsi Ferenc. Vasarnap a megyei korusoK fesztiválját tartják Nyíregyházán. Impozáns felvonulással veszi kezdetét a nap, majd délelőtt 10 és a kőszinház műsora órakor a szabadtéri színpadon megkezdődik a megye legjobb kórusainak bemutatkozása. Este 7 órai kezdetei ismét folytatják a műsort. E napon több, mint 20 énekkar ad számot felkészültségéről, tudásáról. Ugyanaznap este nyolc orakor a kőszínházban Hervé: Nebáncs- virág című operettjét adják elő a Miskolci Nemzeti Színház tagjai. Felhívás Nyíregyháza táros lakóihoz l Az amerikai fehér szövőlepke hernyoalakja már varosunk egész területén károsil. Mivel az ellene való védekezés eredményességéhez a közvetlen termelői érdeken túlmenően fontos népgazdasági érdekek is fűződnek, igy városunk minden lakójának — foglalkozásra való tekintet nélkül — törvény szabta kötelessége a kártevő pusztítása. A lakóházak udvaraiban, kertjeiben a védekezés a lakók (tulajdonos, bérlő), a nagyobb bérházakban a házmester, üzemek, intézmények területén pedig a vállalatvezetés kötelessége. Felhívjuk ezért az érintettek figyelmét, hogy állandóan kísérjék figyelemmel a tcrülctükö lévő növényeket és az azokon megjelent henyófészkekét azonnal szedjék le, illetve ha azokból a hernyók már szétmászlak, a növényeket érinlőméreg-tartalmu Holló 10. 0,8 százalékos, vagy Pcr- nit 0,4 százalékos oldatával kell lepermetezni. Igénylés esetén a szükséges permetezést meghatározott díjazás mellett a külön e célra szervezett brigád elvégzi. A védekezés elmulasztása esetén a mulasztó terhére közérdekű védekezést foganatosítanak. Azok ellen, akik a rendelkezés előírásait megszegik, büntető eljárást indítanak. Nyíregyháza városi tanács vb. mezőgazdasági osztálya. .1954) Ejnye! Szerdán történt, délelőtt, az i Örökösföld felé haladó fél tizes | buszon. Zsúfolásig megtelt az autóbusz. A peronon, a tömeg közé ékelődve egy idős, 72 éves anyóka szorongott. Vágyakozva nézett az ülőhelyek felé, ahol többek között egy tizévesforma kislány is terpeszkedett. Az egyik idegen utasnak, egy fiatalasszonynak elfogyott a türelme és rászólt a kislányra: — Talán átadnád a helyed ennek a néninek? A kislány mellől erre dühösen felpattant a mamája: — Hát még mit nem? Talán 1 maga engedné, hogy a lánya fel- j álljon? Mert én nem engedem ... Parázs vita kerekedett. Végül is a vitát megunva, egy harmadik utas állt fel és átadta ülőhelyét { az idős néninek. Aki felállt, szintén a kislány nagymamája lehetett volna... Ez történt szerdán, a buszon. S mi úgy véljük, nem ártana a neveletlen mamát megróni, és udvariasságra, s az idősebbek Felhívás! A városi tanács vb. kereskedelmi osztálya közli az érdekeltekkel, hogy f. hó 24-én, szombaton az ócskapiac a Szamuely tér déli oldala helyett a Rákóczi utcán lesz megtartva. Ennek értelmében a használtcikk kereskedők és egyéb használt cikket árusítók a Szamuely tértől nyugat felé a Rákóczi út közvetlen területén tartoznak végezni az árusítást. (1967) Hirdetmény Értesíti a Varos! Tanaes Végre hajtó Bizottsága a város lakosságát, hogy f. hó 19-től kezdődő«* a Kossuth téri épületében telefon alközpontot létesített, melynek hívószámai az alábbiak: 17—*0, 17—41, 17—4Z, 17—43, 17—44, 17—22, 17—23. (1935) Végrehajtó Bizottság. SZÉLESVÁSZNÚ DÖZSA MOZI: Csutak és a szürke ló. Üj magyar film. ' Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. SZÉLESVÁSZNÚ MÓRICZ ZS1GMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ; Kapitány lánya. (Széles változatban!) Puskin novellája magyarul beszélő szovjet filmen. Előadások kezdete: fél 6 és fél 8 órakor. SZÉLESVÁSZNÚ KERT MOZI: Babette baboruba megy. (Szelei változatban!) Színes, francia íilmvigjáték Brigitte Bardot főszereplésével. Előadás kezdete: fél 9 órakor. • , BÉKE MOZI: Hyppolit a lakáj. Régi magyar íilmvigjaték. Előadások kezdete: tél 5. fel 7 es fél 9 órakor. a GORKIJ MOZI: A pillanat embere. Kacagtató angol filmvigjatek Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. iránti tiszteletre oktatni. Mert milyen is legyen az a gyermek, akinek az édesanyja ilyen? gy. i. gy. 3RÁDIÖ ÉS TELEVÍZIÓ MÜSOK Állandó müsorszámok: HUbbUlH-HAUlU. 4.-* ti.aUk.uczJ múulu. — 4,30; Hitek.. idojaiasjelenieb. ~ i,ju—l.&y-is V idamau - íruscni ^etie& inu&ui. - ivu£Deii; a,oo. laturadiu jjüü. Hírek. lüojaidijcieu vcj. - Puidiudueivetci- iJouiL*& uiujtuea .jOÜi LtltCák. tuUJiUttajCicu tua. — Lj- i,iá» <a uuu«tpe»u aziu uOZdft, LilUZáo tió uailfcvti ■ -11J l:K UlüsOlü- i»OJi trUli tus LüüjeJ2.tíb. d»t)Üi IVlUbUA- iü,00; Hír La. LapJsHJuiit luUjdrdAjeieuieő. — U»á3 i’uutuá idujeizeá. — l«,uü. cJcu uaran&bzu. Hírek, auu jdiasjeieutca. — íuo , tizei». Lj,UU5 Hire a. AM* LMjjarasjeieme&. iuuici^es. - A <»00; »írek. - ia,50; Joejaaakat, gyért- Aek: — llf.ób: iüojcUe&. „tjjiW; Lsti Ai’oiUAd. iuoja idusjelemea. a ,M; idojetzeu- &j0U; Hírek. rseuany (jel l KtilpuaUkd. iüujoíuí jelente*. — ^4,0«. Híren •.uujaraajeiemeü. -• ü,öo. »»mínusz.. Diana; \ ízjeizu 3z.uigaiai. PLTÜ111-RAJJlO; 5.00—8.1)0- ig; Reggeli zene. — Aközben; u.oO: özinüazak, tanaid* es uang versengek műsora. — b.50: Torna. — 8.00; Hírek, idojárasjeientes. — 3.10: Műsorzárás. — 14.00; időjárás- es vizailásjelentes. — 19.08: Hírek, idojarásjelentes. — «1.00; Hírek. — 23.01); Hírek, iclójruásjelentes. — 23.11; Műsorzárás. Hétfői június :i«. Kossuth-rádió: 8.10: Tanezenc. —■ 9.00: Lányok, asszonyok. . . —■ 9.20: Részletek meseoperákból. — 10.10: Az óvodások műsora. — 10.30: Népi zene. — 11.00; A bacilus. Rádiójáték. — 11.20: Zenekari muzsika. — 12.10: Könnyűzene. — 13.00: Kossuth és az irodalom. — d3.20; Operettrészietek. — 13.35: Napirenden. — 14.00; Heti lenes kalendárium. — 15.10: Uttörő- hirado. — 15.30: Táncok az opera- seinpadon. — 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.00: Szív küldi...— 17.13: Tanczene. — 18.00: Ernster De- tmo enekel. — 18.30; Ordasok között. — 19.00: Könnyűzene. — 20.25: Mo- aart es Erahms-müvek. — 21.10: Egy macska nyarat csinál. Rádiójáték. — 22.30; Magyar nóták. Pefcofi-radio; 14.15; Magjai* íuvós3Cr-€, — 14.40; A Gyermekradió műsora, — 1&.00. Mindent zenevei. — 16.05: A világ minden tájáról. —16.13: Kórusok, hangszerszólók. — 16.40: tárlat- és műteremlátogatás. —17.00: Népi muzsika gyermekeknek. —17.25: Kubinyi Attila és Jakuta Éva hangversenye a stúdióból. — 18.20: Tánczene. — 19.05: Tanuljunk könnyen, gyorsan magyarul! — 19.35: Részletek Rossini A sevillai borbciy című operájából. — 20.00: Népi zene. — 20.40: Falurádió. — 21.10; Opereitreszletek. — 22.00: Szimfonikus zene. Kedd, június 27. Kossuth-rádió: 8.10: Kerekes Janos müveiből. — 9.00: A Pál utcai fiúk Regény. IV. rész. 9.20: Pajtas, var a nyári labor. — 10.10: Zenekari muzsika. — 11.00: Tanuljunk köny- nyen, gyorsan, magyarul! — 11.20: Népi zene. — 12.15: Tánczene. — 13.00: Az Alíöld. Petőfi Sándor verse. — 13.05: Operarészletek. — 13.40: Riport a kozmoszból. Fantasztikus elbeszélés. — 14.00: A Csehszlovák Béke Énekkar énekel. — 14.15: Zenés találkozó. — 15.10: Egy falu — egy nóta. —• 13.30: Előszóval — muzsikával. —. 18.00: Frank Chaeksfield zenekara játszik. — 18.23: Szóljon hozzá. — 19.05: A rádió ipari rovata jelenti. — 19.25: A Közgazdasági Egyetem énekkara énekel. — 20.25: Kártyások. Rádiójáték. — 21.00: Muzsikáló szerepek. — 22.15: Mai szemmel. . . — 22.25: Tánczene. — 0.10: Könnyűzene. Petőfi-rádió: 14.15: Operettegyvelegek. — 14.45: Veszélyben a víz. Dóry Béla írása. — 15.00: Goldmark: Falusi lakodalom — szimfónia. — 15.46: Romániai útinapló. — 16.05: Beszélgetés a zenéről. — 16.35: Verbunkosok. — Időszerű nemzetközi kérdések. — 17.25: Balettzenék, szimfonikus táncok. — 18.05: Petőfi kortársai. Versek. — 18.25: Tánczene. — 19.05: Fu- vószene. — 19.35: Falurádió. — 19.53: Dr. Szedő Miklós régi lemezeiből. — 21.40: Gyermeknevelés. — 21.55: Ahány kislány, mind hamis. Népdaljáték. — 22.25' Zenekari muzsika. Szerda, június 28. Kossuth-rádió: 8.10: Operarészletek. — 9.00: A Pál utcai fiúk. — 9.20: Népszerű melódiák. — 10.10: Nagy íróink életéből. — 10.41: Elhangzott műsorainkból. — 11.50: Napirenden. — 12.15: Nótacsokor. — 12.58: Bolgár népi történetek. — 13.20; Kamarazene. — 13.45: Válaszolunk hr-u-fotóinknak'. — 14.07: Mu7!i uló szerepek. — 15.10: Kiindulási pont: a bé esi országút. Ifjúsági rádiójáték. — 16.00: Tánczene. — 16.30: A barátság hullámhosszán. . . — 16.40: Pét re Stefanescu Goanga énekel. — 17.15: Szív küldi. . . — 18.00: A rádió irodalmi hetiapja. — 18.40: Tanczene. — 19.05: Münlcásklub. — 19.25: Lis?t:két szimfonikus költemény. — 20.25: Operettrészletek. — 21.20: Viharmadár dala. Gorkij Magyarországon. — 2'.23: Könnyűzene. — 23.15: Zenekari muzsika. — 0.10: Csárdások. Petófi-radio: 14.15: Szimíonikus zene. — 14.40: A sárkánytól az ősemberig. — 15.00: Részletek a Szép ju- hászné és Krisztina kisasszony című daljátékából. — 16.05: Hajók a Dunán. Elbeszélés. — 16.32: Könnyűzene. — 17.25: Közvetítés a Zeneakadémiáról. — 17.45: A Portugál szőne Ltekböl. Versek. — 18.05: Fúvósátiratok. —- 18.35: Rádióegyetem. — 19.05; Népi zene. — 19.40: Orvosi tanácsok. — 20.00; Zongoraművek. — 20.40: Falurádió. — 21.10: Tánczene. — 22.00: Romantikus nagyoperákból. Csütörtök, június ?9. Kossuth-rádió: 8.10: Népi zene. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: A Holdszigét császára. Rádiójáték. — 9.45: Harmonika muzsika. — 10.10: Napirenden. — 11.00: Rádioegyeiem. Megvan-e a hiányzó láncszem? — 11.25: Népi zene. — 13.50: Mókus les. Lovászi Pál versei. — 14.00: Kórusok. — 14.25: Tanczene. — 15.10: Virágéne- kék. Előadás. — 15.30; Világhírű gyümölcseink. — 15.50: Egy falu — egy nóta. — 17.15: Gabos Gábor zongorázik. — 17.45: Lányok, asszonyok. . . — 18.00: Szív küldi. . . — 18.30: Ifjú Figyelő. — 18.50: Közvetítés a Nemzeti Színházból. Hajnali tűz. Dráma három felvonásban. — 22.15: Könnyűzene Péternek. Pálnak. — o.lO: A Mádav—ifj. Nagy együttes játszik. Toldi Mária énekel. Petőfi-rádió: 14.15: Mahler: Dal a Földről. — 15.10: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15.20: Fúvószene. —13.10: Szovjet szerzők operettjeiből. — 16.35: Birkás Lilian és Melis György énedéi. 17.00: Fuvolamuzsika gyermekeknek. — 17.21: Távoli barátaink. Elbeszélés. — 17.31: Keringő-ritmus- bart. — 18.05: Egy elfelejtett Bartók- mü. Előadás. - 18.40; Cigánydalok. Csenki Imre feldolgozásában. — 19.05: Tánczene. — 19.50: Édes anyanyelvűnk. 19.55: Donizetti operaiból. — 20.25: Élőszóval — muzsikával. Péntek, június 30. Kossuth-rá dió: 8.10: Könnyűzene. — 9.00: Pál utcai fiúk. — 10.10: Napirenden. — 10.15: Svéd népzene. Előadás. — 10.29: Németország. Részlet Heine verseiből. — 10.35: Fúvószene. •— 11.00: Csajkovszkij: Vonósszerenád. — 12.15: Operettrészletek. — 13.10: Vidám . percek. — 13.20: Bemutatjuk Irina Arhipova operaénekesnél. — 13.43; Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 14.09: Tánczene. — 14.13: Kis csillagászok ábécéje. — 13.10: A Román Gyermekrádió műsorából. — 15.50: Szív küldi.. . — 16.25: Periszkóp. . . Az ipari rovat műsora. — 16.40: Dalok az aratásról. — 17.15: Tánczene. —■ 18.10: Moszkvai tudósítónk jegyzete. — 18.20: Magyarnóta- és népdalest. — 19.05: Gál Anti és a többiek. Az Ifjúsági Radio műsora. — 19.20: Szabó Ferenc: Llidas Matyi — szvit. — 29.25: Könnyűzene. — 21.00: A magyar irodalom kincsesháza. A boldog ember. Rádiójáték. Petőfi-rádió: 14.15: Népi zene. — 14.43: A nagykorúság oraja. Elbeszélés. — 13.00; Könnyűzene...15.50: Riport műsor. — 16.45; A 'Vlzcscppck és a borokaág.M —* 16.55: Könnyűzene. 17.15: A zenei romantika története. — 13.U5: Miskolozi Margit es Galsay Ervin hangversenye a .’.Stúdióból. — iö.10; Néprajz es.. koszeruscg. — 19.05: Tanezenc. — 20.00: Heti hangversenykalauz. — atf.lo; Falurádió. — 21.10: Készletek Eeeaiuven: Fiüelio c. operájából. — ,22,90; Népi zene. — 22.50; Könnyűzenei Szombat, július 1: Kossuth-rádió ti,10: Regéli hangverseny. — 9.00; Lányok, ’’asszonyok. . . — 9.20: Opprcttrcszleick. — 10.lo: Az óvodások műsora. 10.30: Könnyűzene. — 11.05: Az egyetlen ut. Elbeszélés. — 11.25: Népi zene. — 12.15; Operarészletek. — 13.00: Mit olvassunk? — 13.lo: Szív küldi. . . — 13.45: V alaszolunk " hállgaloinÄäK. — 14.00: Koreai iúvószene. — 14.15: Beszélgetés Mongóliában járt Halatokkal. — 15.10; Eioszovar -*■ muzsikával. — 16.50: Hét nap a külpolitikában. — 17.50: Sípos Gyula és Simon István versei. —- 18.00: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 1U.3U; Miiyen idősek az elemek? Beszélgetés Kulin Györggyel. — 19.33: Ernst Fischer: Vakáció. — 20.25: Vannak még Skodák. Vidám zenés műsor. — 22.20: Tanczene. Petőfi-rádió: H.15: Könnyűzene: — 14.55: Autósok es motorosok ölperce. — 15.00: Operakalauz. Verdi: Kigoletto. Ismertetés. — 16.05: Földi vendégjáték. Rádiódráma. — 17.30; ..gversenynaptár. — 17.45: Operett- i vízietek. — 13.05: orvosi tanácsok. — 13.10: Prokofjev: VII. „íijusági" szimfónia. — 18.45; ismeretterjesztő Ciőadus. — 19.05: Dallal — tánccal a világ körül. — 19.40: Falurádió. — zo.ju: Filmek a történelem tanúi. Vasárnap, július 2. Kossuth-rádió; 8.10: Könnyűzene. — 9.00: Kilián-sportmozgalom. — 9.50: Édes anyanyelvűnk. — 10.50; Láttuk, hallottuk. . . — 11.05: Szimíonikus zene. — 12.50: Hétvégi jegyzetek. — 13.00: Népi zene. — 13.30: Százados szenzációk. — 14.00: Szív küldi. . . — 14.40: Nemzetközi kaleidoszkóp. — 15.00: Zenés budai séta. — 15.40: Munkáshétköznapok. — 16.10: Operett- részletek. — 17.10: Kincses Kalendarium. — 18.10: Világhírű énekések műsorából. — 19.05: Szabó Pál író- dal ml levele., — 19.15: 'Fánczene. — 20.30: A Magyar Rádió népi zenekarának hangversenye. — 21.00; író* dalmi arcképcsarnok. Talpraesett emberek. — 22.25: Zenekari hangve:seny. — 23.10: Virágok , vetélkedése. Verses összeállítás. — 23.23: Köny- nyűzene. Petűfi-rácUö: 8.00: Az evangélikus egyház léloraja. — 8.30: Orgona 1U- zsika. — 9.00: Mit hátiunk a jüvu holen? — 9.30: Térzene. — 10.00: Kul- iuiatis élei Tápén. — lu.20; ö-iv ki».* ui. . . — 11.10: Miska Pacsi íCiíiczcj ■ laüujú. — 13,9(1: tViUVCSz.C.ilCzCa. — it.io: Gazdaszumiici a inOJ vza» JUGA,GgaZUacjuöui Ui. — 1-i.uü; il ÓwS iőlUGlGUGii. UtXt jalw-A. i_zwiiva. —- 1 u.tct: Situs anuztdiu axwr ' : lu.üu; 7 uitó zUlc. iu.lv, i_»w 4S^t-Ó, ItjiCuhiCill G-,i»v»k.I.CüU|l.zCM La Göé.uL0ei-Gts j.kj.1 uiy cfUzaour iijí,f(,úu»i/auc' bUi* ÍU.*-W1 AkUllJi^ UíaLUC, --íu vAcpCiv rivaiuaxciiy ueu. A TLLKVTZIO MUÍSORA Kedd, június 27. 18.30; lljusagi műsor. — a ütxes hatarban. toeakélgetes KidZ-vezeLUa- kci. — TanuJjunk láncolni. — Angyl- keringö. - low: actkuznupi t«I4a. cauz. — Lj műszaki cikkük. — is.ij; TV-hirado. — zu.Ss: írok a kamera elüti. Tantasi Áron: Valiouias pályám kezdetéről. — 20.13: öt pere a paradicsomban. Jugoszláv film. 22.15: Hírek. Szerda, június 'in. 18.00: Légikikötő, Ferihegy, — 18.50; Amatőr filmesek műsora, — a vad. — Két világ egy teknoben. — ja.ou: Közvetítés az Állami operahazbel. 22.00: Hírek. Csütörtök, Junius 29. 13.30: Zenekedvelő gyerekek klubja. — 19.13: A jövő hél műsora. — 19.20; TV-hirado. — 19.33: Az otthon története. — 20.00: Seiler utca 8. Mag; a rul beszelő NDK bűnügyi film. — 21.20: Népzenei műsor. — 21.50: Hírek. Szombat, július 1. 19.0«: Uj falu. — 13.30: TV-hirad'j — 19.43; Hétről hétre. — 20.05; A tánczene baratalnak bemutatjuk uj felvételeinket. — 21.00: ÖnéletrajzDarvas Szilard-est. — 22.30: Hírek, Vasarnap, július 2. 10.00; Harmadik uttörö találkozó, jubileumi seregszemle. — 18.13; 28. sz. Magyar Hiradó. — 19.00: A Magyar Hirdető műsora. — 19.IS: Otazas a Föld körül. — Lenzarote. Német dim. — 19.30: Blöújság. — 20.20: Vasárnapi vers. Federico Garcia Lorca két versét elmondja Lelkes Agnes t-. 20.30: A pásztorlány és a kéményseprő. Francia film. — 22.90: Hírék. 4