Kelet-Magyarország, 1961. május (21. évfolyam, 101-125. szám)

1961-05-26 / 121. szám

A könyv ünnepére késsüt Új fehértó Halunk is nagy érdeklődés előzi meg az Ünnepi Könyvhetet. Kü­lön bizottságok alakultak a köz­ségben és olyan műsor készül erre az időre, ami bizonyára so­káig szép emléke lesz a község lakosságának. A könyvhét folyamán a kollé­giumban például ifjúsági könyv­estet rendezünk szavalóverseny­nyel egybekötve, ahol a legjobb és legsikerültebb szavaiét a szö­vetkezet könyvvel jutalmazza. Az előkészülethez tartozik az is, hogy a földművesszövetkezet termelési tanácskozásán vállalták a dolgozók: valamennyien leg­alább 250 forint értékű könyvet adnak el. Gondoskodás történt arról is, hogy valamennyi tanyá­ra, kis településre elkerüljön a könyv. A község főterén sátrat állít fel a szövetkezet, hogy ott is megvásárolhassák az érdeklő­dők a könyveket. A fentieken kívül még sok kellemes meglepetést tartogat a földművesszövetkezeten kívül a KISZ-szervezet és a nőtanács is, hogy minél szebbé, emlékezete­sebbé tegyék az Ünnepi Könyv­hete. Elek János, az újfehértói fmsz levelezője. M e A szöszi hajú Ka­ti baba fent ül a dob tetején, mellette fog­lal helyet a barna- bundás mackó. Az apró kocsikban Sári, Pisti, Julika, Évi ba­bák szoronganak és türelmetlenül várják a kis vasutas ruhás fiú jelzését, hogy in­dulhatnak. Vajon hová megy ez a sok játék? Ta­lán meseországban vagyunk? Igen, ez az apró jétéktenger a városi nőtanács szo­bájának egyik sar­kát tölti meg. — Tíz perce pró­bálom a két kis ege­ret bejuttatni a há­zikóba a cica elől, de vagy az egyik, vagy a másik kimarad — mérgelődik jaz egyi? asszony. Mert tegnap még s e o r s z a felnőttek „tulajdo­na” volt a sok játék. Olyan jó érzés' visz- szatérni a gyermek­korhoz, mondják so­kan, s kezükben ott szorongatják a kis locsolókannákat, ug­rálóköteleket. Menhely. Ez a szó sok emberben kelle­metlen érzéseket és emléket ébreszt. Kép­zeletükben sivár ter­mek, elhanyagolt ru­házatú, piszkos arcú gyermekek alakja je­lenik meg. — Bead­lak a menhelyre! — ijesztették régen a szülők csemetéjüket, ha rossz fát tett a tűzre. „Tömegével szaporodnak ottho­nunkban a férgek, a gyermekeknek nincs megadva a legalap­vetőbb tisztálkodási ág? lehetőség sem. Az in­tézet lakóinak nincs egyszeri váltásra fe­hérneműjük...” — ez az idézet a harmin­cas években kelte­zett jelentésből való, amit az egyik gyer- mekmenhely igazga­tója írt. És a vasutas fiú meglóbálja a tárcsát, s a hosszú játéksor megindul a megyei gyermekvédő otthon felé Nem, itt már az emléke sincs a régi menhelynek. Kati baba boldogan fész­keli be magát új „mamája”, az egyik kis lakó karjaiba. Es mindkettőjükre vi­gyáznak országunk lakói s az embert. szíve kitárul a kis árvák előtt... —ko— Cikcakk után egyenes Híradás Nagy dobásról Egy kis kontyos pacsirtát lát­tam egyszer íelrepümi a levegő­be. Fiókmadárka lehetett. Az öreg pacsirta fenn lebegett va­lahol és énekelt. A fiókmadár borzolta tolláit, emelgette szár­nyait, de nehezen jött meg a ku­rázsija a felszállást!oVégül is egy gólya ereszkedett le a kö­zelben nagy szára'; lebbentésekkel s ez megadta a lökést. A fióka nekivágott az első próbaútnak. Bizonytalan cikcakkot írt le előbb az útja s aztán nyílegye­nesen ívelt felfelé a magas kék­ségbe... Ez a kedves kép villant lelki szemeim elé, amikor a nagydo­bosi Petőfi Termelőszövetkezet udvarán, az öreg kastély árnyékában hallgattam a járási és a helyi vezetők kis csoportjának infor­málását az elindulásról. A Petőfi Tsz is olyan volt még tavaly, mint a fiókmadár, cikcakkot mu­tatott tavaly a fejlődése, most pedig biztosan ível felfelé. Amíg vártuk Varga Bertalan tsz-elnö- köt, aki a túlsó faluvégen épülő istállónál maradt el tőlünk, ad­dig Vizier elvtárs, a járási ta­nács munkatársa tartott szóval: — Tavaly februárban nőtt nagyra a Petőfi. A régi kis téesz 570 holdról 2749-re ugrott, a dolgozó tagok száma pedig Mindenkit a i A járási szervek megvizsgálták a tagság javaslatait és segítséget nyújtottak ahhoz, hogy ki-ki a maga helyére kerüljön. így ke­rült vissza a szövetkezet élére Varga'Bertalan is,, aki korábban 10 éven át a kis Petőfi elnöke, majd tavaly a ' községi tanács vb elnöke volt. 17 vezetőségi tag­ból csak 5—6 maradt meg, az űi vezetőségi tagok pedig azokból kerültek ki,- akik jó munkájuk­kal, tekintélyükkel tűntek ki. Talpra állították az 54 tagú párt- szérvezetet, amelyet Bársony An­tal párttitkár vezet. Brigádon­üVaggy lelkesedés — Ilyen körülmények között az új vezetőség nagy lendülettel fo­gott munkához, amiről a közben megérkezett Varga elvtárs szá­molt be. Még az év elején azt tűzték ki 120-ról 449-re szaporodott, A tagság zöme bizony olyan volt, mint a fiókmadárka. Berzenked­tek, neki-nekiíutottak s nem egy­szer melléfogtak. Már a vezető­ségválasztásnál elhibázták a dol­got, nem bíztak eléggé a tapasz­talt régiekben és az új vezetők gyakorlatlanságából, sőt nemtö­rődömségéből kifolyólag súlyos hibák származtak, különösen az állattenyésztésben. Zárszámadás­kor már feleszmélt a tagság és a vezetőség átszervezését kíván­ta. tagú helyért*! ként elosztották a kommunistá­kat és létrehozták az agitációs csoportokat. A pártirányítás ezeken a szerveken át is érvé­nyesül. Igen jó a KISZ-szervezet, melynek kultúrcsoportja elsődíjas serleget nyert a járási verse­nyen. De a munkában is kitű­nően megállják a helyüket a fel­nőttek mellett a fiatalok is. Ár- vay elvtérs patronálása jó segít­séget jelent a fiataloknak. Leg­utóbb Jobbágy Bertalan elvtár­sat helyezték ki a járástól 6 hó­napra, akinek segítségétől sokat várnak a szövetkezetiek. biztató eredmények feladatul, hogy a múlt év ter­mésátlagait 7,9 százalékkal, az áruértékesítést pedig 9,1 száza­lékkal növelik. Mit tettek ennek érdekében? Bajos lenne min­dent felsorolni. De jellemzésül talán elegendő az is, hogy gon­dos talajműveléssel jó magágyat készítettek idejében befejezték a vetést, gondoskodtak minőségi vetőmagról, műtrágyáról s azt helyesen használták fel. Az őszi kalászosok és a kapások is meg­kapták a lehetőség szerint jutó műtrágyaadagot. Nagy gondot fordítottak a súlyponti növények­nél a tőszám emelésére. A tag­ság szorgalma és a gondos veze­tés eredménye máris kifejeződik az elég jó terméskilátásokban. A kalászosok például a tervezett át­lagokkal szemben holdanként 2— 3 mázsával Ígérnek többet, a ka­pások szépen fejlődnek, a nö­vényápolási munkák idejében és jó minőségben megtörténnek. Itt is 20—40 százalékkal több ter­més mutatkozik a betervezett­nél. A gyümölcsösben mintasze­rű munkát végeztek a brigádta­gok: a fák alját is gondosan meg­művelték, nem látni ott egy szál gyomot sem. A fák lombozata kitűnő, jó termés mutatkozik. A betervezett 1050 mázsa alma biz­tosan meglesz, hacsak elemi csa­pás nem lép fel. Eddig 14 va­gon export almát kötöttek le, a többit szétosztják a tagok kö­zött. Csak így tovább! Az állattenyésztésben gyökeres változások történtek. Baracsi Gyula állattenyésztő, Kercsánsz- ki János brigádvezető személyé­ben jó szakemberek kezébe ke­rült az irányítás. A szigorú rend, pontosság, tisztaság máris ka­matozott. Egy jellemző példa er­re: tavaly 2—3 liter tejet fejtek, vagy még ennyit sem egy-egy tehéntől, ma pedig 11 liter a fe- jési átlag, 8,7 liter az istállóát­lag. Egyébként az állattenyész­tésben rátértek a szakszerű te­FANTASZTIKUS, TUDOMÁNYOS REGÉNY 78, Ez nem volt könnyű dolog, minden tizenöt, húsz másodpercben felhőkbe ke­rültem, amelyekből úgy tudtam kijutni, hogy gépemmel lejjebb ereszkedtem. Ez a „bújócska” elég sokáig tartott. Inkább nem bíztam magam a radarra, mert az ernyőn a telepnek csak egy kis részecskéje látszott. így aztán mohón les­tem a felhőfalban minden kis rést, s ezért néha alig néhány száz méterrel repültem a terep emelkedései fölött. Nem volt az síkság, de hegyes vidék sem: hanem olyas­féle, mint egy sziklahát szakadékosan lej­jebb és lejjebb ereszkedő óriási természe­tes lépcsőfokai. Legalábbis így ítéltem meg sima felületük alapján. Ezek a fokok vagy inkább teraszok hullámosán húzódva az egész látható teret elfoglalták. Ügy képzeltem, hogy talán akad egy elég ter­jedelmes terasz, amelyben a Kozmokrá- íor leszállhat s néhány percig e teraszok Vonulatának irányában repültem, de kezd­tek emelkedni és megtöredezni s már úgy egymásra torlódtak, mint egy szétszórt, óriási kártyacsomó, így hát visszafordul­tam. Soltykkal kapcsolatban voltam, a re­pülési és látási viszonyok felől kérdezős­ködött. Szófukar válaszokat adtam, mert bosszantott, hogy nem tudom megtalálni az erdős síkságot. Az erdőnek ugyanis va­lahol véget kellett érnie s ott jó leszálló helyet lehetett remélni. Végül is lemond­tam arról, hogy e rendkívüli, de mégis egyhangú tájak fölött kutassak, s elrepül­tem egyenesen az orrom irányában. A terasz-szerű lépcsőfokok közül csakhamar előtűnt egy alacsony, hosszú földgát s mint egy szelíden tekergőző óriási her­nyó kúszott kelet felé. „Hátha valami fennsíkféle van ott” — gondoltam s a kormányrudat, megnyomva arrafelé ka­nyarodtam. Távolabb a terep egy kissé homályosabbá vált. Mélyen úszó, talaj- menti köd borította, csak a földgát emel­kedett ki belőle s egyre magasabb, egyre egyenetlenebb lett. Néhol egy-egy hegy­lánc ágazott ki belőle. Előre tekintettem s a láthatáron e~’ sötét tömböt pillantot­tam meg. Hegyes voltak. Meg akartam nézni, milyenek is a hegyek egy idegen bolygón, így hát merő kíváncsiságból to­vábbrepültem, mert arra nemigen számít­hattam, hogy a vad bércek között meg­felelő leszállóhelyet találok a Kozmokrá- tor számára. A láncolatok egyre maga­sabb és meredekebb fallá tömörültek, melynek csúcsai helyenként már a fel­hőkbe merültek. Ebben az irányban a to­vábbi előretörés céltalan lett volna. Elha­tároztam hát, hogy visszafordulok. Jobb­oldalt már nem alul, hanem csaknem a repülőgép magasságában hosszúkás, dom­ború hegyoldalak húzódtak, furcsán vilá­gos, csaknem fehér színű meredek hegy­omlásokba merülve. Egyszerre a sziklafal kinyílt, mint egy kőretesz s egy fekete tó tárult elém. Vizében visszatükröződtek a felhők, a sziklazárak és a part felé nyú­ló kavicsos zúzalékhalmok. Csakugyan víz volna ez? Gépemet bevittem a sziklaka­puba s kezdtem lefelé ereszkedni. Ezt a kíváncsiságomat drágán fizethettem volna meg, mert — amit előre láthattam volna — a szűk sziklarésben igen erős légáram­lás kapott el, feldobott, majd olyan erő­vel szívott lefelé, hogy majdnem lezu­hantam a tó közepén. Csaknem merőle­gesen fel kellett ágaskodtatnom a gépet, és teljes gázt adtam, hogy kijuthassak a szabad térre. Egy pillanatig olyan kö­zel voltam a vízhez, hogy láttam az apró hullámok fodrozódását és az átlátszó víz­ben a fenékből kiálló köveket. De mégis­csak sikerült. Ideális leszállóhelyet fedez­tem fel. A Kozmokrátor leereszkedhet a tóra. Csak jól ki kellett keresni a hozzá vezető utat, mert három oldalról félelme­tes, meredek sziklák tornyosultak. Felvit­tem a repülőgépet háromezer méter ma­gasra, hogy a hegyes vidék egész pano­rámáját áttekinthessem. Már hosszabb ideje éreztem, hogy valami megváltozott, de eleinte nem tudtam megállapítani, hogy mi. Egyszerre összerezzentem. A hallgatókban nem hangzott már a halk, zümmögés, amely azt mutatta, hogy a vevőállomás működik. MegéAntettem a kapcsolót: be‘volt kapcsolva. — Halló, Soltyk mérnök — szóltam be. — Soltyk mérnök! Csend. Megcsavargattam a szabályozó gombot. Egyet reccsent, aztán még egyet Ezután már sorozatokban ismétlődtek meg a rövid és hosszú recsegések. Ámbár nem, nem közönséges recsegés volt, amilyent az elektromos kisülések okoznak, hanem folytonosan meg-megszakadozó hangok, amelyek között itt-ott még félig-meddig dallamos szakaszok is akadtak. Tovább fordítottam a szabályzót. A hangok eltűn­tek. Ismét hívni kezdtem az űrhajót. Sem­mi válasz! Fokoztam az áramot a csövek­ben, kockáztatva, hogy kiégnék. Semmi eredmény. Most már nem néztem lefelé, nyugalmat erőltettem magamra, s ellenő­riztem minden vezetéket. (Folytatjuk.) nyésztői munkára és a gyorshiz­lalásra. A fehér hússertés mala­cokat úgy nevelik, hogy 10 hó- , napos korban 110 kilogrammos súlyban kerüljenek átadásra. 300 darabot szerződtek le ilyen cél­lal, 50 darabot pedig terven fe­lül adnak át az államnak de­cemberben. A korábban is híres juhászatról most csak annyit, hogy az állomány 989 darab, ter­vezett nyírási átlag 6 kg. 7000 baromfit nevelnek fel év végéig. Mindebben a szakszerű veze­tésen, a jó munkafegyelmen kí­vül az anyagi érdekeltség foko­zásának is szerepe van. A premi­zálás mértékére jellemző, hogy az előirányzott munkaegység ér­téke 20,15 Ft, az erre eső pré­mium értéke 11,70 Ft, vagyis összesen 31,85 Ft. A feltételek szigorúak, de emberségesek és végeredményben a tagság jólétét és a népgazdaság érdekeit szol­gálják. Az irány jó, csak így tovább! Zajtai Antal Havi 500 forint ösztöndíj Báthory István, a Debreceni Mezőgazdasági Akadémia másod­éves hallgatója részére a nyírbá­tori községi tanács havonta 500 forint ösztöndíjat biztosát. A fő­iskola elvégzése után a diplomás szakembert a nyírbátori járás egyik termelőszövetkezetében hc ■veúk el. 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom