Kelet-Magyarország, 1961. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1961-03-05 / 54. szám
ARCULÜTÉS sem érte volna Í0V, mint a velejéig hatoló gúnyos szavak. Tüzelő Szemmel bámult a semmibe. A mennyezetet nézte, hosszan és kifejezéstelenül, nem akarta látni a márványarcú, márványlelkü embereket. Idegszálai szakadásig feszültek, vasmarkával satu módjára szorította a parafaként engedő ülőkét. Vérmérséklete már-már odarántotta az elnöki asztalhoz, hogy ízzé-porrá zúzza azt, a fülekbe ordítva: tolvajok! Tolvajok és bűntársak! De a padsorokból ráme.edő arcok, a felesége aggódó tekintete visszaparancsolta. Érdemes szólni, nyitott szemmel járni? Érdemes becsületesnek lenni? Ő, Kovács János, a tolvaj, a vámszedő. Szemébe vágták a nárom évvel azelőtti botlását. Egy kötő diót. Nem is tagadta akkor, megtörtént. Megszedte a kötőjét a közös dióból. Hozzányúlt, jogosan vonták le az öt munkaegységet. Soha máskor nem. telte pedig! Évekig hordta a pirt az arcán, meg a becses előnevet, diós Kovács. De azóta nem egy dió, hanem egy porszem se fűződik a kezéhez. Három éve már. Azóta piros tagsági könyv került a belső zsebbe, egy könyvecske, válaszul az eltelt évekre. ÉS MOST úgy vette, ezt a könyvet tépték szét. Amit hosz- szú idő után visszakapott, azt vették el tőle — a bizalmat. Mert ki mert állni a nyilvánosság színe elé, megmondta a véleményét, hogy elúszik a dió, csipik-lopjúk mindennap, kétszázezer forint már a kár, hogy a vezetőség tétlenül nézi, sőt ők, a vezetők is részesednek. Meg, hogy a pártszervezet is tehetetlen... BAGOLY MONDJA a verébnek... — ezzel az öldöklő közmondással fojtotta bele a szót a MÁR ÜGY LÁTSZOTT, nem sok keresnivalója van itt a becsületes szónak. Némán keresték egymást a tisztakezűek, nem is bizonyultak kevesebbnek a szószátyároknál, a dézsmálóknál. Csak nekik nem kenyerük a beszéd, a hangoskodás. O.abó Sándor, az ősz halán- tékú alapító tag, a pártvezetőség egyik tekintélye vágta ketté a mennyezetet ostromló zsibon- gást. Orkán törhet elő ilyen erővel, ahogy az idős ember talp- raugrott: — Nem engedjük bántani Kp/HalfÉL izélni, Qán&s! Pillantás a hídról tsz elnöke. — Az nekünk ne papoljon, aki kötőszám hordta a diót a Tisza- kertből. Az csak hallgasson... Meglopták a becsületét, a jóindulatát. nemcsak a közös diót, — úgy érezte. Leforrázva húzódott vissza a padra. Bábeli zűrzavar feszült az ülésterem falának. Néhány nagyhangú erősen közbekiáltott: — Ügy van! Helyes! — Nem szégyellj magát! Még ő mer szólni...? — De hamar felejt...! vács Jánosi! — zúgott végig a termen a hangja. A légy zümmögését is hallani lehetett volna. — Emberek! Hát nem szégyellik magukat? Egy olyan embert mocskolnak, gyaláznak, aki nem érdemli! Aki köszönetéi érdemel! Aki nergcsali a falu becsületét, hanem a falu kenyerét akarja kikaparni a szemétből! Térjenek észre... TOMPA MORAJ visszhangzott az ajkakon. Itt-ott pisszegés, »**•****•**•****** „üljön le’’ közbeszólás csapódott az öreg felé. Az emeltebb hangon az asztalnál feszengő vezetőséghez fordulva folytatta: — Ti vagytok a főbünösök. Jöttünk hozzátok, zörgettünk, összeszedtük a dióval teli zsákolhat. De ti elsimítottátok mi dcg... Lassan elcsendesült a népes terem, figyelem ülte meg az arcokat. Az öreghez újabbak csatlakoztak, lámpalázas hangon, nyers szavakkal mondták el, ami a szívüket nyomta. Kovács Jánosnak nagyon-nagyon távolinak tűntek a szabadjára engedett beszédfoszlányok. Olyannyira el volt foglalva önmagával, gondolataival, olyan megnyugtató melegség járta át, hogy csak a folyamként hömpölygő áradatban vett tudomást az emberekről. A kitóduló nép leözül többen is megragadták a karját, még jól emlékszik, hogy valaki jó hangosan odaszólt neki: — Merjél szólni máskor is, János... MENNYIRE többet ért ez minden fellengős bocsánatkéréstől, mindentől. Hisz neki szólni is kell máskor és mindig, ha nem mennek rendjén a dolgok. Mindenkinek szólnia kell. Erre sarkallják kelten is, az emberek és önmaga lelkiismerete... Páll Géza. A jáíékbaba Kiemelkedő eseménye a Debreceni Színháznak Arthur Miller Pillantás a hídról című drámájánál« bemutatása. A dráma ereje, a szereplők színpadi megformálása olyan felkészültséget kíván, amelyet nem minden társulat képes kielégítő módon megvalósítani. A táblás házak — a harmadik előadáson is, amelyet holnap este tartanak meg a nyíregyházi színházban, — mindennél világosabban megmondják, hogy a közönség tisztában is van a debreceniek erőfeszítésének nagyságával és azzal is, hogy ez az erőfeszítés nem hiábavaló. A debreceni társulat ismét bebizonyítja: képes a legnagyobb drámai feladatok megoldására. A Pillantás a hídról bemutatói minden esetben nagy sikert hoznak a tehetséges színészeknek, a jó rendezésnek, egyszóval tovább öregbítik a debreceniek jó hírnevét. Mégis, ez az előadás nem tud a debreceniek legjobb teljesítményeihez emelkedni. S ez talán abból fakad, hogy a mintaszerűen komponált drámát éppen a rcsz- lethüségck figyelembevételével állítják színpadra, s így például az első részben túlságosan Icfo- gottá válik a játék, a másik részben a mi közönségünk számára túlzottan heves — s az első részből nem egészen következő — ki- csattanásokba csúcsosodik. így is átlagon felüli színházi élményben van része a közönségnek, amihez főként Sárosdy Rezső és Gerbár Tibor kiemelkedő játéka segíti. Mindketten emlékezetes alakítást nyújtanak. A táblás házak önként adják a kérdést: nem lenne érdemes a kitűnő előadást még néhányszor megismételni Nyíregyházán? Éppen ilyen előadásokkal kell a mindig újabb közönség felé fordulni. I das tova hét éve már. hogy * nem találkozott régi, hűséges barátnőjével. Annak idején pedig csak együtt lehetett okét látni, amikor még gimnazisták voltak. El is nevezték őket Évamáriának. Máriának hívták ugyanis a barátnőjét és ha már egyébként egyek voltak, gondolták, legyen egy a nevük is. Négy éven keresztül egymás mellett volt az ágyuk a leányotthonban, egymás mellett üllek az iskolában, csak egymással mentek ki a városba is, még a vakációt is együtt töltöttéit, a felét Éváéknél, a felét Mámáknál. Az érettségi után aztán elváltak útjaik. Még váltottak néhány levelet, de aztán, mint ahogy ez általában lenni szokott, csakhamar abbamaradt a levelezés. Újra átéltek sok-sok emléket, de aztán kimerültek. Férjhez mentek mindketten és ezzel meg is szakadt minden kapcsolat, mintha csak azt jelképezné, hogy a házasságban már nincs érdekesség. Tegnapi távirata teljesen felkavarta. Fodor Balázsné — Mária — családjával együtt meglátogatja. A nagy készülődés közben számtalanszor megpróbálta maga elé képzelni Máriát, az oly sokszor irigyelt karcsú alakját, de nem sikerült. Most újra átélhetjük az “együtt töltött négy. évet, gondolta magában és mennyi érdekes dolog történt azóta is. Osztálytársairól semmit nem tudott. Mária biztosan sokat mesél majd róluk is. A régi barátság érzésével borulta!« egymás nyakába. A kölcsönös bemutatkozás után alaposan szemügyre vették egymást feleségek és férjek de a legérdekesebb mégis a két szőke kis gyermek volt Mindkettő fiú. A kisebbik tisztára anyja volt, a nagyobbik inkább apjára húzott. Rövid, közös társalgás után két csoportra szakadtak, a két férfi és a nagyobbik fiú alkotta az egyik, a két barátnő és a kisebbik fiúcska a másik csoportot. Most már sokkal meghittebb, közvetlenebb lett a beszélgetés, különösen a két barátnő között. — Megasszonyosodtál egy kicsit, — mérte végig Éva a régi huvcut mosolyával. — Hát aki inkább lemond a gyerekekről, csakhogy megtarthassa vonalait, az könnyen beszélhet, — vágott vissza Mária egyáltalán nem sértő szándékkal. Ahogy szeretettel vé- gigsimította saját hű képmásának, a kis Balázsiak fürtös fejecskéjét, hangtalanul elárulta, hogy egyáltalán -nem sajnálja rég elvesztett karcsúságát, bőven kárpótolta magát. — Bár csak nekem is lenne már egy ilj*ep kis aranyos gyermekem! — sóhajtolt fel Éva valahonnan egészen mélyr ről és gyöngéd anyai szeretettel ölelte magához a kis Balázst, majd forrón megcsókolta. Olyan szorosan ölelte magához, mintha soha többet nem akarná elengedni. — Talán nem lehet gyereked, vagy a férjed...? Lehetne, csak nem akarunk. Nem tudnám neki azt a nevelést biztosítani, amit szeretnék. Nem mehetnék dolgozni, csal« a férjem keresetéből kellene élni. Hidd el, sokszor végig gondoltam már az egészet. — Nem hiszem. Nem beszélsz őszintén. Pedig vá amikor 'minden gondolatodat elmondta«! nekem. Valid be, hogy a félelem miatt nincs még mindig gyereked! Világosan emlékszem minden szavadra amikor érettségi előtt anyád meghall, és elmesélted. hogyan történt. Hidd cl, ha akkor nem lopód- zol vissza titokban a kamrába és nem vagy fültanúja anyád szenvedésé"©!«, ma már neked is ilyen nagy gyerekeid vannak. Éva tiltakozott, de sokkal csendesebben. Amikor a férj már elaludl. Éva elővette régi, féltve őrzött titkát, a gyerekkori játékbabáját és dédelgetni kezdte. Sokszor tette ezt, amikor az ember nem látta. Most sehogy sem tudott megválni tőle. újra és újra végig csókolgatta, be rezgette. Balázs.,ám, tódult ajkára önkéntelenül a szó. Férje egy órával korábban szokott dolgozni menni. A szó-, kásos búcsúcsók előtt ijedten nézett az Éva szeme közé: — Mi történt veled? Mi bajod? Annyira kisírtnak látszik a szemed, alig lehet rád ismerni. i — Ez így nem mehet tovább, — tört ki Évából szinte hisztérikusan — rém bírom tovább, akármi lesz... Gál Béla. Csak nyolcvan éven fejűiteknek! Az egyik mozi bejáratánál nézegettem a műsort, a képeket, amikor egy diákaapkás fiú állt meg mellettem. Eg; futó pillantás után már kiabált is át a másik oldalra, a barátaihoz: „gyertek csak srácok, ezt az előadást kizárólag 18 éven felüliek látogathatják.” Egy pillanat alatt ott termettek mindnyájan. „No végre, csakhogy jött már egy ilyen film is.’* így lelkendezett, aki elsőnek ért oda. lassan aztán sor került a film címére 13» Hanem az egyikük elsős lehetett, mert igy sióit: — És hogy akartok bemenni, ha csak 18 éven felüllek látogathatják? A többiek előbb azt hitték, hogy viccel, de aztán amikor látták, hogy komolyan beszél, fölényes mosollyal oktatták ki: „neked talán a fejedhez nőtt a sapka? Felnőttek is gyakran vélekednek ezekről az „ajánlásokról”; minek írják ki, ha úgy sem tartják be, csak ezzel akarják felhívni a figyelmet a filmre. Én inkább az egyoldalúságát kifogásolom; nüért csak a fiatalokra vannak tekintettel, meg kell becsülnünk az öregeket is. Miért nem írják például ezt is: „Csak 8ÍI éven felülieknek!” Aztán még sok más tulajdonsága van egy mozilátogr, tónak, olyanok, amelyek döntően meghatározhatják egy bizonyos filmhez való viszonyát. Éppen ezért az én jelszavam ez: „Előre a változatos, sokoldalú film ajánlásokért!” G. Képzőművészek váz'atkönyvéből A tiszadobi Táncsics Tsz tagjairól: Bán Györgyről és Tóth Imréről készített portrét Szlovák György festőművész. 7
