Kelet-Magyarország, 1961. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

1961-02-16 / 39. szám

A termelőszövetkezetek megszilárdí­tásáról és az iskolareformról — tárgyalt a Hazafias Népfront megyei bizottsága Fontos, aktuális kérdéseket tár­gyalt kedden, február 14-én meg­tartott ülésén a Hazafias Nép­front Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottsága. Kollonay Béla, a me­gyei népfront bizottság tagja re­ferátuma s azt követő vita során arról esett szó, hogy a hazafias népfront-bizottságok miként se­gíthetik a termelőszövetkezetek számszerű fejlesztését, s az újon­nan alakult nagyüzemi gazdasá­gok megszilárdítását. FI résznél szóltak a tavaszi munkákra való felkészülésről, s olyan fontos tennivalókról, mint a köztes vetés szorgal­mazása, a még jobb baromfi- állomány megteremtésének segítése. Az anyagi érdekeltség fokozását ás a helyes premizálási rendszer bevezetését a népfront széleskörű ismertetéssel segítse. Ebben az évben a községek népfrontbizott­ságainak még többet kell tenniük a termelőszövetkezeti közös alap megteremtése érdekében. Jobban kell segíteni az „egy koca”, az „egy kotlóalj csirke” és az ehhez hasonló, a hozamot növelő moz­galmakat: Már az első félév során a szokásosnál több, rendszeres rendeletmagyarázó napot tar­tanak majd a népfrontbizott­ságok, különösen azokon a helyeken, ahol tszcs-ék ala­kultak. Itt a termelőszövetkezeti csoport mintaalapszabályzatát kell meg­világosítani az emberek előtt. Úgyszintén határozatot hozott a megyei bizottság arra vonatko­zóan, hogy a Hazafias Népfront a jövőben több segítséget ad az olyan mozgalmak szervezéséhez, amelyek föiött a KISZ védnöksé­get vállalt. (A 100 mázsás bur- gonyá, a 30 mázsás kukorica és a 10 mázsás napraforgótermesz­tési mozgalom.) 1 Ezt követően Porzsolt István, a HNF megyei bizottságának alel- nöke az oktatási reform irány­elveivel kapcsolatos népfront- feladatokról tartott előadást. Mél­tatta a reformot, annak szüksé­gességét és jelentőségét, majd hangsúlyozta, hogy az iskolai ne­velés fejlesztésének ügye az egész társadalom, így a népfront ügye is. Javasolta, hogy á népfront­bizottsági tagok újólag tanulmá­nyozzák és vitassák meg az irányelvet, hogy ezáltal még job­ban tudjanak segíteni annak vég­rehajtásában. Határozattá emel­kedett az a javaslat, hogy a HNF tegyen meg mindent azért, hogy két év múlva Szabolcs-Szat­már megye egyetlen községé­ben se legyen olyan 20 éven aluli fiatal, aki ne végezte volna el a nyolc osztályt. — de ne legyen egyetlen olyan 80 éven aluli ember sem, aki írástu­datlan. . a. s. PILLANATKÉPEK anaplogyatkozásról Amikor nem ..korom'* a korom Tegnap, a reggeli órákban igen sokan felcsaptak amatőr csillagásznak, ami abból állt, hogy kormosüveggel, használt filmtekercsekkel a kezükben nézegették a napfogyatkozást. Az üzletek alkalmazottai is ki- klugrottak egy pillanatra, s az­tán izgatottan tolmácsolták a bentieknek: — Már csali egy kis csík lát­szik belőle! — Már mint, hogy a napból. Szóval kevés olyan ember volt, aki ne figyelt volna fel, .hogy a nap olyan különösen , világított a fogyatkozás idősza­kában, mintha hangulatvilágí­tásra rendezkedett volna be. Arról pedig igen kevesen tudnak, hogy Nyíregyházán „ál­dozata” is volt a részleges nap- fogyatkozásnak. Közzétesszük a kis „balesetet”: A Zrínyi Ilona utcai Illatszer- bolt előtt egy kisfiú álldogált, s jókora kormosüvegen kuk- kolta a napot A felnőttek is gyakran kölcsönkérték a fiúcs­Iia inul art» és kától a „műszert” egy-egy pil­lanatra. Így egy asszony is, aki— — kék eladóköpenyéről ítélve — valamelyik üzletben dolgozha­tott. Pár percig nézegette a lá­tomást, majd visszaadta az \ üveget a gyereknek. — Tessék még nézni! — Nem érek rá kisfiam, én dolgozom, sietnem kell — szólt az asszony. s a gyerekre pillantott. A kisfiú is ránézett, elkapta az üveget, s futásnak eredt. Mikor tisztes távolba ért, utána kiáltott az asszonynak, vidáman kuncogva: — Néni! Kormos lett az orra! Az utcárí járókelők is hallot­ták, s mosolyogva nézték az asszonyt. Egyikük oda is szólt neki. — Törölje le lelkem! Tény- i leg kormos az arca. Mit tehetett szegény asszony? Félig bosszankodva, félig mo­solyogva törölte le arcáról a [ napfogyatkozás szemmel látha­tó jeleit, s elsietett a „szeren­csétlenség” színhelyéről. (Kézi) napfogyttf kozás A büfés néni kormozott üvegdarabkával, kémleli a ho­mályba borult égboltot, ahol a horizont fölé emelkedett Nap, akár a fogyó Hold, kifliként lebeg — világ csodájára. Cigarettát vásárolok. A néni megszólít. — Ugyan, mondja már, édes fiam, hogy’ lehet ez az egész? Mer én nem értem, miféle emberfeletti dolog az, hogy a Nap csak úgy elfogy. Hamutartók kerülnek elő. Gyorsan elhelyezzük őket a „naprendszerben”, s már kering is a Nap, a Hold és a Föld. S a hamutartóból varázsolt Hold egyszeresek a Nap tányérja elé kerül és lassan eltakarja a „fényes korongot”. — Na, tényleg, látja! Milyen érdekes! — örvendez a néni, hogy megvilágosodott előtte a „nagy titok”. Azonban, kisvártatva, hangjában némi bizonytalankodással hozzá­fűzi: — És igazán igaz ez? Mert, tudja, lelkem, én ötven­nyolc esztendős vagyok és az ember feje alig győzi ezt a rengeteg dolgot felfogni. Gyerekkorom legnagyobb szen­zációja közé tartozott, amikor a Zichy gróf piros repülő­gépével keringett a fejünk fölött. Most meg, szputnyik ide, szputnyik amoda, és még ilyet! — szputnyik a Vénuszra! — Hogy ilyeneket is megér az embert Megsúgom ma­gának, hogy én jobban hittem abban az üstökösben, tudja, amelyik harmincnyolcban volt, hogy az valami nagyot jelent. De képzelje, tavaly nyáron, egy este, magám is láttam azt a szputnyikot és kezdek benne hinni, hogy... — Te, jó ég! Hogy mit meg nem csinál manapság az ember! S. A. Mi van egy postás táskájában? A. 26 éve postáskodó Ján Miklós figyelemmel átveszi a napi kézbesíteni valót. A kutya ugatásra kijön a még eléggé fiatal háziasszony, Török Bernátné. Mosolygós arccal, érdeklődő tekintettel néz bele a postás nagy táskájába, amelyből a következő pillanatban kezébe kerül az érkezett levél. A fővárosban élő testvére küldte. Ahogy tovább indulunk, a falu derék kéz­besítője folytatja előbbi magyarázatát: — ...Az akkori időben — jól emlékszem — nem is volt itt például nyugdíjas vagy ilyesféle. Hanem amikor kitört a háború, sok lett a be­hívó. Sírtak, szomorkodtak, ahová bementem... Azután volt itt majd később öt nyugdíjas: két öreg tanító, meg három hadiözvegy. Persze ha­diözvegy sokszorta három volt, de járadékosra ennyit ismertek el. Majd aztán, hogy vége lett a háborúnak és... ez a rendszer jött, az igen.. — hangosodik, gyorsul meg beszéde a tisztes­ségben deresedő postásnak. Táskájának tartalmáról tovább árulkodva elmondja, hogy abból most a megsokszorozó­dott levelek, képes üdvözlő lapok és egyszerű csomagszállítók mellett szép számmal pénzes utalványok és tanulást, szórakozást jelentő ren­geteg sajtótermék is kikerül. Ma már napont: százötven-százhatvan helyre köszönt be és min­denütt szívesen, barátsággal fogadják. — ...Csali képzelje el akárki, kérem —foly­tatja —, hogy ebben az alig kétszáznegyven há - zat számláló kicsi faluban tavaly óta havonta átlag ötven-hatvanezer forintot kézbesítek! Nyugdíjas lakosunk ma húsz van. De most egy év óta, hogy szövetkezeti lett a falu, negyven­hat öregségi járulékosnak is hordom havonta a ni való jár. Rádió, minden második házban szólt Ezzel is kerül egy kis dolgom. Meg televízió is van.-'már itt... Nicsak, ide Árkosi Gáboréinál is be kell térnem. Árkosi Gábor jó növésű fiatalember, az Al­kotmány Tsz agronőmusa és párttitkár is egy- , személyben. Ma éppen disznót vágtak s mcgelé- gédetten ügyeskedik az udvaron felállított ro- tyógó-gőzölgő üst mellett. Megint az utcára menve, az egyik ház szé­les tornácáról a havas télben is szépen virító rezsabimbó kiáltja reménykedve: „Nincs leve­lem Miklós bácsi?” „Holnap lesz, kedves” tele­li mosolyogva postásunk és jókorát kacsint a róüsabimbóra, de hálkan már ide mondja: „Ka­tona a kicsike kedvese”. Ha holnap sem lesz levele? — Akkor majd megint holnap jön — felel# nevetve. — Meg kell annak jönni. Szeretiía egymást, Csakhát... az ilyenek nehezen tudnak» '.várni.' Eh meg nem mondom a nincsen-t. A szembejövők nem mennek el a kézbesí­tő mellett barátságos köszönés nélkül. Amelyiis údvarra pedig betér, s ezt észre veszik az abla­kon, azonnal sietnek ki elibe. Ahová pedig A tsz fiatal agronőmusa Árkosi Gábor is átveszi napi postáját. . mégis bemegy, onnan az utcáig, kísérik vissza. Mert a hosszú szolgálat alatt megszerzett tisz­tességé, becsülete is erős, elismert ugyan, de a válláról vastag szíjon lelógó táskájának tartal­ma már legalább annyira érdekes, helyesebben mondva: értékes a falu számára. És a saját szavaival mondva: „...amióta szö­vetkezetivé lett a falu...” méginkább azzá válik. • • Szöveg: Asztalos Bálint Fótií: Hammel József. Huszonhat éve áll közszolgálatban és most. ötven éves Ján Miklós, a mátészalkai járáshoz tartozó Jármi szövetkezeti község kézbesítője. Bár haja erősen deresedik, de mozgása, tekin­tete, barnapiros arca egyáltalán nem árulkodik még öregségről. Ma is megkapja Bodnár Margit hivatal ve­zetőtől a jókora halom kézbesíteni valót. S ami­kor mindent elszortározva bepakol, a jókora táska degeszre feszül. Aztán (mert tél van) bá- ránybundás kucsmáját fejébe egyergeti és in­dul megszokott napi útjára. Most az egyszer menjünk mi is vele. Mikor az utcára érünk, azzal kezdi mind­járt. hogy nem. mindig volt így tele a táskája. S amik kikerültek belőle, azok sem valami kel­lemes értesítések voltak. A felszabadulás élőit főleg bírósági idézéseket, pares iratokat, banki felszólításokat, büntetési végzéseket kellett her-' dania. Újság csak kettő járt akkor a faluba, az egyik a papnak, a másik egy terménykereskedő­nek. — Rádió is csak kettő volt, valami telepes fülhallgatós-féie. Egyébként se villany, se tele­fon, se autóbusz járatunk nem volt még akk.r. A menő postát — csomagot, mindent — gyalog hordtam be Mátészalkára, az érkezőt meg on­nan ide. Aki telefonálni, táviratozni akart, az felírta itt a szelvényre, ■ a kirendeltségen befizet­te a díjat, aztán Szálkáról került az továbbítás­ra. Nagyon még voltam akkor Ölve — schj.ja. A fizetés meg... Koldus-krajcár volt... Na, ide beviszek egy levelet pénzt. Nagyon nagy dolog ez, kérem. Vagy itt van például az olvasni való. Ezek száma is az­óta szaporodott meg főleg, mióta szövetkezetiek lettünk. KétsEázötvenöt újság, még egyéb olvas-« Török Bernátné várakozó mosollyal néz a postás táskájába. %

Next

/
Oldalképek
Tartalom