Kelet-Magyarország, 1960. december (20. évfolyam, 284-308. szám)
1960-12-18 / 298. szám
ÉLETÜNKBŐL ügy sötétlila testű, meztelen ^ nő áll a piros homokon. Tőle jobbra egy szürkéskék piramis szabálytalan gúlája. A szürke égen sápadt nap. Az egész kép kékesszürke, vigasztalan, csak a homok vörös a nő lába körül, és a nő haja rőt. A kép címe, ha jól emlékszem: Vöröshajú néger nő gúlával. Sokáig néztem a képet, mert fel nem foghattam, hogy mi szépet találnak ebben a. lehetetlen valamiben, amit én képnek csak úgy mernék nevezni, ahogy egy hat éves kisfiú vízfestményét. Aztán másutt is láttam hasonló alkotásokat, lakásokban, és színházi előcsarnokokban, cukrászdákban és vendéglőkben. És láttam kiállításokon. És míg a lakásokban a szürrealista képek jelentették az újat, a modernet, a kiállításokon, színházakban már a kubizmus. Lengyelországi emlékeim közé tartoznak ezek a kiállítások. Láttam Bydgoszcz-ban Johanna Witt kis kiállítását. Szürrealista képek sorakoztak a falon. Optimista önarckép címmel sápadt, kékesszínű, holdvilágfényű arc szomorkodott rám. és én azt gondoltam, ha ez optimista, milyen lehet, amikor pesszimista? A Mirtusz című kép mitológikus hangulatot igyekezett kelfeni, de csak abban, aki hosszas türelmesség után ráébredt a kép értelmére. Ofélia kifejező szeme tetszett a legjobban, és most. utólag, hálával gondolok Johanna Wittre, akinek képei megnyugtattak a kubisták „alkotásai” mellett. Mert kubista kiállítást is láttam. Vonalak, karikák, gömbök és félgömbök, mértani ábrák, — tagadhatatlanul szépen kiszínezve. Hajók — olvastam a kép alatt, de olvashattam volna: Pistike vonalzóval vonalazta be a papírt, s Zsuzsika szépen kifestette. Város — olvastam a másik alatt, de inkább valami bonyolult gép alaprajzának tűnt volna, ha1 nem lett volna olajjal festve az egész. Az újdonság izgalmával szemlélődtem, próbáltam megérteni, hiszen íme, itt van a kiállítás, emberek elé tárták a képeket, drága áron, és jönnek sokan, nézik, nézik. Próbáltam megérteGyermekkoromtól hosszú időn át elkísért a Gyáva Oroszlán, a Madárijesztő, és a Bádogember, a kislánnyal, s a csepp kutyával. Emlékszem, le is rajzoltam őket emlékezetből, any- nyira karakteres figurák voltak, külsőleg is, de még Inkább azok gondolkozásukban, viselkedésükben. Oz, a csodák csodája, — felejthetetlen maradt. És most ülük a moziban gyermekeimmel. Mintha magamat látnám, úgy ügyelik a filmet, nevetnek és szoronganak, féltenek és Örülnek, érzéseik egész vihara kél. Nekik szól ez a film, maradéktalanul nekik. S amit mond, a legteljesebb jó. Nem a filmet nézem, hanem a gyermekeket. Érdemes! Ott pereg a film az ő arcukon, az ő szemükben. De kevésszer láthatom ezt! De kevés a gyermekeknek szóló, mély, tanulságos film! Mintha a gyermekek nem számítanának teljes jogú mo- ?il -togatónak. Igaztalan dolog ez, aki nem hiszi, nézze meg Láttam a blcíftllkerekes pánceiruliái ni, de a legeslegutolsó következtetésem is csak az volt: valami különleges tapéta-kiállításon vagyok, ahol bútorbevonatokat, és faldíszítő absztrakt színfoltokat mutatnak be. Ezekhez képest a szürrealista festmények viszonylagos életábrázolása valóságos naturalizmusnak tűnt. Nos, nem akarom ezzel azt mondani, hogy csak ezt láttam Lengyelországban. Láttam realista képeket, láttam kritikai realizmussal készült műalkotásokat és láttam szocialista realizmust is. De megdöbbentett, hogy menynyire kedvelt az értelmiségiek előtt a művészetnek ez a beteges korcsosulása. Azt hiszem, jórésze van ebben a mindenáron való modernkedésnek. Igen, láttam a Vöröshajú néger nőt a gúlával, és láttam a biciklikerekes páncélruhát, valamint a hajókat és az egyszemű bohócokat, s akarva akaratlan arra gondoltam, hogy nem mind modern, amit annak kiáltanak ki. A szocialista realizmus modernségben is messze túlhaladja nyugati ízű távoli rokonait, — ha ugyan rokonság még ez, — a szürrealizmust és a kubizmust. Mert témái a legújabbak. Témái a mi életünk látványai, hétköznapjai és ünnepei. S ahogyan festve vannak, az színekben pazarabb. formákban változatosabb, — mint amilyen pazar és változatos csak az élet, a való élét tud lenni, — és ráadásul még érthetőek is. Mi is az a szocialista realizmus? Nos, a szürrealista, kubista, futurista és más beteges túlkapások mellé helyezve nem nehéz őket most, a film vetítése közben. És nem igaz, hogy ez így lenne, mert készülnek szép, és igazán jószándékú rajzfilmek, bábfilmek, csakhogy igen drága pénzen. De csak nagyon ritkán készül színészekkel felvett, gyermekeknek szóló játékfilm. Az élet emberi valóságának ábrázolását pedig csak ezek a filmek tudják igazán szolgálni. És hány gyönyörű, mélytartalmú mese lapul csak a mi népünk mesetarsolyában is! És mi készítünk évente sok-sok filmet a felnőtteknek, és legfeljebb igen keveset, vagy éppen semmit a gyermekeknek. Pedig az üzletek tekintélyes része a gyermekeket szolgálja, a könyvek tekintélyes része a gvcrmekeknrk szól, a középületek igen tekintélyes része a gyermekek szellemi fejlődéséért van. Csak a mozi — mintha ez a felnőttek kizárólagos tulajdona lenne. A mozi mindinkább hozzátartozik mindennapi életünkhöz, Nagyobb szerep várna rá a gyermekeink életében Is. meghatározni. A szocialista realizmus az, ahol nem kell külön a kép alá írni, hogy mi van a képen, ahol gyönyörködni lehet a színekben, s ahol a fonnak alapján ismerősökre bukkanunk: akar ember, akár táj legyen is az, amit a kép ábrázol. S ahol még hangulat is van, ahol még ezen felül gondolat is van, és érzelem is. S ahol viszont nincs egy néger nő olyan magas, mint a piramis, s a piramisnak nincs térd- bicsaklása, s nincs kerék az ócska páncélruha egyik lábikrája helyén, s nincs a szeme a melle közepén, és nem állnak az emberek némán és szótlanul a kép előtt, azon gondolkozva, hogy most aztán ki a bolond? Hiszek abban, hogy ez a modernkedés javára válik az igényes lengyel lakáskultúrának, s kitűnő tapéták, bútorhúzatok sora születik. S közben az igényes lengyel festőművészet, amelynek olyan nagy alakjai vannak, mint Makowsky, Matejko, kiveti magából ezeket a kinövéseket. Mert csupán azok, kinövések egy gazdag művészet testén. Szerencse, hogy nálunk kisebb mérvű ez a modemkedés, s hogy elmondhatjuk, a magyar képzőművészet nyugodtabban keresi az újat, a modernet, s egyúttal a maradandót is. Talán kevesebb bátorsággal, de mindenesetre együtt a szocialista országok művészeti vérkeringésével, együtt a lengyel képzőművészek nagyobb többségével. Makowsky, Matejko felejthetetlen. És felejthetetlen még sok nagy lengyel művész is, akiknek alkotásait a múzeumban, és más tárlatokon láttam. De a biciklikerekes páncélruhát sem felejtem el, hogy jobban megbecsüljem az érthető, igaz művészetet SB. ÍJ milyen ravasz ez a népnevelő, leül sakkozni a gyerekkel. Érezte, hogy ez azért van, hogy elmondhassa, amit akart. Nem a fiúnak, hanem a apának. Érezte, hogy minden szó, ami elhangzik, az tulajdonképpen neki szól. S az volt a legrosz- szabb, hogy még nem is vitatkozhatott, válaszolhatott, engedni kellett, hogy nyíltan és pontosan kikerekedjenek az igazságok. Lépegetett néhányat, amikor a fiúnak eszébe jutott valami. Bizalmasan odahajolt a népnevelőhöz. — Tudja elvtárs, olyan már ez az egyéni gazdálkodás, mint egy rossz csirkeól a baromfifarmon. Megint nem fejezte be, csak hunyorított hozzá. A népnevelő meglepődött ezen az okos érvelésen és csodálkozott a fiú politikai képzettségén. Pedig nem volt mit csodálkozni — olyan fiú volt, aki újságot olvasott, rádiót halgatott és forgatta az esze kerekeit. Mai parasztgyerek volt vasárnap városi ruhával, városi csuliival, nájlon-nyakkendővel mindehhez egyre „városibb” öntudattal. De a legjobban Ari József szívét ütötte meg ez a félhangosan elsuttogott vélemény, amit meghallott. A saját fia szájából hallotta. Az arcába futott a vér és majdhogynem felugrott, hegy kiáltson egyet. Nagyot recess it az ágy. A saját fia mondta! Gúnyt űzött abból, ami az apa számára olyan szent és nagy dolog volt. Ari József tudta, hogy f ia el vágyik hazulról és hogy szeretne állást szcKevés a gyermekeknek szóló film! HARGITAI GYULA: Túlóráztam '.:>le tíz óra van. Még dolgozom. Kulcsok kezemben, s egyre mormolom: Kell a gép! Még ma kell... És sietve jár kezem le, s fel. Mögöttem munkások állnak, A gépre várnak. Néznek, csak néznek reménykedve Olajos kezemre. S végre helyén az utolsó csavar! Kész a gép! Kapcsolni hamar! Felbúg a motor, s vele szívem; Nincs-e baj? A hangját figyelem. Nincs! Forog a gép, egyre könnyeden S már mind együtt nevetnek velem: Mert kész! Mert sikerült! Most érzem csak, hogy fáradt vagyok. Kicsit álmos is. A gép forog... Az izgalom Elült. Színházi közvetítések^ han**játékok, irodát mi műsorok a nyíregyházi síátlió műsorán Meg kell emlékeznünk, most az év utolsó napjaiban arról is, hogy a nyíregyházi stúdió az utóbbi időben színvonalas irodalmi műsorokkal gazdagította megyei rádiónk műsorait. Három nagyobb bangjáték is elhangzott, közülük talán legmeg- kapóbb volt az Ember a mcs- gyén című Gerencsér novella rádióváltozata. Egy órás adás volt. Az Élő Alföld címmel irodalmi műsort közvetítettek, és két ízben színházi közvetítés is volt, a rővidebb irodalmi műsorok mellett. A szalagok is őriznek még közvetítésre nem került műsorokat. Így készen van a Koldusopera, a Tanya színházi hangfelvétele. Előadásukra azonban csak az új év első heteiben kerülhet sor. A megyei irodalmi pályázat sorozatos ismertetésének első része is kész. Most vasárnap verses összeállítás, karácsonykor többek között Jókai Gazdag szegények című művének rádió változata, szilveszterkor vidám irodalmi műsor kerül közvetítésre. A hangjáték teljes egy órás lesz. S csak januárban kerülhet sor a Tiszántúl című zenés irodalmi folyóirat következő számának ismertetésére. Az irodalmi műsorokat többnyire kiváló színészekkel veszik fel hangszalagra. És rövidesen megszólaltatják az énekeseket is. Nemrég vettek fel Liszt, Händel, Schumann dalokat a debreceni színház operaénekeseivel. A nyíregyházi rádió az új évben tnéginkább törekszik műsorainak igényességére. rezni és azt is tudta, hogy nagy kedve van a gépekhez, motorokhoz és már mondta, hogy traktoros szeretne lenni. De valahogy mélyebben még nem gondolkodott el rajta, egyszerűen úgy vette, hogy a fiának nem tetszik a nehéz és piszkos paraszti munka. S most a fia leplezetlenül, durva nyíltsággal kimondta: nem a paraszti munkát, hanem az egész gazdaságot akarja itthagyni! Az egyéni gazdaságot, amit nemcsak rossznak, hanem egyenesen nevetségesnek tart. Ezt még nem mondta soha az apjának. S ennek az idegen emberne,:...?!!! Ez előtt az idegen ember előtt teszi nevetségessé az apját! Az ó hat holdja koszos csirkééi! Nyögve, szuszogva nyomta ki magából a levegőt. Keservesen esett nagyon ezt a véleményt Italia n, mert a fiát nemcsak szerette, hanem tudta, hogy okos értelmes gyerek is. Apai túlzás nélkül állapíthatta meg. S erre eddig nagyon büszke volt. De nem szólhatott egy szót sem. És azt sem tudta, hogy a fia észrévette-e azt, hogy ébren van és csak tetteti az alvást. Mert, ha igen, akkor a fia szavai szintén neki szólnak, nem a népnevelőnek. Ha pedig így van, akkor ez tiszteletlenség! Így megmocskolni az apját! A népnevelőnek nagyon tetszett a dolog. Jókedvében dobolt az ujjaival a$ asztalon, amint a sakk fölé hajolt és előkészítette az új akciót, amitől győzelmet remélt a sakktáblán. — Kádár elvtárs is mondta a kongresszuson, hogy fura dolog, amikor a paraszt felül a motorra, a technika vívmányára, úgy robog ki a határba, aztán kint a földön olyan módszerrel dolgozik, mint kétezer évvel ezelőtt. Nevetséges.
