Kelet-Magyarország, 1960. december (20. évfolyam, 284-308. szám)
1960-12-10 / 291. szám
Parasztok és agitátorok f (5. oldalon.) ★ Hétvégi sportmű«or (6, oldal.) Tivadar jó útra tér... (6. old.) ★ Az óra meg a mutató (6. oldal.) XVII. ÉVFOLYAM, 291. SZÁM Ara 50 üllér I960. DECEMBER 10, SZOMBA1 Kádár János elvtárs beszéde az országgyűlés pénteki ülésén Az országgyűlés pénteki ülésén folytatta a mezőgazdaság helyzetéről és az előttünk álló feladatokról szóló beszámoló vitáját Késztvett az ülésen Kádár János, a Magyar Szocialista Mun-. káspárt Központi Bizottságának első titkára, dr. Münnich Ferenc, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Biszku Béla, Fehér Lajos, Fock Jenő, Kállai Gyula, Kiss Károly, Marosán György, Rónai Stíndor, Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Gáspár Sándor, Komócsin Zoltán, Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagjai, Benke Valéria, Csergő János, Czinege Lajos, Czottner Sándor, dr. Doleschall Frigyes, Kisházi Ödön, Kossá István, Kovács Imre, Losonczi Pál, dr. Nezvál Ferenc, Nyers Rezső, dr. Sík Endre, Tausz János, Trautmann Rezső miniszterek. A diplomáciai páholyokban helyet foglalt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Az ülést Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke nyitotta meg. Kádár János elvtárs beszéde — Tisztelt országgyűlés! Képviselőtársaim! — A mezőgazdaság szocialista átalakításának befejezése fejlődésünk jelenlegi szakaszában valamennyi belső kérdésünk közül a legnagyobb horderejű és minden tekintetben a fejlődés kulcsa. A Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusa megállapította, hogy a népköztársaság rendjének konszolidálása és megszilárdítása után rendszerünk további politikai erősítése mind inkább és döntően a soron levő gazdasági és kulturális feladatok helyes megoldásától függ. — Ami a gazdasági fejlődést illeti: ismeretes, hogy a Központi Bizottság múlt év márciusi határozata nagy visszhangot keltett az országban. Munkások, parasztok, értelmiségiek százezrei, milliói tették magukévá azt a jelszót, hogy gyorsítsuk meg hazánkban a szocialista építést. Ennek eredményeképpen nagy lendületet vett az ipari termelés fejlesztése, a mezőgazdasági termelés fejlődésnek indult, előrehaladtunk a közművelődésben, a művészeti és a tudományos élet területén is. — Hároméves tervünk még nem fejeződött be, de az eddig ismert adatok szerint valószínű, hogy az ipari termelés növekedése meghaladja a 40 százalékot, a mező- gazdasági termelés pedig a 12 százalékot. A beruházás lényegesen nagyobb volt a tervezettnél. Külön kiemelem a mezőgazdasági nagygépek beszerzésére fordított összegeket. Az ország gépállománya — a traktorok, kombájnok és más mezőgazdasági nagygépek száma — tavaly csaknem egynegyedével, az idén pedig több mint 30 százalékkal növekedett. Nem kérkedni akarok ezzel, csupán a fejlődés ütemét akarom érzékeltetni, hiszen aligha van ország, amely egymást követő két esztendőben ilyen mértékben emelte volna a mezőgazdasági nagygépek számát. — A termelésben, a beruházásban elért nagyarányú fejlődés együtt járt az életszínvonal megfelelő emelkedésével, önök tudják, hogy 1957 elején a dolgozók reálbére 14—16 százalékkal növekedett. Az utána következő időszak feladata volt, hogy ezt a reálbér növekedését megfelelő termelőmunkával alátámasszuk. Teljes mértékben sikerült célunkat elérni, a tervezett hat százalék helyett kilenc százalékos az egy keresőre jutó reálbéremelkedés. — A jövedelem növekedését tükrözi a fogyasztás is: három év alatt 20 százalékkal növekedett. Ez pedig nem csekélység. Mindent egybevetve: ha az év végén összegezzük majd a hároméves terv eredményeit, megállapíthatjuk, hogy az ország nemcsak visszajutott a szocializmus építésének egyenes útjára, hanem újabb nagy lendületet vett hazánkban a szocialista cpítőmunka. A hároméves terv teljesítésével és túlteljesítésével a magyar népi demokrácia, a párt és a nép összefogott ereje világraszóló győzelmet aratott. — Ezzel elértük másik célunkat is, amely tudvalevőleg az volt, hogy új ötéves tervünkhöz magasabb és szilárdabb kiindulópontot, alapot teremtsünk. Népgazdaságunk mostani helyzete lehetővé teszi, hogy a jövő évsen töretlenül haladjunk tovább előre. A jövő évi tervek kidolgozása befejezéshez közeledik, s így a gyárak minden valószínűség szerint a legközlebbi hetekben megkapják jövő évi tervüket. Nagy lendületet vett a mezőgazdaság "szocialista átalakulása — Az ötéves terv egészével némiképpen más a helyzet, ötéves tervünket két évvel ezelőtt kezdtük kidolgozni. Közben olyan nemzetközi tárgyalásokat folytathattunk amelyeknek eredményeképpen egy döntő vonatkozásban máris jobban állunk, mint bármely eddigi tervünk indulásakor: ötéves tervünkhöz több mint 70 százalékig biztosítottuk a nyersanyag — és energiaszükségletet és ami nem kevésbé fontos: a megfelelő rendeléseket is. A terv egésze azonban még nincs készen. Át kell dolgoáni. De pontosan ellenkező okokból, mint amikről a Magyar Népköztársaság ellenségei beszélnek. Arról van szó, hogy amikor mi — némi óvatossággal — a hároméves terv időszakára az ipari termelésben évenként hat-hét, legfeljebb nyolc százaié kos fejlesztést terveztünk, a’fejlődés pedig 11—12—13 százalék, akkor nyilvánvaló, hogy a fejlődés üteme új helyzetet teremt az ötéves terv szempontjából is. A korábbi elképzelések módosítását megköveteli az a másik — Központi Bizottságunk és kormányunk szerint igen pozitív — tényező is, hogy az elmúlt két esztendő alatt olyan ütemet vett a mezőgazdaság szocialista átalakulása, ami legszebb reményeinket is meghaladja. Az ötéves tervet tehát átdolgozzuk. Ehhez két-három hónap szükséges még. De az átdolgozott új ötéves terv — s ezt szeretném itt az országgyűlésnek és erről a helyről az egész dolgozó magyar népnek megmondani — a VII. kongresszuson elfogadott fő irányszámokon alapszik. Attól annyiban tér csak el, hogy valameny- nyi lényeges vonatkozásban magasabb célokat tűzünk ki, mint ahogy azt egy évvel ezelőtt terveztük. (Nagy taps.) Kádár .János ezután a termelékenység alakulásáról és a normákról beszélt. Hangsúlyozta, hogy a. termelékenység a hároméves terv időszakában kedvezőbben alakult, mint az azt megelőző években, de növekedése valamivel alatta maradt annak az aránynak, amit három év alatt szerettük volna elérni. — Véleményem szerint — s ez nemcsak az én véleményem — két tényezőre vezethető ez vissza. Az egyik a normák nem helyes kezelése. Szeretném emlékeztetni a tisztelt országgyűlést arra, hogy 1957 elején, amikor Központi Bizottságunk és kormányunk kidolgozta gazdaság- politikánk fő vonalait, elhatároztuk, hogy — figyelemmel mindarra a negatívumra is, amit az előző évek gyakorlata mutatott — a normák megállapításánál más módszert követünk mirt korábban. A normákat ugyanis a világon mindenütt fejlesztik, s ez így is lesz mindaddig, amíg szervezett emberi munka, termelő tevékenység lesz. Ezt azért mondom így, mert ellenségeink már megint hangoztatják: íme, „újból jönnek a normával.” A korábbi években nálunk két-1 három, esetleg négyévenként kormányrendelettel, tehát az egész országban egyszerre egységesen rendezték a normát. Ez egyik módja a normarendezésnek. Mi azonban úgy ítéltük meg, hogy ez a módszer nem helyes, r.em lehet igazságos, mert ha háromnégy évenként az egész országban egyszerre, nagyjából azonos nívón rendezik a normákat, akkor ez óhatatlanul hátrányos lehet a dolgozók egyes kategóriájára. Mindenki tudja ugyanis, aki termeléssel foglalkozik, hogy a műszaki fejlődés nem egyszerre és rém azonos szinten jelentkezik az iparágak összességében. Ha tehát egyszerre azonos szinten rendezik a normákat az egész országban, akkor ez hátrányos lehet az olyan üzemben dolgozókra, ahol nem fejlődött arányosan a technika, vagy nem tartottak lépést a munkaszervezés korszerű követelményeivel. Ezért mi a normarendezés másik módját választottuk. Azt mondtuk* hogy a normarendezésnek folyamatosnak kell lennie. Tehát ha egy termelési ágazat, vagy üzem — jobb munkaszervezéssel, vagy új gépek beállításával — megteremti a gyorsabb, könnyebb és jobb munka feltételeit, akkor ott a normákat is rendezni kell. Ez az igazságos, helyes út. — A gyakorlatban azonban mindez nem ment úgy, ahogy 1957-ben elhatároztuk. Miért nem? Gazdasági vezetőink egy részének gondolkozásában — talán az ellenforradalom egyik káros hatásaként — visszamaradt olyan ferde szemlélet, amely valamiféle népszerűtlen dolognak tekinti a normarendezést. Ezért nem módosították megfelelően a normákat olyan iparágakban, illetve gyárakban, ahol pedig az elmúlt három évben korszerűsítették a munkaszervezést, a technológiát, vagy jobb nyersanyagot kaptak. — Most óva intjük a gazdasági vezetőket mindenfajta kapkodástól; attól, hogy amolyan „dirr-durr bele” alapon egy-két hét alatt akarják megoldani mindazt, amit két-három esztendő alatt elmulasztottak. A szocialista építés és a dolgozó nép elemi érdeke, hogy ezt a kérdést az előttünk álló évben körültekintően — és feltétlenül a dolgozókkal folytatott előzetes tanácskozások alapján oldjuk meg. IVem elég ItiWetliCzeles n gazdaságpolitikai elvek érvényesítése — A másik tényező a gazdasági vezetés bizonyos nehézkessége. Állítom, hogy a mi gazdasági vezetésünk nem rossz. Lehetetlenség is volna az ellenkezőjét mondani, amikor a hároméves terv ilyen eredményeiről adhatunk számot. Gazdasági vezetésünk mégis bizonyos javításra szorul. Szocialista hazánkban az élet viharos tempóban megy előre és ez természetesen nagyobb lendületet kíván általában a dolgozó emberektől. Több fejtörést, gondolkodást és az új helyzethez való alkalmazkodást mindenkitől, s méginkább a vezetőktől. Vonatkozik ez elsősorban a gazdasági vezetőkre. — Csaknem négy esztendő tapasztalata bizonyítja, hogy az általunk kidolgozott gazdasági irányelvek helyesek. Jól döntöttünk a megtermelt érték elosztásáról, arról, hogy a megtermelt értékből mennyit fordítsunk a termelőerők fejlesztésére, menynyit fogyasztásra, s milyen iparágakban helyezzük el a beruházandó tőkét. Következetesen megvalósítottuk azt az egyik fő gazdaságpolitikai elvünket is, hogy a szocializmus építése együtt járjon a dolgozók életszínvonalának rendszeres emelésével. Enél- kül ugyanis nem lehet szocialista társadalmat építeni. Nem egészen következetes azonban a gazdaságpolitikai elvek érvényesítése a mindennapok gyakorlatában. Most ezt kell megkövetelnünk. — A gazdasági irányításban a vezetési módszerek felülvizsgálatán kívül — úgy gondolom — még egy nagyon fontos tennivaló van: erélyesebben követeljük meg a kommunista elvhűséget. Ha valakire fontos gazdasági feladatok végrehajtását bízzák, képviselje és hajtsa végre kellő elvhűséggel és állhatatossággal. Más szavakkal úgy is mondhatnám, hogy emberi helytállást kell követelnünk. A kommunista elvhűség teljesen megfelel az emberi helytállás fogalmának: a tisztesség, az erkölcsi bátorság olyan fokát, a közérdek olyan képviseletét követeli, amilyent ma szocialista hazánkban joggal várhatunk minden vezetőtől. Emberi helytállásra, kommunista elvhűségre van most szükség! — Most mindezzel összefüggésben visszatérek a normákra. Ebben a kérdésben már három hónapja bizonyos fajta „szavazta- tás” folyik az üzemekben; a dolgozók széles körével vitatjuk meg. Nagyon jó tapasztalatokat szereztünk. Ha megkérdezzük a dolgozókat, kell-e több termék, több iparcikk, több élelmiszer — feltétlenül azt mondják, hogy kell. Rövidítsük a munkaidőt? Feltétlenül rövidíteni akarjuk, (Folytatás a 2. ol ’ !
