Kelet-Magyarország, 1960. december (20. évfolyam, 284-308. szám)

1960-12-20 / 299. szám

Sokoldalú felvilágosítás, gyorsabb siker A kormány és az országgyűlés helyesnek és elérhetőnek tartja, hogy még a télen befejezzük a mezőgazdaság szocia­lista átszervezését. Ezt a munkát a . dolgozó parasztokkal egyetértésben, az önkéntesség elvét betartva, politikai felvi­lágosító munkával kívánjuk megvalósítani. A termelőszövetkezetek számszerű fejlesztéséért me­gyénkben is széleskörű meggyőző munka indult. Kommunis­ták, munkások, a mezőgazdaság szocialista szektorainak dol­gozói, a tömegszervezetek tagjai és sokan mások láttak mun­kához. Ebben a munkában legfontosabb a személyekhez szó­ló, személyes agitáció. Az, hogy a munkások, párttagok és pártonkívüliek otthonukban keresik meg a dolgozó paraszto­kat. Ezenkívül azonban számos módon lehet a politikai fel- világosító munkát végezni, amit a személyes agitáció fontos­ságának hangsúlyozása mellett minden községben a helyi adottságoknak megfelelően célszerű alkalmazni. Az agitációhoz tartozik az is, hogy a termelőszövetkezeti tagok meghívják otthonukba az egyénileg dolgozó parasz­tokat, ismerősöket, rokonaikat, hogy azok meggyőződjenek: becsületes munkával többre lehet haladni a közösben, mint a kisparcellán. A közös gazdaságokba is meg lehet hívni a vendégeket, lássák, mire haladhat községük, termelőszövet­kezetük. A kisvárdai járásban egyik községből a másikba látogatnak jól dolgozó szövetkezeti vezetők. Kisgyűláseken, összejöveteleken beszélnek a szövetkezeti gazdálkodásról. Egy-egy ilyen összejövetelen sok kérdéssel halmozzák el a tsz vezetőket, nem egy gazda az ilyen hasznos beszélgetés után szakít a kisparcellás gazdálkodással. Nagyobb községekben, ahol eddig a terület néhány száza­lékán működtek csak termelőszövetkezetek, célszerű a tsz területének kialakításáról térképet készíteni és a község for­galmas helyén elhelyezni. A térképen célszerű megjelölni azokat a határrészlete­ket, dűlőket, ahol a meglévő vagy az újonnan alakítandó kö­zös gazdaságok területét kívánják gyarapítani. Így a dolgozó parasztok látják, földjük melyik tsz táblájához van legkö­zelebb, s azt is, hova, melyik tsz-be legcélszerűbb belépniük. Ismeretes, hogy nálunk jelenleg legjobban alkalmasak a két-háromezer holdas területű közös gazdaságok. Nagyobb községekben, ahol tíz-húszezer hold területű a határ, bizo­nyára több termelőszövetkezetbe tömörülnek. Ezeknek a térképeknek kicsinyített másolatát célszerű sokszorosítani, vagy lefényképezni, s azt a népnevelők és egyénileg dolgozó parasztok rendelkezésére bocsájtani: Jó vitaalapot biztosít ez a módszer az agitációban. A község dolgozóinak rendszeres tájékoztatására „A tsz fejlesztés hírei” címmel táblát lehet készíteni, amelyre a számszerű fejlesztésért végzett agitációs munka eredményeit helyezik el írásos anyagokban. Sokat használhat az is, ha középparasztokhoz volt középparaszt tsz tagok látogatnak. Számos helyen arra is gondot fordítanak, hogy a szőlőter­mesztéshez jól értő egyénileg dolgozókhoz a szőlőtermesz­téssel foglalkozó szakembert küldenek agitációra, hogy ezál­tal is hatékonyabb legyen a meggyőzés. Ezt az elvet ér­vényesítik más szakterületekre is. Az agitáció tapasztalatait szinte naponta értékelik több községben a helyi és a „vendégnépnevelök” vezetői. Szüksé­ges ez azért is, mert csak így nyernek tiszta képet a munká­ról, csak így lehet újabb feladatokkal megbízni a népneve­lőket, újabb érvekkel gazdag'tani tudásukat. Az agitáció köz­ben felszínre kerülő kérdésekre azonnal lehet válaszolni. A választ elsősorban a népnevelőkön keresztül juttatják el az illetékesekhez, de fel lehet használni — ahol van — a köz­ségi hangoshíradókat is. Hasznos, ha az új belépőket is megbízzák feladatokkal. Szabolcsbákán Takács György tekintélyes középparaszt, ta­nácstag, a helyi népfrontbizottság elnöke amikor aláírta a belépési nyilatkozatot, utána gazdátársait felkereste, s azokat is kérte, hogy kövessék. Kemecsén a kommunista és tanács­tag új belépők is bekapcsolódtak a felvilágosító munkába Ibrányban részleteket ismertetnek az országgyűlésen elhang­zott kérdésekből. Különböző írásos, szemléltető eszközöket b felhasználnak, amelyben sokat segít Kovács Sándor ország- gyűlési képviselő, aki az országgyűlésen smr-’->'t személyes élményeiről is beszámol a dolgozó parasztoknak. Több helyen az új belépőket érdekli az is. hogy mi a feladatuk, mit kell tenni, mi következik a belépés u‘á 1. Ezekre a kérdésekre kcrdezz-felelek estéket rendeznek, s azonnal válaszolnak. Ez annál inkább helyes, mert a belépés után az új belépők azonnal megismerkedhetnek a szövet­kezeti élettel, s ez erősíti a belépettek elhatározását, bizalmát. (N. T. A Belkereskedelmi Miniszté­rium kollégiuma, Tausz János belkereskedelmi miniszter elv- társ vezetésével pénteken Nyír­egyházán, a városi tanács nagy­termében tartotta ülését. Meg­tárgyalta Szabolcs-Szatmár me­gye lakosságának áruellátását, s ennek tükrében a megyei keres­kedelem helyzetét és további feladatait. A kollégiumi ülésen megyei szerveink részéről resztvettek Bcnkei András elvtárs, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, az MSZMP megyei bizottságának első titká­ra, Fekszi István elvtárs, a me­gyei tanács végrehajtó bizottsá­gának elnöke, Murczkó Károly elvtárs, az MSZMP városi bi- bizotiságának titkára, Endrédi Endre elvtárs, az MSZMP megyei bizottságának titkára, Vincze Jó­zsef elvtárs, a megyei tanács el­nökhelyettese, Biró László elv­társ, a városi tanács elnöke, több más helyi politikai és gazdasági vezető, valamint a MÉSZÖV és a megyei kereskedelmi vállala­tok vezetői. 56 6 százalékos árulói <>u!iui növekedi 8 1955-höz képest A kollégiumi ülést többhetes ala­pos területi vizsgálat előzte meg, melynek során a minisztérium, a SZŐ VOSZ és a megyei tanács kereskedelmi osztálya feltárta a megye állami és szövetkezeti ke­reskedelmének helyzetét, a la­kosság áruellátását és az áru­forgalom további fejlődésének akadályozó íényezőit. A kollégium a vizsgálati jelentést megtár­gyalva megállapította, hegy a megye fogyasztói árufor­galma 1955-höz képest 56,6 százalékkal emelkedett, ezen belül a mezőgazdaság át­szervezésének meggyorsulása következtében I960, első há­romnegyed évében az előző év hasonló időszakához ké­pest 19,2 százalékos volt a növekedés. Jelentős, de nem kielégítő a fejlődés az új kereskedelmi for­mák ts a kereskedelmi hálózat kulturálisaga tekintetében. A Lollr»iuii) határozata A megyei áruellátás és a ke­reskedelem kulturáltságának fej­lődése érdekében a kollégium határozatot hozott. E szerint jelentősen emelni kell a köz- gazdasági munka színvona­lát a megye kereskedelmé­nek irányításában is. A lakosság keresletének mé­lyebb tanu.mányozésával a ke­resletet hatékonyan ke'l befolyá­solni. A termelőszövetkezeti moz­galom fejlődésének kihatásai alaposan kell e’emezni. a paraszti tömegek megválto­zott életmódjának megfelelő árukínálat biztosítása érdeké­ben. Jelentősen növelni kell a me­gyében az iparcikk-kínálatot, s tározat született az árué látás, a izállítás és a kereskeoelmi te­vékenység egyeb területem meg­lévő fogyatékosságok kiküszöbö- cse, a megye lslcn=sé'>ának jobb, kulturáltabb áruellátása érdeké­ben. Vincze József eivtars, a me­gyei tanács elnökhelyettese a következőképpen nyilatkozott a kollégium munkájáról: — Jó és hasznos módszere a minisztériumoknak a vidéken tartott kollégiumi ülés. öröm­mel üdvözöljük nü is a Belke­reskedelmi Miriszt ér'um kezde­ményezését, amely több szem­pontból is jó hatást váltott ki megyénkben. A kollégiumi ülést előkészítő időszakban a minisztérium valamennyi főigazgatósága és főosztálya megyénk kereskedelmének munkáját alaposan felülvizs­gálta és már a vizsgálat menetében is operatív segít­séget nyújtott. Másrészt a kereskedelmet irá­nyító szervek figyelmét a kollé­gium előkészítése, munkája a kereskedelem legfontosabb terü­leteire irányította, mint például a gyorsabb szakosítás, a hálózat növelése nélkül az egyes boltok áteresztő képességének növelése új, modern kereskedemi formák­kal. — gy — Becsülettel élek és halok .. . l.sliiit letteli a határőrük Váratlan ajándék volt a va­sárnap délelőtti napsugár a nyírbátori laktanyában felsora­kozott határőröknek. A sugarak visszapattantak a glédában álló szuronyok hegyéről, s a népes vendégkoszorú arcát is végig­csiklandozták. A katonás rendben várakozó századok körül szülők és meny­asszonyok lesték a pergő ese­ményeket. S a többi meghívott vendég, a megyei pártbizottság, a mun­kásőrség megyei és járási pa­rancsnoka, a KISZ és a rend­őrkapitányság kiküldöttei egy­aránt jóleső melegséggel szem­lélték a példásan fegyelmezett, eskütételre váró sorokat. Az ünnepség a Himnusz hang­jaival kezdődőit, majd az Or­szágos Határőr Parancsnokság képviselője üdvözölte az eskütte- vő határőröket. Ezután az alaku­lat politikai helyettese tartott ünnepi beszédet. — Soha ne feledjétek esküt- tevő harcosaink, hogy a dolgozó népnek tett eskü kötelez — mondotta többek közölt a poli- ikai helyettes — Kötelez ar­ra, hogy bármilyen körülmények cözé kerüljünk, megtartsuk es­künket. Vezéreljen eskütök be­tartásában azon hősök cseleke­dete, akik mindvégig megtartot­ták esküjüket. A határőrségnek ilyan hősei vannak, mint Stefkó József főhadnagy, Vági József százados, Gyenes György főhad- lagy. Egervári, Jobbágy, Botvá­ri alhadnagyok, akik hősként haltak meg népi hatalmunk vé­lelmében. .. "z eskü Az ünnepélyes szavak után a íiatal, egy hónapos határőrök, akik az eltelt rövid idő alatt •agy szorgalommal mar megta­nulják a legfontosabb katonai tudnivalókat, egyenként vonui- ak a leterített asztal elé és le­ették a katonai esküt. — Esküszöm, hogy hazámat, a Magyar Népköztársaságot minden külső és belső ellenség ’len életem feláldozásával is megvédem — fogadták ünnepé­lyes arccal, meghatott hangsúly- yal. — Békében és háborúban egy­aránt népünk igaz fiához méltó módon viselkedek, becsülettel élek és halok. .. Ezt vállalták. Hogv milyen a határőrélet, azt •agyjcból minden olvasó el tud- :a képzelni: fegyelmezett, fá­radságos szolgálat, fagyban, hó­ban, rekkenő hőségben egyaránt. De ha valaki azt képzeli, hogy a baráti országok határain nem kell éber szolgálatot teljesíteni, súlyosan téved. A kémek és di­verzansok Magyarországon át próbálnak a Szovjetunióba, vagy más népi demokráciák területei­re behatolni, vagy hazánkon át igyekeznek onnan Nyugatra szökni. Nem is olyan régen történt, nogy Bodzás József határőr ma- jasrangú amerikai és francia ügynököket tartóztatott fel, akik a záhonyi átmenő és a bereg- suránvi közúti forgalmat fényké­pezték. Lengyel József szakaszvezető ás Novák József tizedes Terem körzetében egy Komáméból Münchenbe igyekvő diverzánst fogtak el. A diverzáns pap és régi fasiszta, vasgárdista volt, képzett, több nyelvet beszélő ügynök. A példákat még tovább lehet­ne sorolni, ilyen feladatok vár­nak a most esküt tett fiatal^ ha­tárőrökre is, akik a dolgozókra, a környék lakosságára támasz­kodva őrzik majd határainkat. Büszkék vagyunk rájuk... Győri Illés György Sportoldal 4 (4. oldal) ★ Fontos határozatot hozott a KISZÖV választmánya (5. oldal) Néhány gondolat ••• (2. oldal) ★ Jál felkészültek a téli gépjavításra Tiszavasváriban (3. oldal) CVII. ÉVFOLYAM. 299. SZÁM Ara 50 íiliér I960. DECEMBER 20, KEDD. Növekedett a fogyasztói áruforgalom••• Javítani kell a kereskedelem színvonalát A Belkereskedelmi Minisztérium kollégiumi ülése Vincze József elvlárs nyilatkozata Aríreoyhazán ennek hálózati feltételeit is biz- i tositam kell, különösen a köz­ségekben, de egyebütt :s. Fokozni kell a boltok szako- 1 sítását, és fel kell szabadítani a más célra használt űzlethelyisé- 1 geket. Ezenkívül még több ha- I Egy é'atfe szóló kJieiezeltséj

Next

/
Oldalképek
Tartalom