Kelet-Magyarország, 1960. november (20. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-16 / 270. szám

As amerikai imperialisták támogatják a laoszi lázadókat Hanoi, (Űj-Kína): A Pa tét Lao rádióállomása vasárnap hangsú­ly ózta, hogy az amerikai impe­rialisták Phoumi Nosavannak 16 millió dollárt adtak katonai ere­jének növelésére és a laoszi pol­gárháború kiterjesztésére. A no- . vember 5-ével végződő héten 500 | láda fegyver- gépfegyver, gép- i pisztoly, mozsárágyú — és lőszer ((érkezett Bangkokból Laosz déli f részébe. A Ngo Dinh Diem-klikk, az amerikaiak dél-vietnami kiszolgá- ! üéja — a Patet Lao rádiója sze­rint — szintén juttat fegyvereket Íb laoszi lázadóknak. A laoszi lázadó klikk az ame- , rikai imperialistáktól tanácsadó­ikat is kap s ezek dolgozzák ki tá­madó terveiket Százötven két halálos áldozata van a szíriai tűzvésznek Damaszkusz, (AFP): Mint már jelentettük, a . Egyesült Arab Köz­társaság szíriai tartományának Amuda nevű városkájában vasár­nap este tűz pusztított egy mozi­ban. A mozielőadáson mintegy kétszáz — 12—16 év közötti — iskolás gyermek vett részt­Hivatalos jelentés szerint a sze­rencsétlenségnek 152 halálos és húsz sebesült áldozata van. A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztériuma, — hanoi jelentés szerint, — nyi­latkozatot adott ki a jelenlegi laoszi helyzetről. A nyilatkozat hang­súlyozza, hogy a Vietnami De­mokratikus Köztársaság tovább­ra is támogatja Souvanna Pho- uma herceg kormányát és üdvöz­li annak a békére, a semlegesség megőrzésére és a nemzeti együtt­működésre irányuló politikáját. A nyilatkozat élesen elítéli az amerikai imperializmus laoszi mesterkedéseit. Bangkoki jelentés szerint a SEATO katonai Szakértőinek a thaiföldi fővárosban november 16. és 18. között megtartandó ér­tekezletén a laoszi és a dél-viet­nami helyzetről fognak tárgyalni. Súlyos vasúti sxerencsétlenség Csehszlová lilában Prága, (MTI): November 14-én este Pardubice közelében súlyos vasúti szerencsétlenség történt. Két személyvonat összeszaladt és az összeütközésnél száztíz személy életét vesztette, százhat pedig megsebesült. A szerencsétlenséget — az ed­digi megállapítások szerint — a szabályok súlyos megsértése okozta. II kongói ENSZ-hépviselet leplezetlenül támogatja Mobufu törekvéseit - Hz ENSZ-főtitkár „Kongó bizottságának“ újabb terve Mobutu ezredes, aki nem adta fel a kongói katonai diktatúra megteremtésére szőtt terveit, az AP leopoldvillei tudósítójának jelentése szerint „keményen küzd, hogy még szigorúbb el­lenőrzést gyakorolhasson Kongó fővárosa felett és hogy megaka­dályozza Lumumbát — az ország törvényes miniszterelnökét ha­talma gyakorlásának folytatásá­ban.” Hírügynökségi jelentések be­számolnak arról az értekezlet­ről, amelyet az ENSZ leopold­villei képviseletének szóvivője tartott hétfőn. Az itt elhangzot­tak szerint az ENSZ nem tagad­ja meg támogatását Mobututól. A szóvivő ugyanis foglalkozott azoknak az okmányoknak a sor­sával, amelyenek megkaparintá- sa végett Mobutu annakidején lakására húrcolta Kamitatut, Leopoldville tartomány kor­mányának fejét. Az okmányo­kat — mondotta a szóvivő — nem vettük át megőrzésre Ka- mitatu munkatársaitól, hanem azokat ENSZ-gépkocsikkal Mobu­tu lakására szállítottuk, ahoi Ka- mitatü is „tartózkodott”. A szó­vivő ezután közölte, tárgyalások folynak annak lehetőségéről, hogy ENSZ-csapatok is részt­Mit takart a DISHMAGYAR? <> A repüiőcsoport parancsnoksága Horthy Ist­ván halála után azonnal hozzáfogott a vizsgá­lathoz. András alezredes felhívta telefonon Jány vezérezredest. — Vezérezredes úr, utasítást kérek a kor­mányzóhelyettes lezuhanásáról szóló jegyző­könyvek összeállítására — mondta. Jány, aki ludasnak érezte magát, mert nem tudott érvényt szerezni Horthy Miklós paran­csának, először megpróbálta a tényeket vala­hogy elhallgattatni, de András alezredes beszá­molója után világosan látta, hogy a felelősség nem őt terheli. Ezután már csak arra volt goftd- ja, hogy az uralkodó osztály tekintélyét mentse. — Megadom, de nehogy valami kompromi- táló dolgokat süssenek ki. Kérem a kész jegy­zőkönyveket bemutatni. — Javaslom, hogy két jegyzőkönyvet ké­szítsünk — indítványozta a helyzetet jól át-, értő András —. Egy hivatalosat a kormányzó úr katonai kabinetjének és a repülőcsoport pa­rancsnokságnak, egyet pedig a nyilvánosság számára. — Rendben van. Legyenek körültekintők! A hivatalos jegyzőkönyvet Jány utasítására külön futár gép hozta Budapestre. Ebben a jegyzőkönyvben feltárták a lezuhanás igazi kö­rülményeit, s titokban kezelték. A németek előtt is szerették volna eltitkolni a dolgot. Ez azonban nem sikerült. A 2. magyar repülődandár főhadiszállásán még aznap megszólalt a telefon. A német B. hadseregcsoport parancsnoka, Weichs vezérezre­des kért tájékoztatást a történtekről. Kovács Gyula vezérőrnagy vette fel a hallgatót. — Horthy István repülőfőhadnagy vadász­feladatának teljesítése közben halt meg — vá­laszolta az érdeklődésre. — Hősi halált halt! — Hősi halált? — recsegte a telefonba Weichs. —Igen, vezérezredes úr! A német tábornok nem beszélt tovább, le­tette a hallgatót. Ügy látszott, hogy a némete­ket sikerült megtéveszteni. Két nappal később' azonban Weichs újra érdeklődött, de mostmár Jány Gusztáv vezérezredeshez fordult. —Kérem, adjon nekem magyarázatot arra, hogy miért jelenti a vezérkar főnöke, hogy Horthy harci bevetés közben halt meg? Igaz •ez? — kérdezte. — Nékem, mint katonának a vezérkar fő­nökségének jelentését igaznak kell tartanom! — válaszolta Jány kitérően. — Ugyan,! ne komédiádon — mondta — Weichs — A 2. magyar hadseregtől kapott ed­Rejtélyes halál digi bevetési jelentésekben Horthy neve soha nem szerepelt. Hogy lehet ez? Jány himelt hámolt és nagy nehezen kibújt az azonnali válaszadás alól. Megígérte, hogy né­hány órán belül pontos jelentést küld a kor­mányzóhelyettes tevékenységéről. A telefonbeszélgetés után azonnal magához rendelte Csatay vezérkari alezredest, az össze­kötő törzs parancsnokát: — Kérem, korrigálja a németek tévedését — mondta — Jelentse Weichs vezérezredesnek, hogy a kormányzóhelyettes úrnak száz beveté­se volt: ebből huszonnégy ellenség felett, ez lett volna a huszonötödik bevetése. Két őrá múlva Csatay már azt jelentette, hogy a német vonalon ilyen értelemben küld­tek jelentést a főhadiszállásra. Mire kint a fronton ez a jelentés-manipu­láció lezajlott, a budapesti újságok megkapták az MTI jelentést, amely a nyilvánosság számá­ra készített jegyzőkönyv szellemében, a minisz­terelnökség sajtóosztályának felügyeletében ké­szüli. A jelentés így szólt: „A Kormányzóhelyettes Űr őfőméltósága au­gusztus 20-án 5 órakor felszállt azzal a feladat­tal hogy egy közelfelderítésre rendelt gépet ol­talmazzon egy alája rendelt másik vadászgép­pel együtt. A közelfelderítőnek az volt a kí­vánsága, hogy alacsony magasságban közel le­gyen hozzá a védő vadász. őfőméltósága harcféladaiát mindig példás lelkiismeretességgel hajtotta végre, melyből nemcsak osztálya, hanem mindnyájan tanulha­tunk. Ez alkalommal is kívánság szerint ala­csonymagasságban tartott. A lassú felderítőgép­hez visszafordultában azonban gépe a kanyar­ban esni kezdett. Az esésből a vízszintesbe akarta gépét húzni, ez azonban csak akkor si­kerülhetett volna, ha nagyobb magasságban van. így gépét felvenni már nem tudta, 5 óra 07 perckor lezuhant, motorja ekkor állt meg. Öfőméltóságát a hősi halál harcfeladatának hű­séges teljesítése közben érte." Az. újságok azonnal rákapcsolnak erre a hangra, hogy a „hősi halálból” profitáljon va­lamit a rendszer: követendő példának, hősnek, lelkesítő eszményképnek igyekeznek Horthy Ist­vánt beállítani. De nyomban szövik tovább a diplomácia sötét vizeiben a dinasztia-álmokat is. Augusztus 24-én, tehát közvetlenül a teme­tés után értekezlet volt a kormánypalotában, s az utódlás kérdését beszélték meg az arra ille­tékes urak. Mégpedig: az árván maradt unokát királlyá kell koronázni. Mellette a nagyapja, mint gyámkormányzó áll majd, s ugyanakkor nádort is választanak. vesznek a „kongói hadsereg” csütörtökre tervezett leopoldvil­lei díszfelvonulásán. Az ENSZ erők résztvétele a díszfelvonuláson megszilárdítaná Mobutunak, mint a hadsereg fő- parancsnokának helyzetét. A UPI megbízható forrásokra hivatkozva jelenti, hogy az ENSZ leopoldvillei parancsnok­sága vizsgáló bizottságot küldött Luluaburgba, ahol — eddigi je­lentések szerint — ENSZ egységek még szep­temberben a Baluba-törzs 92 tagjának halálát okozták az­zal, hogy az áldozatokat lég­mentesen záródó vasúti te­hervagonokba zárták. NEW YORK: New Yorkban hétfőn Hammarskjöld ENSZ-fő- • titkár „kongói tanácsadó bizott­sága” ismételten ülésezett. - A négy óra hosszat tartó értekez­leten — kiszivárgott hírek sze­rint — felmerült az a terv, hogy a kongói utazásra kijelölt „bé­kéltető bizottság” mégsem hagy­ja el New Yorkot, hanem Lu­mumba miniszterelnök utazna New Yorkba, ahol „békéltetés” végett találkoznék az ott lartóz- ! kodó Kaszavubu kongói elnök- I kel. II kisiparosság monkájáról és jövőjéről értekezletet tartott tegnap a KIOSZ megyei választmánya Fél év telt el a KIOSZ leg­utóbbi megyei választmányi ér­tekezlete óta. Időszerűvé vált ér­tékelni a félévi munkát, azt, hogy a KIOSZ Országos Vezetőségé­nek határozatait és a legutóbbi megyei választmány határozatait hogyan hajtották végre, továbbá, hogy megbeszéljék a kisiparosság munkáját és a feladatokat. Erre tegnap került sor Nyíregyházán a KIOSZ új székházában. A megyei választmányi érte­kezleten a megye közel ötezer kisiparosát képviselő küldöttek vettek részt, továbbá Semsei Fe­renc az OKISZ központjától, dr. ■ Mikes István a Könnyűipari Mi­nisztérium kisipari osztályától, a K1SZÖV megyei elnöke, a megyei tanács ipari osztályának, és az MTH iskolának képviselője. A megyei vezetőség beszámolóját Medgyessi János a KIOSZ me­gyei titkárságának vezetője tar­totta. Az értekezletről holnapi szá­munkban részletesen beszámo­lunk. A. nyíregyházi színház e havi műsorán Shaw darab — jön a KISZ központi együttese, — Mozart: V arázsíüvola November még hátralévő nap­jain kilenc előadás lesz a nyír­egyházi Móricz Zsigmond Szín­házban. Elsőnek következik a debreceni Csokonai Színház tár­sulatának előadása. Shaw: War- renné mesterségé című darabját mutatják be premier előadásban, a Madách bérlet érvényével, 18-án este 7 órakor. Ugyanez a darab 19-én a József Attila, 20-án a Vörösmarthy bérletben lesz megismételve. 21-én Tabi: Különleges világ­nap című vígjátékát adják elő a Csokonai Színház művészed a József Attila bérletben. A budapesti KISZ központi együttes látogat hozzánk 24-én belssakadozó felhőzet Várható időjárás szerda estig: a felhőzet a fővárosban és az or­szág keleti felében is felszakad. Sok helyen reggeli köd. Helyen­ként élénk északi szél. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet szerdán 6—10 fok között. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MAI MŰSORA: _ Keletmagyarországi krónika. — őszi dalok, őszi melódiák. — Fórum. Ifjúsági műsor. — Nagy mesterek. — remekművek. Bee­thoven: Hegedűverseny. délután fél négy és este fél nyolc órai kezdettel rendezen­dő előadásaival. Másnap Mozart: Varázsfuvola című operáját a Madách bérletben mutatja be a Csokonai Színház. 27-én a Dé­ryné Színház új produkcióját lát­hatjuk. Mikszáth: Tavaszi rügyeik című írásának színpadi változa­tát. Délután három órai kezdet­tel ifjúsági, este nyolc órai kez­dettel rendes előadást tartanák. 28-án Holéczy Ákos és tánczene­kara jön Budapestről, Kovács Erzsi, Psota Irén, Majláth Jenő felléptével. Délután fél hat és este fél kilenckor kezdődnek az előadásaik. Végül 30-án Mozart: Varázsfu­vola című operáját mutatják be ismét a debreceniek, a Vörös­marthy bérletben. ­KELETMAGYARORSZÁG a Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmar megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: Bálint Lajos. Kiadja: a Keletmagyarország Lap­kiadó Vállalat Felelős kiadó: Farkas Pál. Szerkesztőség- Nyíregyháza, Sztálin tér 21. Tel- 16-70. 16-71. 16-7‘i. Kiadóhivatal: Nyíregyháza. ZsdanoV u. 1. Tel: 30-60. Kéziratot nem őrzőnk meg, és nem adunk vissza. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. szahoics-szatmar megyei Nyomda­ipari Vállalat. Nyíregyháza, Dózsa György u. S. Mozik műsora BÉKE MOZI: Ballada a katonáról. Magyarul beszélő díjnyertes szovjet film. Előadások kezdete: fél 5, fél 7. fél 9 órakor. DÓZSA MOZI: Fatima. Könnyes szerelmi történet a múlt -szá­zadból. Színes szovjet film. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. GORKIJ MOZI: Különös hajótöröttek. Kacagtatóan szellemes, öt­letes színes angol filmszatíra. Előadások kezdete: 4. 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ: Meztelen igazság. Egy zsaroló, zugújságíró botrányai. Angol filmszatíra. Előadások kezdete: tél 6 es fel b órakor. ' 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom