Kelet-Magyarország, 1960. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-23 / 225. szám
A MEGYE sportja A Toldi Miklós jelvényszerző mozgalomról NAPLÓ I960, szeptember 33, péntek. Névnap: TEKLA. A NAP ESEMÉNYEI: 1399. szeptember 24-én kezdődött és 39-én fejeződött be az Osztrák Szociáldemokrata Párt briinni kongresszusa, amelyen a nemzetiségi programot dolgozták ki. x ★ böki kartárs eltévedt — Mondja már kedves bátyám, jó irányba megyünk mi Tiszaadony felé? — Hiszen ott vannak — nevet. — Hát akkor meg a mi a fenéért a falu közepére rakják ki a Tiszaadonyba vezető út jelzőtábláját?- Ott van az már kérem Isten tudja mióta. Ugyanis valamikor itt kezdődött a falu, s azóta nem vették le. Az illetékesek, úgy látszik, műemléknek nyilvánították már ezt a táblát is. . * LJ ISKOLÁBAN kezdték az idei tanévet a tiszaadonyi tanulók. Állami költséggel 760 ezer forintért most kapott új iskolát a falu, melyben a két tanterem mellett nevelői lakást is építettek. Ezzel együtt most már 4 tanterem van a fauban és zavartalanul folyhat a tanítás. ★ SZORGOSAK AZ EPERJES- KEI ASSZONYOK. Az eperjes- kei nótanács kezdeményezésére brigádot szerveztek az asszonyok. s hozzáláttak a termelő- szövetkezet 300 hold burgonyájának a felszedéséhez. Rogy gyorsan végezzenek a munkával, felkeresték a falu sok asszonyát és beszervezték őket a közös brigádba. ★ ÉRDEKES KÖZSÉG Szabolcs- Szatmár megyében Fejércse. A vásárosnaményi járás kis falujának közös közigazgatása van a szomszédos Hetével. Feiércse le- lekszáma 195, melyből 106 a nő, s ennek ellenére mégis kevés nő vesz részt a vezetésben. ir ŰJRA AZ OKTATÄS SZOLGÁLATÁBA állítják a Baikányi Állami Gazdaság nagykállói üzemegységének, volt szakiskoláját. Itt lesznek azok a továbbképző tanfolyamok, amelyeken a legfejlettebb mezőgazdasági ismereteket sajátítják maid cl a szakemberek. ★ KÉPKERETGY ÁRTÖ részleget létesít a Kisvárdai Vegyesipari Vállalat. 1961—62-ben már közel 100 dolgozónak tudnak majd munkát adni. Később további 100 fővel kívánják emelni a foglalkoztatottak létszámát. * SEGÍTIK AZ ISKOLÁT a nyirtiirai lány-tanulók. A most épülő kéttantermes iskola részere a felső tagozaton tanuló lányok készítik el a szükséges füg gönyökct, Gombkötő Ferencné tanítónő vezetésével. ir GÄRDOS MÁRIA írónő a nemzetközi nőmozgalom régi harcosa tart előadást szeptember 26-án délután Nyíregyházán az SZMT székházban. A Közalkalmazottak Szakszervezetének rendezésében a nemzetközi némoz- gaiomról, a nők harcáról és helyzetéről tart előadást. Megjeleni az idei gazdasági év must és borfelvásárlási árrendeieu Érdemes szerződést kötni ; Tokajhegyaljai Állami Pincegaz dasággal, ugyanis 10 százalékka magasabb árat fizet a szerződőt mustért, borért és még műveié si előleget is ad. Az utolst mustszerződéskötési nap szeptember 30. A szerződéskötés és a szerződött áru leszállítása között legalább 10 napnak kei eltelnie. Az idei szüret zökkenőmentes lebonyolítása érdekében a pince- gazdaság a megye területén három mustfelvásárló brigádot létesít, ezenkívül felvásárlás lesz még a nyíregyházi, napkori és sóstóhegyi pincészeteknél. Az I. sz. brigád telephelye Üjfehértó és Nagykálló, a H-sé Kisvár- da, Mátészalka, a III-sé pedig Nyírbátor és Barabás. Az átvevőhely működésének helyét, idejét, valamint a szüret időpontját a nevezett községek tanácsai hirdetés útján közük a termelőkkel. Felhívják a termelők figyelmét, hogy a pincészet direkttermő, vagy azzal fertőzött mustot nem vásárol és ezért a hazai és direkttermő szőlőket feltétlenül külön szüreteljék. „SZÁZHÁZAS LAKODALOM” NYÍREGYHÁZÁN. 25-én, vasárnap este az Állami Déryné Színház művészei bemutatják Nyíregyházán Simon Magda: Százházas lakodalom című 3 felvonásos színművét. Az előadás a Móricz Zsigmond Színházban lesz este 7 órai kezdettel. A TÖMEGEK SPORTFOGL ALK ŐZTATOTTS AGÁNAK GONDOLATA NEM ÜJKELETÜ. Az utóbbi tizenkét évben történtek ilyenirányú kezdeményezések, mint például a Munkára Harcra Kész sportmozgalom és a különböző jelvény- szerző versenyek. Az MHK érdeme, hogy felkeltette sokezer fiatalban a sportolási igényt, rászorította az edzőket, hogy más sportágakkal is foglalkozzanak, segítette a sokoldalúságra való nevelés gondolatát. Voltak azonban hibái is, nem támasztott különösebb követelményt, túlságosan alacsonyak voltak a szintek. Ha valaki rászánta magát, hogy kimenjen a sporttelepre, minden nehézség nélkül, egyszeri alkalommal megszerezhette a jelvényt. A tervezett új, Toldi Miklós testnevelési mozgalom viszont már hatéves kortól mindenkinek biztosítja a rendszeres, egész éven át tartó sporttevékenységet. Legfontosabb alapelve az önkéntesség, a résztvevő 10 forint résztvételi díj lefizetése ellenében használhatja a kijelölt sportlétesítményeket, igénybe veheti azok felszereléseit és igényelheti az edzők segítségét. A TOLDI MIKLÓS TEST- NEVELÉSI MOZGALOM azzal, hogy két éven belül lehet például megszerezni a vasjelvényt és négy év alatt az előkészítő jelvény egyes fokozatait, továbbá, hogy az egyes jelvényfokozatoknak megfelelő követelményeket csak meghatározott sorrendben lehet teljesíteni, biztosítja a rendszerességet, fokozatosságot. Mindenki kedvének, képességeinek megfelelő sportágat választhat akár egyéni, akár csapatsportban. Nagy lehetőség nyílik a természetkedvelőknek is: a természetjáráson kívül a túrázás összes válfaja szerepel a teljesíthető követelmények között. Egy-egy jelvénytípus megszerzéséhez bizonyos ponlszám elérése szükséges, a vas jel vényhez például 100 pontot kell elérni. Ha valaki egyéni sportágban részt vesz valamelyik versenyszámban — s a versenyt be is fejezi — 2 pontot kap. Minden befejezett csapatmérkőzésért 4 pontot, minden gyalogosan megtett kilométerért 1 pontot, a munkahelyi testnevelésben 24 alkalommal való részvételért 10 pontot kap a résztvevő. A pontozásos értékelésből minden résztvevő tudja, mit kell teljesítenie, s hogy mennyi pontot szerzett. AZ ŰJ MOZGALOM LEHETŐSÉGET NYÚJT egyrészt a sportművelfseg fejlesztéséhez is a résztvevők érdeklődési körének megfelelő, évenként egy 'sportszakmai előadás meghallgatásával, másrészt segíti a sportszervezetek káderutánpótlását is azzal, hogy a mozgalmon belül lehetőséget biztosít társadalmi jellegű edzői, versenybírói, játékvezetői képesítés megszerzéséhez. A teljesítmények adminisztrációja is lényegesen egyszerűbb, könnyű és áttekinthető. A jelentkező a részvételi díj kifizetésekor igazolványt kap, felszerelve a szükséges betétlapokkal. Az egyes teljesítése^ két beírják a lapokra, s amennyiben a résztvevő a szükséges pontszámot elérte, megkapja a megfelelő típusú jelvényt. A Toldi Miklós testnevelési mozgalom biztosítja a tömegek; rendszeres sportolási lehetőségét. Segít a fiatalabbaknak,- hogy megismerkedjenek a sportolás különböző területeivel, az idősebbeknek pedig, hogy szabad idejüket helyesen, rendszeres sportolással használják ki. SZERTE AZ ORSZÁGBAN MEGINDULT A MOZGALOM ELŐKÉSZÍTÉSE. Fizikai munkások, pedagógusok, orvosok, mérnökök teszik meg észrevételeiket, javaslataikat, melyekkel szeretnék elősegíteni, hogy az új, Toldi Miklós testnevelési mozgalom / minden eddigi tömegsport-rendezvénynél nagyobb sikert érjen meg. Kérjük olvasóinkat, a megye sportszerető enibereit, főleg a sportolni vágyó ifjúságot, hogy küldjék el észrevételeiket, javaslataikat szerkesztőségünkhöz, s azok leközlésével járuljunk hozzá az úi testnevelési rendszer sikeréhez. Hétvégi sportműsor sort megyénk koronglövői nyitják meg. Ök már a mai napon versenyezni fognak. Budapestre utaztak, ahol a Margitszigeten részt vesznek az országos csapatbajnokság döntőjén. Megyénk tizenkét koronglövője könnyen örömet és dicsőséget szerezhet, a szabolcsi színeknek, hiszen — ezt az érdekesség kedvéért is meg kell jegyezni — 23 pontos előnnyel indultak az országos Eddig túlnyomórészt a labdarúgó bajnoki mérkőzések jelentették megyénk életében a hétvégi sporteseményeket. A mostani hétvége azonban már bővelkedik sporteseményekben, s úgyszólván az okoz dilemmát a megyeszékhely sportkedvelőinek, hogy a különféle sportesemények közül melyiket válasszák, melyikre is menjenek el. Szinte alig van olyan sportág, melynek versenyzői pihennének ezen a vasárnapon. A hétvégi sportműAtlétika: Délelőtt 10 órakor a Vasutas Sporttelepen rendezik meg a megyei felnőtt és ifi atlétikai pályabajnokságot. Kerékpár: Délelőtt 10 órakor bonyolítják le az ez évi megyei túrabajnokságot a sóstói erdőben, s ugyanitt osztják ki a 10 fordulós megyei kerékpáros pontszerző verseny díjait. Kézilabda: Délelőtt 9 órakor a Stadionban Nyíregyház Munkás —Üjfehértó megyei bajnoki férfi mérkőzés. Délelőtt IC órakor Nyíregyházi Spartacus—Kisker megyei bajnoki női mérkőzés, délelőtt 11 órakor Nyíregyházi Vasvári SK—Nagykálló megyei bajnoki férfi mérkőzés. Kisvárdán fél 11 órakor Kisvárdai Vasas—Nyíregyházi ITSK megyei bajnoki férfi mérkőzés, Vásáros- naményban délelőtt 11 órakor Vásárosnamény—Nyíregyházi Dohánygyár, megyei bajnoki női mérkőzés. Szpartakiád: Délelőtt 10 órakor a bujtosi Dózsa Sporttelepen kerül sora megyei termelőszövetkezeti szpartakiád döntőjére atlétika és röplabda sportágakban. Kerékpárban a naményi műúton rendezik meg a döntőt 11 órai kezdettel. Röplabda: Délelőtt 9 órai kezdettel a Stadionban Nyíregyházi Spartacus—Szegedi Juta NB II-ős férfi, bajnoki mérkőzés, utána ugyanott 10 órakor Nyíregyházi Spartacus—Budapesti Május 1. Ruhagyár, női NB II-ős bajnoki mérkőzés. Teke: A volt SZSE pályán délelőtt 9 órakor: Nyíregyházi Munkás—Ganz MÁVAG NB II-ős mérkőzés. A Spartacus NB II-ős csapata Budapesten játszik bajnoki mérkőzést. Az Építők, a Postás és a Dózsa pályákon 9 órától megyei bajnoki mérkőzéseket bonyolítanak le a kiírt sorsolás szerint. NB II: Nyíregyházi Spartacus —Szolnok. Nyíregyháza, Stadion, délután fél 4 órai kezdettel. Előtte fél 2 órai kezdettel Nyíregyházi Spartacus II.—Tiszavas- vári megyei bajnoki mérkőzés. NB III: Kisvárdai VasasDebreceni Honvéd, Kisvárda, délután fél 4 órai kezdettel. Püspökladány—Tiszalök, Püspökladányban, délután fél 4 órai kezdettel. Megyei I. osztályban: Balkány —Nagykálló. Balkányban, fél 4 órai kezdette!. Vásárosnamény— Nyíregyházi Munkás, Vásárosnamény ban, délután fél 4 órai kezLabdarúgás dettel. Mándok—Nyíregyház! VSC, Záhonyban, kezdési időpont nem érkezett be. Nyírbátori Spartacus—Nagyecsed, Nyírbátorban, délután fél 4 órakor. Nagyhalász—Fehérgyarmat, Nagyhalászban, délután fél 4 órakor. Mátészalkai TK—Nyírbátori Dózsa. Mátészalkán, fél 4 órakor. Nyírtass—Ny írbogdány, Nyírtasson, délután fél 4 órakor. Honvéd Asztalos SE—Nyírmada. Nyírteleken, délután fél 4 órakor. Nyíregyházi Spartacus II.— Tiszavasván, Nyíregyházán a Stadionban délután léi 2 órakor. <9 MAI Ultis nemzet vagyunk őket, mert ezt zokon veszik. A harmadik alcsoport tagjai a kocsmaasztal mellett az ötödik rizlingíröccs után a betlit is durhmarsnak látják. A legnépesebb a házi-ultisox tabora. Ide sorolhatók azoií a házigazdák, akik ismerőseiket áinok módón lakásukba csalják, hogy ott tíz- húsznlleres alapon derekasan kifoszthassák őket. Az ultisok réme a kibicek siserahada. Ök azok, akik közbe- szóíásukkal a legszebb pirosnegyven- százuliiba is belerondítanak, s akik miatt még hat aduval is elbukhatjuk a zöld ultimót. Napjainkban békés építő munkánk fontos és sajátságos része lett az ultimó- zás. Épülő gyáraink, iskoláink, fejlődő gazdaságaink árnyékában izzik a piros ulti, s már nem sima makkbetli, hanem szilárd redurh- mars vagyunk az ultizás frontján. Húsz belével... *y. i gyredurhmars kedvéért állják a feleségek tekintetének dühös kereszttüzét és kivilá- gos-virradatig szívesen csapják a „blattot”. A magyar állampolgárt'k két főcsoportba oszthatók: a) aki még nem tud ultizni. Ebbe a csoportba a kéthetes újszülöttek tartoznak, b) aki tud ultizni, vagy legalábbis ezt állítja magáról. Ide tartozik a többi. A második főcsoport első alcsoportjába a vonat-vadászok tartoznak. Ezek azok a mindenre elszánt emberek, akik a kezükben Nyirpangapuszta és Latyakfalva kozott kártyapaklit csattogtatva partnerekre vadásznak. De különben minden vonaton megtalálhatjuk őket. A második alcsoport a hivatali ultisok alcsoportja, akik, míg a bezárt iroda ajtaja előtt az ügyfelek szitkozódnak, bent az irodában fontos tökultival foglalatoskodnak. Ilyenkor nem illik piszlicsáré termelési ügyekkel zavarni Mi már voltunk lovasnemzet és nyereg alatt puhítottuk a bécsi szeletet a bécsiekkel együtt, voltunk Isten ostora és Európa védőpajzsa, — most pedig ultis nemzet vagyunk. Míg azelőtt őseink honfoglalással, hon ostorozással és seregek eloáholásával foglalkoztak, most a Kárpátmedence, s főleg a Duna—Tisza tája harsány rebetlik és kontra-ultimók csatazajától hangos. Ultiznak a nagyszülők és az unokák, két temetés közben mondja be az ultimót a sírásó, s az előadó, mielőtt megfúrná az osztályvezetőjét, előbb elfogja a piros ultiját. Aki azt akarja, hogy hosszúéletű legyen a vállalatnál, nem kontráz- jza meg főnöke negy- ivenszázát, de a belliinél leteszi a piros jászt és a piros ki- irállyal indul, sőt még a kontrába is [türelmesen beie! nyugszik. í Magyarországon az íultisoknak több válfaja ismeretes. Egyeben mindannyian 'megegyeznek: egy Szombati sport esemény eh dettel. Kézilabda: Délután 16 órakor a stadionban Nyíregyházi Spartacus—Nyíregyházi ITSK férfi, megyei bajnoki mérkőzés A vasárnap sportja Asztalitenisz: Az Irodaház! nagytermében rendezik meg a Nyíregyházi Munkás—Szegedi Kender NB II-ős férfi csapatbajnoki mérkőzést, 17 órai kéz- *