Kelet-Magyarország, 1960. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-23 / 225. szám
A szerződöttnél 350 mázsával több gabonát ad az államnak a kislélai Tsz A kislétai Rákóczi Tsz-ben kőiéi 900 hóidon termeltek az idén kalászSst. Mintegy 300 mázsával több kenyérgabona termett, mint «mennyire számítottak. Az egy »Munkaegységre tervezett búza és #ózs mennyiség sem került kiosztásra, mert időközben másért is kaptak a tagok kenyérnek valót; az aratásnál bevezették a ' premizálást, aminek nemcsak az lett az eredménye, hogy hat nap alatt 1 learatták ezt a nagy területet hanem az is, hogy sok gabonát osztottak ki prémiumként. A tervezett 3 kiló helyett csak 2,5 kilót osztottak ki egy munkaegységre, mert a prémiummal együtt ennyi is fedezi csaknem minden családnál az évi kenyér- < gabona szükségletet. Ha esetleg néhány családnál mégis kevésnek bizonyulna ez a mennyiség, lesz miből pótolni, mert 70 mázsa rozsot és 30 mázsa búzát tartalékolnak. Ilyen körülmények között természetes, hogy értékesítési tervüket túlteljesítik. A szerződött 300 mázsa kenyérgabona helyett ötszáz mázsát adtak el eddig az államnak, de még további 150 mázsát adnak el. Szépen haladnak a jövő évi kenyér megalapozásával; 200 hold rozsot és 50 hold árpát vetettek eddig, további 300 hold pedig már elő van készítve a vetéshez. Hét traktor szánt a té- eszben, ebből négy éjjel-nappal, vagyis két műszakban, egy traktor pedig egy 24 soros géppel vet. Ziita, Gyilgye és Tiszadob modern tejcsarnokot kapott, a mátészalkai tejüzemben karbantartómühelyt és gépraktárt építenek Itönek a falok Fut a dömper, s szalagon cipelik az anyagot. Ki tudja, hány mázsát, tonnát, s vagont elszállítottak mái icu, a színhelyre, a záhonyi munkáslakóházak építéséhez. Mert az igényli, valósággal falja a meszet, homokot, cementet, s a betont, hogy minél szilárdabb legyen az épület, amelyben holnap már gyermekek csivitelnek. s otthont rak a vasutas, az átrakó * segédmunkása,- a záhonyi családok sora. Bokor Dezső, az építkezés művezetője a kérdésre, hogy meddig maradnak itt, a megye határállomásán az állványok, azt válaszolja, hogy míg nyugdíjba nem mennek a mostani építők. Pedig még igen fiatalok; de az is lehet, hogy még jónéhány évvel később is folyik majd a munka Záhonyban, mert új é* így születik az új utca. A Szabolcs-Szatmar megyei Tejipari Vállalat ebben az évben három új, modern tej csarnok építését vette tervbe. Modern felszereléssel, elektromos vízmelegítőkkel látták el a zaj- tai és a gyügyei tejcsarnokot. Egy-egy tejcsarnok felépítése 200 ezer forintba került. A harmadik tejcsarnok Tiszadobon épül, s novemberben már üzemelni fog. Ezen kívül 100 ezer forintos költséggel karbantartó műhelyt és gépraktárt kapott a mátészalkai tejüzem. A nyíregyházi üzemben a fürdő és az öltözőrészt építik át tágasabbra, amire csaknem 150 ezer forintot költenek. Az első félév eredménye: több mint 32 ezer bébi és lánykámba Sikeresen teljesítette első féléves tervét a Szabolcs-Szatmár megyei Népművészeti és Háziipari Szövetkezet. Exportra készítettek több mint 3 ezer ruháskosarat, csaknem ennyi kesztyűt. Az önkiszolgáló és virágboltok részére gyártottak közel 9 ezer kosarat és félmillió liter üveget fontak be. Ez idő alatt 2700 pullovert és olaszkát, valamint közel ezer szövött sálat adtak át a forgalomnak. Ezen kívül több tízszer bébi és lányka ruha és nadrág készült a szövetkezet üzemeiben és 17 ezer művészi paszabi és beregi árut termeltek. 4 holnap panorámája. új lakások, középületek, üzletek, sőt üzletházak kellenek..; A szocialista brigád mozgalom helyzete az építőipari vállalatoknál Nagy eredményt értek el eddig is. Sártenger, iszap helyén nőnek a falak, szépülnek a lakások. Többségében két szoba, Összkomfort, az állatoknak ólak, olyanok, hogy azelőtt talán még emberek js ellaktak volna bennük. (Sajnos, a múltban sokkal rosszabban is laktak!) Az új lakásokat csakhamar nyolcvanöt család foglalja el. Uzletháza is les; az úi telépnek, cukrászdával, eszpresszóval, fűszer és divatáru boltokkal, s minden szükségessel. A telep orvosi rendelőt kap, már ki is szemelték az új doktor lakását S nem messze innen készül az új üzemi konyha. A legkorszerűbbek egyike, hiszen teljesen gépesített, s ezer ember étkezhet itt hamarosan a legkényelmesebb körülmények között. Parkíroznak, gyeptégláznak az épületek körül, hogy a környezet w méltó legyen a lakásokhoz. Ez a helyzet ma. Mi lasz holnap? Megkezdik az új munkásszállás és fürdő, valamint újabb harminc lakás, óvoda, napköziEgy kus/.uog tanácskozásról Az Építők Szakszervezetének megyei bizottsága értekezletet tartott a szocialista br'gádmoz- galom helyzetéről. A tapasztalatok kicserélése és r feladatok megbeszélése érdekében meghívták a vállalatok gazdasági, pártós szakszervezeti vezetőit is. Scheibli István, a szakszervezet titkára beszámolt arról, hogy az első brigád a megyében egy éve alakult meg a Közúti Üzemi Vállalatnál. A megyében jelenleg huszonöt brigád működik az építőiparban. A Közúti Üzemi Vállalatnál három, a Közúti Igazgatóságnál öt, a mélyépítőknél hét, a Megyei Építőipari Vállalatnál nyolc és az Építő és Szerelő Vállalatnál kettő. Öt útépítő, négy kőműves, hat segédmunkás, öt kubikos, egy-egy ács, lakatos, bádogos, szerelő és vasbetcnsze’elő brigádban összesen kettőszázhar- mincnégy dolgozó van. Ezek közül két brigád már elnyerte a szocialista munka b: gád címet. A brigádok számszerű fejlődése kielégítő, de tartalmilag sok hiányosság van a munkájukban. A hibák abból eredtek, hogy a mozgalomra vonatkozó korábbi irányelvek nem voltak elég konkrétak, így a vállalatok gazdasági, párt- és szakszervezeti vezetői nem tudtak jól foglalkozni a brigádok szervezésével és munkájuk segítésével. A SZOT elnöksége által nemrég nyilvánosságra hozott új irányelvek alapján előrehaladásra lehet számítani. Meg (teli ismertetni az irányelveket a versenyző brigádokkal Az értekezleten megállapították, hogy az első lépés most: tanulmányozni az új irányelveket és megismert*uii el-őscrban a kitüntető cím elnyeréséért versenyző brigádokkal. Az új irányelvekben megvan az, hogy a brigádok vállalása úgy ió, ha azt a brigád tagjai maguk készítik. el. Fontos, hogy vállalásuk konkrét legyen, mert az általános megfogalmazású vállalás, mint például: „A brigád minden tagja élen jár a termelésben, szakmailag és politikailag képezi magát” stb., nehezen ellenőrizhető. Szocialista módon dolgozni. tanulni és élni, — ezek a fő szempontok a vállalásnál. A szakszervezet a tapasztalatok alapján javasolja, hogy a brigádok termelési jellegű vállalásaiban az alábbiak szerepeljenek: az építési határidő lerövidítése: mit és hogyan fognak megtakarítani; kiknek adják át munkamódszerüket; mit valósítanak meg az újítási feladattervből; milyen szakmai és politikai továbbképzésen vesznek részt. Több szakszervezeti titkár is kérte az értekezleten, hogy a vállalatok gazdasági vezetői a brigádok tagjait úgy ossza* be munkára, hogy továbbtanulásuk és a brigáddal az együttműködésük biztosított legyen. Ügy látják, hogy a tanulás, a műveltség növelése terén van a legnagyobb elmaradás a brigádokban. Hasonlóan többen is elmondták azt a problémát, hogy a műszakiak részéről nem kapják meg a brigádok a megfelelő segítséget. A .tapasztalatok alapján, a mozgalom jobb segítése éideké- ben a szakszervezet elnöksége határozatot hozott. Többek között: A soronlévő termelési értekezleteken ismertessék a szak- szervezetek a szocialista brígád- mozgaloqjra vonatkozó új irányelveket. A szakszervezeti műszaki és kultűrfelelősök javítsák meg az együttműködést, segítsék jobban a szocialista munkabrigádokat. A szakszervezeti bizottságok vizsgálják felül a brigádok vállalásait, és a brigád- tagokkal módosíttassák az új irányelveknek megfelelően. Gondoskodjanak minden vállalatnál ,e brigádok munkájának értékeléséről, eredményeik nyilvános- ságrahozataláról. A szakszervezet elnöksége kéri a párttitkár elvtársakat, hogy legyenek ténylegesen politikai irányítói ennek a nagyszerű mozgalomnak, javaslataikkal segítsék a gazdasági vezetőket és a szakszeri ezeti bizottságokat. Segítsenek a műszakiakkal megértetni, hegy az ő közreműködésükkel sikeresebben fog előreha-' ladni a szocialista brigádmozgalom. Elhatározták az értekezleten, jhogy megszervezik a vállalnak közötti tapasztalatcserét, és a közeljövőben a megyei bizottság ta- paszalatcsereértekezletet mg tartani a szocialista brigádok tagjaival. Ma még csak falak — rövi Azelőtt itt semmi sem volt. Most meg? Most van, csak győzzük számolni. Tizenhárom egyemeletes, két kétemeletes bérház készül, amellett, hogy a fel- szabadulás után már épült itt bőven ház. Az egész új vasutas telep. A mostaniak azonban sokkal szebbek. korszerűbbek. desen jóhírű munkásétterem, otthon és állomásépület falainak felhúzását. Az építők — a megyei építőipari vállalat dolgozói — vállalják a határidők megrövidítését. Hamarosan beköltözhetnek az új lakók, aztán tovább épül Záhony. Míg csak város nem lesz.;, Kopka J. Foto: Hammel, Sikeres (oj<ísJeh í*p«elés flarabé* környékén A barabási körzeti földművesszövetkezethez négy termelőszövetkezeti község tartozik. A szövetkezet nem akar szegyent vallania tojás- ép baromi telvásái- lással, ezért a felvásárlással megbízottak rendszeresen felkeresik a tsz-tagokat. A látogatás hasznosnak bizonyult, mert a négy mázsa előirányzattal szemben több, mint 5 mázsa baromfit vettek át eddig. A negyedévi ojásfelvásárlással sem lesz baj, időben teljesítik a tervet. *