Kelet-Magyarország, 1960. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)
1960-09-22 / 224. szám
(Folytatás n 1. oldalról) tiokolt „a szabadság jótéteményéről”. Kijelentette, hogy a szabadság elnyerése felelősséget ró az lij államokra a népek családjában: váló fejlődésükért. Az amerikai küldött azonban egy szóval sem említette annak szükségességét. hogy végérvényesen felszabadítsák Afrika népeit a gyarmati uralom alól. Az esii ülés utolsó felszólalója a finn küldött volt. Beszéde után az, ülést magyar idő szerint szerda-hajnali 1,45 órára halasztották él. New York, (MTI): Az ENSZ- közgyűlés 15. ülésszakának hétfő esti megnyitó ülésén a 14 új tagállam' felvétele után szünet következett, majd az ülés magyar Ezután Novotny köztársasági elnök, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság küldöttségének vezetője mondott beszédet. New York, (CTK): Novotny elnök az Albán Népköztársaság, a Belorusz SZSZK, a Bolgár Nép- köztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Lengyel Nép- köztársaság, a Román Népköz- társaság és az Ukrán SZSZK küldöttsége nevében üdvözölte a most felvett új tagállamokat. — A hosszú éveken át vívott Éttmzeti szabadságharc — mondotta —, amelyben Afrika népei «óriási áldozatokat hoztak, nem ■volt hiábavaló és győzelemmel ^végződött. Az új afrikai államok felvétele ebbe a szervezetibe megerősíti azt a tényt is, hogy » nemzetközi fejlődést nem lehet feltartóztatni és hiábaidő szerint szerdán hajnali 1,45 órakor folytatta munkáját. Két perccel az ülés kezdete előtt Hruscsov — altit a fotóriporterek hada kísért — belépett a terembe és elfoglalta helyé*-. A szovjet küldöttség vezetőjének pontossága magára vonta a sajtó képviselőinek figyelmét, mert akkor a küldöttségek egyharma- da még nem volt az ülésteremben. A hajnali ülésen elsőnek — nyugati tudósítások szerint Col- da Meir asszony izraeli külügyminiszter, majd Fekini líbiai küldött szólalt fel. Fekini reményét fejezte ki, hogy az új tagállamok felvétele segíti majd az Egyesült Nemzetek Szervezetét az algériai probléma megoldásában. sínylődnek. Hangsúlyozta, hogy az ENSZ-nek az egész világ haladó erőire támaszkodva kötelessége, hogy e területek szabadságtörekvéseit támogassa. Nem kételkedünk benne — mondotta — hogy a nemzeti felszabadító harc hamarosan megünnepelheti a gyarmati rendszer felett aratott végső győzelmét. Mint a TASZSZ jelenti, az ülésen felszólalt Popovics külügyminiszter, Jugoszlávia képviselője. Üdvözölte az új tagállamokat és kijelentette, hogy Afrika népei függetlenségi harcukban nem állnak egyedül, hanem több ország, köztük Jugoszlávia támogatását is élvezik. Befejezésül nyilatkozatot tett, amely, — mint mondotta — nem tartozik ugyan az új tagállamok felvételének kérdéséhez, de mégis nagy- jelentőségű nemcsak Jugoszlávia, hanem az ENSZ többi tagállama szempontjából is. Arról van szó mondotta Popovics, — hogy az Egyesült Államok egészségtelen feltételeket termetett a jugoszláv küldöttség és több más ország küldöttségének. működéséhez. Popovics bejelentette, hogy emiatt megkereséssel fordult Her- ter amerikai külügvminiszterhez és felkérte őt, tájékoztassa erről az Egyesült Államok elnökét is Libanon küldötte — a következő szónok — hangsúlyozta, hogy a nyugat-európai országok és Észak-Amerika fejlődése Afrika és Ázsia fokozott kizsákmányolásának rovására történt, s ugyanakkor e kontinensek népei még mindig nyomorognak és kulturális téren is elmaradottak. Portugália, Pakisztán és Libéria küldöttségének felszólalása után a senkit sem képviselő csavgkajsekista ügynök emelkedett szólásra. Beszéde megkezdésekor a Hruscsov-vezetd szovjet küldöttség, valamint több más küldöttség elhagyta a közgyűlés üléstermét. Hruscsov nyomban szálláshelyére hajtatott. Az ülésen felszólalt még Etiópia, Pakisztán, Guinea, Szudán. Görögország, Törökország, Ghana, Marokkó, Indonézia és Spanyolország képviselője. Valamennyien üdvözölték az ENSZ új tagállamait. A 14 országgal együtt az Egyesült Nemzetek Szervezetének most 96 tagállama van. A spanyol küldött felszólalásával befejeződött az ENSZ-köz- gyűlés jelen ülésszakának első napja. As ENSZ-közgyulés JVoYolny csehszlovák köztársasági elnök beszéde Valóak azok a kísérletek, amelyek célja, hogy gyarmati járomban tartsák a népeket. i t szocialista országok népei lységes rokonszenvvel kísérik Afrika és más kontinensek népeinek felszabadulási mozgalmát, mert’ a múltban ők is hosszú «évekig állhatatosan harcot vív- >(ak felszabadulásukért. Novotny elnök biztosította az *3 államok képviselőit, hogy a szocialista országok hajlandók Velük a legőszintébb együttműködést kifejteni. Ez hozzájárul az új államok gazdasági, kulturális és szociális fejlődéséhez. Kiemelte, hogy a szocialista tábor országai máris jó viszonyt teremtettek Ázsia és Afrika több szabad országával és i ezek s kapcsolatok a kölcsönös megbecsülés és egyenjogúság, a mások belügyeibe való be nem avatkozás, valamint a kölcsönös előnyök és a kölcsönös barátság elvén alapulnak. — Ismételten hangsúlyozni szefetném a szocialista országok kormányainak és népeinek azt a kívánságát — mondotta —, hogy ezek: a minden területre kiterjedő kapcsolatok még jobban elmélyüljenek. Azoknak az országoknak, melyek függetlenségüket most vívták, ki, a gyarmati örökség felszámolásához tartós békére van szükségük, hogy megszilárdíthassák politikai függetlenségüket, s fejlesszék gazdasági és kulturális életüket. Novotny befejezésül elismeréssel nyilatkozott az ázsiai és afrikai népeknek a béke megszilárdításáért vívott harcban betöltött szerepéről. Kiemelte, hogy Afrika egy része, valamint Ázsia és Latiri-Amerika egyes területei még mindig gyarmati rabigában szerdai ülése New York. (MTI): Nyugati hír- ügynökségek jelentik, hogy délelőtt 11,05-kor, magyar idő szerint 16,05-kor megnyílt azENSZ- közgyűlés szerda délelőtti ülése A délelőtti ülésen megválasztották a közgyűlés 13 alelnökét — köztük a Biztonsági Tanács öt állandó tagjának egy-egy képviselőjét —, továbbá a közgyűlés hét bizottságának elnökeit. Ez egyúttal a közgyűlés általános ügyrendi bizottságának megválasztását is jelenti, mert az általános ügyrendi bizottság a közgyűlés elnökéből, alelnökeiből és a köz-gyűlés bizottságainak elnökeiből tevődik össze. A tervek szerint szerdán délután már ülést tartott az általános ügyrendi bizottság, megkezdve az ENSZ-közgyűlés 15. ülésszaka napirendjének összeállítását. Az általános ügyrendi bizottság összeállítja a napirendtervezetet, amelyet azután a közgyűlés hagy jóvá. A szerda délelőtti ülés megnyitása után Boland, a közgyűlés ez évi elnöke bejelentette, hogy az alelnökök és a bízott-» sági elnökök megválasztása előtt felszólalnak az új ENSZ-tagálla- mok — 13 afrikai ország és Ciprus — képviselői. Az első felszólaló Charles Oka- la, a Kameruni Köztársaság külügyminisztere volt. Az ENSZ új tagállamainak képviselői köszönetüket fejezték ki a közgyűlésnek, hogy felvételük mellett szavazott. New York. (MTI): Nyugati hírügynökségek jelentik, hogy az ENSZ-közgyűlés szerda délelőtti ülése, amelyen — mint ismeretes — az ENSZ tizennégy új tagállamának képviselői szólaltak fel — magyar idő szerint 17,52 órakor végétért. herén Jel hő Várható időjárás csütörtök estig: nyugaton több, keleten kevesebb felhő. Néhány helyen eső, zivatar. Mérsékelt szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet holnap nyugaton 15—19, keleten 20—23 fok között. Pillanatfelvételek az ENSZ-ről NEW YORK. (AP—REUTER): Kedd este az ENSZ épüdte előtt mintegy ké száz szemé y rokon- szenvtűntetést rendezett a szocialista országok mellett. A tüntetők táblákat vittek, amelyeken ilyen és ehhez hasonló felíratok voltak olvashatók: „Éljen a békés együttélés!” — „Tiltsanak be minden atomfegyvert!” — „Ne adjanak atomfegyvert Nyugal- Néme országnak!” — „Üdvözöljük Fidel Castrót!” — „El a kezekkel Kongótól!" Hruscsov kedden az ENSZ épületében felkereste a küldöttek társalgóját. Mindenkivel ke- j zet fogott és elsősorban az af- I rikai küldötteket kereste. Szaed Ibrahimot, Csad küldöttét átölelte és tolmács közvetítésével ezeket mondotta neki: „Csodálatos látni fiatal embert olyan felelős megbízatásban, mint amilyent a fiatal ország képviseled je1 ént.” Egy líbiai küldött odalépett Hruscsovhoz és kijedntette: „Líbiai vagyok, arab, de szívem Afrikával érez. Kérem az ön együttműködéséi.” Hruscsov így válaszolt: „Ez meglesz.” Az ENSZ-közgyűlés úi einökéuek sajtóértekezlete New York, (Reuter): Frederick Boland, az ENSZ-közgyűlés új elnöke kedd este sajtóértekezletet tartott. Arra a kérdésre, hogy mint a közgyűlés elnöke msgkísérli-e a jelenlevő kormányfők találkozójának megszervezését, kitérő választ adott, de hozzátette, nem akar elszalasztani egyetlen alkalmat sem, ha hasznos szerepet „ölthet be. Az ENS-közgyüiésen résztvevő küldöttségek közül Japán adta az első diplomáciai fogadást kedden este. A fogadáson megjelent Zorin szovjet külügyminiszterhelyettes, valamint a szocialista országok több diplomatája. Eisenhower ma érkezik iew Yorkba Washington: Hageity, a Fehér Ház szóvivője szerdán közölte, hogy Eisenhower elnök csütörtökön érkezik New Yorkba, ahol még aznap beszédet mond az ENSZ közgyűlésén. Közölték továbbá, hogy az elnök az eredeti tervektől eltérően New Yorkban tölti a péntekre virradó éjszakát. Mint Hagerty mondotta, Eisenhower azért hosszabbítottá meg New York-i tartózkodását, hogy „alkalma legyen találkozni egyes küldöttségek vezetőivel”. A Fehér Ház szóvivője a további részletek elől elzárkózott. AVlc York város lítiumainak üzenete az Ll\SZ-liez New York. (TASZSZ): New York városának az ENSZ-közgyűlés 15. ülésszaka üdvözlésére alakult bizottsága üzenetet intézett Hammarskjöld ENSZ-főtit- kórhoz azzal a céllal, hogy a szóbaniorgó üzenetet terjesszek a közgyűlés résztvevői között. Az üzenet kifejezi, hegy az ország millióinak vágyát tolmácsolja, amikor felhívja a közgyűlést, minden erővel törekedjen a világbéke biztosítására. Q Sza! szervezeti Világszövetség levele Hammarskjöldiiöz Prága. (MTI): Luigi Grassi, a Szakszervezeti Világszövetség titkára az ENSZ 15. közgyűlésének megnyitása alkalmából levelet intézett Dag Hammarskjöldhöz, az ENSZ főtitkárához. A Szak- szervezeti Világszövetség több mirat százmillió tagjának támogatásáról biztosítja az ENSZ közgyűlését minden olyan kezdeményezésben, amely az általános leszerelés tavaly már elfogadott elvének konkrét megvalósítására irányul. A Szakszervezeti Világszövetség üzenetében kéri a közgyűlést, támogassa az algériai ideiglenes kormány javaslatait, tegyen kezdeményező lépéseket az algériai nép önrendelkezési jogának és függetlenségének biztosítására. A Szakszervezeti Világszövetség tiltakozik az ellen, hogy Kongóban az imperialista gyarmattartók érdekeinek védelmére, a törvényes kormány ellen használják fel az ENSZ csapatait. Végül felhívja a közgyűlés figyelmét, hogy a leszerelési tárgyalások sikere és az európai béke érdekében véget kell vetni a fasizmus, a militarizmus és a revansizmus újjáéledésének Nyugat-Németországban. 600 ezer forint nyereségrészesedést osztottak ki a Nyíregyházi Dohánybeváltó* és Fermentáló Vállalatnál Kedden délután, amikor a dohányfermentálóban lecsengették a műszakot, a dolgozók a kultúrtermébe siettek átvenni az 1959/60 gazdasági évben végzett jó munkájukkal szerzett nyereségrészesedést. A vállalat üzemi tanácsa még a gazdasági év elején elkészítette és a dolgozóknak kiadta a nyereségrészesedés feltételére vonatkozó határozatát. Ebben mindenki számára érthetően megmagyarázták, hogy melyek a nyereségrészesedést befolyásoló tényezők. Legfontosabb feladatként az anyagnormák csökkentését és a minőség javítását jelölték meg. Felhívták a figyelmet arra, hogy a dolgozók jó munkájától független tényezők, — mint például a dohánytermelést befolyásoló időjárás, — csökkenthetik a nyereségrészesedés összegét. Tudták a dolgozók, hogy nyereségrészesedést csak az kaphat, aki legalább 75 napot ledolgozott a vállalatnál. Az évi állag- kereset arányában számíthattak a pénzre. Figyelembevették a vállalatnál eltöltött éveket és a munkakört is. öt évi munka után 5, tíz évi munka után már 10 százalékkal többet kaptak a dolgozók. A válogatók 6 százalékkal kaptak többet, mint a többiek. Viszont levontak egy igazolatlan mulasztásért 5 százalékot, háromért 20-at, és egy igazolatlan késésért egy százalékot. Akik négynél több napot mulasztottak, vagy hétnél többször késtek el igazolatlanul, azokat kizárták a nyereségrészesedésből. Az ünnepségen Grasselli Miklós vállalati főmérnök mondott rövid értékelést a gazdasági évben végzett munkáról, amivel elérték, hogy a budapesti és a debreceni vállalatot megelőzve a legtöbb-nyereségrészesedést: 14.9 napi munkabérnek megfelelő összeget kaptak. Közölte, hogy a Dohányipari Igazgatóság gratulál a vállalat dolgozóinak a szép sikerért. Arra kérte a nyereségrészesedésnek örülő dolgozókat, hogy az új gazdasági évben igyekezzenek még jobb eredményeket elérni. összesen 600 ezer forintot osztottak ki a dolgozóknak. __ a nyíregyházi rádió mai MŰSORA Keletmagyarországi krónika. — Ki mit szeret. — Vasutasok a csúcsforgalomért. Riportműsor. Folytatta munkáját az Ei\SZ’köz^iíiléi 15. ülésszaka 2