Kelet-Magyarország, 1960. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-18 / 221. szám

Mért nem fnlyamatss a verseny a ktsz-ehben? Brre « kérdésre keresett vá­laszt a város ktsz-eiben Oláh Géza elvtárs, a KISZÖV szer­vezési osztályának vezetője. Arra a megállapításra jutott, hogy a szövetkezetekben a ve­zetőség nem mondja meg a tagságnak konkrétan, hogy mi­lyen Célok eléréséért versenyez­zenek. Ahol ezt megteszik, a versenyszervező munkára nem fordítanak kellő gondot. Jelenleg a Cipész Ktsz-ről lehet elmondani, hogy ott a dolgozók tudják, milyen célo­kért versenyeznek. A szebb és jobb munkáért versenyzők nö­velik szakmai tudásukat és a legjobbak segítik a gyengéb­be« dolgozókat. A ktsz műhe­lyeinek kollektívái egymással versenyeznek s a szövetkezet egész évre szóló párosverseny- szerződést kötött az Eger és Vidéke Cipész Ktez-szel. A Vegyes Szerelő Szakipari Ktsz negyedszer nyerte el a városi pártbizottság és a KiSZÖV vándorzásziaját. Ered­ményeik a Ili. negyedévben is szépek. Ennek ellenére azt ta­pasztalni a szövetkezetekben, hogy alábbhagyott a verseny­lendület. Ha konkrétan foglal­koznának a versenyvállalások- kal, nemcsak azt mondanák meg a tagságnak, hogy „érjük el a termelékenység 1 száza­lékos növelését és az önkölt- -.ség 2 százalékos csökkentését", kanom ennek a részleteit is ki- -dolgoznák, akkor mégjobb ered­ményeket tudnának elérni. A Textilruházati Ktsz-ben nem folyamatos a verseny. Csak kampányszerűen verse­nyeznek. Az Alkotmány ünne­pe tiszteletére egy hónapig versenyeztek. Most újabb ün­nepre várnak, hogy majd me­gint versenyezzenek. Nem ar­ról van itt sző, hogy nem ál- hatatos versenyzők a szövetke­zet dolgozni! Inkább azt mu­tatja a kanipányosdi, hogy itt sem értették meg a verseny­zés lényegét. Azt, hogy a ver­senyző dolgozók jobban igye­keznek a munkába adni a leg­jobb tudásukat és szorgalmu­kat, ésszerűsítenek, javítanak a minőségen. S az így élért nagyobb eredmények több ke­resetet jelentenek a versenyző dolgozónak, hasznot hoznak a ktsz-nek es a népgazdaságnak. A versennyel elért eredmé­nyek növelik a tagság évvégi nyereség-osztalékát. Az Asztalos Ktsz-ben kere­ken kimondják, hogy munka­verseny a szövetkezetben nincs. A múlt évben a párt­kongresszus tiszteletére verse­nyeztek, azóta nem foglalkoz­nak a versennyel. A KISZÖV vezetőségén is múlik, hogy ezen a helyzeten Nyíregyháza mai sportműsora Asztalitenisz: Délelőtt fél 10 órai kezdettel NB II-ős csapat- bajnoki mérkőzés az Irodaház nagytermében a Nyíregyházi Munkás és a Ganz-MÁVAG fér­fi csapatai között. Modellezés: Gyorsasági repülő és autómodellek megyei bajnok­ságát bonyolítják le délelőtt fél 10 órai kezdettel a Búza téren. Röplabda: A stadionban reggel fél 9 órakor AKÖV—Záhony megyei bajnoki férfi mérkőzés. Utána fél 10 órakor Nyíregyhá­zi Spartacus—MTK NB II-ős, Babot a legmagasabb napi árén vásáréba A TERMÉNYFORGALMI VÁLLALAT Fetcsteges babkészletét értékesítésre szállítsa -*e a raktárainkba. (3390) a szövetkezetek és a szövet­kezeti dolgozók érdekében ja­vítsanak. Valamennyi ktsz ve­zetőségével beszéljenek a ver­seny fontosságáról, hogy fellel- kesüiien szervezzék a versenyt és mozgósítsák tagságukat a magasabb szintek elérésére. Vállalatok, tanácsok, h T&z-ek I ITK/BiB ÄSH EZ bánya­kavicsot m3-ként 17.30 ft-ért szállítunk nyékládházi bányánkból. Cím: AM. KAVICSBÁNYA VÄLLALAT, BUDAPEST, Elmarad Ákos Stefi veudésszereiifése Korábbi értesítések szerint Ákos Stefi énekművésznö szep­tember 22-én bállal egybekötött műsoros estén vendégszerepeit volna Sóstógyógyfürdőn. Tekin­tettel arra, hogy a művésznő vendégszereplését későbbi idő­pontra halasztotta el, a szeptem­ber 22-re tervezett bál elmarad. CSERÉLJE KI régi hibás késpengéit! Űj rozsda-mentes késpengék a budapesti és vidéki ÓRA- ÉS ÉKSZER BOLTOKBAN és a nemesfémjavító részleg­nél. Budapest, V., Gaszev u. 21. sz. (3145) bajnoki női mérkőzés. Ezt kőve­tően fél 11 órakor Nyíregyházi Spartacus—Miskolci YSC NB II-ős férfi bajnoki mérkőzés, Labdarúgás: Délután 15 óra 30 perces kezdéssel bonyolítják le a Nyíregyházi Vasutas—Nyírbátori Spartacus megyei bajnoki labda­rúgó mérkőzést a Vasutas Sport­telepen. A Nyíregyházi Munkás —Mándok megyei bajnoki mér­kőzést a Bocskay úti volt Épí­tők pályáján rendezik 16 órai kez­dettel. Mindkét megyei bajnoki mérkőzés előtt ifjúsági mérkő­zéseket játszanak. Társadalmi munka Sóstón A közelmúltban a Sóstói Für­dő és Üdülő Vállalat azzal for­dult a különböző szervekhez« üzemekhez, vállalatokhoz és hi­vatalokhoz, hogy nyújtsanak se­gítséget a kertészet épülő üveg­házaihoz és a botanikus kert kialakításához. A városi tanács szakszervezeti bizottsága a ta­nács dolgozóival megbeszélte a sóstóiak kérését, s a dolgozók többsége az elsők között egy- egy napos társadalmi munkát ajánlott fel. A felajánlott mun­kát szeptember végéig el is vég­zik. Ha mi »karfa, bsurr LAKÁSA ÍZLÉSES LEGYEN V., Molnár utca 53. Szállítási osztály. (3037) Caáváaxuk a hogy vetéseinket az üszögfertőzés­től megvédj ük. CERLSÄN és GERMBAN nedves, vagy GERMISAN porcsávázószer kitünően bevált az üszögfertözés ellen. • Gabonavetéseinket súlyosan ká­rosító CSÓCSÁROLÖ IRTÁSÁRA H C H-val poroezunk. a Jfc»ei pocok irtáséra kitünően béréit az AOVALWÍ poeokirtószer. Bor keze lésnél bőrbetegségek, borvirág (pimpo- sodás), barnatörés és eceíesedés ellen PANNÓNIA BORKÉNT AB LETTAT használjunk. * Fiioxerát SZÉNKÉNEGGEL irtsuk a gyökérnemes szőlőben és nem immunis talajon. A szénkéneg 50, 100 és 200 lite­res kölcsön vashordóban kerül forgalomba. FESTESSEN A NYÍREGYHÁZI SZOBAFESTŐ ÉS MAZOLÓ Ktsz-siet. Nyírfa tér M. Telefon: 31—SÍ és 11—9«. (3067) Kössünk dohánytermelési szerződést! Magas beváltási árak! Ingyenes cigaretta! Kamatmentes előlegek! Természetbeni juttatások! TERMELŐSZÖVETKEZETEK RÉSZÉRE EZEN FELÜL 20 SZÁZALÉK NAGYÜZEMI FELÁR. (3029) APROHIRDETESEK ÁLLÁS Seobafestő és mázoló szakmunkásokat, óra­béres elszámolásra, he­lyi munkahelyre felve­szünk. Nyíregyházi In­gatlankezelő és Közve­títő Vállalat, Rákóczi u. 23. (3203) A Nyíregyháza és Vi­déke Körzeti Földmű­vesszövetkezet főköny­velőt keres 1960. októ­ber 1-i belépésre. Szö­vetkezet 6-os típusú, fi­zetés kollektív szerint. Felvétel esetén útikölt­séget térítünk. Jelent­kezés hétköznap a Földművesszövetkezet Járási Központjánál, Nyíregyháza, Búza tér 9. Mára. ____________(3202) ÉZIWNal! belepe&re keresi»»* LEHETŐLEG KÖZGAZDASÁGI EGYETEMI VÉGZETTSÉGŰ, VAGY KÖZÉPFOKÚ TERVGAZDASÁGI VIZSGÁVAL RENDELKEZŐ KÖZGAZDÁSZ ELEMZŐT, EGY PÉNZÜGYI ELŐADÓT, VALAMINT EGY BÉRÜGYI ELŐADÓT. JELENTKEZÉS ÍRÁSBAN. MÉSZÖV tervosztályán NYÍREGYHÁZA SZABADSAG-TÉR Z. szám. (3195) Vidéki orvos főzni K tudó alkalmazottat ke ;es. Cím: a Kiadóbar (3141 Szabolcs-Szatmár me­gyei Villanyszerelő Vál­lalat gyakorlattal ren­delkező műszaki rajzo­lót felvesz. (3139) A Szabolcsmegyei "Tú­szért Vállalat keres élelmiszer szak­mában SZAKKÉP­ZETT KERESKEDŐT, nyíregyházi, kisvárdai és mátészalkai fiókjai­hoz. Jelentkezésnél er­kölcsi és működési bi­zonyítvány szükséges. Útiköltséget csak alkal­maztatás esetén térí­tünk. Jelentkezni a fel­sorolt fiókok telephe­lyein, vagy a Köz­pontban, Nyíregyháza, Irodaház, IL em. 204 lehet. (3129) Tiszaszalka és Vidéke Körzeti Földművesszö­vetkezet keres Tisza- szalkára szakképzett boltost, vegyesboltba, önkiszolgáló fűszer-cse­mege boltba. Jelentke­zés személyesen. Erköl­csi bizonyítvány szüksé­ges. Alkalmazás azon­nal. Keresünk továbbá szakképzett cukrászt is. (3140) nyíregyházi TÜZÉP VÁLLALAT beruházási előadót VESZ FEL. A NYÍREGYHÁZI TÜZÉP KÖZPONT IRODAHÁZ földszint 24-es szobában. _______________(3207) EGYÉB Debrecen, Csapókért, Polgár u. 13. sz. két­szobás kertes, beköltöz­hető családi ház eladó. Érdeklődni: vasárnap, (3142) Kalinin u. 43. sz. ház áthelyezés miatt eladó. Kétszoba, konyha be­költözhető, (3185) Azonnal beköltözhető szabadrendelkezésű ház mellékhelyiségekkel bor­házzal, pincével, teljes felszereléssel, 1300 négy­szögöl szőlő gyümöl­csös terméssel eladó. Matolcsi Mihály, sóstó­hegy, állomás mellett. (3165) Eladó Zsdánov u. 21« ház. Részben beköltözz- hető. Érdeklődni: udva­rt lakásban. (3130) Alig használt „Ori­on“ gyártmányú le- mezjátszós rádió eladó. Sallai út 14. (Fried­mann telep.) (3205) Méhcsaládok, jól be­telelve, fiatal anyák­kal eladók. 20 Hunor rakodó, 10 Kisboconádl fekvő kaptarakban. Nagy György, Rohod. (3201) Három szárnyas, bar­na, fényezett modem toalett tükör eladó. En­gels U. 7. (3204) Elcserélném budapesti egyszoba félkomfortos VI. kerületi lakásomat nyíregyházi egy vagy kétszobásért Bódiné. Nyíregyháza Katona u« 5- (3*0*) Agybetét sodronyt mé­ret után készítek és javítást vállalok. Kra- jecz Mihály, Nyíregy­háza, Lenin tér 1*. (3102) A FÜSZÉRT Vállalat 3 személygépkocsi ré­szére GARÁZST KB- RÉS. Ez ügyben a bér­beadókat minden nap 0 órától 16 óráig fogad­juk. Nyíregyháza, Iro­daház 2. em 204. szo­ba. (3152) MOZIK MŰSORA BÉKE MOZI: Fapados szerelem. T>j magyar film, Krencsey Marianne főszereplésével. Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. DŐZSA MOZI: Vörös levelek. Izgalmas történet a 30-as évekből, színes szovjet film. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. GORKIJ MOZI: A vakmerő sslv. Kalandos, színes szovjet—jugo­szláv történelmi film. Előadások kezdete: 4 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI H.ÁZ: A kiesi. Történet két fiatal szerelmesről, színes bolgár film. Előadások kezdete: fél 6 és fél 8 órakor. SZTÁLIN TÉRI SZABADTÉRI KERTMOZI: Egy tiszta szerelem története. Két fiatal megható szerelméről szóló színes japán film. Előadás kezdete: fél 7 órakor. Jegyelővétel 5 órától ae előadás kezdetéig. KFLETMAG Y A JlORftXAC A Magyar Szocialista Munkás***« Sza bölcs-Sza tmér megyei Btrottaéga és a Megyei Tanéea laefa. Felelős szerkeszt*: Haltai I«|—. Kiadja: a Keletmagyarorseég La#, kiadó Vállalat. Felelős kiadd: Farkai Pét izerkesz tőség: Nytregvkasai Setéim tér n. Tel: M-Mt M-T1» M-W, Kiaóétíiv atali Nyíregyházat »iMsss u. L Teli lé-ét. Kéaésaist nem érzünk mag, éa aaaa adunk vissza. rekeszti a Magyar Poéta. Hdflzeés netö a helyi postahivataloknál ée kézbesítőknél. azaDoiCá-azatmai megyei Nyomda^ oari VéHa lat Nylregybéaa. odrsa György «. la % BB*BERM?HETÖ: a MtdmfivesiBei ctkerkitekbeB, az Állami Kis­kereskedelmi Vállalatok boltjaiban és a vető- magboltokban. FORGALOMBA HOZZA: a Műtrágya cs Növényvédőszer Értéke­ké* Hő Szövetkezeti Vállalat és megyei kirendeltségei. (3106)

Next

/
Oldalképek
Tartalom