Kelet-Magyarország, 1960. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-19 / 196. szám

Megyei újítási kiállítás nyílik a kő végén MAI NAPLÓ I960, augusztus 19, péntek. Névnap: HUBA, A NAP ESEMÉNYEI: Pénteken a szokásos munka­időben dolgoznak az üzemek és a hivatalok A Munkaügyi Minisztérium tájékoztatásul közli, hogy augusztus 19-én, az Alkotmány ünnepét megelőző munkanapon az üzemek, hivatalok a szokásos pénteki munkaidőben dolgoznak. A megyei újítók több, mint 150 kiállítási anyagából érdekes és tanulságos kiállítást nyitnak meg Nyíregyházán augusztus 30-án a Gorkij mozi épületben A kiállításon 25 üzem képviseli magát. Cél, hogy az újítási moz­galom fejlesztésén kívül tapasz­talatcsere lehetőségét nyújtson üzemeinknek ez a kiállítás, amely szeptember 5-ig lesz nyitva. Névadó ünnepségen Nyolc gyermek névadó ünnepségét rendezték vasár­frHöríí üdvözlet Berlinből Berlinből küldjük üdvözletünket Szabolcs-Szatmár megye úttö­rőinek. Sokat tanultunk ez alatt a néhány nap alatt a német elv- társaktól, és a német pioníroktól. Végtelen kedvesek, igazi ba­rátok. Itt Berlinben még láthatók a háború nyomi. S ez az elmúlt borzalmakat juttatja eszünkbe. Egyébként jól érezzük ma­gunkat, s hálásak vagyunk népidemokráciánknak, hogy ellátogat hattunk távoli barátainkhoz. A nyírbátori járás úttörői névé ben: Pásztor István Két és félezer mázsa dinnye a* orosi Vörös Csillag fsz-ből 1917 augusztus 19-én kezdő­dött meg a VI. szakszervezeti kongresszus. 1869 augusztusában láttak hoz­zá a Pesti Munkásképző Egye­sület megalakításához. Tíz esztendővel ezelőtt ezen a napon nyílt meg az I. Magyar Képzőművészeti Kiállítás. Kétszáztizenöt évvel ezelőtt született Johann Gottlieb svéd vegyész, a mangán feltalálója. 1830 augusztus 19-én született L. Meyer német kémikus, aki Mendelejevtől függetlenül meg­alkotta a periódikus rendszert. Harminc évvel ezelőtt halt meg Mikes I.ajos író. ★ BÖKI KARTARS PINGPONGOZHA TNA... — Miért olyan szomorú, Böki kartárs ? — Mert nem pinpongozhattam az Irodaházban. — Ja kérem, ott feltalálták e sport üzésnek egy újabb mód­szerét. A három asztalnak ösz- szetörték az díványát, s anélkül „játszanak.” — Most már értem, miért pang a pingpong az Irodaházban! Tegnap reggel 8 órakor már a második fordulót tette meg Orosról Tarkó László gépkocsive­zető a Budapesti Földművesszö­vetkezeti Szállítási Vállalat gép­kocsijával. Amikor Ámít Ferenc és Csernyik János kocsikísérők. Lipcsei György szállítási felelős és özvegy Rapi Jánosné, a tsz 1 dinnyetermelője leszálltak a ko­csiról, nagyot nyújtóztak, kicsit álmosak is voltak, hiszen az első szállítmánnyal még hajnali «fél háromkor indultak útnak. De a hajnali álmosság elszállt a sze­mekből, amikor a kíváncsisko­dók a kocsit körülállták. A tíz, tizenhat kilogrammos óriási­dinnyéknek ugyanis sok nézője akadt. — Jól sikerült a dinnyeter­més — újságolta Lipcsei György, miközben cigarettára gyújtott, Tizenhét és fél katesztrális hol­don telepítettünk a múlt évben | gyümölcsöst sárga és vörös ho- j mokon. A talajt Igen jól előkészí­tettük, meg is fizetett érte a dinnye, amit „köztesként” ter­meltünk Sárgából 350 mázsát, görögből eddig 200 mázsát szál­lítottunk be a MÉK-nek, de még legalább kétezer mázsa vár sze­désre és elszállításra. —1— la. $ok tapasztalattal gazdagodva várjuk az új tanévet GÉPÉSZEK A~ FESTÖALLVÁ- NYON. Érdekes felajánlást tett • nyíregyházi Dózsa mozi két gépésze és a mozi dolgozói. Vál­lalták, hogy társadalmi munká­ban kifestik filmszínházukat. Ez­zel 14 ezer forintot takarítanak meg vállalatuk részére. •t­KITÜNTETETT KISIPARO­SOK. Ma este a KIOSZ megyei titkársága és a helyi csoport ün­nepséget rendez az Alkotmány 10. évfordulója alkalmából a Bocskai utcai székházban. Ez alkalommal Meggyesi János me­gyei titkár 9 kisiparosinak nyújt­ja át a kitüntetést, akik ÍO éve kiváló munkát végeznek a tár­sadalom javára. •k BOLT A KÓRHÁZBAN. A Szaboles-Szatmár megyei Élel­miszer Kiskereskedelmi Vállalat % nyíregyházi megyei kórházban hamarosan megnyitja önkiszol­gáló fűszer és csemege boltját, melyre 160 ezer forintot fordíta­nak. A Földművelésügyi Minisztéri­um Szakoktatási Főigazgatósága a mezőgazdasági technikumok és szakiskolák tanárai részére két­hetes továbbképző tanfolyamot szervezett, amelyen mi, mátészal­kai tanárok is részt vettünk. Az első héten a szakoknak megfe­lelő speciális gyakorlati képzés­ben volt részük, ahol a növény- termelés, kertészet, állattenyész­tés, hal- és vízgazdálkodás, ba­romfitenyésztés, gépesítés tsz- üzemszervezés legújabb eredmé­nyeivel ismerkedtek a tanárok az ország különböző részein és szakmai gyakorlatokat végeztünk. hogy ezzel is közelebb tudjuk madj vinni az oktatást az élet­hez. A tanfolyam második felében országjáró útra indultunk, ■ ahol — amellett, hogy a szép hazai tájakban gyönyörködtünk, az ál­lami-, tan- és szövetkezeti gazda­ságok ban igen sok jó tapasztalatra tettünk szert s A kéthetes tanulmány szinte felmérhetetlen segítséget adott ahhoz, hogy a most induló tan­évben még alaposabban láthas­suk el oktatói feladatainkat. Berecz Sándor tanár Mátészalka. Koponglövészet nap Nyíregyházán, a városi tanács dísztermében. A ben-' sőséges ünnepségen tettek fogadalmat nyolc kisgyermek szülei és névadó szülei arra, hogy a kicsinyekből szocia­lizmust építő hazánknak becsületes hű polgárait nevelik. A fogadalomtétel után Herczeg András vb titkár anyakönyvvezető előtt írják alá fogadalmukat a szülők, majd átveszik a díszes emléklapot. ★ GÉPI-NÖVÉNYÁPOLÁS. Az elmúlt esztendőben a város ter­melőszövetkezetei mindössze csak 900 holdon végeztettek gépi nö­vényápolást a gépállomással. Eb­ben az évben már több mint 1700 hold volt az a terület, ame­lyen a gépállomás gépei végez­ték el a növényápolási munkát. A Dózsa és a Ságvári Termelő- szövetkezetek szálastakarmá­nyuk zömét is géppel takarí­tották be, s így az állatok ré­szére jó minőségű szálastakar­mányt biztosítottak. ■4r KÉPES TANREND AZ ISKO­LÁSOKNAK. Hamarosan kez­dődik az új tanév. Űjabb meg­lepetésekkel kedveskednek a nőtanácsok. Az első osztályosok részére megyeszerte 3500 darab képes tanrendet osztanak ki, mint a nőtanácsok ajándékát. A tanrendeket az első tanitási na­pokon kapják meg az első osz­tályosok. Ugyanekkor kapták nevüket Seregi Palika, Ágika és Éva, — Seregi Ervin tanár és felesége hármas ikrei. Hogy a kicsik is elégedettek voltak a „helyzettel”, híven tükrözi ezt harmadik képünk. Foto: Zsák, FÉNYSZÖV.) Felejthetetlen három nap a nyíregyháziak között — Villáminterjú Ákos Stefivel — Sok volt a rá­adás; nem fáradt? — Egyáltalán nem! Tudja, van az em­bernek néhány ked­ves száma, amit nem hagyhat ki. Mit szól­nának a fiatalok, ha például a Csao bam- binát nem hallanák? — Meg van elé­gedve a tapssal? — Nagyon. Mond- natom, felejthetetlen három nap élményei­vel indulok romániai vendégszereplésemre. Máris úgy határoz­tam, hogy hazatértem után az első adandó ainalommal ismét visszajövök, ha nem is három napra, mint most, de leg­alább egyszeri fellé­pésre. Még dörgött a taps bent az étteremben, amikor az öltöző fe­lé haladva Ákos Stefi ezeket mondotta: Aztán beüzent Ma­riska néninek, hogy hozhatják a vacso­rát. — Kitűnő fokhagy­más naturszeletet tud sütni ez a Ma­riska néni. Nagyon fogom hiányolni ha elmegyek — tette hozzá nevetve, és helyet mutatott az egyik kosztümöktől megszabadított szé­ken. — Négy évvel eze­lőtt jártam itt utol­jára Laci bácsival, s mondhatom kellemes csalódást okozott ne­künk a mai város. — Akkor egy sót- lan kisvároskában jártunk, amelyben az ember sohanem talál­ta helyét — toldotta meg Dalmadi Pelczet László, Ákos Stefi művésztársa. — .Mintha csak ki­cserélődtek volna az emberek. Szívemből mondom, sajnálom itthagyni Nyíregyhá­zát. Jövőben bízó, megelégedett embere­ket találtam itt, s örülök, hogy sikerült néhány kellemes per­cet szereznem nekik, őszintén mondom, na­gyon szívesen éne­keltem. Borsodi— Vasárnap rendezték meg a megyei koronglövő ver­senyt Nyíregyházán. A versenyt Gyurján János nagy- cserkeszi versenyző nyerte meg 50-ből 44 találattal. A képen öt nyíregyházi versenyző látható, amint a löálláson várják, hogy rájuk kerüljön a lövésben a sor. A képen Andrásfalvi István versenyző emelte lövésre fegyverét. v, . (Hammel felv.) 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom