Kelet-Magyarország, 1960. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-18 / 195. szám

A legszebb dohánytermést XVII, ÉVFOLYAM, 195. SZÁM Ara 50 fillér I960. AUG. 18, CSÜTÖRTÖK. Mintegy tízezer látogatója volt eddig a kisipari szövetkezetek termékkiállításának Mint már korábban közöltük, augusztus 14-én, vasárnap ünne­pélyes keretek között nyitották meg a megye kisipari szövetkeze­teinek termékbemutató kiállítá­sát. A nyíregyházi Kossuth-gim- náziumban megrendezett termék- bemutató zsűri-bizottsága még a megnyitó napján eldöntötte a termékek helyezéseit. A bizott­ságnak több megyéből összeválo­gatott tagjai is nehezen tudták eldönteni, melyik termék a leg­szebb, legértékesebb. Természe­tes tehát, hogy a kiállítás láto­gatói sem tudják azonnal megál­lapítani, mi tetszik leginkább a sokszáz árucikk közül. Érdekes azonban, hogy a kiállítás területén eddig megfordult 9—10 ezer ember szinte egyöntetű véleménye, hogy a bútor- és cipőipar ter­mékei viszik el a pálmát, s elsőként egyik szövetkezetei sem lehet kiemelni, hiszen szin­te valamennyi termék egyúttal remekbeszabott alkotás is. A szakemberek és a látogatók azt is megállapították, hogy a megye ktsz-ei az elmúlt kiállí­tás óta is igen sokat fejlődtek, főleg a minőségi munka végzése terén. És nemcsak a bútor- és cipőiparban, hanem a vasiparban is jelentős a változás. Magi’ közönségsikert aratott a Nyíregyházi Vasipari Szö­vetkezet mozgatható autó­szerviz-állványa, amellyel kapcsolatban máris olyanok az igények, hogy egyelőre nem tudják azokat kielégí­teni. A ktsz illetékesei elmondták, hogy ha a gyáraktól megkapják a leszabott félkész anyagokat, naponta öt ilyen állványt képe­sek készíteni. Sok vásárlója akadt a kiállított mintadarab sünire nyomán a szállítószalag­nak is, amely a mezőgazdaság­ban és iparban egyaránt jól al­kalmazható. Az elismerés a ki­vitelezésért a Kisvárdai Fém- és Faipari Szövetkezetét illeti. A látogatók nagy része szólt el­ismeréssel a Nyíregyházi Szerelő Szakipari Szövetkezet kiállítóter­méről, ahol ötletes formában mutatták be hűtőberendezésük működését és párjukat ritkító szép csillárjaikat. Nagy számban látogatják a háziipari ís népművészeti szobát is. amelyben egyedül­álló szabolcsi, beregi Kézi­munkák, hímzések gyönyör­ködtetik a közönséget. Szabó Sándor elvtárs, a KISZÖV elnöke elmondotta, hogy ezt a kiállítást a szövetke­zetek megyei központja tapasz­talatcserének is felhasználja, s a gazdagabb tapasztalattal ren­delkező ktsz-ek így is segítik a kevésbé tapasztalt szövetkezete­ket. Emellett más megyék szak­emberei is ellátogatnak tapasz­talatok szerzése céljából. —; A kiállításunkat meglátoga­tó párt- és tanácsi vezetők, az OKISZ képviselői valamennyien jó véleménnyel voltak. A szak­emberek azt is megállapították, hogy a bútorkészítésnél mi a megyében általában a hagyomá­nyos úton járunk, s nem próbá­lunk —” más megyék mirhájára — új anyagot és új színt fel­használni a bútorok készítésénél. Mi elismerjük ezt, s megígértük, hogy a jövőben a városi lakosság igényeit is kielégíti a szövetkezeti bú­toripar. Elsősorban a kisebb, olcsóbb és variálhatóbb, me­részebb színű bútorok gyár­tására térünk át, Vannak már most is ilyen irá­nyú próbálkozásaink. A Nyíregy­házi Kárpitos Szövetkezet. — amely megj'énkben a legfiata­labb, hiszen csupán egy éve ala­73 millió forint állami hitelt kapnak téeszeink az idei építkezésekhez Téeszeinkben az állatállomány fejlesztésének egyik fontos alap­ja a férőhelyek biztosítása. Ért­hető, hogy sok új, vagy megnö­vekedőit téeszünk még annyi épülettel sem rendelkezett ta­vasszal, hogy a tagság által be­vitt állatokat elhelyezze. Közös alapjuk sem volt, amiből épít­kezhettek volna, így nagy teher hárult az államra, óriási össze­get kellett hitelként a téeszek építkezéséhez biztosítani. Egyedül a mi megyénkben 13 millió forintot kapnak a téeszek 642 létesítmény 90 millió fo­rintos összes építkezési költ­ségeinek részbeni fedezésére. Kilenc darab 50 férőhelyes te­hénistálló a terv szerint elké­szült, műszaki átadás előtt áll, a tervezett 11 darab 100-as építése 60 százaléknál tart, mindhez hoz­zákezdtek. 280 darab 50-es növendékmar­ha istállóból eddig 14-et adtak ót, további 210-nek az építését megkezdték. Húsz férőhelyes. szerfás serfésfiaztatót 151-et tervez­tek, ebből eddig 52-őt vettek át, 10 pedig műszaki átadás előtt áll, hatot még meg sem kezdtek, a többinek az építése folyamatban van. 15 kükoricagóréból csak kettőt nem kezdtek még meg. A felsoroltakon kívül kutak és öntözőtelepek szerepelnek még az állami hitellel történő építé­sek közölt. Van tehát még bőven építeni való! Tartsuk azonban szem előtt, mi a legsürgősebb! Nem vitás, hogy a dohánypaj­tákra lesz leghamarabb szükség, hiszen már megkezdték az alja­zást. Fontossági sorrendben fel­tétlenül a sertésfiaztatók és hiz­lalók következnek. Igyekezni kell minél hamarább befejezni ezeket az építkezéseket. Most, aratás után van rá mód, hogy a tagság segítse az építkezéseket. A szerfás építkezésnél sem kell várni a nádra a tetőzéshez, mert nincs elég, nyugodtan fel­használható rozs&zalma — ami olcsóbb is. kult — munkája azt árulja el, hogy bátrabban alkalmazza már a kívánságnak megfelelő új módszereket. Az egész kiállítás sikerére a látogatók nagy száma mellett mi sem jellemzőbb, mint az a sok­sok dicsérő bejegyzés, ame'yet a látogatók írtak a bemutató ven­dégkönyvébe. Néhány rövid idé­zet: „A kiállítás önmagában di­csérete a megye ktsz-ei munká­jának. Néhány alapvetően új öt­let különösen meglepő. .„Na­gyon örülök a szocialista kisipar fejlődésének. Nagyon tetszett minden, főként a bútorok”. ,,Di­cséret illeti a szövetkezet tag­jait, a kiállítás rendezőit a sok és fáradságos munkáért”. Számos dicsérő bejegyzés ta­núskodik még arról, hogy a ktsz-ek megyei termékbemutató­ja nem volt hiábavaló, s azt tükrözi, hogy jó kezekben van a lakosság fejlődő igényeinek ki­elégítése, mondhatják magukénak a balkányi Űj Erő Tsz tagjai. Ezért is olyan jókedvűek Ulics Ilonka és Csongrádi Marika, akik ott szorgoskodnak a törésnél, fűzésnél. (Hammel fel.) Megyénkbe látogatott Hagy Dániel, az Elnöki Tanács elnökhelyettese Tegnap Nagy Dániel, az Elnö­ki Tanács elnökhelyettese, a Ha­zafias Népfront Országos Taná­csának tagja és Koltai Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Ta­nácsának osztályvezetője, Fekszi István, a megyei tanács vb el­nöke, Orosz Ferenc, a megyei pártbizottság titkára és Soltész István, a Hazafias Népfront me­gyei titkára társaságában Sza­bolcs-Szatmár megye termelőszö­vetkezeti gazdaságainak eredmé­nyeiről tanácskozott. Majd az Elnöki Tanács elnök­helyettese a megyei szervek ve­zetőivel Ibrányba látogatott el, ahol a község szövetkezeti es egyéni parasztságával a mező- gazdaság időszerű feladatairól folytattak beszélgetést. Holnap megkezdi kísérleti adásait a kékesi és a tokaji televízió közvetítőállomás Néhány nap múlva két újabb televízió adó kezdi meg a kí­sérleti adást. Erről a postavezér­igazgatóság rádiószakosztályán a következő tájékoztatást adták az MTI munkatársának. A Heves és Nógrád megyei ta­nács kezdeményezésére a ta­vasszal határozták el, hogy köz­vetítőállomást létesítenek a Mát­rában. A reléállomás építéséhez a két megye tanácsa és dolgozói körülbelül egymillió forint tár­sadalmi munkával járultak hoz­zá. A 60 méteres adótornyot a Ganz-MÁVAG dolgozói építették egy régi ejtőernyős ugrótorony­ból, a 4 kilowattos adóberende­zést pedig a posta szakemberei­nek közreműködésével az Elek­tromechanikai Vállalat készítet­te. Az adóra úgynevezett nagy­nyereségű antennát szereltek fel, amely lehetővé teszi azt, hogy nagyobb területet sugározzon be. A közvetítőállomás hatósu­gara az Alföld felé mintegy 100, észak felé pedig körülbelül 40 kilométer. így Vácott, Cegléden, Szolnokon, Tiszafüreden, Karca­gon, Salgótarjánban, Ózdon, Egerben, Gyöngyösön kifogásta­lan vételre lehet számítani. A kékesi adó elkészítésének határidejét és kísérleti üzem­behelyezését december 1-re tűzték ki. A társadalmi ösz- szefogás, az építők és a sze­relők jó munkája azonban lehetővé tette, hogy több mint három hónappal koráb­ban, már most megkezdheti a kísérleti adást. A közvetítőállomás műsora a televízió készülékek OIRT 8-as csatornáján vehető. A képadó frekvenciája 191.25 megaherz, a hangadóé pedig 197,75 megaherz. Az adó úgynevezett polarizációs sugárzású, ami azt jelenti, hogy a vevő antennát a föld síkjával párhuzamosan kell beállítani. Az adó közelében azonban szoba­antennával is kielégítően ve­hető a műsor. A posta Tokajban 1962-re ter­vezi a végleges televízió adó építését, azonban ugyancsak fél­éve egy ideiglenes kisteljesítmé­nyű adó építését is elhatározták. A több mint félmillió forint ér­tékű egy kilowattos adóberende­zést — a képadót a posta rádió­műszaki hivatalának szakembe­rei, a hangadót pedig a buda­pesti Rádiótechnikai Gyár dol­gozói — terven felül állították össze. Az adó a kékesivel egyidő- ben most készült el. A tokaji közve ti tóállomás az OIRT 4-es csatornán működik, vagyis azon, amelyen a végleges adó üzemel majd. Az adó kép- frekvenciája 85,25 megaherz, hangfrekvenciája pedig 91,75 me­gaherz. Vételkörzete sík terüle­ten az Alföld felé 50 kilométer. Észak felé pedig a határig ter­jed. A pontos sugárzását a posta csak kísérleti adások és a bemé­rések után tudja megállapítani. Az előzetes számítások sze­rint azonban elsősorban Nyír­egyházára, továbbá Tiszapal- konyára, Kisvárdára, Sátor­aljaújhelyre, Sárospatakra, Szerencsre, sót még Miskolc­ra is eljuttatja a műsort. Mindkét adó augusztus 19-én este kezdi meg a kísérleti mű­sor-sugárzást, A kékesi adó az olimpia befejezéséig minden mű­sort közvetít, utána pedig, előre­láthatólag november 1-ig, csak szombaton és vasárnap sugároz. A tokaji adó kísérleti üzem alatt is valamennyi műsort köz­vetít. A két adó üzembehelyezésével az olimpiai műsor, majd később a rendszeres közvetítés -Nógrád és Heves megye túlnyomó részé­re, ezenkívül Pest és Szolnok megye egyes területeire, vala­mint Szabolcs-Szatmár, Hajdú- Bihar és Borsod megyebe jut el. így az ország területének újabb 20 százalékát kapcsolják be a televíziós adásba. Harmadszor is élüzem az 53-as Autóközlekedési Vállalat Nagy öröm érte az 53-as AKÖV dolgozóit: üzemük az első féléves munka-eredmények alapján harmadszor nyerte cl a büszke „Élüzem” címet. Augusz­tus 20-án, este hét órai kezdet­tel rendezik élüzemavató ünnep­ségüket, ahol 76 dolgozót tün­tetnek ki kiváló dolgozó jelvény­nyel és oklevéllel és többen pénzjutalmat is kapnak. Az első félév eredményei alap­ján az AKÖV két brigádja érte el a szocialista brigád címet: Kohut Mihály brigádja, a főda­rab-műhelyből és a KISZ-bri- géd, melynek vezetője Lipcsei János elvtars. Az élüzerm avató ünnepségen a Közlekedési és Postaügyi Mi­nisztériumot Galántai elvtárs, a szakszervezeti központot pedig Balázs Imre elvtárs képviseli; A Szakszervezeti Világszövetség szolidáris az adeni munkásokkal Prága. (MTI): A Szakszerve­zeti Világszövetség prágai titkár­sága táviratot küldött az adeni szál szervezeteknek és ebben több mint százmillió szervezett dol­gozó szolidaritásáról és támoga­tásáról biztosította a szakszerve­zeti és demokratiku'S jogaik vé­delme érdekében sztrájkba lé­pett dokkmunkásokat, s a velük együtt harcoló adeni dolgozókat. A szakszervezeti világszövetség titkársága a táviratban bejelen­tette tiltakozását az adeni brit hatóságoknál a dolgozók alapve­tő jogainak semmibevétele ellen és követelte a szakszervezeti jo­gok. különösen a munkások sztrájkjogának tiszteletben tar­tását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom